Oldal: 1420 / 1537
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 11:49
Szerző: CsaSzi9294
Én általában a negatív oldalt erősítem sajnos, de most ez a tegnapi produkció engem sem ijesztett meg. Alig volt pihenő, Chivu még próbálgatja az elképzeléseit, a játékosok sem boztos, hogy azonnal tudnak is alkalmazkodni, plusz újak is vannak/lesznek. Nem kaptunk ki, ez már jó jel!

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 12:01
Szerző: Baggio85
Egyrészről nyilván Acerbi és Miki ELÉ kell valaki a keretben, de szerintem nem helyettük. Megfelelő módon használva őket, még bőven hasznosak lehetnek. Csak hogy mást ne mondjak, ahogy lejött Miki, szétesett a középpályás játékunk, ahogyan korábban már sokszor. 35+ ide vagy oda, az ő játékintelligenciáját és tapasztalatát nem tudjuk egyelőre pótolni. Egyértelmű, hogy velük nem lehet 40-45+ meccset játszatni egy idényben, ráadásul a gyorsabb csapatok ellen már a taktikát is igazítani kell miattuk, de ők még simán elférnek ebben a keretben.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 12:02
Szerző: Baggio85
PellerG írta: ↑2025.06.18. 11:40
interfan írta: ↑2025.06.18. 06:41
R9. írta: ↑2025.06.18. 06:38
ez rem kellemetlen volt
egy ilyen lofasz ellenfel ellen nem tudtunk nyerni..
nagyon ciki
Egyetertek, az egesz meccs rettento gyenge volt minden teren...
Es az hogy ilyen csapatot sem tudunk verni, tenyleg ahogy irod legjobb szo ra "rem kellemetlen".
Ez van, majd a Serie C szintu (akkor Japan 4.helyezett) Urawa ellen megmutatjuk.
Én nem tudom miről beszéltek, ahogy fentebb írta valaki, van 4-5 jó nevük a keretben (még ha már kifelé mennek is).
Seria B

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 12:04
Szerző: Francesco
Én kerestem új dolgokat, de semmit nem láttam (ennyi idő alatt nem meglepő). Full ugyanaz a kezdő, felállás, taktika. Ugyanúgy feljárnak a védők támadni stb. Ez nem baj, mert ezzel elég sokra jutottunk. Viszont Chivu keze munkája még hetek mire tetten érhető lesz. Ugyanakkor ledegradáljuk a tornát, hogy semmi értelme, pihenni kéne stb. de közben ha nem nyerünk akkor apokalipszis van. Acerbi és Mkhitaryan pedig úgy van itt kezelve, mintha csak az életkor számítana a teljesítmény nem. Azért nem ők voltak a fő probléma tavaly sem... Arra van az uborkaszezon, hogy kiderüljön ki lesz a kezdő és ki nem. Hasznosság szempontjából azért az örmény még mindig többet tesz le a pályára ennyi évesen is, mint Frattesi, aki elvétve találkozik a labdával. Jó lenne találni helyettük értelmes pótlást, de nem gondolom, hogy az edzők csak azért is őket játszatják, hogy aztán ki legyenek rúgva. Nincs értelmes utánpótlás a posztjukra. Rotálva még bőven elférnek.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 12:18
Szerző: Baggio85
Szerintem egyébként a klub-VB elgondolása nem rossz dolog, én úgy gondolom lenne létjogosultsága. Az egyetlen probléma, hogy jelenleg ennek nincs helye a naptárban. Ahhoz az európai bajnokságok és nemzetközi kupák létszámát kellene csökkenteni (ami pont az ellenkező irányba halad).
Nem egyszerű a szakmai stábnak ez az egész, mert aki nézi a videokat a kinti edzésekről, az látja, hogy olyan erősítő és egyéb gyakorlatok vannak, amiket általában a felkészülés közepén szoktak csináltatni. Szóval pl. ahhoz képest elég friss volt a csapat. Csak kérdés, hogy hogyan lehet egyszerre frissnek maradni, meg edzeni is, meg pihenni is, meg készülni a következő idényre is. Mert most megcsinálnak egy munkát, aztán jön a klub-vb után 2-3 hét szünet és lehet mindent kb. előről kezdeni.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 13:17
Szerző: interfan
Francesco írta: ↑2025.06.18. 12:04
Én kerestem új dolgokat, de semmit nem láttam (ennyi idő alatt nem meglepő). Full ugyanaz a kezdő, felállás, taktika.
Szerintem felesleges is varni Chivutol nagy valtozasokat.
Neki itt a teljes edzoi karrierje a tet.
Ha megbukik, neki annyi egy eletre, es soha nem lesz belole edzokent semmi.
(Lasd Stramaccioni, mashol meg holnapig lehetne sorolni a peldakat)
Chivu pont ezert nem fog majd ennyi meg annyi fiatalt beepiteni, taktikat valtani, mert nyilvan a "biztosra" megy.
Ebben a helyzetben meg mi a "biztos", ahogy Chivu maga elmondta, szamit a jelenlegi keretre, nem akar nagy valtozasokat, es marad a 3-5-2.
Ertheto, o neki a "bukast" mindenaron el kell kerulni, neki most konkretan a teljes edzoi karrierje a tet.
O pedig ezt latja kevesbbe kockazatos megoldasnak.
Marotta is elmondta most, nem akarunk sok uj erkezot, minimalis valtozasokat akarunk a keretben.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 14:45
Szerző: cuchu11
Baggio85 írta: ↑2025.06.18. 12:18
Szerintem egyébként a klub-VB elgondolása nem rossz dolog, én úgy gondolom lenne létjogosultsága. Az egyetlen probléma, hogy jelenleg ennek nincs helye a naptárban. Ahhoz az európai bajnokságok és nemzetközi kupák létszámát kellene csökkenteni (ami pont az ellenkező irányba halad).
Nem egyszerű a szakmai stábnak ez az egész, mert aki nézi a videokat a kinti edzésekről, az látja, hogy olyan erősítő és egyéb gyakorlatok vannak, amiket általában a felkészülés közepén szoktak csináltatni. Szóval pl. ahhoz képest elég friss volt a csapat. Csak kérdés, hogy hogyan lehet egyszerre frissnek maradni, meg edzeni is, meg pihenni is, meg készülni a következő idényre is. Mert most megcsinálnak egy munkát, aztán jön a klub-vb után 2-3 hét szünet és lehet mindent kb. előről kezdeni.
Igen, ez rendesen felborítja a megszokott felkészülés menetét.
Mondjuk az edzői és orvosi stáb 26 főből áll.
Valahogy csak kisakkozzák...

