Oldal: 101 / 173
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.17. 09:47
Szerző: drrossgeller
JJ5 írta:http://diavoli.taccs.hu/2017/08/12/chinese-milan-finances-bevezeto-kurzus/
Egy kicsit off, de minket is érint közvetve. Egy cikk a Milan blogról, amiben a saját kínai vezetőségük pénzügyeit, terveit elemezgetik. Mi is párszor előfordulunk a cikkben, érdemes elolvasni!

Köszönöm JJ5, tényleg nagyon hasznos volt. Ki is emeltem egy fontos részt:
"2015-ben az UEFA kicsit megreformálta a rendszert és bevezette a Voluntary Agreement lehetőségét, amire azok jogosultak, akik ellen nincs aktuális eljárás (többek közt) és akiknek a tulajdonosi körében jelentős változás ment végbe (többek közt). Ezért nincs az Internek ilyenje és a következő 2 évben tartania kell magát az UEFA korábbi ajánlásaihoz mert eljárás alatt vannak (már kaptak egy 6 milliós büntit egyszer) ahogy pl a Roma is megfigyelés alatt van.
A Voluntary Agreement tulajdonképpen egy előzetes szándéknyilatkozat, terv az európai kupákban indulni akaró csapatok részéről hogyan fognak megfelelni az FFP szabályainak (vagyis a nullás eredmény egy adott periodusban, miközben egy évben maximum 30 millió eurósveszteség lehet – amit később kompenzálni kell)."
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.17. 13:40
Szerző: Süti
drrossgeller írta:hogyan fognak megfelelni az FFP szabályainak
Amit én nem értek, hogy a PSG mondjuk hogyan tud az FFP-nek megfelelni??
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:11
Szerző: drrossgeller
Érdekességként a FiveThirtyEight statisztikákkal alapján kiszámította, hogy szerintük mik az esélyek a 17/18-as bajnokságban:
https://projects.fivethirtyeight.com/so ... s/serie-a/Röviden:
1. juventus
2. Napoli
3. Róma
4. Inter
5. Milan
Meglátjuk.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:15
Szerző: drrossgeller
Süti írta:drrossgeller írta:hogyan fognak megfelelni az FFP szabályainak
Amit én nem értek, hogy a PSG mondjuk hogyan tud az FFP-nek megfelelni??
Talán ez elég szépen körbejárja:
https://www.theguardian.com/football/20 ... -fair-play
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:33
Szerző: Cupi
Én is kiszámoltam.
1. Inter
2. milan
3. Róma
4. Napoli
5. juventus
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:36
Szerző: drrossgeller
Cupi írta:Én is kiszámoltam.
1. Inter
2. milan
3. Róma
4. Napoli
5. juventus
Tied jobban tetszik!

Egyébként a fogadóirodák most úgy látják, hogy a Rómával leszünk nagy harcban a 4. helyért, juventus, Napoli, Milán után.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:38
Szerző: Stankov
Sztem a Napoli nagyot húzott ezzel h "elfejti" h mercato van.Szvsz ők fogják megnyerni.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:44
Szerző: matyinter
Juve-Napoli-Inter-Milan-Roma a tippem, egy harmadik hellyel elégedett is lennék. (Persze mindig törekedni kell a bajnoki címre!)
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 09:45
Szerző: PellerG
Én reálisan ezt érzem:
Juve
Napoli
Milan
Inter
Roma
Lazio
Fior
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 11:29
Szerző: Cupi
drrossgeller írta:Tied jobban tetszik!

Egyébként a fogadóirodák most úgy látják, hogy a Rómával leszünk nagy harcban a 4. helyért, juventus, Napoli, Milán után.
Ha szigorúan a keretek erősségét nézzük és azt, hogy egy adott edző már régebb óta a csapatnál van akkor valóban a 3-4 helyre lehetünk jók. Juve, Napoli ilyen téren előnybe van, nincs új edzőjük, erős a keretük. Roma szerintem gyengült és az edző is kérdéses milyen lesz, milan meg kicserélte az egész keretét, velük totál homály mi lesz. Laziot meg a Fio-t én hosszútávon nem tartom komoly tényezőnek. Biztos lesznek jó szériáik és tuti kemény meccseket nyomunk velük de tőlük nem tartok.
Ha küzdünk, hajtunk és a végén mégis csak 4.-ek leszünk én nem leszek csalódott. De persze igenis úgy vágjunk neki, hogy mindenki szeme előtt a bajnoki cím lebegjen.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 12:09
Szerző: mike
Cupi írta:Ha küzdünk, hajtunk és a végén mégis csak 4.-ek leszünk én nem leszek csalódott. De persze igenis úgy vágjunk neki, hogy mindenki szeme előtt a bajnoki cím lebegjen.

