Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Igazából ez nekünk azért is simán feküdhet, mert a Pereira és Nagatomo gyakorlatilag bekkek. Viszont igen lendületes és képesek arra szerintem, hogy visszaérjenek. Lehet ez lesz a kerethez illő taktika.
- PetR
- Hozzászólások: 1867
- Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
- Tartózkodási hely: Győr
- Kapcsolat:
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
R9. írta:Azért tartjuk nagyra mert korosztályának a legnagyobb tehetsége. A bajnokságban eddig kb 43 percet játszott összesen.
Összességében 1x volt kezdő és 4x cserélték be, szerzett 2 gólt meg gólpasszt is adott, és rengeteg jó megmozdulása volt, nagy passzai amit kihagytak. Kicsit vissza kellene venni ebből a lendületből ahogy fikázod. 20 éves gyerekről beszélünk aki mindene az Inter és akit kb folyton megaláznak azzal hogy nem hagyják játszani meg elveszik előre a szabadrúgásokat is ( gondolok itt a nyomi guarinra )
Úgy hozták vissza h na idén rád építünk, erre csórikám folyton a kispadon van, onnan nem fogja megváltani a világot.
szerencse h nem te dobálod a kukába az embereket
Egyetértek R9.
alwin91 írta:Igazából ez nekünk azért is simán feküdhet, mert a Pereira és Nagatomo gyakorlatilag bekkek. Viszont igen lendületes és képesek arra szerintem, hogy visszaérjenek. Lehet ez lesz a kerethez illő taktika.
Simán beválhat. Már a Torino ellen is hasonló dolog volt, mikor Rano Juan és Cambi voltak hátul a védő hármas a meccs néhány részén. Most Cambi visszamegy a kp-ra, és bekerül Chivu. Előre még be lehet cserélni Rickyt, Cout meg Cassanot, van variációs lehetőség.
Reménykedek benne hogy ez végre működni fog. Este kiderül.
- Wesley10
- Hozzászólások: 447
- Csatlakozott: 2010.05.24. 19:19
- Tartózkodási hely: Sellye
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
nekem semmi bajom nincs a 3 védős szisztémával, csak nagyon kevésnek érzem előre a Sneijder, Milito duót.oké h. felér Naga meg Pereira de az mégsem ugyan az,mintha mondjuk lenne pluszban még egy kreatív ember Wes mellett. Mondjuk így: Handa-Rano-Chivu
-Juan - Naga - Cambi - Mudy/Obi - Pereira - Wes - Coutinho - Milito/Cassano
A 3 elől lévő emberke simán tudna keverni és mindenki tudna befejezni is,de tőlem kezdhet Milito is Cass rovására...
FORZA INTER!!!
A 3 elől lévő emberke simán tudna keverni és mindenki tudna befejezni is,de tőlem kezdhet Milito is Cass rovására...
FORZA INTER!!!
- Komax
- Hozzászólások: 2724
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
- Tartózkodási hely: Szekszárd
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Ráéreztél a lényegre!Pinci írta:(p.s.:jővőépítős,hagyjunkstramánakelégidőt,tehetséges ő,csak sok az új jövevény,beépíti a fiatalokat, hozzászólásokkal ne büntessetek!)
- vaskalap
- Hozzászólások: 4124
- Csatlakozott: 2010.04.11. 16:20
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
e.szabi írta:R9. írta:akkor megint felborulna a kezdő
most néztem meg a chelsea ellen felálló kezdőnket
.................................julio cesar
maicon...........samuel...............lucio.........zanetti
.............stankovic.......cambiasso....motta
..............................sneijder
........................etoo...............milito
ezzel a taktikával vertük végig európát, érdekes
Durva egy csapat volt az.