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 14:52
Szerző: cuchu11
interfan írta: ↑2025.06.18. 13:17
Szerintem felesleges is varni Chivutol nagy valtozasokat.
Neki itt a teljes edzoi karrierje a tet.
Ha megbukik, neki annyi egy eletre, es soha nem lesz belole edzokent semmi.
(Lasd Stramaccioni, mashol meg holnapig lehetne sorolni a peldakat)
Chivu pont ezert nem fog majd ennyi meg annyi fiatalt beepiteni, taktikat valtani, mert nyilvan a "biztosra" megy.
Ebben a helyzetben meg mi a "biztos", ahogy Chivu maga elmondta, szamit a jelenlegi keretre, nem akar nagy valtozasokat, es marad a 3-5-2.
Ertheto, o neki a "bukast" mindenaron el kell kerulni, neki most konkretan a teljes edzoi karrierje a tet.
O pedig ezt latja kevesbbe kockazatos megoldasnak.
Marotta is elmondta most, nem akarunk sok uj erkezot, minimalis valtozasokat akarunk a keretben.
Mondjuk a keret fiatalításának elhalasztása nem biztos, hogy "biztos".

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 17:46
Szerző: interfan
En azt csinalnam mint a City ezzel a Klub VB-vel, most is a kezdobe tettek jopar 19-20 eves fiatalt, es 6-7 alapember csak a padon van.
Pont ennek van ertelme, kapjanak a fiatalok lehetoseget, es azok akik kevesebbet jatszanak.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 18:17
Szerző: Baggio85
interfan írta: ↑2025.06.18. 17:46
En azt csinalnam mint a City ezzel a Klub VB-vel, most is a kezdobe tettek jopar 19-20 eves fiatalt, es 6-7 alapember csak a padon van.
Pont ennek van ertelme, kapjanak a fiatalok lehetoseget, es azok akik kevesebbet jatszanak.
Az a jópár összesen 3, abból pedig 2 már idén elég stabilan játszott a csapatban. Ez nem annyira a klub vb-nek szól. De az tény, hogy mi messzebb vagyunk még a 3, 20 éves fiataltól is.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 18:22
Szerző: interfan
Baggio85 írta: ↑2025.06.18. 18:17

