Oldal: 249 / 1546
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 22:54
Szerző: Festa
Mondhat bárki bármit ez azért óriási győzelem volt.
Nekem a Nou camp elleni elődöntő jutott eszembe ahol szintén emberhátrányban értünk el sikert.
A különbség csak az volt,hogy ott Bojan betalált.Most nem.
Az a tény,hogy Handanovicnak alig kellett bravúrt bemutatnia az szerintem valahol a védekezőnket dicséri.
Nagatomo második sárgája szerintem túlzás volt.
Erre Strama racionálisan reagált.
A cseréi(jó Guarint már a szünetben behozta) ültek.
Pereira nagyon hasznos volt és Palacio jól tartotta meg a labdákat.
Strama meccs utáni ünneplése meg mély szimpátiát váltott ki belőlem.
Igazi szurkoló személyisége van.
Csak azt tudom ismételni amit meccs közben írtam.
Ez a győzelem nagyon nagy töltetet adhat az idényre

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 22:55
Szerző: PellerG
Ez a bíró borzalmas volt.
Nagatomo 1. lapját nem láttam, a 2. elkerülhető és felesleges volt a részéről.
Az első félidő tetszett, a 2.-ban 10 emberrel 2x jutottunk el a kapujukig(Pereira, Palacio).
Szerintem jobb meccs lett volna, ha nincs a piros.
Ez a 2. félidő valami kegyetlen volt. Rendesen remegni kellett, nehogy bemákoljanak egyet.
Nagy öröm nekem, hogy Pazzini már nem a mi mezünkben virít!
Ez a Rano-Samu-Juan védelem egyelőre nagyon érzi egymást.
Gargano is sokat javult, csak sok labdát passzol el.
Cambiasso 10-es körül játszik idén.
Coutinho szerintem továbbra is súlytalan ehhez a bajnoksághoz. Ügyes játékos, de nem biztos, hogy nálunk fog befutni

A Sport Klub meg nagy business volt részemről....Vagy Puzsér osztja az észt, vagy nincs adás vihar miatt....
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 22:57
Szerző: alwin91
igen, én is imádom Militot, de néha úgy érzem, hogy csak +1 ember a pályán. Persze mindig benne van a feltámadás, de erre már nem lehet alapozni. Bízzunk abban, hogy Palacio összeszedi magát és Milito pedig csereként tud majd hozzátenni a játékhoz.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 22:59
Szerző: interfan
Kicsit barca-inter érzésem volt (de szép is volt még az), persze már nagyon más szinten.
Megköszönhetjük a milanak hogy ekkora szarok, hihetetlen mennyire 0 ez a csapat. Első félidőbe eldönthettük volna, Milito borzasztó. De sajnos felkel fogni 34éves, ő sem lesz már soha a régi. Sétálgatott végig, a helyzetét meg inkább ne elemezzük. Bíró pedig egy barom volt, nincs rá jobb szó.
Sokan kritizálták Samuelt és Cambiassot, de azért rájuk még mindig hatalmas szükség van, Cambiasso meccs egyik hanem a legjobbja. Rano és Juan is nagyon jól védekeztek, le a kalappal előttük. Garganot is kikel emelni, Zanetti az inter szíve nincsenek rá szavak, Palacio pedig sokkal jobban mozgott mint Milito. Guarin stabilitást adott, Pereira is jól szált be, Handa pedig magabiztos de a kipattanó labdái kicsit hajmeresztőek voltak. Nagatomo hülyeséget csinált nem kérdés, Coutinho pedig súlytalan volt.
Stramat pedig nagyon jó volt nézni. Ahogy együtt élt a meccsel, és a végén az öröm, fantasztikus. Le a kalappal Strama előtt is.
Kockázatos volt amit csináltunk, de bejött. Hatalmas grat a csapatnak, azért csak egy derbyt nyertünk meg. Ott vagyunk a harmadik helyen, és tapadunk az élmezőnyre is. Nagyon fontos volt ez a siker.
Grande Inter!!!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:05
Szerző: PetR
Festa írta:Mondhat bárki bármit ez azért óriási győzelem volt.
Nekem a Nou camp elleni elődöntő jutott eszembe ahol szintén emberhátrányban értünk el sikert.
A különbség csak az volt,hogy ott Bojan betalált.Most nem.
Az a tény,hogy Handanovicnak alig kellett bravúrt bemutatnia az szerintem valahol a védekezőnket dicséri.
Nagatomo második sárgája szerintem túlzás volt.
Erre Strama racionálisan reagált.
A cseréi(jó Guarint már a szünetben behozta) ültek.
Pereira nagyon hasznos volt és Palacio jól tartotta meg a labdákat.
Strama meccs utáni ünneplése meg mély szimpátiát váltott ki belőlem.
Igazi szurkoló személyisége van.
Csak azt tudom ismételni amit meccs közben írtam.
Ez a győzelem nagyon nagy töltetet adhat az idényre

