Oldal: 311 / 1558
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 12:22
Szerző: Baggio85
Francesco írta:Ez sajnos igaz, de ugyanezt elmondhatná magáról a Lazio, de még talán a Milan és a Napoli is.
Igazság szerint egy szinten is vagyunk velük kb. ha most a pontokat nézzük. Ebből még akár lehetne egy 2. hely is, mert 6 pont 10 meccsre nem behozhatatlan, csakhát jelenleg ennek sok alapja nincsen. Nyilván, korábban már én (is) mondtam, hogy Strama is felelős abban, hogy most ilyen helyzetben vagyunk, mert ahogy Te is mondod, az általad említett csapatoknál legalább a felállásban és a kezdő 11-ben megpróbálják a folytonosságot fenntartani. Én nem tudom (nem hiszem), hogy mi idén 2x ugyanúgy felálltunk már, és ezt a sérülések szerintem nem magyarázzák. Az már más kérdés, hogy a vezetőség sem könnyíti meg az edző dolgát, de ezt akkor tudnánk a legjobban megítélni, ha tényleg tudnánk, hogy egy-egy igazolás mögött ki áll.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 13:05
Szerző: Francesco
Ha nem találjuk meg a játékunkat, akkor a hazai meccsekből reálisan az Atalantát és a Parma csapatát verhetjük meg. A Juve, Atalanta, Parma, Lazio, Udinese ötösből 6-8 pontnál többet nem fogunk tudni kihozni. Idegenben Sampdoria X, Cagliari GY, Palermo X, Genoa GY, Napoli V és akkor még lehet optimista vagyok. Ez így összesen 14-16 pont 30-ból, amivel biztosan nem lesz meg az 1-3 hely valamelyike.
Ugyanígy a nagyobb csapatoknak kedvezően, de nem túlzóan számolva (figyelembe véve a formát is):
Fiorentina 18-21 pont
Napoli 19-24 pont
Lazio12-15 pont
Milan 18-21 pont
Roma 16-19 pont
Udinese 16-21 pont
Catania 14-19 pont
Szóval, a mostani teljesítmény nagyjából arra lesz elég, hogy legrosszabb esetben a 9. helyen fogunk végezni, míg jó esetben (talán ez a reálisabb) az 5-6. helyen. Akkor már inkább az előbbi és legalább nincs nemzetközi kupa...
A Napoli és a Milan ezt a két pontszámot valószínűleg hozni fogja, de vegyünk le belőlük 5-5 pontot, mint hibahatárt. Ebben az esetben ők szereznek 19 és 16 pontot. Most 6 illetve 4 ponttal vannak előttünk.
Ergo nekünk a harmadik helyhez legjobb esetben is 20 pontot kell begyűjtenünk , de ami reálisabb (és még akkor sem biztos, sőt) az a 23 pont. Ki ellen szerezzük meg?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 13:55
Szerző: interfan
A Gazzetta szerint, tegnap 5 db taktika volt a meccsen:
(4-2-3-1, 4-3-3, 4-3-2-1, 4-4-2, 4-5-1)
Azt hiszem ezt minden elmond. Teljes káosz az egész.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 14:10
Szerző: interfan
Két fő probléma van. Egyik a vezetősség, másik az edző.
Kezdjük Stramaval.
Már nyáron azt mondtam, hogy túl nagy feladat ez még neki. Tartom is ezt folyamatosan, egyszerűen tapasztalatlan.
Nem lehet a semmiből valaki egy félisten. Neki legalább 2-3 szezon kell, mire tényleg úgy mond beérne.
Tökéletesen egyetértek Francesco kollégával. Egyszerűen nincs játék, nincs taktika, nincs elképzelés. Az a legszomorúbb, hogy nem tudjuk megmondani, mit is akarunk játszani.
Felesleges a kisebb csapatokkal foglalkozni. Ők tudják mit akarnak, védekezni és kontrázni kész.
De a velük egyszintű Fio, Lazio, őt legalább van mire építeni. Montella ugyanazt a játékot játszatja év eleje óta, Petkovic szintén 90% ugyanaz a taktika és játék.
Persze kisebb-nagyobb sikerrel, de legalább van egy játékuk.
1év alatt nem tudtunk egy taktikát felépíteni. Rendben hogy sérülések, de semmilyen elképzelés sincs.
Stramanak mennie kell, kész, ezen nincs mit ragozni.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 14:17
Szerző: interfan
Másik még nagyobb probléma a vezetősség.
Moratti sosem értett a focihoz igazán. Csak ezt a sok pénzzel tudta ellensúlyozni.
Most hogy ez megszűnt, végünk lett.
Ha meg van valamennyi pénz, akkor azt a 2 jómadár elszarja. Vagy teljesen 0 játékosokra, vagy pedig felesleges emberekre.
Alig-alig van jó igazolásunk 2010-óta.
Papíron jól zártuk a nyarat. Tényleg volt Wes, Cassano, Palacio, Milito.
Volt két fiatal Cou és Alvarez.
De ez a Wes ügy is mindent felborított. Amatőr mondom kezeltük, de nem ez az első eset.
Téli mercato pedig egy az egybe kuka. 20m-t költöttünk a semmire.
Mindenki tudta csatár kell, persze egyedül Moratti nem.
Branca-Ausilio páros képtelen bármire is. Elehetett volna okosan is költeni ezt a kevés pénzt.
