Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Minden ami a csapattal kapcsolatos

Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming

Avatar
interfan
Hozzászólások: 32389
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Azért volt itt tavaly egy Milito, Pazzini, Zarate, Forlan csatársor is, szóval volt ettől lejjebb is.
Idén a legnagyobb hiány és baj, a befejező csatár hiánya. Palacio jobbszélső támadó (nem igazi center), Cassano egy visszavont csatár (nem igazi center), Livaja pedig még rém kevés ide. Milito van egyedül, de ő pedig folyamatosan egyre gyengébb. Neki a triplázás éve volt a csúcs, azóta csak lefelé megy, felkel fogni lassan 34éves.
Mou alatt Milito világklasszis volt, de azóta eltelt 2,5 év. Eto szélsőként is klasszis volt. Balotelli hiába nem szeretjük, tudjuk miket csinált. De akkor sok meccsen hatalmas segítség volt. Pandev is Mou ideje alatt nagyon jó volt, fontos szereplője a csapatnak.
Két éve volt nekünk egy világklasszis, túlzás nélkül világ legjobb csatárunk Eto. Egymaga 37 gólt lőtt, ezzel megtett mindent.
Tavaly egy teljes 0 csatárok. Milito tavaly is hozta a pocsék őszt, még szerencse hogy a szezon második felére feltámadt.
Idei szezonra pedig már csak Milito maradt. Hozza a szokásos pocsék őszt, de nem tudjuk lecserélni, mert nincs kire. Biztos lesznek még villanásai 1-1 meccs. De folyamatos jó teljesítményt már ne várjunk tőle.
Palacio és Cassano nem center ahogy már írtam, ezért kell most mindenképp 1igazi center.
Ilyen középszerű, páran már kiéget low-cost megoldásokkal nem leszünk beljebb. Pinilla, Bianchi, Floro Flores, Floccari, Rocchi, röhejes...
Ha egy Genoa lennénk, akkor megértem hogy ezek a nevek vannak. De könyörgöm, ez az INTER!!!
Huntelaar az egyetlen szinte, aki tényleg segíthetne. Hiába nincs formába, Milito talán formában van? Még ha nem is őt, de akkor legalább Facundo Ferreryra jöjjön. Ne ilyen low-cost pocsék, semmi megoldások.
Nyárig jó lenne Hunter, amikor is már kell egy világklasszis, ha akarunk valamit. Falcao, Cavani, Suarez, Agüreo, Tevez esélytelen. Felesleges is velük foglalkozni.
Akiket írnak az olasz lapok leginkább az Balotelli, Jackson Martinez, Lewandowski. Ez az a kategória amire lehet esélyünk, ők kb 20-25m körül mozdíthatók. Martinez talán még olcsóbban is.
Militonak pedig szépen megkel köszöni mindent. Ő is 4,5m-t keres, ezt se felejtsük el.
Avatar
Süti
Hozzászólások: 3053
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:21
Tartózkodási hely: Győr/Interzóna

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Süti »

interfan írta:Idei szezonra pedig már csak Milito maradt. Hozza a szokásos pocsék őszt, de nem tudjuk lecserélni, mert nincs kire.

Hát igen, Eto'o helyett Wes-t kellett volna elpasszolni és akkor nem lennénk ekkora szarban, Samuel még 2-3 évig csatár marad.

Én sem értettem a 4 védős felállást, de hamar rájöttem, Strama itt csak X-et akar semmi mást, esetleg egy hatalmas mákkal egy győzelmet, amire meg is volt az esélye, de a játék az tiszta káosz volt, gyakorlatilag nulla.

És ilyenkor Strama nem tud igazán jól belenyúlni a meccsbe, nem tudja felrázni a csapatot, mondjuk egy elbaszott taktika után nehéz lehet...
R9.
Hozzászólások: 6409
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
Tartózkodási hely: Bp

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: R9. »

Hagyjuk már Balotellit, sose lesz belőle olyan játékos mint Milito volt. Citybe rossz nézni hogy mit csinál, 1ft-t nem ér
Avatar
20recoba
Hozzászólások: 605
Csatlakozott: 2010.04.11. 20:42

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: 20recoba »