4. hellyel nem lennél csalódott ?????
Nagyon megszoktuk hogy a béka segge alatt vagyunk, minimum dobogó, de engem csak az érdekel hogy a gyuve és a bilan előtt legyünk
Nálunk új edző, a bilannál új csapat, a gyuve elvesztette Bonuccit, viszont előre piszok jól erősítettek, a Roma talán kicsit gyengült, a Napolinál állandóság. Elég nehezen megjósolható a helyzet, sőt még a Laziót sem írnám le.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 12:37
Szerző: Cupi
mike írta:4. hellyel nem lennél csalódott ?????
Nagyon megszoktuk hogy a béka segge alatt vagyunk, minimum dobogó, de engem csak az érdekel hogy a gyuve és a bilan előtt legyünk
Most őszintén, ha nem leszünk bajnokok akkor nem mindegy, hogy 2-4?

Tök mindegy. BL főtáblát ér mind. Engem a bajnoki cím érdekel, ha az nincs meg lényegtelen 2 vagy 4.

Én minen szezonnak úgy megyek bajnokok leszünk.

Aztán sajna jött a csalódás, hol előbb hol később, de nem számít, egyszer úgyis azok leszünk.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.18. 13:16
Szerző: brecsinho
A csalók is egy 7.hely után nyertek scudettot, miért ne nyerhetnénk most mi? Úgy kell kimenni a pályára,hogy minden meccset megnyerünk és nekünk csak heti egy meccsre kell készülni, szerintem bármi lehetséges. Ha elkapjuk jól a rajtot,azt várom,hogy végig harcban legyünk az elsőségért.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.19. 08:34
Szerző: Süti
Cupi írta:lényegtelen 2 vagy 4.

Már hogyan lenne "lényegtelen"??
Minél előrébb végezni, ez a cél, és végre fejlődni.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.19. 09:49
Szerző: Cupi
Süti írta:Cupi írta:lényegtelen 2 vagy 4.

Már hogyan lenne "lényegtelen"??
Minél előrébb végezni, ez a cél, és végre fejlődni.
Számunkra az elmúlt 7 év után ha visszajutunk a BL-be és a 4.-ek leszünk az már fejlődés lesz.

Ez sajnos tény. Rossz ezt leírni, de te is átélted, tudod biztos.
Bajnokokat jegyzik, a többi már mindegy.
Nem sok különbséget éreznék pl ha 3. vagy 4.-ek lennénk. Bajnoki cím ugyanúgy nem lenne meg, de végre a BL igen, az utóbbi évekhez képest nem kis fejlődés és előrelépés lenne.