+egy fantasztikus Pandev
-
R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
INTER (3-5-1-1): Handanovic, Ranocchia, Samuel, Juan; Nagatomo, Zanetti, Cambiasso, Guarin, Pereira; Sneijder; Milito. All. Stramaccioni
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Már előre félek. Samuel nagyon lassú, ez a 3 védővel eléggé ki fog ütközni. Ha tényleg ez a taktika, akkor inkább Chivu játsszon. Cou meg tényleg lehetne már 1-szer kezdő, mert 15 perccel a vége előtt nem fog csodát tenni. Szerintem Sneijderrel együtt jól össze tudnának játszani.
- jakupecs
- Hozzászólások: 347
- Csatlakozott: 2011.06.08. 20:15
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
valaki link??
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
http://www.livefootballol.tv/flashitv-football-live-streaming.html?channel=osiht0tv6ch2 úgy tűnik szart se érdekelnek az inter meccsek, nem találok sopcastos linket...
Bezzeg a Gyuve meccsinél...
- PetR
- Hozzászólások: 1867
- Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
- Tartózkodási hely: Győr
- Kapcsolat:
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Samuel már be is sárgult.
- jakupecs
- Hozzászólások: 347
- Csatlakozott: 2011.06.08. 20:15
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
R9. írta:INTER (3-5-1-1): Handanovic, Ranocchia, Samuel, Juan; Nagatomo, Zanetti, Cambiasso, Guarin, Pereira; Sneijder; Milito. All. Stramaccioni
A végeredménytől függetlenül, óriási csalódás ez a kezdő megint, ennyire defenzív csapattal nem lehet kiállni egy Internek....
A háromvédős taktikával meg nekem sincs bajom, ha van hozzá 3 jó védő akkor oké, de nekünk nincsen, innentől szerintem bukta az egész..
- psn
- Hozzászólások: 1443
- Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
már megint mi ez a taktika ? miért kell ennyire túlcsavarni? amikor jött strama az elején, támadtunk mindig. most meg a középpályán is védők játszanak? oké, hogy a védelmet kellett rendbe tenni, de akkor már inkább kapjunk 2t meg rúgjunk 3-4et, mint itt végig szenvedjük 0-0ákkal aztán kontrából bekapunk és futunk a döntetlen után.. :S
-
R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
ez vmi katasztrófa :S a mutatott elől közünk nicns de legalább hátul a chievo mindig bejön 
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Eddig mint szorgos svéd munkások vágjuk a fát, előrejáték nulla, Samuel előrerúgja, azt lesz ami lesz.
- psn
- Hozzászólások: 1443
- Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Dan-i-nter írta:Eddig mint szorgos svéd munkások vágjuk a fát, előrejáték nulla, Samuel előrerúgja, azt lesz ami lesz.
pedig ez Strama hülyesége, mert lehetne egy viszonylag jó védelem (capitani-rano-juan-pereira) egy masszív kp (cambiasso-guarin-mudi/gargano/obi) meg egy kreatív támadósorunk (sneijder-milito-cassano) . szerintem ezzel a felállással nem szenvednénk így.
közben sneijder lesérült, faca.. :S
-
R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
hát az a felállás nekem is tetszene
- Audipower
- Hozzászólások: 1737
- Csatlakozott: 2010.04.10. 17:58
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
psn írta:már megint mi ez a taktika ? miért kell ennyire túlcsavarni? amikor jött strama az elején, támadtunk mindig. most meg a középpályán is védők játszanak? oké, hogy a védelmet kellett rendbe tenni, de akkor már inkább kapjunk 2t meg rúgjunk 3-4et, mint itt végig szenvedjük 0-0ákkal aztán kontrából bekapunk és futunk a döntetlen után.. :S
Ranieri papánál is így volt. Az elején még támadóbban álltunk fel, utána meg, mikor már érezte a vesztét és csak a seggét akarta menteni, jött a 4-4-1-1
6 védővel 2 vkp.-val + egy támadó kp. és egy csatár.
Gólt mi ezzel a felállással ezen a meccsen nem fogunk lőni, a lassú védők miatt viszont tuti kapunk majd.