Militon nincs formában ez tény, de egy értelmes labdát nem kapott tegnap.
Öregszik ő nem fogja megverni egy az egybe a védőket ez biztos. Az idő haladtával egyre inkább amolyan lesipuskás csatár szerepét kezdi betölteni. Saját magát már nem igazán tudja helyzetbe hozni. A középpályán viszont sokkal nagyobb a gond. Nincs aki kreativitást adna, aki tenné a forintos labdákat Milito elé. Cassano azért általában ad jó labdákat , de egyedül ő is kevés. Én továbbra is mondom Alvarezt kéne játszatni az ő labdáinak szeme van, ahogy a kommentátorok szokták mondani :lol: Iszonyat jól lát a pályán, játszatni kéne, de Strama nem szereti őt , láthatóan.
Ütköző középpályásból bőven el vagyunk látva, főleg majd ha Obi és Mudi is felépül. Meg lehetne próbálni elhozni Romeut kölcsönbe a Chelseaből, hatalmas tehetség, jól passzol nagyon tudna osztogatni. Nekem pl. Motta is nagyon hiányzik , a passzjátéka miatt.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8319
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Festa »

20recoba írta:Militon nincs formában ez tény, de egy értelmes labdát nem kapott tegnap.
Öregszik ő nem fogja megverni egy az egybe a védőket ez biztos. Az idő haladtával egyre inkább amolyan lesipuskás csatár szerepét kezdi betölteni. Saját magát már nem igazán tudja helyzetbe hozni. A középpályán viszont sokkal nagyobb a gond. Nincs aki kreativitást adna, aki tenné a forintos labdákat Milito elé. Cassano azért általában ad jó labdákat , de egyedül ő is kevés. Én továbbra is mondom Alvarezt kéne játszatni az ő labdáinak szeme van, ahogy a kommentátorok szokták mondani :lol: Iszonyat jól lát a pályán, játszatni kéne, de Strama nem szereti őt , láthatóan.
Ütköző középpályásból bőven el vagyunk látva, főleg majd ha Obi és Mudi is felépül. Meg lehetne próbálni elhozni Romeut kölcsönbe a Chelseaből, hatalmas tehetség, jól passzol nagyon tudna osztogatni. Nekem pl. Motta is nagyon hiányzik , a passzjátéka miatt.

Romeu nagyon kevés lenne ide.Alvarez meg igenis benne volt a Tavalyi menetelésben.Ilyen kevés játékperccel nem tudom mit vár tőle Strama.Pedig én abszolút Szériá kompatibilisnek tartom.
Avatar
tabi.csaba
Hozzászólások: 947
Csatlakozott: 2010.04.21. 18:45

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: tabi.csaba »

Az nem igaz senki nem látta,hogy Cassano mekkora szar.Azért mert néha ad 1 gólpaszt,attól olyan nagy sztár???Nem fut 3 métert,nem védekezik ,semmi sprint,szabadrúgásokat elkapkodja.A bal oldalon. álldogál egész mecs alatt .Semmi keresztbe mozgás,semmi visszatámadás. Vicc,hogy sztárolják sokan.Cserének elmenne 5-10percekre,Palacioval sokkal többre mennénk!Cassano hozott pár meccset,de rajta ugyanúgy elmegy mint pl.Gargano/ő legalább hajt/.Nem 1 minimum 2 csatár kell.
Avatar
20recoba
Hozzászólások: 605
Csatlakozott: 2010.04.11. 20:42

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: 20recoba »

Cassanoval nincs gond, ő tőle 5 méter futást ne várjon senki, ő ilyen volt mindig is .Ezt tudták Morattiék is amikor idehoztuk.
Avatar
Komax
Hozzászólások: 2724
Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szekszárd

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Komax »

Úgy látom itt a fórumon a világvége egy héttel korábban jött. :D Egy kibaszott vereség miatt letargiába süllyedtek néhányan. Az új project - ahogy a fejeseink nevezik - fél éve indult el. Még jó, hogy Strama próbálgatja a csapat taktikai felállását. A 4 védőre azért állt át az első fi-ben, hogy lezárja a Lazio széljátékát. Ezzel a Lazio nem tudott mit kezdeni, de mi sem tudtunk támadást építeni. A másodikban változtatott, teljesen megváltozott a meccs képe, sokkal jobbak lettünk, sőt a rómaiak fejére nőttünk. Magyarán látta hol kell változtatni a szünetben, azaz bele tudott nyúlni a meccsbe. Sajnos most nem jött ki a lépés, nekik igen. Stramában ezt bírom a legjobban, látja a problémát és megpróbál ellene tenni, de Ő is abból főz ami van. Január most már közel van, biztos hogy hoznak hiányposztra embereket, de nem legyünk meglepve, ha csak töltelékmegoldások jönnek. Huntelaart ha már most tudnánk hozni, az a tél biznisze lenne.
Avatar
PetR
Hozzászólások: 1867
Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PetR »