2. helyet meg kifejezetten rosszul élném meg mert akkor meg ott van az az érzés, hogy akár meg is lehetett volna de pont lecsúsztunk....ezüstérmes mindig a legnagyobb vesztes. Ez az én véleményem, de nyilván lehet vitatni.
De tök mindegy mert úgyis bajnokok leszünk.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.19. 15:05
Szerző: Süti
Érteni vélem az érveidet, de nem hinném, hogy egy 2. hely ne lenne óriási öröm, vagy éppen egy 3. hely számomra, főleg úgy hogy nem tudjuk idén mekkora lesz a verseny a dobogóért, és a 4. helyért.
Ennyire ne legyünk már finnyásak, hogy vagy a bajnoki cím, vagy 2-4. helyig mindegy.
Szerintem jóval erősebb lesz az idei bajnokság, remélhetőleg nekünk is köszönhetően.
Juve, Roma, Napoli, Milan, Inter, Lazio és egy meglepetéscsapat is össze jöhet az idén.
Lehet hogy örülünk majd egy 4. helynek is.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.20. 19:00
Szerző: Komax
Ha az idén se tudjuk kihasználni, hogy heti egy meccsre kell csak felkészülni, akkor tényleg húzzuk le a rolót. Igazolások és csapatépítés terén is évekre visszavethet minket. Dobogót várok.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.20. 19:23
Szerző: Cupi
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.21. 07:59
Szerző: drrossgeller
Süti írta:drrossgeller írta:hogyan fognak megfelelni az FFP szabályainak
Amit én nem értek, hogy a PSG mondjuk hogyan tud az FFP-nek megfelelni??
Még találtam egy ilyet a témában:
http://www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/goal- ... o8mp5ol9hq"Az úgynevezett Financial Fair Play (FFP) hét éve került bevezetésre az UEFA által. A szabályozás célja az volt, hogy egyrészt megakadályozzák a klubok eladósodását, valamint azt, hogy a látszólag kimeríthetetlen pénztárcával rendelkező befektetők ne tudjanak egyik napról a másikra hihetetlen pénzek elköltésével új megaklubokat létrehozni. Magának a szabálynak a lényege pedig röviden az, hogy a klubok csak annyit költhetnek, amennyit önmaguk számára kitermelnek. A megkötéseken 2015-ben enyhítettek, mivel az FFP eredeti verziója konzerválná a jelenleg kialakult erőviszonyokat a topfutballban, esélyt sem adva a kisebb kluboknak a felemelkedésre. Az enyhítés értelmében a tulajdonosok szabadon költhetnek infrastruktúrára, illetve az utánpótlás fejlesztésre, emellett az UEFA engedélyezi a tulajdonosoknak 30 millió font elköltését a saját vagyonból egy hároméves periódus alatt. Ráadásul egy klub friss tulajdonosa még ezt a korlátot is átlépheti, amennyiben megfelelő üzleti tervet prezentálnak az UEFA számára.
Azt egyértelmű, hogy a PSG a 222 millió egy összegben való kifizetésével megszegni a FFP szabályait, ami első körben egy nagyon komoly pénzbüntetést vonna maga után, a továbbiakban pedig akár ki is zárhatnák a klubot az európai kupasorozatokból. A szabály ugyan lehetővé teszi azt is, hogy az átigazolási összegek szétosztva a játékos szerződésének időtartama alatt kerüljenek kifizetésre, így ha a PSG az elkövetkezendő néhány évben akár játékoseladásokból ki tudja termelni a megfelelő összeget, akkor nem kell tartaniuk a büntetéstől. Ők azonban még egy ennél is komolyabb kibúvót találtak.
A PSG-t 2011-ben vásárolta fel a Quatar Sports Investments (QSI), amelynek elnöke Nasser Al-Khelaifi tölti be azóta is a francia klub elnöki és vezérigazgatói posztját. Al-Khelaifi egyúttal 2013 novemberétől a katari kormány tárca nélküli minisztere is. A dolog pedig itt kezd érdekessé válni.
Antero Henrique, Nasser Al-Khelaifi, Maxwell - PSG
A Mundo Deportivo információi szerint Neymar hamarosan a katari világbajnokság nagykövete lesz, amiért pedig nem kevesebb, mint 200 millió fontot tehet zsebre, ami lehetővé teszi számára, hogy kivásárolja magát a saját szerződéséből a Barcelonánál. Így gyakorlatilag közvetve a katari állam fizeti ki a PSG helyett Neymar átigazolási összegét, aminek köszönhetően a klub teljesen kikerüli a FFP szabályait.
Amennyiben valóban ez a helyzet, úgy az UEFA minden bizonnyal vizsgálatot fog indítani az ügyben, de ez csak egy rendkívül hosszadalmas folyamat lenne, melynek végén lehet, hogy akár komoly büntetés nélkül is megúszhatja a dolgot a francia sztárcsapat.
Ez az eset mindenesetre újból felhívja a figyelmet arra, hogy az UEFA által kiemelt fontosságúnak tartott Financial Fair Play számos helyen sebezhető, és a legnagyobb klubok ezeket a gyengeségeket, ahol csak tudják, ki is használják.
A labdarúgás pedig egyértelműen nagyon rossz irányba tart, amennyiben államok által pénzelt klubok diktálhatják az iramot az átigazolási piacon. Épp emiatt nem is merjük leírni, hogy Neymar átigazolási rekordját egyhamar senki sem fogja megdönteni…"
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.21. 08:04
Szerző: Süti
drrossgeller írta:Neymar hamarosan a katari világbajnokság nagykövete lesz, amiért pedig nem kevesebb, mint 200 millió fontot tehet zsebre, ami lehetővé teszi számára, hogy kivásárolja magát a saját szerződéséből a Barcelonánál. Így gyakorlatilag közvetve a katari állam fizeti ki a PSG helyett Neymar átigazolási összegét, aminek köszönhetően a klub teljesen kikerüli a FFP szabályait.
Ez ha igaz, akkor egy vicc ami történik.
Jó hogy nem majd miután visszavonul Neymar vásárolja ki magát a Barcelona szerződéséből saját zsebből.
Itt valami nagyon nincs rendben, mert Neymar már PSG mezben szaladgál, egy kicsit olyan mintha meglépett volna, de elfelejtettek volna fizetni ezért.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.21. 18:52
Szerző: Tojgli
A témához kapcsolódik Ceferin, UEFA elnök nemrégiben tett nyilatkozata, miszerint be kell vezetniük, majd a fizetési sapkát a labdarúgásban:
http://www.reuters.com/article/us-socce ... SKBN19L28EItt pedig egy remek elemzés a Neymar átigazolásról:
http://statgalamb.blog.hu/2017/08/03/ne ... _egy_misetEgyébként ajánlom a Statgalamb blogot, magyarul van és érthető. Aki szeret focival kapcsolatos dolgokat olvasni annak érdemes bekövetni.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.21. 18:58
Szerző: drrossgeller
Köszi, nagyon szuper írás!