Szinte a számból vetted ki a szót! Ugyan így az a Barca elleni meccs ugrott be nekem is, és szerintem még sokaknak. Ott Bojan betalált, de érvénytelenül, most Montolivo ugyan így. Azért hihetetlen mit lehoztunk emberhátrányban, bár ha Ibra még a kuzinoknál lenne, ez nem biztos hogy ennyi lett volna.
Strama tényleg marha szimpatikus, és még nem kapott ki Derbyn...

Így kell folytatni!
Forza Inter! Milánó most kék-fekete!
Jó éjt mindenkinek!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:06
Szerző: psn
Kb tényleg a barca ellen izgultam ennyit utoljára.. Kemény meccs volt, hihetetlen, 2-3 hónapja a védelem volt a legnagyobb gondunk, most meg Rano-Juan olyan szinten lehozzák, hogy nem tudom felfogni

Egyszerűen zseniálisak ! Viszont Milito sajnos már nem lesz a régi, sok feltámadást nem várhatunk tőle. Cou ma elég gyenge volt, de azért nem kéne leírni. Guarin is összekapta magát, nem játszik vasilij zajcevet a félpályáról

Fontos meccs volt, 3 pont, derbi kipipálva. 2 hét szünet aztán jön a catania. Sima ügy. a juve majd a napolit fogadja, a lazio meg a milant, szóval tudunk kapaszkodni a 2. - 3. helyre !
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:07
Szerző: Stankov
Stramának egy óriási fekete pont az első félidő miatt,Bonera,Mexes.Yepes.De Sciglio négyesnek 2-3 at kellett volna rúgni,e helyett csak vagdalóztunk.Yutora nem lehet haragudni 10 játékosból 11 ugyanezt csinálta volna .balfasz birói felfogás áldozata de meg van a 3pont ez most mindennél fontosabb
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:14
Szerző: alwin91
Stankov írta:Stramának egy óriási fekete pont az első félidő miatt,Bonera,Mexes.Yepes.De Sciglio négyesnek 2-3 at kellett volna rúgni,e helyett csak vagdalóztunk.Yutora nem lehet haragudni 10 játékosból 11 ugyanezt csinálta volna .balfasz birói felfogás áldozata de meg van a 3pont ez most mindennél fontosabb
Szerintem meg Nagatomo igenis fegyelmezetlen volt. Egy sárgánál szándékosan beleteszi a felkarját a labdába... az jogos volt sajnos. De szerencse, hogy nem lett baj belőle.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:18
Szerző: e.szabi
psn írta:Kb tényleg a barca ellen izgultam ennyit utoljára.. Kemény meccs volt, hihetetlen, 2-3 hónapja a védelem volt a legnagyobb gondunk, most meg Rano-Juan olyan szinten lehozzák, hogy nem tudom felfogni

Egyszerűen zseniálisak ! Viszont Milito sajnos már nem lesz a régi, sok feltámadást nem várhatunk tőle. Cou ma elég gyenge volt, de azért nem kéne leírni. Guarin is összekapta magát, nem játszik vasilij zajcevet a félpályáról