Nem igazán értem, hogy miért nem lehet ugyanazt a taktikát nyomatni , mint a Pescara ellen. Akkor szép, gyors rövidpasszos játékot játszott a csapat, azóta meg csak a nagy semmi.
-
R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
én még a félidőben is megjátszanám hogy samuel le coutinho be és akkor
nagatomo..rano..juan...perreira
....zanetti..cambiasso..guarin
..............cou
.....milito.........cassano
ennyi és nyernénk is
nagatomo..rano..juan...perreira
....zanetti..cambiasso..guarin
..............cou
.....milito.........cassano
ennyi és nyernénk is
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Legjobb védekezés a támadás. Ez annyiban igaz, hogyha nem tudunk nyomást gyakorolni az ellenfélre (márpedig most nem megy), akkor jönni fognak az ellentámadások, most is majdnem gólt kaptunk...
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
hűű emberek. Félidőben egy Samuel - Gargano/Coutinho csere és vissza 4-4-2-re vagy 4-3-1-2-re
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
hűű emberek. Félidőben egy Samuel - Gargano/Coutinho csere és vissza 4-4-2-re vagy 4-3-1-2-re
- Audipower
- Hozzászólások: 1737
- Csatlakozott: 2010.04.10. 17:58
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Felállhatunk itt akár 6 védővel+ 2 vkp.-val, a védekezésünk így is egy rakás szar, amint azt az előző Chievo helyzet mutatta.
- psn
- Hozzászólások: 1443
- Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
rossz nézni, hogy ott ül a padon cou,ricky,obi meg livaja is, és akkor tele van védőkkel a pálya :\
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Bazd meg ezt a védő előrekúrja passzolni nem tudunk szart, ami itt megy! Miért kell minden meccsen végigszenvednünk ezt nekünk, szurkolóknak?
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
psn írta:rossz nézni, hogy ott ül a padon cou,ricky,obi meg livaja is, és akkor tele van védőkkel a pálya :\
Így van, a pályán meg 6 védő + 2 belső kp - szégyen.
Mit akarunk így ?
- jakupecs
- Hozzászólások: 347
- Csatlakozott: 2011.06.08. 20:15
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Cassano 5 perc után úgy fújtat mint egy kehes ló.... Guarin meg úgy kocog mint ha 200 perce focizna. Elképesztő szarul játszunk!!!!!
-
R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
juan viszont hibátlan ismét
eddig hol volt?
eddig hol volt?
- PetR
- Hozzászólások: 1867
- Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
- Tartózkodási hely: Győr
- Kapcsolat:
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Pereira !
Legalább vezetünk.
Legalább vezetünk.
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
reklám is mikor jön... legalább rúgtunk egyet, de ettől még irtó szarok vagyunk.
- jakupecs
- Hozzászólások: 347
- Csatlakozott: 2011.06.08. 20:15
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
ez is talált les gól, közünk sincs a meccshez....
-
R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
na bemákoltunk 1et a semmiből, ettől függetlenül remélem 2. félidőre úgy lesz ahogy mondtam
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elfogadható domináns mezőnyjáték = vereség
elképzelés nélküli vagdalózás = győzelem
tessék választani
elképzelés nélküli vagdalózás = győzelem
tessék választani
- Audipower
- Hozzászólások: 1737
- Csatlakozott: 2010.04.10. 17:58
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
mike írta:psn írta:rossz nézni, hogy ott ül a padon cou,ricky,obi meg livaja is, és akkor tele van védőkkel a pálya :\
Így van, a pályán meg 6 védő + 2 belső kp - szégyen.
Mit akarunk így ?
Strama felfoghatná már, hogy nem azért szar a védekezésünk, mert kevés a védő vagy a védekező kp. Itt a szervezettség lenne a lényeg, anélkül nem ér az egész semmit. Érdekes, az összes európai élcsapat meg tudja oldani a védekezést 1 vagy 2 védekező kp.-val, mi általában 3-mal játszunk és még így is átrohannak rajtunk.