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.23. 20:32
Szerző: drtie
Korábban fifa menedzsereztem és pont úgy csináltam, mint a ManCity:
http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/la-liga-guardiola-klubja-reszesedett-guardiola-klubjabol-2588033Felvásárol/részesedést vesz jó pár klubban és így a fiatalokat/be nem vált játékosokat ki lehet kölcsönöztetni a fiókcsapatokba. Aki beválik/beérik, azzal pedig a nagy csapatban lehet számolni.
Arról lehet tudni, hogy a Sunning-nak van-e ilyen terve? Vagy "csak" az Interre fókuszál?
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.25. 09:59
Szerző: ricsinter
Volt róla szó, hogy a belga és portugál bajnokságból is szeretnének. A belgából a Mouscron-t, a portugálból a Gil Vicentet pletykálták.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.25. 15:23
Szerző: drtie
ricsinter írta:Volt róla szó, hogy a belga és portugál bajnokságból is szeretnének. A belgából a Mouscron-t, a portugálból a Gil Vicentet pletykálták.
Köszi!
Esetleg meg lehet tudni valahonnan, hogy jelenleg mely csapatokkal áll valamilyen szerződésben/kapcsolatban a klub? Vagy ezek bizalmas információk? (Már ha létezik egyáltalán ilyen 2017-ben

)
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.27. 22:18
Szerző: drtie
Nagy Ádám miatt megnéztem a Bologna összeállítását és elég furcsa érzés támadt bennem olvasva a neveket, mint pl. Poli, Taider, Destro, Mbaye, Crisetig, Palacio...
Lehetne a Bologna a már -általam- korábban hiányolt fiókcsapat egyike...

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.28. 00:18
Szerző: internaZIOnaLe
Murillo és Kdog is végig tolta a Margit elleni meccset. KDOG GÓLT LŐTT!!!!!!!!!!!!!!!!
Anno Jojo is mikor eladtuk, brillírozott... Banega dettó... most Dzsofrii.
Mondjuk a Reklám első góljánál pont ő hibázott.
Na mindegy... csak érdekességképp említettem meg.

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.08.28. 08:39
Szerző: Süti
Az első Real gólnál hozta a formát.
Szépen eladta, majd elkezdett visszafele kocogni, bár mondjuk most lehetett rajta látni az igyekezetet, mintha még futni is megpróbált volna.
Utána meg a szokásos meglepődés.
"Bement?? Ez van..."

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 06:39
Szerző: Tombi1986
Sziasztok!
Megnézve a tegnapi spanyol - olasz meccset, az más kérdés, hogy teljesen lefocizták az olasz válogatottat - ennek az okait is lehetne részletezni, de amire figyelmes lettem! Az árak a piacon irreális kategóriába kerültek! Mondhatjuk annyit ér valaki amennyit adnak érte, de:
Torino - 70 milláért akarta elengedni Bellottit, tegnap 3 helyzete volt, ebből kettő kimaradt, 3-szor döntő szituációban elpattant a labda tőle
Bernardeschi - beállt lehetett volna több ideje is, de szerintem 45 milla megint túlzott összeg! Nincs meg benne az a plusz szerintem amitől lenne az új Roberto Baggio!
A többiekről ne is beszéljünk - egyedül Buffon (bár neki is voltak hibái és De Rossi hozta a szintet (nem véletlenül, hogy a 2006-os VB győztes csapat tagjai voltak), amúgy a válogatott, erősen túlkoros, a védelem szétesőben (nem Chiellini végett írom), elől pedig nagyon gyenge támadásban a csapat sajnos!
A VB részvétel nincs veszélyben (Ventura csak nem tudja annyira elrontani), de max. legjobb 8 ha ki jut a csapat!
Észrevétel:
Megértem a INTER vezetőségét, hogy eszetlen költekezés nem volt a nyáron! Pl.: igen egy kh nem lett volna rossz, de Mustafi nem ér 40 milliót! A válogatottban nem alapember, Arsenalban sem volt fix kezdőhelye, akkor miről is beszélünk?! Persze a piac diktálja az árakat, de attól nem kell fejest is ugrani bele!
Juventus - szerintem az idén már nem lesz az igazi! Védelem öreg (Barzagli) és Buffon is sokat kopott! Nagyon jó kapus, egy igazi legenda, de a reflexei már neki sem lesznek jobbak!
Mivel csak 1 sorozatra kell koncentrálni, szerintem a BL meglesz, és jövőre akkor lehet majd értelmes összegekért normális játékosokat igazolni!
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 07:46
Szerző: R9.
Isco egyedul elverte az olaszokat
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 10:05
Szerző: Stankov
Hát ne haragudj de egy meccs alapján ilyen következtetéseket levonni?
Mustafi az első