Fontos meccs volt, 3 pont, derbi kipipálva. 2 hét szünet aztán jön a catania. Sima ügy. a juve majd a napolit fogadja, a lazio meg a milant, szóval tudunk kapaszkodni a 2. - 3. helyre !
Már ha megint be nem jön egy Siena feeling... Mindig akkor bukunk mikor pontokat lehetne hozni az előttünk lévőkön.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:26
Szerző: interfan
Nagyon nagy öröm hogy kezd összeállni a védelmünk. Amióta 3 védővel játszunk 4 meccs, 4 győzelem. Szóval valamire ráérzett Strama a 3 védővel. Ez a Rano-Samuel-Juan hármas pedig elég stabilnak tűnik már meccsek óta.
Visszatérve a mai meccs, Cambi mellett nekem Ranocchia a meccs embere. Hihetetlen miket blokkolt, belevetődött amibe lövésekbe, rengeteg szerelt. Talán az új vezére lehet a védelemnek. Juanal együtt a jövőt képviselik. Samuel pedig kellő magabiztosságot ad nekik. Cambiassot pedig jó volt nézni, hogy próbál rendet rakni a pályán. Ahogy Zanetti mondta, Cambiasso már most egy edző.
Strama meg mint egy játékos úgy örült, annyira jó volt nézni.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:31
Szerző: DSanton39
meccset nagy nehezen hoztuk, a Milan támadói a nullával egyenlőek, szerencsére.
a bíró és a hozzá járó kommentár... hát a bíró egy merev geci volt aki a szabálykönyvvel alszik, ennek ékes példája a Milan meg nem adott gólja, ahol jogosan a kapust védte a bíró, ill. a Nagatomo kiállítása, ami szintén látszott hogy nem véletlen kezezés eredménye volt. a kommentár és a stúdió, a Milannak nem adtak meg egy gólt, most mi lesz... meg az a Robinho(?) esés hol volt tizenegyes??? Samuel állt, melléfut a srác beleütközik majd elveti magát, és? most ezért kellett volna 11-est adni? szánalom.
Ranocchia, Juan nagyon stabilak voltak, Samuel jól vezényli ezt a védelmet, szerencsére megtalálta Strama azt a posztot neki ahol nem jön ki a futóteljesítménybeli hiánya. a gólja pedig zseniális.
középpályások közül nem értettem a Coutinho cserét, Strama nem szokott félidőben cserélni ha vezetünk, nem is éreztem gyengének, viszont a kiállítás miatt kapóra jött Guarin beállítása, ha az nincs nem tudom hogy oldotta volna meg az irányító szerepet, nem az a típus.
Milito hihetetlen mit tud kihagyni, arról már nem is beszélve hogy Cassano ott állt majdnem üresen, simán bepasszolhatta volna neki és akkor biztos 2-0. én most egy ideig csak csereként számítanék rá, és Palacio-t vagy Livaja-t kezdetném.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:32
Szerző: alwin91
Egyébként hány sárga ér egy eltiltást? Ranonak mintha lenne már pár. És talán a legnagyobb érvágás az valakinek a kiesése a jelenlegi 3 védőből.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:33
Szerző: PellerG
alwin91 írta:Egyébként hány sárga ér egy eltiltást? Ranonak mintha lenne már pár. És talán a legnagyobb érvágás az valakinek a kiesése a jelenlegi 3 védőből.
4 sárga után van eltiltás.
Guarínnak biztos, hogy 3 van már, de így már ha jól tudom Ranocchiának is.
Juannak és Samuelnek 2.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.07. 23:38
Szerző: Festa
interfan írta:Nagyon nagy öröm hogy kezd összeállni a védelmünk. Amióta 3 védővel játszunk 4 meccs, 4 győzelem. Szóval valamire ráérzett Strama a 3 védővel. Ez a Rano-Samuel-Juan hármas pedig elég stabilnak tűnik már meccsek óta.
Visszatérve a mai meccs, Cambi mellett nekem Ranocchia a meccs embere. Hihetetlen miket blokkolt, belevetődött amibe lövésekbe, rengeteg szerelt. Talán az új vezére lehet a védelemnek. Juanal együtt a jövőt képviselik. Samuel pedig kellő magabiztosságot ad nekik. Cambiassot pedig jó volt nézni, hogy próbál rendet rakni a pályán. Ahogy Zanetti mondta, Cambiasso már most egy edző.
Strama meg mint egy játékos úgy örült, annyira jó volt nézni.
Cambiasso oktató szerepéről eszembe jutott egy jelenet amikor a második félidőben Garganot igazgatta,hogy hova álljon.
Lehet,hogy ő is Zanetti már nem fog hosszú évekig játszani ,de az ilyen meccseken az ő jelenlétük sorsdöntő lehet.
Ranocchia meg nagyon jó,hogy nem lett hunyó bundaügyben.Nem tudom mi lenne velünk nélküle.
Most annyira fel vagyok dobva,hogy tök mindegy milyen játékkal) megvertük a Milánt,hogy a jövő hetem már jól kezdődik.
Ilyenkor az ember azt se veszi észre,hogy Coutinho megint súlytalan volt.Mondjuk szerintem nem megfelelő poszton játszott.
Viszont ezt Strama is észre vette és le is cserélte.
Van még mit tanulnia a fiatal edzőnknek,de ha ez az idényt odaadjuk neki akkor még be is futhat nálunk
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.08. 00:14
Szerző: alwin91
Egyébként Coutinho... Egy isteni tehetség a srác, mindenki látja, de kevés még picit. Sokat kell fejlődnie minden tekintetben. Ami viszont feltűnt vele kapcsolatban mostanság, hogy sok rossz labdaátvétele van. Ezen javulnia kell. Ma egy rutinos Sneijderrel sokkal erősebb lett volna ez a csapat.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.08. 07:00
Szerző: 20recoba
Coutinho felé lehetne több türelem is , könyörgöm 92-es születésű