Komax írta:Úgy látom itt a fórumon a világvége egy héttel korábban jött. :D Egy kibaszott vereség miatt letargiába süllyedtek néhányan. Az új project - ahogy a fejeseink nevezik - fél éve indult el. Még jó, hogy Strama próbálgatja a csapat taktikai felállását. A 4 védőre azért állt át az első fi-ben, hogy lezárja a Lazio széljátékát. Ezzel a Lazio nem tudott mit kezdeni, de mi sem tudtunk támadást építeni. A másodikban változtatott, teljesen megváltozott a meccs képe, sokkal jobbak lettünk, sőt a rómaiak fejére nőttünk. Magyarán látta hol kell változtatni a szünetben, azaz bele tudott nyúlni a meccsbe. Sajnos most nem jött ki a lépés, nekik igen. Stramában ezt bírom a legjobban, látja a problémát és megpróbál ellene tenni, de Ő is abból főz ami van. Január most már közel van, biztos hogy hoznak hiányposztra embereket, de nem legyünk meglepve, ha csak töltelékmegoldások jönnek. Huntelaart ha már most tudnánk hozni, az a tél biznisze lenne.

Mindennel egyetértek! :)
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

Maradtunk a 2. helyen. A Napolit megverte a Bologna :) Össze kell kapnia magát a srácoknak és meglesz ez!
Avatar
Süti
Hozzászólások: 3053
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:21
Tartózkodási hely: Győr/Interzóna

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Süti »

Ha csak a felét hozzuk annak, amit azért el lehetett volna várni az elmúlt 4-5 meccsen, jaj. :?
gianluca
Hozzászólások: 488
Csatlakozott: 2012.01.05. 13:52

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: gianluca »

Süti írta:Ha csak a felét hozzuk annak, amit azért el lehetett volna várni az elmúlt 4-5 meccsen, jaj. :?

Jaja. Gyakorlatilag ha a Parma, Lazio, Atalanta ellen hozzuk az ikszet és a Cagliarit behúzzuk, akkor most igencsak pillantgathatnának maguk mögé a zebrák.
Amúgy nem állunk túl rosszul a pontokat tekintve. Én egy optimista forgatókönyv szerint 38 pontot gondoltam megszerezni, amihez képest van 34 a botladozás ellenére is.
Lehet ebből még akármi is (legkevésbé valószínűen scudetto)
Avatar
e.szabi
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2010.05.20. 10:05

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: e.szabi »

BL-ben legyünk ott az a lényeg. Lehetőleg 2. helyen lenne jó végezni, hogy ne kelljen selejtezni.
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

alwin91 írta:Maradtunk a 2. helyen. A Napolit megverte a Bologna :) Össze kell kapnia magát a srácoknak és meglesz ez!

+ a napolira vár még 2 pont levonás is..
Avatar
Süti
Hozzászólások: 3053
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:21
Tartózkodási hely: Győr/Interzóna

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Süti »

psn írta:
alwin91 írta:Maradtunk a 2. helyen. A Napolit megverte a Bologna :) Össze kell kapnia magát a srácoknak és meglesz ez!

+ a napolira vár még 2 pont levonás is..

Miért??
Avatar
Matyesz
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2012.01.03. 10:52
Tartózkodási hely: Pécs

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Matyesz »

Süti írta:
psn írta:
alwin91 írta:Maradtunk a 2. helyen. A Napolit megverte a Bologna :) Össze kell kapnia magát a srácoknak és meglesz ez!

+ a napolira vár még 2 pont levonás is..

Miért??

Ezért! :D

http://olasz-foci.hu/bajnoksag/serie-a/9280
Avatar
Marco
Hozzászólások: 1609
Csatlakozott: 2010.04.09. 22:39
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Marco »

Na meg is kapták a büntetést, -2 pont a Napolinak, fél év Cannavaronak és Gravanak.
Avatar
Dris
Hozzászólások: 679
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:13

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Dris »

mai keret:
Portieri: 12 Luca Castellazzi, 27 Vid Belec, 77 Raffaele Di Gennaro;

Difensori: 4 Javier Zanetti, 6 Matias Silvestre, 23 Andrea Ranocchia, 25 Walter Samuel, 26 Cristian Chivu, 31 Alvaro Pereira, 33 Ibrahima Mbaye, 40 Juan Jesus, 42 Jonathan, 55 Yuto Nagatomo;

Centrocampisti: 11 Ricardo Alvarez, 14 Fredy Guarin, 17 MacDonald Mariga, 21 Walter Gargano, 41 Alfred Duncan;

Attaccanti: 8 Rodrigo Palacio, 22 Diego Milito, 99 Antonio Cassano, 82 Daniel Bessa, 88 Marko Livaja.