Premier League idényébe volt 26 szor kezdő,egy Koscielny-Mertesacker összeszokott duó mellett, és akkor csak a bajnokságról beszélünk.
Az meg h egy Hummels-Boateng nem tud kiszorítani...ettől még bőven-bőven erősítés lett volna.
40m.ezek az árak,ezt lassan el kell fogadni,ami pár éve még 20-25m volt most már 40 de inkább 50m
Belotti meg tavaly 26 gólt akasztott,egy fos gyenge Tor'o-ba,a 70 nyilván túlzás,de attól még h volt egy gyenge meccse a válogatottba igenis h jó játékos.Nálam azon kevés (3) játékos egyike akivel pótolnám Icardit
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 12:55
Szerző: mike
Ha Skriniar 30M körül volt, akkor Mustafi simán 40, ha az eredményeit, és pedigréjét nézzük.....főleg a jelenlegi árak mellett.
A kínaiak tele vannak pénzzel, költeni kell, ez csak úgy fog menni.
Ha nem tesszük, akkor maradunk ilyen dobogóért imádkozó szinten
Októberben remélem eltörlik ez a kínai baromságot, és télen megint erősítünk.
Januárban hozni kell két alapembert (belső védő, jobbszélső) aztán nyáron majd még 2-3-at, így lehet csapatot építeni.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 13:20
Szerző: Süti
mike írta:Októberben remélem eltörlik ez a kínai baromságot, és télen megint erősítünk.
Majd ha a Párt is úgy akarja.
Persze ez nagyon nem jött most jól, hogy eladták a klubbot a kínaikaknak, beígérték a több száz milliós pénzköltéseket, és egyből leállították a költéseket.
Moratti óta nem áldozott senki sem komoly összegeket a klubra.
Thohir és a kínaiak is csalódás eddig, de lehet ez nem akkora baj, csak akkor meg mi szükség volt az eladásra?
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 13:52
Szerző: Tojgli
Süti írta:mike írta:Októberben remélem eltörlik ez a kínai baromságot, és télen megint erősítünk.
Majd ha a Párt is úgy akarja.
Persze ez nagyon nem jött most jól, hogy eladták a klubbot a kínaikaknak, beígérték a több száz milliós pénzköltéseket, és egyből leállították a költéseket.
Moratti óta nem áldozott senki sem komoly összegeket a klubra.
Thohir és a kínaiak is csalódás eddig, de lehet ez nem akkora baj, csak akkor meg mi szükség volt az eladásra?
Ki ígérte be a több 100 milliós költést? Ha lehet, akkor hiteles forrással együtt kérném linkelni.
A kínaiak próbálják rendbe rakni a klubot pénzügyileg, amit Moratti és Thohir a szakadék szélére taszított. Örüljünk, hogy itt vannak és nem eszetlenül szórják ki a pénzt a semmibe.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 14:55
Szerző: vaskalap
Tény,hogy az olaszok tegnap szar napot fogtak ki,de Bellotti ettől még nagy tehetség.Elég ha csak a múlt heti gólját megnézi aki kételkedik benne.Nyilván 70-et nem ér,de azért ne fikázzuk már,mert tegnap nem ment neki.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 15:32
Szerző: mike
Tojgli írta:A kínaiak próbálják rendbe rakni a klubot pénzügyileg, amit Moratti és Thohir a szakadék szélére taszított. Örüljünk, hogy itt vannak és nem eszetlenül szórják ki a pénzt a semmibe.
Most ezt nem igazán értem, honnan veszed hogy a semmibe szórnák ????
Én örülnék ha elköltöttünk volna 200 milliót erősítésre, a topklubokhoz még úgy is maradt volna lemaradásunk, és sztem minden Interista örült volna top játékosoknak, nos ilyet egyet sem kaptunk.
Ügyesen próbáltak Sabáék lavírozni, nyilván több dolog is kötötte a kezüket, meglátjuk hogy ez így mire lesz elég.
Negyedik legtöbbet költő csapat voltunk olaszban, tehát reálisan nézve nem nagyon léptünk előre a többiekhez képest.
A keretünk nem volt rossz, de a nálunk többet költő Róma és Juve kerete sem, és még a bilan is nyakunkra jött, a Napoli meg stabilan ott lesz, szinte változatlan kerettel.