Majd meglátjátok fog ő még klasszis teljesítményt nyújtani.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.08. 12:30
Szerző: gianluca
Sziasztok!
Sokakkal ellentétben én nem szidnám annyira a bírót. A szabályok szellemében járt el, de azért van a szabálykönyv és neki az a dolga, hogy betartsa
A három vitás eset:
1. Milan gól: először is a labdát sípszó után rúgta el Montolivo, nem pedig az volt, hogy gól volt és aztán fütyült a spori. Sípszó után játékon kívül történt az eset, nincs miről beszélni. Másrészt Handát letarolta a Milan játékos (már nem emlékszem ki volt az). Mezőnyben egy hasonló esetben senki nem kérdezte volna, hogy miért fújt.
2. Nagatomo kiállítás: Egy kicsit erősnek éreztem a második sárgát, de végülis ez ugyanolyan volt, mint egy taktikai fault. Adható sárga, mivel második így piros. Megállja a helyét az ítélet.
3. Robinho esése: vicc, tökéletes döntés. Amit esetleg hiányoltam, az a makimajomnak egy sárga színészkedésért.
A mezőnybeli sárgák is többsége teljesen jogos és adható volt.
Egyébként ami nem tetszett részünkről, az az volt, hogy a kiállítás után teljesen átadtuk a területet a Milannak. Ezt szerintem az, hogy emberhátrányba kerültünk, az egyáltalán nem indokolta mivel Naga helyét szinte azonnal átvette Pereira és egy egyébként sem védekező játékost (Cassano) áldoztunk be. Rajta kívül Guarín is jött a szünetben, azaz egy megerősített középpályával illett volna több labdát szerezni és azokat jobban megtartani.
A támadójátékunk nem volt túl acélos (a 2. félidőben érthető okból), de most ez is belefért. Azért a jövőben ennél sokkal több kell mindhárom támadónktól!
Ami viszont nagyon fasza és az mindenki leírta szinte, az a védelmünk. Rano hibátlan, JJ-nek egy labdavesztése volt, Samu meg bizonyította, hogy jó az öreg a háznál.
Viszont én egyáltalán nem voltam ideges a meccs alatt, valahogy éreztem, hogy ez a balfasz merda, ha hajnalig játszunk sem rúg gólt. Hiányzik nekik Ibra... de ez legyen az ő bajuk.
Nagy győzelem volt a tegnapi, na
FORZA INTER!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.08. 12:44
Szerző: intertomega
Röviden !
Igen ez a siker óriási még akkor is ha ....szóval egy igen gyenge Milant sikerült legyőzni. 10 emberrel védekező csapatunk megérdemelte a sikert.
Samu nagyot fejelt. Cambiasso remek és Rano is.
Milito? Nos én fanatikusan bízom benne.
Fog nekünk még örömet okozni

bár azt a helyzetet egy óvodás is értékesíteni tudta volna.
Nah
Szóval Derbyt nyertünk - megint !!!!
Milyen játékkal ? Hát engem nem érdekel. 3 pont és ...és ennyi!
FORZA INTER !!!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.08. 13:03
Szerző: R9.
Gargano kurva sok labdát szerzett,de aztán eladta az összeset, félidőben azt hittem helyére jön Guarin
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.09. 09:56
Szerző: Komax
interfan írta: Amióta 3 védővel játszunk 4 meccs, 4 győzelem. Szóval valamire ráérzett Strama a 3 védővel.
Pedig komoly tüntetések voltak ellene.