Chivu és Bessa is ott van.kíváncsi leszek a kezdőre.
Avatar
internaZIOnaLe
Hozzászólások: 1752
Csatlakozott: 2010.04.09. 19:05
Tartózkodási hely: Debrecen

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: internaZIOnaLe »

Dris írta:mai keret:
Portieri: 12 Luca Castellazzi, 27 Vid Belec, 77 Raffaele Di Gennaro;

Difensori: 4 Javier Zanetti, 6 Matias Silvestre, 23 Andrea Ranocchia, 25 Walter Samuel, 26 Cristian Chivu, 31 Alvaro Pereira, 33 Ibrahima Mbaye, 40 Juan Jesus, 42 Jonathan, 55 Yuto Nagatomo;

Centrocampisti: 11 Ricardo Alvarez, 14 Fredy Guarin, 17 MacDonald Mariga, 21 Walter Gargano, 41 Alfred Duncan;

Attaccanti: 8 Rodrigo Palacio, 22 Diego Milito, 99 Antonio Cassano, 82 Daniel Bessa, 88 Marko Livaja.

Chivu és Bessa is ott van.kíváncsi leszek a kezdőre.

Coutinho??? Sérült, vagy mi van vele??? Most legalább lehetne kezdő, hogy szokja a közeget!!!
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32389
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: interfan »

internaZIOnaLe írta:
Dris írta:mai keret:
Portieri: 12 Luca Castellazzi, 27 Vid Belec, 77 Raffaele Di Gennaro;

Difensori: 4 Javier Zanetti, 6 Matias Silvestre, 23 Andrea Ranocchia, 25 Walter Samuel, 26 Cristian Chivu, 31 Alvaro Pereira, 33 Ibrahima Mbaye, 40 Juan Jesus, 42 Jonathan, 55 Yuto Nagatomo;

Centrocampisti: 11 Ricardo Alvarez, 14 Fredy Guarin, 17 MacDonald Mariga, 21 Walter Gargano, 41 Alfred Duncan;

Attaccanti: 8 Rodrigo Palacio, 22 Diego Milito, 99 Antonio Cassano, 82 Daniel Bessa, 88 Marko Livaja.

Chivu és Bessa is ott van.kíváncsi leszek a kezdőre.

Coutinho??? Sérült, vagy mi van vele??? Most legalább lehetne kezdő, hogy szokja a közeget!!!

Coutinho és Sneijder letudták az utolsó edzésüket, és megkapták a szabadságot az ünnepekre. Így már egyikük sem vesz részt a maradék 2meccsen, valamint 3 edzésen.
Strama és az egész Inter vezetés egységes döntése volt ez.
Sneijder a jól ismert helyzet miatt ment el.
Coutinho pedig maga kérte a korábbi eltávozást. Megy haza brazilba, esküvője is lesz.
Avatar
PetR
Hozzászólások: 1867
Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PetR »

interfan írta:
internaZIOnaLe írta:
Dris írta:mai keret:
Portieri: 12 Luca Castellazzi, 27 Vid Belec, 77 Raffaele Di Gennaro;

Difensori: 4 Javier Zanetti, 6 Matias Silvestre, 23 Andrea Ranocchia, 25 Walter Samuel, 26 Cristian Chivu, 31 Alvaro Pereira, 33 Ibrahima Mbaye, 40 Juan Jesus, 42 Jonathan, 55 Yuto Nagatomo;

Centrocampisti: 11 Ricardo Alvarez, 14 Fredy Guarin, 17 MacDonald Mariga, 21 Walter Gargano, 41 Alfred Duncan;

Attaccanti: 8 Rodrigo Palacio, 22 Diego Milito, 99 Antonio Cassano, 82 Daniel Bessa, 88 Marko Livaja.

Chivu és Bessa is ott van.kíváncsi leszek a kezdőre.

Coutinho??? Sérült, vagy mi van vele??? Most legalább lehetne kezdő, hogy szokja a közeget!!!

Coutinho pedig maga kérte a korábbi eltávozást. Megy haza brazilba, esküvője is lesz.

