mike írta: ↑2019.09.17. 23:15
Az latszik hogy 10 perc futball nem eleg, mar egy cseh csapat ellen sem.
Azt ereztem hogy ugy mentunk ki a meccsre, hogy majd valahogy ugyis behuzzuk, es ez lett az eredmenye.
Conte nemileg magara vallalta is a meccset, remeljuk idoben jott a pofon.
Szerintem nem 10 perc meccsre készültünk, csak egész egyszerűen el lett cseszve a rákészülés, kb senki nem volt ott fejben. Ez főleg nekem Brozovicnál, D'Ambrosionál és a kapusnak való hazaadásnál volt szembetűnő, mikor Handának előre kellett vágni és lecseszte de Vrij-t. Vagy tényleg ennyire meglepett minket a Prága, amit elfogadok egy félidőig, de a fordulás után sem tudtunk változtatni, ugyanaz a szar ment. Nekem ezt támasztja alá Conte nyilatkozata is. Kiemelni nem is tudok mást Sensin kívül, de őt meg már gáz dicsérni.

Ugyan nem gondoltam, hogy egy forduló után kilehet esni a BL-ből, de felnéztem ide és most már tudom. Sajnos ez még mindig nem a Fifa vagy FM, hogy csak beteszünk játékosokat és egyből maximális tudásukat nyújtják. Sanchez hasznos lehet, de nem ennyi idő után, ahogy a formáció váltás is időszerű lehet, amennyiben ennyire nem megy a 3-5-2, de a legerősebb kezdőt még nem is láttuk ebben a formába. Conte eddigi pályafutása alapján nem egy kupaspecialista, remélem nálunk változik, ezzel is forgatva a Juvéban a kést.

Jó lesz ez, de még idő kell, ennyi rossz teljesítmény pedig ezen a szinten nem fér bele. Amúgy meg csak a tabella számít, mert csak arra emlékeznek, azon pedig tapadunk az éllovasra!