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.09. 15:54
Szerző: sorger=giallo
intertomega írta:Szóval Derbyt nyertünk - megint !!!!
FORZA INTER!!!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.13. 13:56
Szerző: Süti
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 10:31
Szerző: kiscivis
Tök jó, h megint közvetíti a sportklub a meccsünket élőben, csak apró bibi, h az első félóráról lemaradunk a milliókat érdeklő német túraautó bajnokság miatt...

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 11:35
Szerző: DSanton39
kiscivis írta:Tök jó, h megint közvetíti a sportklub a meccsünket élőben, csak apró bibi, h az első félóráról lemaradunk a milliókat érdeklő német túraautó bajnokság miatt...

szezonzáró futam, a bajnoki címről fog dönteni.
egy Catania elleni meccsnél azért nem csodálom hogy nagyobb a prioritása.
de így is 5 bajnokit adnak a hétvégén. ahhoz képest hogy 1 csatornával dolgoznak egészen jól megoldják.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 11:59
Szerző: kiscivis
DSanton39 írta:kiscivis írta:Tök jó, h megint közvetíti a sportklub a meccsünket élőben, csak apró bibi, h az első félóráról lemaradunk a milliókat érdeklő német túraautó bajnokság miatt...

szezonzáró futam, a bajnoki címről fog dönteni.
Engem ez sajnos nem vigasztal.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 12:02
Szerző: hvmetal
kiscivis írta:DSanton39 írta:kiscivis írta:Tök jó, h megint közvetíti a sportklub a meccsünket élőben, csak apró bibi, h az első félóráról lemaradunk a milliókat érdeklő német túraautó bajnokság miatt...

szezonzáró futam, a bajnoki címről fog dönteni.
Engem ez sajnos nem vigasztal.
Ne menőzzön uram ! Én végig streamezhetem a szezont.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 12:07
Szerző: Festa
DSanton39 írta:kiscivis írta:Tök jó, h megint közvetíti a sportklub a meccsünket élőben, csak apró bibi, h az első félóráról lemaradunk a milliókat érdeklő német túraautó bajnokság miatt...

szezonzáró futam, a bajnoki címről fog dönteni.
egy Catania elleni meccsnél azért nem csodálom hogy nagyobb a prioritása.
de így is 5 bajnokit adnak a hétvégén. ahhoz képest hogy 1 csatornával dolgoznak egészen jól megoldják.
Engem sokkal jobban érdekel az Inter meccs.Ez a hockenheimi baromság nyugodtan mehetne felvételről.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 12:11
Szerző: kiscivis
hvmetal írta:Ne menőzzön uram ! Én végig streamezhetem a szezont.
Akkor ha neked úgyis tök mind1, legalább nekem legyen jó, ha már a lehetőség adott.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 12:33
Szerző: R9.
kiscivis írta:hvmetal írta:Ne menőzzön uram ! Én végig streamezhetem a szezont.
Akkor ha neked úgyis tök mind1, legalább nekem legyen jó, ha már a lehetőség adott.
ennyi petya, szarjuk le más nyomorát

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 12:34
Szerző: hvmetal
kiscivis írta:hvmetal írta:Ne menőzzön uram ! Én végig streamezhetem a szezont.
Akkor ha neked úgyis tök mind1, legalább nekem legyen jó, ha már a lehetőség adott.
bocs , hogy élek
hiányzol
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 13:21
Szerző: Mazzola
Én tartok egy kissé a holnapi meccstől. Ha a Catania is azzal a taktikával lép pályára amivel a kis csapatok szoktak a San Siroban, akkor nem lesz könnyű dolgunk.A 8- 10 emberes zárt védekezéssel és egy-egy gyors kontrával nem nagyon tudtunk mostanában mit kezdeni.
Kíváncsi leszek Strama kitalál-e valamit ez ellen a taktika ellen vagy megint égünk és végigszenvedjük a meccset,mint pl.a Siena ellen. Nagyon kellene az elején 1-2 gyors gól, akkor talán kinyílna az ellenfél és játszhatnánk az eddig eredményes nyílt sisakos játékunkat.