Sok boldogságot neki! :D
Injoc
Hozzászólások: 1298
Csatlakozott: 2010.04.09. 18:11

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Injoc »

Kezdő:

------------Casta
------Silvestre-Chivu-JJ
Jonathan-Mariga-Duncan-Naga
---------Ricky-Cassano
------------Palacio
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

Injoc írta:Kezdő:

------------Casta
------Silvestre-Chivu-JJ
Jonathan-Mariga-Duncan-Naga
---------Ricky-Cassano
------------Palacio

Erre nagyon kíváncsi vagyok.
Avatar
jakupecs
Hozzászólások: 347
Csatlakozott: 2011.06.08. 20:15

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: jakupecs »

legalább végre nem kell a számítógép előtt végig ülni ezt a meccset!! ez valami rohadtul hiányzott már :)
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

de kurvaszarul áll Chivun a csk. szalag...
Avatar
Dan-i-nter
Hozzászólások: 3035
Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Dan-i-nter »

Ni csak ki fúj ma? Ismerős a fickó annyi szent. De ennek ellenére kötelező :)
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

Injoc írta:Kezdő:

------------Casta
------Silvestre-Chivu-JJ
Jonathan-Mariga-Duncan-Naga
---------Ricky-Cassano
------------Palacio

ezt így most ha nem látom élőben, azt hiszem valami morbid megkésett április elsei vicc :D chivu-silvetre :)
hegecs8
Hozzászólások: 220
Csatlakozott: 2012.01.03. 10:46

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: hegecs8 »

Ez 1 nagyon érdekes meccs lesz. Chivu mint csk??? :shock: Remélem ezt nem kell többet látnom.
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

megbeszélték, hogy 15 perc után isznak egyet vagy miért van szünet? :D olasz csatornán nézem nem értem mit mondd :D
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

alwin91 írta:megbeszélték, hogy 15 perc után isznak egyet vagy miért van szünet? :D olasz csatornán nézem nem értem mit mondd :D

same problem. én is értetlenkedve nézem, h mi van most :D
Avatar
Dan-i-nter
Hozzászólások: 3035
Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Dan-i-nter »

Rocchinak kell egy kis rivalda fény.
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

Eddig Duncan és Mariga elég pozitív, + a románnak is volt 1 nagy mentése.. Alvarezt pedig kár lenne elherdálni, kell neki a játék és jó lesz ő..
Avatar
PetR
Hozzászólások: 1867
Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PetR »

Nem tudom láttátok-e Alvarezt. Ha nem fújják vissza, gyönyörű gólpassz...

Azt és észre kell venni ha jól játszik. :) Igaz, Hellas Verona meg kupameccs, de attól még jó a srác. A passzai nagyon szépek...
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára PetR 2012.12.18. 21:37-kor.
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

PetR írta:Nem tudom láttátok-e Alvarezt. Ha nem fújják vissza, gyönyörű gólpassz...

Jaja ! Én pl nagyon csípem Cout, de szerintem a kis brazilnak jót tenne még egy fél év-év kölcsön, viszont Alvareznek meg játszania kéne és megállná a helyét..
Avatar
PetR
Hozzászólások: 1867
Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PetR »

psn írta:
PetR írta:Nem tudom láttátok-e Alvarezt. Ha nem fújják vissza, gyönyörű gólpassz...

Jaja ! Én pl nagyon csípem Cout, de szerintem a kis brazilnak jót tenne még egy fél év-év kölcsön, viszont Alvareznek meg játszania kéne és megállná a helyét..

Egyetértek!
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

Fura ilyet mondani, de Chivu eddig elég bíztatóan szerepel.. Ha ezt tudná tartani, akkor ha Samu lesérül tudná helyettesíteni..
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

psn írta:Eddig Duncan és Mariga elég pozitív, + a románnak is volt 1 nagy mentése.. Alvarezt pedig kár lenne elherdálni, kell neki a játék és jó lesz ő..

Szerintem meg az, hogy a középpálya átjáróház főként Mariga "érdeme"
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

alwin91 írta:

jogos, a meccs elején, amikor még írtam viszont jó volt.. de hamar elfogyott a lendülete :S meg mondjuk ez csak 1 verona
Avatar
DaNi
Hozzászólások: 789
Csatlakozott: 2010.04.19. 14:41
Tartózkodási hely: Miskolc

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: DaNi »

psn írta:
alwin91 írta:
psn írta:Eddig Duncan és Mariga elég pozitív, + a románnak is volt 1 nagy mentése.. Alvarezt pedig kár lenne elherdálni, kell neki a játék és jó lesz ő..