Na most lőttünk egy gólt, ettől majd Strama és a csapat elhiszi, hogy minden fasza.
- sly89
- Hozzászólások: 1214
- Csatlakozott: 2012.01.03. 12:28
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Pont most akartam írni, hogy nekem nagyon ellenszenvesen játszik Pereira! 
De ettől függetlenül nem vagyok vele megelégedve, olyan semmilyen a játéka.
Szegény Militonak meg mindig vissza kell jönnie, ha labdát akar. Viszont Juan Jesus megint jól játszik
Hátha jobban kinyílnak, és tudunk rendesen játszani
De ettől függetlenül nem vagyok vele megelégedve, olyan semmilyen a játéka.
Szegény Militonak meg mindig vissza kell jönnie, ha labdát akar. Viszont Juan Jesus megint jól játszik
Hátha jobban kinyílnak, és tudunk rendesen játszani
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
jakupecs írta:ez is talált les gól, közünk sincs a meccshez....
pont egyvonal volt...
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Besz*ri kezdőcsapat, totálisan katasztrófális játék, de vezetünk 
Coutinhot be.
Mourinhot vissza
Coutinhot be.
Mourinhot vissza
- e.szabi
- Hozzászólások: 1021
- Csatlakozott: 2010.05.20. 10:05
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Találtunk egy gólt a semmiből, de ugyanolyan szarok maradtunk. Kíváncsi vagyok milyen lesz a 2. félidő.
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Nézhetetlen sz*r, de legalább most végre 1x szerencsénk van. Ennél még a siena elleni is jobb volt, ott legalább voltak elképzeléseink, helyzeteink.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi megy az edzéseken. Hogyan dobjuk fel magunkat és vágjunk olyan világfájdalmas arckifejezést, hogy az ellenfél lapot kapjon, vagy mi? Én csak amatőr szinten fociztam, de még mi is megtanultuk 3-4 emberrel 1 passzos játékban feljátszani a labdát a pályán, nem ez a felrúgom azt hátha elpattan az ellenféltől és hozzám gurul a labda játékot játszottuk. Ez egy élcsapatnál, márpedig az inter az, nem elfogadható. Mondjuk a passzjátékhoz nem árt az üresbe mozgás is, mi meg úgy játszunk mint a csocsó asztal figurái, egy helyben állva néha beleérünk a labdába (Cambiasso, Guarin és társai...) És én ebben látom Strama gyengéjét, nem a folytonos felállás változtatásban, mert ezt az edző dolga begyakoroltatni a csapattal.
Nem nagyon tudnék pozitív teljesítményt kiemelni, de nem szeretnék kilógni a sorból szóval "Juan legalább jó."
Remélem egy picivel látványosabb félidőt produkálunk, főleg mivel a hazaiaknak most már támadniuk kell. Lassan elgondolkozom azon, hogy inkább másnap megnézem az eredményt a honlapon, mert ezt tényleg szenvedés végignézni. Inkább kapjunk ki kreatív, támadó focival, mint, hogy ezzel a sz*rral összekaparjunk pár pontot.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi megy az edzéseken. Hogyan dobjuk fel magunkat és vágjunk olyan világfájdalmas arckifejezést, hogy az ellenfél lapot kapjon, vagy mi? Én csak amatőr szinten fociztam, de még mi is megtanultuk 3-4 emberrel 1 passzos játékban feljátszani a labdát a pályán, nem ez a felrúgom azt hátha elpattan az ellenféltől és hozzám gurul a labda játékot játszottuk. Ez egy élcsapatnál, márpedig az inter az, nem elfogadható. Mondjuk a passzjátékhoz nem árt az üresbe mozgás is, mi meg úgy játszunk mint a csocsó asztal figurái, egy helyben állva néha beleérünk a labdába (Cambiasso, Guarin és társai...) És én ebben látom Strama gyengéjét, nem a folytonos felállás változtatásban, mert ezt az edző dolga begyakoroltatni a csapattal.