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 16:43
Szerző: R9.
azt írják h cou fog kezdeni irányítóban, előtte milito-cassano
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 17:52
Szerző: Komax
kiscivis írta:DSanton39 írta:kiscivis írta:Tök jó, h megint közvetíti a sportklub a meccsünket élőben, csak apró bibi, h az első félóráról lemaradunk a milliókat érdeklő német túraautó bajnokság miatt...

szezonzáró futam, a bajnoki címről fog dönteni.
Engem ez sajnos nem vigasztal.
Talán ez egy kis vigaszt nyújt:
Csütörtök 18.45, Digisport1 Internazionale-Partizan Beograd - ÉLŐ

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.20. 21:56
Szerző: PetR
R9. írta:azt írják h cou fog kezdeni irányítóban, előtte milito-cassano
Ezt támogatom.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 12:10
Szerző: kiscivis
R9. írta:kiscivis írta:hvmetal írta:Ne menőzzön uram ! Én végig streamezhetem a szezont.
Akkor ha neked úgyis tök mind1, legalább nekem legyen jó, ha már a lehetőség adott.
ennyi petya, szarjuk le más nyomorát

Hát most mit vigasztal engem, ha másnak is szar?

Ha nekem meg van a kulcsom a boldogság kapujához, akkor ne mással foglalkozzak már...

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 12:14
Szerző: Baggio85
Szerintem ez egy nagyon nehéz meccs lesz, és nagyon kell vigyáznunk, hogy ne járjunk úgy, mint a Siena ellen!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 13:11
Szerző: psn
tud valaki olyan linket adni, amin a sportklubbot lehet nézni ? köszi előre is.. ha esetleg nem lenne és jó a külföldi is, akkor azt majd írok ki én meccs előtt ! Forza Inter !
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 13:35
Szerző: R9.
psn írta:tud valaki olyan linket adni, amin a sportklubbot lehet nézni ? köszi előre is.. ha esetleg nem lenne és jó a külföldi is, akkor azt majd írok ki én meccs előtt ! Forza Inter !
http://onlinetv.gportal.hu/gindex.php?pg=31746489itt mindig van
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 13:53
Szerző: Dan-i-nter
Most akkor, ha jól értem, adja a sportklub, csak nem az elejétől?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 14:40
Szerző: zsizsi14
Dan-i-nter írta:Most akkor, ha jól értem, adja a sportklub, csak nem az elejétől?
Szerintem igen, mivel a port.hu szerint 17:00-kor kezdődik a következő meccs.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 14:54
Szerző: DSanton39
Palacio, Milito, Cassano egyszerre a kezdőben.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 14:56
Szerző: tabi.csaba
INTER (3-4-1-2): Handanovic, Ranocchia, Samuel, Juan Jézus, Zanetti, Mudingayi, Cambiasso, Obi, Cassano, Palacio, Milito. A hivatalos kezdő,ami nem rossz!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 14:59
Szerző: alwin91
valahogy éreztem, hogy az újságírok most sem találják el a kezdőt

kíváncsian várom mi sül ki ebből

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:03
Szerző: psn
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:07
Szerző: sly89
Én itt nézem az elsőt:
http://livefootball.ws/7482-inter-catania.htmljó minőségű, és nem is akad
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:12
Szerző: PellerG
Két dolog nem tetszik:
-Miért kell Obit jobbra, Zanettit balra tenni, amikor egyikük sem támadó feladatokkal lett felküldve ebben a taktikában. Miért nem játszhatnak a saját oldalukon?
-Miért Mudingayi kezd, mikor Gargano és Guarín is a padon vannak. Igaz, sosem csíptem Mudit...
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:16
Szerző: Dan-i-nter
Nekem is lenne egy létfontosságú kérdésem...:
Miért van Handán sapka?

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:17
Szerző: psn
PellerG írta:Két dolog nem tetszik:
-Miért kell Obit jobbra, Zanettit balra tenni, amikor egyikük sem támadó feladatokkal lett felküldve ebben a taktikában. Miért nem játszhatnak a saját oldalukon?
-Miért Mudingayi kezd, mikor Gargano és Guarín is a padon vannak. Igaz, sosem csíptem Mudit...
Mudi egy stabil ember a védekezésben, szerintem azért kezdett ő, hogy elkerüljük ami a siena ellen is volt. Ő nem fog felfutkosni, viszont nem is kontráznak le.. Egyébként én is hiányolom őket, most nincs meg az átmenet, hátulról előre rugdossuk csak a labdát, aztán oldják meg 3an..
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:19
Szerző: sly89
Dan-i-nter írta:Nekem is lenne egy létfontosságú kérdésem...:
Miért van Handán sapka?

Szűcs Lajosnak képzeli magát

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2012.10.21. 15:20
Szerző: R9.
obi elég gyenge jobb oldalon