Nezd kb 7 alapember van a padon.
3 sajat neveles a kezdobe.
Kezdo atlageltkora 23,8.
Mennyivel mashogy nez ez ki, hogy kap jopar fiatal lehetoseget, es lehetoseget kapnak azok, akik inkabb cserek voltak eddig.
Na meg sajat nevelesu fiatalbol is 3 a kezdobe.
Sokkal jobb elkepzeles ez.
En biztos, hogy lehetoseget adnam volna jopar jatekosnak, akar ifistak, akar kevesebbet jatszok kozul.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 18:31
Szerző: matrix23
interfan írta: ↑2025.06.18. 18:22

Ez mind szép és jó, csak nézd meg, hogy a padra igazolt fiatalok is mennyibe kerültek. Mi a kezdőbe nem tudunk annyiért igazolni mint ők a padra.
Ugyanez a helyzet a PSG-vel is. Szép és jó hogy fiatalokkal játszanak, de nézd meg melyiket mennyiért vették. Ha lenne pénzünk, mi sem Acerbit meg Sommert igazolnánk (félreértés ne essék egyikkel sincs bajom).
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 18:38
Szerző: interfan
matrix23 írta: ↑2025.06.18. 18:31

Nem errol van szo.
Hanem arrol, hogy most akkor komolyan vesszuk a tornat, mert akkor ciki az X a Mexikoi bajnoksag 7.helyezetje ellen.
Vagy nem vesszuk komolyan, es akkor legalabb azok a jatekosok akik kevesebb lehetoseget kaptak, pl Zalewski, DeVrij, de akar az ujak kozul Sucic, Henrique is kezdhetne nalam.
De meg akar egy Josep Martinez is nyugodtan kezdhetne.
Sot sajat fiataljaink kozul Carboni, Berenbruch, De Pieri is kaphatna lehetoseget.
Es itt most teljesen mindegy, hogy ki mennyibe kerult.
Mert nyilvan a Real vesz egy 16 eves Brazilt 70m-ert, meg az "uj Messit" most 17 evesen 55m-ert.
Nyilvan mas szint, de azzal hogy ha sajatjainknak akar fiatalok, akar kevesbbet jatszok lehetoseget kapnak, na ahhoz sok koze nincs, hogy ki mennyiert vett es kit.
Irjuk azt is, hogy testileg/lelkileg faradt az alapcsapat, 60+ meccs, stb.
Ez megint szep es jo, de pont ezert is lehetne lehetoseget adni most a kevesebbet jatszoknak, sot akar sajat fiataljainknak, fuggetlenul attol hogy ki mennyibe kerult.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 19:13
Szerző: Festa
Vitor Reis 19 éves ,O’Reilly 20 éves ez 2 darab fiatal.
Rejinders,Foden,Marmoush,Doku a legjobb korban lévő playerek.
Nálunk meg ott lettek volna az Espositok erre a célra.
Amúgy meg kár lesajnálni a mexikòikat,mert ott legalább voltak ismerős nevek ,de egy ilyen Wydad totál homály meg Auckland.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 19:16
Szerző: interfan
Festa írta: ↑2025.06.18. 19:13
Vitor Reis 19 éves ,O’Reilly 20 éves ez 2 darab fiatal.
Rejinders,Foden,Marmoush,Doku a legjobb korban lévő playerek.
Nálunk meg ott lettek volna az Espositok erre a célra.
Amúgy meg kár lesajnálni a mexikòikat,mert ott legalább voltak ismerős nevek ,de egy ilyen Wydad totál homály meg Auckland.
Rico Lewis is 20...
Ez mar 3db fiatal a kezdobe.
Ja es Cherki, Savinho is 21 evesek.
23,8 a kezdo atlageltkora, nalunk ez meg most is 29,5 volt...
Osszesen 4 sajat nevelesu jatekost jatszatva.
De ez alapvetoen megint teljesen mindegy, mivel magunkrol van szo.
Ki lett volna, es ki jatszott az ket kulon kerdes.
Nalunk jatszott 7-8 alapember, mashol 7-8 alapember van a padon.
Mikozben azert sirankozunk, hogy huuu de faradt az alapcsapat 60+ meccsel, hat igen...
Nem kell lesajnalni senkit, a Monterrey a Mexikoi bajnoksag 7.helyzetje.
Teljesen mindegy, hogy vannak e ott "ismerok nevek".
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 19:38
Szerző: vaskalap
A Citybe 3 saját nevelés kezdett,plusz 1 a padon.A többi igazolás volt,illetve Savinho"házon belül"lett leboltolva a Gironából.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 21:49
Szerző: HerfortBalazs
Tudom hogy mar lelepett de Inzaghi meg közben 4-3-3-at jatszat az Al-Hilalnal
Ez biztosan nem a valosag.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 21:55
Szerző: PellerG
HerfortBalazs írta: ↑2025.06.18. 21:49
Tudom hogy mar lelepett de Inzaghi meg közben 4-3-3-at jatszat az Al-Hilalnal
Ez biztosan nem a valosag.
Azt nyilatkozta, ki akart lépni a komfortzónájából a váltással.
Egyelőre sikerül neki