Én azt mondom, kellett volna még kakaó ebbe a Mercatóba, januárban hátha majd valósággá válik.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 15:43
Szerző: R9.
Tojgli írta:A kínaiak próbálják rendbe rakni a klubot pénzügyileg, amit Moratti és Thohir a szakadék szélére taszított. Örüljünk, hogy itt vannak és nem eszetlenül szórják ki a pénzt a semmibe.
egy-ket sztar leigazolasa nem eszetlen penzkoltes....
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 15:53
Szerző: Stankov
R9. írta:Tojgli írta:A kínaiak próbálják rendbe rakni a klubot pénzügyileg, amit Moratti és Thohir a szakadék szélére taszított. Örüljünk, hogy itt vannak és nem eszetlenül szórják ki a pénzt a semmibe.
egy-ket sztar leigazolasa nem eszetlen penzkoltes....
Így van megint végletekbe gondolkodunk,a mostani mercato és az "eszetlen pénzköltés" között van némi átmenet
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 15:59
Szerző: Tojgli
mike írta:Most ezt nem igazán értem, honnan veszed hogy a semmibe szórnák ????
Én örülnék ha elköltöttünk volna 200 milliót erősítésre, a topklubokhoz még úgy is maradt volna lemaradásunk, és azt sem hiszem minden Interista örült volna top játékosoknak, nos ilyet egyet sem kaptunk.
Negyedik legtöbbet költő csapat voltunk olaszban, tehát reálisan nézve nem nagyon léptünk előre a többiekhez képest.
A keretünk nem volt rossz, de a nálunk többet költő Róma és Juve kerete sem, és még a bilan is nyakunkra jött, a Napoli meg stabilan ott lesz, szinte változatlan kerettel.
Ügyesen próbáltak Sabáék lavírozni, nem vagyok teljesen telhetetlen, meglátjuk hogy ez mire lesz majd elég.
Én azt mondom, kellett volna még kakaó ebbe a Mercatóba, januárban hátha majd valósággá válik.
Már nagyon sokszor leírtam, hogy a jelenlegi Inter helye, mind pénzügyileg, mind brandértéket tekintve hol helyezkedik el jelenleg. Úgy igazoltunk, ahogy a jelenlegi helyzetünk megengedte és nem vertük magunkat miatta adósságba. Hosszú távon csak a Bayern-féle modell lehet a működőképes. Előbb-utóbb vége lesz ennek az eszetlen költésnek és akkor azok a klubok járnak jól akik okosan építkeznek.
Kell egy identitást találni a klubnak, amin végig lehet menni. Egyáltalán nem örültem volna a Ti általatok megváltóként várt gigaigazolásoknak. Sosem kapott egy klub identitást attól, hogy elvert egy valag pénzt. Meg lehet nézni, hogy a Galaktikus Real Madrid, a mai PSG, Manchester City, Anzsi, Zenit mennyivel lettek attól jobb csapatok, hogy eszetlenül költekeztek. Én nem a pénzköltés ellen vagyok, de abból sosem vált valaki a legjobb csapattá, hogy ott játszottak a legjobb játékosok. Kellenek zongoracipelők, kellenek olyan játékosok akik a klubhoz kötődnek.
A Monaco tavaly csapatként működött, össze voltak rakva, míg a PSG egy rakás zsoldos volt, akik ugyan ha ment a játék, akkor csodás dolgokra voltak képesek, de ha égett a ház nem volt 1 vezér sem a csapatban.
A Bayern sem lett kisebb csapat, mert az eddigi igazolási rekordjuk csak 40M € körül mozog.
Dobjunk csak be nyugodtan fiatalokat a csapatba, hátha meg tudnak ott ragadni. Asensio tudjátok mennyire nem találta a helyét, amikor Zidane először becserélte? Elég esetlenül mozgott, de mégis bízott benne, és látjuk, hogy már most mire képes a srác. Bizalmat kell adni a fiataloknak, mert Ők válhatnak vezéregyéniséggé, nekik van meg az Interes szívük. Ha megnézed a legsikeresebb csapatokat attól lettek sikeresek, hogy volt egy gerincük, akik klubhűek voltak. Ez nem feltétlen a saját nevelést jelenti, de az biztos, hogy szerették a klubot. Egy mimóza Di Maria, egy sehova nem tartozom Lucas, egy bedurcizok Alexis Sanchez nem oldotta volna meg a gondjainkat.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 16:14
Szerző: R9.
jolvan majd mikor ranocchia kezdo lesz akkor mondogasd ezt magadban