Mindkettőnek mennie kell.
Moratti pedig ha nem tudja finanszírozni a dolgokat, akkor adja el a klubot.
Egyszerűen nincs más választás.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 14:26
Szerző: Süti
interfan írta:Nem lehet a semmiből valaki egy félisten. Neki legalább 2-3 szezon kell, mire tényleg úgy mond beérne.
Én mindkét állításoddal nem értek egyet.
Ki beszél itt a "félisten" kategóriáról????
Az olyan kurva nagy elvárás, hogy otthon verjük meg a Bologna-t, rúgjunk legalább gólt ne adj isten gólokat, vagy legalább ikszeljünk??
Ez a beér dolog meg azért nem ül nálam, mert egy edző az idő múlásával egyre jobban ki tud pukkadni és ellaposodik a dolga a klubnál.
Strama hova képes még laposodni??
Idén én már nem várom, hogy meccseket nyerünk, ez az elképzelés nélküli fost senki nem eszi meg. Még a Siena, Bologna stb. sem.
A Tottenham-ről már nem is beszélve.
És én ezt nem értem, ha mondjuk átvenné most a csapatot Figo vagy akár a szertáros is nagyobb esélyt látnék egy feltámadásra, mint így Strama-val.
Ez így full bukta.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 14:33
Szerző: interfan
Itt már Stramaval nem lesz semmi.
Úgy értettem hogy beérik, hogy tehetséges minden. De nagyon kevés még ő ide.
Főleg úgy, hogy nincs semmi elképzelés mit is akarunk.
1-2 fellángolás van, mint a Catania meccs. De semmi több.
Talán még a Juve ellen odateszik magukat, de majd jön egy Atalanta és megint semmi.
Egyszerűen röhej hogy Cagliari, Genoa, Torino, Siena, Bologna szintű csapatokat, hazai pályán, nem tudunk megverni.
Tényleg akárki ki is az edző.
Félisten pedig úgy értem, hogy azt hitte Moratti, talált egy gyémántot, egy új Mout vagy Guardiolat.
Mindenki őt istenítette, igaz ami igaz, adott egy kis lendületet a csapatnál tavaly.
De ez kiderült csak átmeneti volt.
Egy edzőnek kell megfelelő tapasztalat, neki ez nincs meg.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 14:42
Szerző: Süti
Ne haragudj, de én ezt a tapsztalat érvelést sem veszem be.
Mint az agyhalottak a klubnál, Moratti inkább elnézegeti ezt a szart, minthogy a télen hozott volna valakit akár Strama mellé.
Ez nem a tapasztalatról szól, hanem egy kifejezetten rossz munkakapcsolatról edző-játékos-vezetőség között.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 14:50
Szerző: interfan
Tényleg agyhalottak dolgoznak itt.
1éven belül, ugyanabba a hibába esünk.
Tavaly Ranierit kellett volna elküldeni időbe, Moratti ezt nem tette meg.
Mire váltás lett, addigra már mindegy volt.
Megmentette őt a győzelmi széria, és a Milan verés.
Idén Stramat kellett volna már rég kirúgni, de nem.
Őt is a győzelmi széria, meg a Juve verés menti még.
Egyszerűen röhej az egész.
Azt hittük, hogy 1-2 szar meg csak kisiklás. Erre kiderült, hogy ezek vagyunk mi.
Amit a Bologna ellen játszottunk. De hány meg hány ilyen meccsünk volt már.
Úgy mond kisiklás a Catania meccs, amikor van valami féle fellángolás.
Persze kit hozzunk Strama helyett??? Bárki megteszi.
Tavaly Stramarol tudott valaki valamit? Megnyerte az ifi BL-t, ennyi, nagy dolog.
Ilyen Figo sem megoldás. De talán egy átmeneti lendületet adhatott volna.
Amivel lett volna esély a BL helyre. De nem kell.
Nézhetjük még ezt a szart 10 fordulón keresztül. Ez van.
Morattit is 1-2 győzelem megtud győzni. Tavaly Strama nyárig jött.
De volt 1-2 jó meccs, megvertük a Milant. Erre Moratti szerelmes lett belé.
(Persze tavaly más volt a helyzet, tényleg látszott valami)
Utólag könnyű okosnak lenni, de hiba volt Stramat nyáron itt tartani.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 15:05
Szerző: Festa
A ketté tőrt idény.Én ezt csak így nevezem.
Volt azért az idény elején tíz vagy kilenc meccs amit zsinórban nyertünk.
Volt egy juve elleni győzelem ,ami után már mindenki a scudettoról beszélt.
Aztán jött az Atalanta elleni veresség meg a Sneijder ügy.
Strama is kitalálta azt a 3 védős rendszert,defenzív volt viszont jöttek az eredmények.
A rangadók közül Napolit,juvét,Milánt 10 emberrel vertük.
Olyan zavar van a fejekben ,hogy lassan már tényleg teljes generáció váltás segíthet.
Az azért nagy feladat lesz,hogy a bl nélkül jövőre ne gyengüljön tovább a keret.
Remélem Icardi már tényleg aláírt mert lehet,hogy májusban meggondolja magát.