Nem nagyon tudnék pozitív teljesítményt kiemelni, de nem szeretnék kilógni a sorból szóval "Juan legalább jó."
Remélem egy picivel látványosabb félidőt produkálunk, főleg mivel a hazaiaknak most már támadniuk kell. Lassan elgondolkozom azon, hogy inkább másnap megnézem az eredményt a honlapon, mert ezt tényleg szenvedés végignézni. Inkább kapjunk ki kreatív, támadó focival, mint, hogy ezzel a sz*rral összekaparjunk pár pontot.
- psn
- Hozzászólások: 1443
- Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
ha kezdés előtt mindenki a helyére állt volna, és a 16osnál elfogyott volna a csapat, akkor strama lehet észre vette volna, h "hubazdmeg valamit elszámoltam" 
- sly89
- Hozzászólások: 1214
- Csatlakozott: 2012.01.03. 12:28
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Komolyan, ezzel a meccsel rabokat lehetne vallatni, annyira szörnyű.
ennyire nem tudunk letámadni, nem hiszem el. minden gond nélkül vannak az Inter térfelén :S
ennyire nem tudunk letámadni, nem hiszem el. minden gond nélkül vannak az Inter térfelén :S
- jakupecs
- Hozzászólások: 347
- Csatlakozott: 2011.06.08. 20:15
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
nekem úgy tűnik, h nagyon elképzeléstelenül játszunk és valami nagyon lassan.
közben néztem a Hannover meccset ahol Huszti megint rúgott egy gólt és adott 2 gólpasszt...
na és ott sokkal gyorsabban játszottak, látványos a különbség. ott még a 85 percben 4-1-nél is úgy sprinteltek vissza mint ha az életük múlna rajta. tudom nem egy bajnokság de nekem ez nagyon kiütközött a két meccs között.
közben néztem a Hannover meccset ahol Huszti megint rúgott egy gólt és adott 2 gólpasszt...
- Audipower
- Hozzászólások: 1737
- Csatlakozott: 2010.04.10. 17:58
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Ranocchia is nagyon jól játszik. Jó látni, hogy milyen sokat fejlődött a tavalyi szezon óta. Látszik, hogy csak játszatni kell és nem tehetségtelen. Juan Jesus-szal nagyon jó védőpárost fognak alkotni. Remélem Strama leakad erről a 3(6) védős szarságról és inkább megszervezi a középpályás védekezést.
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
valaki cserélje már le Guarínt, mert kiszaladok Veronába és felmutatom azt a rohadt táblát.
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
sly89 írta:Komolyan, ezzel a meccsel rabokat lehetne vallatni, annyira szörnyű.
ennyire nem tudunk letámadni, nem hiszem el. minden gond nélkül vannak az Inter térfelén :S
Ezzel a beszólással feldobtad az estémet
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Handa mekkorát védett
A játékunk nulla, Moratti helyében én megkérdezném Stramát hogy mi a fene van a csapattal, idén 1 meccs kivételével értékelhetetlen a játék.
A játékunk nulla, Moratti helyében én megkérdezném Stramát hogy mi a fene van a csapattal, idén 1 meccs kivételével értékelhetetlen a játék.
- Audipower
- Hozzászólások: 1737
- Csatlakozott: 2010.04.10. 17:58
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Szerencsénk, hogy Handanovic ilyen jól véd. Simán vezethetne is a Chievo.
- Dan-i-nter
- Hozzászólások: 3035
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
sly89 írta:Komolyan, ezzel a meccsel rabokat lehetne vallatni, annyira szörnyű.
Ma már nem nagyon alkalmaznak halálbüntetést
- Audipower
- Hozzászólások: 1737
- Csatlakozott: 2010.04.10. 17:58
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Strama-nál is jött a Ranieri féle beszari csere.
Nagatomo<->Gargano
Szánalmas!!!
Nagatomo<->Gargano
Szánalmas!!!