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 22:19
Szerző: interfan
Kozben Thuram is kisebb izomserulest szedett ossze, kerdeses mikor epul fel.
Igy most mar Thuram, Dumfries, Calhanoglu, Bisseck, Zielinski sor az akik serultek.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.18. 22:54
Szerző: HerfortBalazs
PellerG írta: ↑2025.06.18. 21:55
HerfortBalazs írta: ↑2025.06.18. 21:49
Tudom hogy mar lelepett de Inzaghi meg közben 4-3-3-at jatszat az Al-Hilalnal
Ez biztosan nem a valosag.
Azt nyilatkozta, ki akart lépni a komfortzónájából a váltással.
Egyelőre sikerül neki
Es ezt mondjuk a BL-döntőben, felidőben, 0-2nel miert nem tudta megtenni?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 05:56
Szerző: CsaSzi9294
interfan írta: ↑2025.06.18. 22:19
Kozben Thuram is kisebb izomserulest szedett ossze, kerdeses mikor epul fel.
Igy most mar Thuram, Dumfries, Calhanoglu, Bisseck, Zielinski sor az akik serultek.
Pionak itt kell maradnia!
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 06:00
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.19. 05:56
interfan írta: ↑2025.06.18. 22:19
Kozben Thuram is kisebb izomserulest szedett ossze, kerdeses mikor epul fel.
Igy most mar Thuram, Dumfries, Calhanoglu, Bisseck, Zielinski sor az akik serultek.
Pionak itt kell maradnia!
Pont tegnapi hir, hogy az Inter az Ausilio elv alapjan 4 csatarral tervez, es tovabbra is a cel a Bonny-Hojlund paros.
Pio Esposito abban az esetben maradhatna, ha csak Bonnyt sikerul leigazolni.
Jelenlegi terv a hirek szerint a Pio Esposito, S.Esposito, Carboni sor tavozasa.
Ez bele is illik az eddigiekbe, mivel Fabbian kapcsan sem elunk a visszavasarlasi opcioval, igy ot is vegleg elveszitjuk.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 06:01
Szerző: möszi
HerfortBalazs írta: ↑2025.06.18. 22:54
PellerG írta: ↑2025.06.18. 21:55
HerfortBalazs írta: ↑2025.06.18. 21:49
Tudom hogy mar lelepett de Inzaghi meg közben 4-3-3-at jatszat az Al-Hilalnal
Ez biztosan nem a valosag.
Azt nyilatkozta, ki akart lépni a komfortzónájából a váltással.
Egyelőre sikerül neki
Es ezt mondjuk a BL-döntőben, felidőben, 0-2nel miert nem tudta megtenni?
A meccset nézve nekem inkább tűnt 3 védősnek, annak ellenére, hogy közvetítésben rendre 433-at vázoltak fel.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 06:13
Szerző: interfan
möszi írta: ↑2025.06.19. 06:01
HerfortBalazs írta: ↑2025.06.18. 22:54
PellerG írta: ↑2025.06.18. 21:55
Azt nyilatkozta, ki akart lépni a komfortzónájából a váltással.
Egyelőre sikerül neki
Es ezt mondjuk a BL-döntőben, felidőben, 0-2nel miert nem tudta megtenni?
A meccset nézve nekem inkább tűnt 3 védősnek, annak ellenére, hogy közvetítésben rendre 433-at vázoltak fel.
Nyilvan 4-5 Al Hilal meccset lattam eddig eletemben, ezert nem tudom biztosan Inzaghi munkaja mennyire latszodik, de ez a tegnapi nagyon rendbe volt toluk.
Siman egyenragu ellenfelek voltak a Realal szemben, jol jatszottak, volt elkepzeles, kifejezetten egy jo csapat benyomasat keltette ez az Al Hilal.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 07:38
Szerző: CsaSzi9294
Pio úgy tűnik felépült sérüléséből és ott lehet a keretben az Urawa ellen.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 07:42
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.19. 07:38
Pio úgy tűnik felépült sérüléséből és ott lehet a keretben az Urawa ellen.
En igy kezdenek:
J.Martinez
Pavard-DeVrij-Bastoni-Dimarco
Barella-Asllani-Sucic
Henrique-L.Martinez-Zalewski
Cserekent johetne a ket Esposito, Carboni, es en biztos adnek lehetoseget a Berenbruch, De Pieri parosnak is a 2.felidore.
Mashol is latjuk 3-4 sajat neveles a kezdobe, 23-24 eves atlageletkoru kezdok, miert ne lehetne nalunk is ez?
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 08:37
Szerző: CsaSzi9294
interfan írta: ↑2025.06.19. 07:42