Ne nagyon szidjuk Andreollit meg Campagnarot. Jelenleg ők sztárigazolások ebbe az Interbe.
Szerintem Guarin is már inkább az ügynökével tárgyal edzés helyett.
Cassano sem nagyon balhézott ,amíg a második helyen álltunk.
Az európa liga nem sok játékost motivál. JJ is hiába teszi a hűségnyilatkozatokat,szó nélkül eladjuk ha majd adnak érte 10 misinél többet.
A legnagyobb félelem,hogy jövőre még ennél is rosszabbak leszünk.
Vajon mikor jut el Moratti oda,hogy eladja a klubot.3 éve lassan csak süllyedünk.
Most már csak drasztikusat kell lépni.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 15:28
Szerző: versenyszellem
azért a képlet végtelenül egyszerű:
1) a BLbe jutás a cél minden következő idényben. Ez esetben a következő lépések hibásak voltak az idény közben:
- Tapasztalatlan edző megtartása (ez elsőre nem volt nyilvánvaló, de a SerieA mégiscsak a taktikák legnagyobb harca)
- Minőséget nélkülöző igazolások és a minőséget képviselő játékosok kipaterolása
2) egy új fiatal csapat építése a nextgen sorozatban résztvevők fokozatos beépítésével, nagyjából 3 éves projekt, összetett:
- Csinálj jó megfigyelőhálózatot, hogy a tényleg ígéretes fiatalokra olcsón lecsaphass és 2-3 év alatt minőségi játékossá tedd
- Az értékes, de már leáldozóközelben játékosaidat engedd át más klubokba vállalható összegért cserébe illetve rotáld őket a fiatalokkal, hogy nagyjából mindenki tűzben maradjon
- Ne kezdjen egy vezető se jajveszékelni és pótterveket kitalálni, ha az első pár idény során rossz eredmények születnek, netalántán a 10-12 helyen köt ki év végén a csapat. (kiöregedett játékosok, edzőváltások stb)
- A fiatal és ügyes játékosokat forgasd a csapatba és esetleg fél évekre add kölcsön kisebb csapatba hogy folyamatos játéklehetőséghet jusson.
- 20-26 éves játékosok drága eladása abban az esetben, ha van aki pótolja ugyanolyan vagy magasabb szinten 1-2 éven belül.
vagy csak én FMezek túl sokat...
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 17:05
Szerző: hvmetal
Én nem hiszel el,hogy ennyire létszükség a BL. Pont Moratti ne mozgatna meg ilyen helyzetben mindent egy csatárért? Ennyire nem hülye. Egy 5 éves is tudja,hogy + támadóval is hatalmas feladat lenne. Így pedig esélytelen. Dühös,de semmit nem lép. Végig nézi ahogy elsüllyedünk. Pedig bőven menthető lett volna...sőt még ma is az lenne a szezon...
Vagy fél millió euró tönkre vágná a klubot? Mert akkor muszáj, de akkor kezdje el árulni a kútjait inkább.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 17:17
Szerző: hvmetal
Meccsre visszatérve,a sok szar miatt nem igazán kap figyelmet Ranocchia.
Igazi vezére lehet a csapatnak. Már említettem,-talán a Fio ellen- hogy Zanetti mellett Ő is tiszteletet érdemel. Akkor is volt,hogy felvitte és 25 méterről elvállalta. Azért ez pozitív. Nagyon is.
Tegnap Ő lett az utolsó 20 perc legveszélyesebb játékosa. Az Ő akarása,játéka ebben a szar időszakban sokat ad. Guarinban,Cassanoban fele ennyi alázat lenne,lehet azért pár ponttal többel rendelkeznénk.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 17:30
Szerző: Dris
interfan írta:A Gazzetta szerint, tegnap 5 db taktika volt a meccsen:
(4-2-3-1, 4-3-3, 4-3-2-1, 4-4-2, 4-5-1)
Azt hiszem ezt minden elmond. Teljes káosz az egész.
de ebben a cikkben azt is írják, hogy a játékosok saját maguktól rohangáltak össze vissza ezerféle formációban és nem az edző cserélgette a taktikát.
ez egyben azt is jelenti hogy leszarják, amit Strama mond.
sok jót nem jelent a jövőre nézve.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.11. 19:51
Szerző: vaskalap
A legnagyobb baj a csatárhiány!Vegyük alapul a milant,a keretük nem erősebb a miénknél,egészen a csatársorig.Na ott van a qrva nagy difi,és ezt lehetett volna egy normális átig.politikával orvosolni.E helyett mi van,minden fordulóban azt foglyuk találgatni,hogy ki fog itt gólt lőni?Reális hely az 5.-6.,ezek a száraz tények.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 13:35
Szerző: psn
jézus, amit írnak mára kezdőt, remélem valami rossz vicc csak:
4-3-3 : Handa, Jonathan-Chivu-Juan-Zanetti, Benassi-Kova-Cambi, Alvarez-Palacici-Guarin
strama már megint kipihente magát, szerintem sorsjegyeket kell húzni és az alapján dől el, ki milyen poszton játszik.. chivu jobb oldalt, capitano bal, alvarez jobb, guarin bal szélső