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 16:19
Szerző: Tojgli
R9. írta:jolvan majd mikor ranocchia kezdo lesz akkor mondogasd ezt magadban

Elsősorban nem rá gondoltam, hanem a belga srácra, de ha Rano normális teljesítményt tud nyújtani, akkor hajrá, játsszon csak.
Próbálom nem előre leírni az olaszt, pedig tudom, hogy mekkora egy hulladék szokott lenni.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 16:20
Szerző: Tojgli
Stankov írta:Belotti meg tavaly 26 gólt akasztott,egy fos gyenge Tor'o-ba,a 70 nyilván túlzás,de attól még h volt egy gyenge meccse a válogatottba igenis h jó játékos.Nálam azon kevés (3) játékos egyike akivel pótolnám Icardit
Ki az a másik kettő?
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 16:22
Szerző: internaZIOnaLe
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 16:37
Szerző: Stankov
Tojgli írta:Stankov írta:Belotti meg tavaly 26 gólt akasztott,egy fos gyenge Tor'o-ba,a 70 nyilván túlzás,de attól még h volt egy gyenge meccse a válogatottba igenis h jó játékos.Nálam azon kevés (3) játékos egyike akivel pótolnám Icardit
Ki az a másik kettő?
Griezzmann Morata ha kort is figyelembe vesszük ha nem akkor plusz egy Kun Agüero
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 16:56
Szerző: Stankov
Àll. Lesz pornhub-os verzió is
szerk.: ja én azt hittem tényleg Wandás

Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 18:47
Szerző: vaskalap
Tojgli írta:mike írta:Most ezt nem igazán értem, honnan veszed hogy a semmibe szórnák ????
Én örülnék ha elköltöttünk volna 200 milliót erősítésre, a topklubokhoz még úgy is maradt volna lemaradásunk, és azt sem hiszem minden Interista örült volna top játékosoknak, nos ilyet egyet sem kaptunk.
Negyedik legtöbbet költő csapat voltunk olaszban, tehát reálisan nézve nem nagyon léptünk előre a többiekhez képest.
A keretünk nem volt rossz, de a nálunk többet költő Róma és Juve kerete sem, és még a bilan is nyakunkra jött, a Napoli meg stabilan ott lesz, szinte változatlan kerettel.
Ügyesen próbáltak Sabáék lavírozni, nem vagyok teljesen telhetetlen, meglátjuk hogy ez mire lesz majd elég.
Én azt mondom, kellett volna még kakaó ebbe a Mercatóba, januárban hátha majd valósággá válik.
Már nagyon sokszor leírtam, hogy a jelenlegi Inter helye, mind pénzügyileg, mind brandértéket tekintve hol helyezkedik el jelenleg. Úgy igazoltunk, ahogy a jelenlegi helyzetünk megengedte és nem vertük magunkat miatta adósságba. Hosszú távon csak a Bayern-féle modell lehet a működőképes. Előbb-utóbb vége lesz ennek az eszetlen költésnek és akkor azok a klubok járnak jól akik okosan építkeznek.
Kell egy identitást találni a klubnak, amin végig lehet menni. Egyáltalán nem örültem volna a Ti általatok megváltóként várt gigaigazolásoknak. Sosem kapott egy klub identitást attól, hogy elvert egy valag pénzt. Meg lehet nézni, hogy a Galaktikus Real Madrid, a mai PSG, Manchester City, Anzsi, Zenit mennyivel lettek attól jobb csapatok, hogy eszetlenül költekeztek. Én nem a pénzköltés ellen vagyok, de abból sosem vált valaki a legjobb csapattá, hogy ott játszottak a legjobb játékosok. Kellenek zongoracipelők, kellenek olyan játékosok akik a klubhoz kötődnek.
A Monaco tavaly csapatként működött, össze voltak rakva, míg a PSG egy rakás zsoldos volt, akik ugyan ha ment a játék, akkor csodás dolgokra voltak képesek, de ha égett a ház nem volt 1 vezér sem a csapatban.
A Bayern sem lett kisebb csapat, mert az eddigi igazolási rekordjuk csak 40M € körül mozog.
Dobjunk csak be nyugodtan fiatalokat a csapatba, hátha meg tudnak ott ragadni. Asensio tudjátok mennyire nem találta a helyét, amikor Zidane először becserélte? Elég esetlenül mozgott, de mégis bízott benne, és látjuk, hogy már most mire képes a srác. Bizalmat kell adni a fiataloknak, mert Ők válhatnak vezéregyéniséggé, nekik van meg az Interes szívük. Ha megnézed a legsikeresebb csapatokat attól lettek sikeresek, hogy volt egy gerincük, akik klubhűek voltak. Ez nem feltétlen a saját nevelést jelenti, de az biztos, hogy szerették a klubot. Egy mimóza Di Maria, egy sehova nem tartozom Lucas, egy bedurcizok Alexis Sanchez nem oldotta volna meg a gondjainkat.
A City annyival lett jobb,hogy 44 év után újra bajnok lett.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 20:03
Szerző: Tojgli
vaskalap írta:A City annyival lett jobb,hogy 44 év után újra bajnok lett.
Körülbelül 1,1 Mrd font elköltése után 9 év alatt. Had ne pisáljam össze magam ettől a csodálatos teljesítménytől. Mióta az arabok megvették a Manchester Cityt(2008), azóta ugyanannyi bajnoki címet, 1-el kevesebb kupát(ha a Miki-egér Ligakupát is ideszámoljuk, akkor ugyanannyit), és 1-el kevesebb Bajnokok Ligája győzelmet szereztek, mint az Inter.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 20:45
Szerző: vaskalap
Tojgli írta:vaskalap írta:A City annyival lett jobb,hogy 44 év után újra bajnok lett.
Körülbelül 1,1 Mrd font elköltése után 9 év alatt. Had ne pisáljam össze magam ettől a csodálatos teljesítménytől. Mióta az arabok megvették a Manchester Cityt(2008), azóta ugyanannyi bajnoki címet, 1-el kevesebb kupát(ha a Miki-egér Ligakupát is ideszámoljuk, akkor ugyanannyit), és 1-el kevesebb Bajnokok Ligája győzelmet szereztek, mint az Inter.
Én csak a kérdésre feleltem.A City drukkereknek nagy fejlődés,hiszen a klub megduplázta a bajnoki címei számát,illetve most nem is az Interrel való összehasonlítás volt szerintem a kérdés.Mindez 1.1mrd volt?Pontosan nem tudom,de ha ennyi,akkor ennyi.Sajnos a mai foci(mint a világ is)nagyon a pénz irányába halad,ami nekem se tetszik,de ez van.Ha nem pumpálsz pénzt valami módon egy klubba,egyre nagyobb lesz a lemaradás.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.03. 21:05
Szerző: drrossgeller
Idézet Simon Kuper és Stefan Szymanski Fociológia című könyvből, egyik vizsgálatuk eredménye:
"Az átigazolási díjakra fordított kifizetések nettó összegének mértéke csupán 16%-ban hozható kapcsolatba a bajnokságban elért eredménnyel."
Egyébként belenyúlás ide vagy oda, nem volt esélyünk sztárt idehozni még, mivel BL nélkül max pénzzel lehetett volna (max Nainggolanra lett volan esély, de Monchi nem adta), bérfeszkóra pedig semmi szükség. Idővel emelnünk kell a béreken, de még nem tart ott a keret szerintem.
Re: Kötetlen beszélgetés az Interről (De nem OFF)
Elküldve: 2017.09.04. 08:46
Szerző: Süti
drrossgeller írta:"Az átigazolási díjakra fordított kifizetések nettó összegének mértéke csupán 16%-ban hozható kapcsolatba a bajnokságban elért eredménnyel."
És ez a 16% dönti el a meccsek 76%-át.
Az a durva, hogy 150-200 milliós átigazolási összegek arra sem elegendőek, hogy valaki újra az elitbe kerülhessen.
A kínaiak nem költik eszetlenül a pénzt, ez dícséretes, de mi számít ma annak?