Nem hiszem, hogy 4 védővel játszanánk. De egyébként tetszetős lenne ez a 433. Én amúgy annyit változtatnék, hogy Barellát egy kicsit padra tenném.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 08:42
Szerző: Cupi
Most lehet nem leszek népszerű de nekem a S. Esposito egyáltalán nem kellene. Nem érzem azt, hogy ő olyan nagy erősítés lenne és majd meghatározó játékosunk lesz.
Pio-ra kíváncsi vagyok. Igaz tudom csak Serie B de amit ott láttam belőle azok alapján sokkal nagyobb potenciált látok benne.

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 08:46
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.19. 08:37
interfan írta: ↑2025.06.19. 07:42
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.19. 07:38
Pio úgy tűnik felépült sérüléséből és ott lehet a keretben az Urawa ellen.
En igy kezdenek:
J.Martinez
Pavard-DeVrij-Bastoni-Dimarco
Barella-Asllani-Sucic
Henrique-L.Martinez-Zalewski
Cserekent johetne a ket Esposito, Carboni, es en biztos adnek lehetoseget a Berenbruch, De Pieri parosnak is a 2.felidore.
Mashol is latjuk 3-4 sajat neveles a kezdobe, 23-24 eves atlageletkoru kezdok, miert ne lehetne nalunk is ez?
Nem hiszem, hogy 4 védővel játszanánk. De egyébként tetszetős lenne ez a 433. Én amúgy annyit változtatnék, hogy Barellát egy kicsit padra tenném.
Tenyleg hany "top" csapat van ahol 3-4 sajat neveles jatszik.
(Akar alapbol, de most ezen a Klub VB-n foleg)
Ha mar Barella es sajat nevelesek, ott lehetne az ifi legjobbjanak valasztott KP Berenbruch.
Miert ne kezdhetne egy meccsen, raadasul egy Japan 4. helyezett ellen?
De Pieri is kapott egyszer par percet, total biztato volt, ifibe is nagyot ment, ehhez kepest azota sem lattuk.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 09:00
Szerző: CsaSzi9294
interfan írta: ↑2025.06.19. 08:46

Én úgy gondolom, hogy az Inter padja ad akkora nyomást és terhet jelent egy edzőnek (legyen az bárki), hogy nem mer bízni a fiatalokban és helyettük válassza inkább a rutint. Csak az elmúlt évekből, Fabbian, Casadei vagy most De Pieri, Esposoto testvérek, Berenbruch. Egyszerűen nem bíznak a saját neveléseinkbe, de egy ilyen Bonnyra képesek vagyunk elcserélni azt a Pio Espositot, akit kis túlzással a fél liga le akar igazolni.
Gondolná az ember, hogy Chivu, mint ex primavera edző, aki ismeri ezeket a játékosokat, mert látta már őket játszani ezen változtat, de a nyomás, ami rajta van, biztos vagyok benne, hogy van akkora, hogy inkább fogja a 38 éves Mikit vagy Acerbit berakni a kezdőbe, mint egy 19-22 év közötti játékost, akiben lenne potenciál és frissítést jelenthet. Mivel azonnali eredmények kellenek, így ez valahol érthető. Hosszútávon viszont nem lesz eredményes.
Sajnos ez az egyik hatalmas nagy problémája csapatunknak úgy gondolom.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 09:06
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.19. 09:00