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 14:31
Szerző: versenyszellem
Juan, amikor jobb DC -t játszott, sokat hibázott.
kettejüket jobb így felállítani.
a BL menetelésnél Zanetti szinte végig balhátvéd volt, mivel Maicon a jobbon és Chivu sérülten..
amúgy nem érzem, hogy az lenne a célunk, hogy 4 góllal nyerjünk

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 14:46
Szerző: Festa
versenyszellem írta:Juan, amikor jobb DC -t játszott, sokat hibázott.
kettejüket jobb így felállítani.
a BL menetelésnél Zanetti szinte végig balhátvéd volt, mivel Maicon a jobbon és Chivu sérülten..
amúgy nem érzem, hogy az lenne a célunk, hogy 4 góllal nyerjünk

Szerintem már a kezdővel feladtuk a harcot.Egy tisztes iksz jó lesz nekünk és lehet mindent a londoni meccsre fogni.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 18:01
Szerző: R9.
OFFICIAL: Handa, Zanetti, Chivu, Juan, Jonathan, Guarin, Cambiasso, Gargano, Kovacic, Palacio, Cassano.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 18:25
Szerző: Marco
Nem igaz h ez a balfasz Jonathan hamarabb kezd mint Mbaye...
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:23
Szerző: rEEzuh
Caaaasssaaannoo :]
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:25
Szerző: alwin91
rEEzuh írta:Caaaasssaaannoo :]
Legyen 2-0 és búcsúzzunk el tisztességgel

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:28
Szerző: rEEzuh
alwin91 írta:rEEzuh írta:Caaaasssaaannoo :]
Legyen 2-0 és búcsúzzunk el tisztességgel

már lehetne 2-0, ha Palacio ziccere nem pattan ki a lécről :/
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:29
Szerző: JZ4+MM23
valaki tudna küldeni egy linket amin lehet nézni a meccset??
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:29
Szerző: psn
valaki tud adni linket ?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:30
Szerző: rEEzuh
JZ4+MM23 írta:valaki tudna küldeni egy linket amin lehet nézni a meccset??
http://88.80.5.80/w00t/20130313/vv51409 ... 41770.htmlnálam ez megy, ha neked nem, akkor válassz innen:
http://www.sportlemon.tv/max 2-3 próbálkozás után mindig akad használható
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:50
Szerző: psn
valaki tarthatna egy kis összefoglalót