Szerintem meg az, hogy a középpálya átjáróház főként Mariga "érdeme"

jogos, a meccs elején, amikor még írtam viszont jó volt.. de hamar elfogyott a lendülete :S meg mondjuk ez csak 1 verona

Duncan viszont nagyon jó több lehetőséget kéne hogy kapjon
Avatar
PetR
Hozzászólások: 1867
Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PetR »

Cassano de pimaszul! :D Guarín megcsinálta, szép volt!
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

Guarínt sikerült nagyon összekapni fejben a utóbbi időben. Nagyon hasznosan játszik meccsek óta.
Avatar
PetR
Hozzászólások: 1867
Csatlakozott: 2010.04.10. 09:16
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PetR »

alwin91 írta:Guarínt sikerült nagyon összekapni fejben a utóbbi időben. Nagyon hasznosan játszik meccsek óta.

Ott is van a gólja. :D Megpattant ugyan, de egyezzünk meg abban, hogy amúgy is bement volna. :)

Még Ricky lőhetne egyet, de örülnék... :D
Avatar
Marco
Hozzászólások: 1609
Csatlakozott: 2010.04.09. 22:39
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Marco »

Azt nem értem, h ilyen meccseken ha már vezetünk 2-0-ra, miért Zanettit kell becserélni, miért nem kap legalább ilyenkor esély Mbaye, Bessa vagyLivaja.
Avatar
realevil
Hozzászólások: 983
Csatlakozott: 2010.06.01. 17:21

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: realevil »

En meg azt nem ertem, hogy bajnoksagban miert nem lehet igy jatszani?!
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

Marco írta:Azt nem értem, h ilyen meccseken ha már vezetünk 2-0-ra, miért Zanettit kell becserélni, miért nem kap legalább ilyenkor esély Mbaye, Bessa vagyLivaja.

Capitano minden egyes meccsel amin pályára lép, nagyobb legenda lesz. Már csak a meccsek száma miatt is felküldik sztem, ami nem is baj, mert mire visszavonul lesz neki annyi, hogy soha nem dönti meg senki soha. Guarin hatalmas vétel volt.. Pereirat sajnálom kicsit, játszhatna többet a védelemben, mert ott tényleg nagyon jó. Jó lenne még egy Alvarez gól és remélem számítunk rá a bajnokságban is majd..
Avatar
PellerG
Hozzászólások: 6107
Csatlakozott: 2010.04.09. 20:33
Tartózkodási hely: Next to Budapest

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: PellerG »

alwin91 írta:Guarínt sikerült nagyon összekapni fejben a utóbbi időben. Nagyon hasznosan játszik meccsek óta.

Sajnos a hétvégén valószínűleg nem fog játszani a Genoa ellen, mert a Lazio-meccsen letámadta a partjelzőt, amiért 1 meccses eltiltást kapott. Fellebbeztünk, de még nincs döntés. Pedig mostanában tényleg ő a csapat motorja.
Avatar
realevil
Hozzászólások: 983
Csatlakozott: 2010.06.01. 17:21

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: realevil »

Castellazzi meg szepen lassan szetesik.
Avatar
psn
Hozzászólások: 1443
Csatlakozott: 2010.08.27. 17:10
Tartózkodási hely: Sopron

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: psn »

realevil írta:Castellazzi meg szepen lassan szetesik.

ezt az utolsó csere előtt is kitalálhatta vna :S
Avatar
Baggio85
Hozzászólások: 2954
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: Baggio85 »

Két dolog jut eszembe erről a meccsről:

1. Cassano nagyon nagy játékos. Kár érte, hogy olyan "bolond" amilyen, mert sokkal többre vihette volna.

2. Alvarezt a mai játéka alapján nem értem miért hanyagolja ennyire Strama, szerintem ha ő játékba lendülne sokat tudna hozzátenni a csapat játékához. Bár az is igaz, hogy ami pl. Cou előnye, hogy tudja mikor kell adni a labdát, Ricky sajnos sokszor öncélúan cselezget és a döntő pillanatokban így aztán nem mindig a jó megoldást választja.

Igaz ez, még akkor is ha mondjuk azért ez a Verona elég gyengécske csapat.
Avatar
realevil
Hozzászólások: 983
Csatlakozott: 2010.06.01. 17:21

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)

Hozzászólás Szerző: realevil »

Azaz.... Chivu a kapuban :D
Válasz küldése