Kova hogy játszik ?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:51
Szerző: JZ4+MM23
nem játszunk jól rengeteg hiba van az átadásokban.... DE ha minden meccsen így akarnánk így harcolnánk akkor még egy 3-0 vereségért sem lennék mérges FORZA INTER!!!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 19:58
Szerző: 20recoba
http://www.wiziwig.tv/broadcast.php?mat ... art=sportsAki nem talált streamet annak ajánlom ezt azt oldalt
Használjátok az Acestream nevű programot
Innen letölthetitek :http://dl.torrentstream.org/torrentstream/latest
Egy két beállítást eszközölni kell.
Miután sikerült a telepítés a jobb alsó sarokban lesz egy ikon TorrentStream néven, ott jobb egér options és meg kell adni néhány adatot
a következőket változtassátok:
-Live buffert írjátok át 30ra
-Upload limetet írjátok át 500-ra
Utána advanced-re kattintotok és ott is bekell állítani néhány dolgot
Total max conncectet írjátok át 200-ról 400-ra
míg a max connecst per streamet írjátok át 50-ről 100-ra
Ha mindegy megy akkor kurva jó minőségben nézhetitek angol nyelven a meccset. Hétvégéken is szokott lenni kíváló minőségű közvetítés csak akkor orosz nyelven. Ha valami nem megy szóljatok, tudok segíteni.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:01
Szerző: realevil
En csodalkoznek ha nem kapnank egy golt sem, eredmenytol fuggetlenul. Neha hajmereszto dolgokat produkal a vedelem. Az elso felidot meghuztuk, de felo, hogy a masodikra elfogy a szufla a Palacioban Cassanorol nem is beszelve.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:04
Szerző: realevil
http://www.atdee.neteddig sose volt vele problemam. A keep is jo minosegu.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:11
Szerző: rEEzuh
CAMBIASSO ÉS PALACIOOOOO
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:25
Szerző: PetR
ŐŐőőőőőő. Nem rég értem haza, de eddig... Alig merem leírni... Jonathan nem rossz?
Pala pedig hatalmas király.

:D:D:D

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:32
Szerző: psn
PetR írta:ŐŐőőőőőő. Nem rég értem haza, de eddig... Alig merem leírni... Jonathan nem rossz?
miért vagy meglepve, ő az új maicon

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:34
Szerző: psn
GALLAAAAS

DD
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:35
Szerző: rEEzuh
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL ez beszarás!

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:36
Szerző: PetR
ENNNNNNNNNNNNNNYIIIIIIIIIIIIIIIIIII
KÖSZI SPURS
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:38
Szerző: rEEzuh
psn írta:GALLAAAAS

DD

:D:D
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:44
Szerző: psn
a hosszabbításik bekkeljük ki, aztán onnan akár mi lehet.. csak ne kapjunk addig :S
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:47
Szerző: psn
mielött cassano infarktust kap jöhetne helyette colombi, fiatal srác kihajthatná magából a szart is a hosszabbításban..
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:51
Szerző: psn
BASZKIII CAMBII MI MARADT KIIIII
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:54
Szerző: realevil
Miert nem lehet igy jatszani minden kibaszott heten?????? Mar regen a juve elott lennenk!!!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 20:57
Szerző: PetR
realevil írta:Miert nem lehet igy jatszani minden kibaszott heten?????? Mar regen a juve elott lennenk!!!
Mert nálunk csak akkor kezdenek focizni ha máskülönben nagyon megégnének (lásd Catania...)
De ha ezt behúznánk... Istenem nagyobb lenne mint 2 éve a müncheni továbbjutás Gorannal az élen.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:00
Szerző: psn
handa miket véd

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:06
Szerző: zsizsi14
4-1nél büntetők vagy Tottenham továbbjutás lenne?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:06
Szerző: JZ4+MM23
kúrva életbe nagyon sajnálom mert megérdemeltük volna le a kalappal a csapat előtt ha így játszunk a bajnokságban is akkor van esély
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:07
Szerző: PetR

Még 2-t!

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:08
Szerző: rEEzuh
zsizsi14 írta:4-1nél büntetők vagy Tottenham továbbjutás lenne?
utóbbi, idegenben lőtt gól, 2 kell, vagy kiestünk :/
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:09
Szerző: JZ4+MM23
jellemző a zsidókra h most örülnek mint majom a farkának eddig meg hangjuk sem volt
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2013.03.14. 21:10
Szerző: gianluca
zsizsi14 írta:4-1nél büntetők vagy Tottenham továbbjutás lenne?
akkor ezek a tetű angol zsidók jutnának tovább

szóval kettő kell. Mission Impossible.
Mondjuk megkérdezném, hogy az az ótvar román (meg a Capitano) mi a faszra várt a kipattanónál???????