Maximalisan igazad van, ez pontosan igy van.
Chivunak konkretan az edzoi karrierje a tet, ha bukik neki vege...
Ezert probal o is a "biztosra" menni, es az olasz kozeg egesz egyszeruen olyan, hogy a "rutinos" jatekosokba latjak a biztosabb megoldast.
Nem mernek kockazatot vallani, mert felnek a bukastol, es kevesbe latnak kockazatosnak Olaszorszagban egy 35+os jatekost, mint egy 19-22 eves fiatalt.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 09:23
Szerző: Francesco
interfan írta: ↑2025.06.19. 09:06
Nem mernek kockazatot vallani, mert felnek a bukastol, es kevesbe latnak kockazatosnak Olaszorszagban egy 35+os jatekost, mint egy 19-22 eves fiatalt.
Szerintem ezt kicsit leegyszerűsíted. Ott van ellenpéldának Barella, Bastoni, vagy akár Martinez is, de még Dimarco-t is ide lehet venni.
Egészen egyszerűen az olasz futball utánpótlása óriási válságban van. Nézd meg a válogatottat, persze nyertek egy EB-t, de abban is milyen csatárok voltak? Ha olyan játékosok jönnének ki az UP szektorból, mint régen, vagy akár csak olyanok, mint a fent említett nevek, akkor a mai megváltozott körülményekben (nem tudnak pénzért igazolni, vagy ide sem akarnak jönni) hozzányúlnának a fiatalokhoz.
Nézzük csak meg a mi nagy ígéreteinket, akiket a kezdőbe követeltünk, vagy szidták a klubot az eladásukkor, hogy mi lett velük: Balotelli, Zaniolo, Casadei, vagy éppen most Carboni esetleg S. Esposito.
Egyiket sem buktunk óriásit, hogy elengedjük és sajnos az utolsó kettővel sem fogunk, ha megtesszük. Az, hogy ki mekkora tehetség egy dolog, de hogy az talentummá változzon nagyon sok minden kell. Ez nincs meg ma az olasz utánpótlásban sajnos. Egy-egy játékos kijön a nagy számok törvénye alapján, de azok sem akkora zsenik mint régen, de legalább beférnek.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 12:37
Szerző: hvmetal
Nem ezen fog múlni, hogy Chivu lesz e valaha értelmes edző . Ha itt bukik is , lesz neki bőven még lehetősége.
Túlzás ez az ' első 5 meccsén csak 2t nyer akkor szőrössé válik a talpa ' hangulatkeltés . Bőven túlzás ez . Ott vannak ezek a Juricsok is .
Inzaghi után amúgyis , szinte csak bukhat .
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 14:48
Szerző: interfan
möszi írta: ↑2025.06.19. 09:33
teljesen fáradt, kifacsart (fejben, lélekben és fizaikailag is) Inter játszott egy "felkészülési meccset." Nem hiába, hogy a meccs előtt is, több játékos még mindig a májusi 0-5-ről és az azóta felgyülemlett traumáról beszélt. Jó lett volna, ha motiválja a csapatot ez a torna, de látható, hogy sajnos még mindig poszttraumás a keret. Ezen mondjuk valóban segítene, ha a "müncheni veszedelem" kezdői helyett, valóban a kevesebbet játszókat próbálgatná Chivu.
Na en pont ezt gondolom es tartom, hogy irjuk faradt a csapat, kifacsartak, 60+ meccs, BL donto lelkisebek, lelki testi faradsag, stb.
Ez mind ok, ertheto, rendben.
De pont ezert kellene azokat megprobalni, akik eddig keves lehetoseget kaptak, nem jatszottak 60+ meccset, nincs ekkora lelki seb, es ne adja a jo eg meg sajat neveles is.
Mashol is latjuk "top" csapatok kepesek 5,6,7 alapember nelkul kezdeni ezen a felkeszulesi tornanak megfelelo klub VB-n.
Sot ugyanezen "top" csapatok kepesek 3,4,5 sajat nevelesu jatekost jatszatni ami aztan nem kerul penzbe.
Miert ne kezdhetne pl DeVrij Acerbi helyett?
Miert ne kezdhetne Zalewski, Sucic, Henrique?
Es ha mar sajat nevelesek, miert nem kaphatna lehetoseget akar Berenbruch, akar De Pieri, akar Carboni.
Es meg lehetne a peldakat sorolni.
Szerintem ez a felkeszulesi torna szinvonalu rendezveny pont erre lenne a jo, hogy ezen jatekosok jatszanak, megtudjak mutatni magukat, es akar bizonyitasnak is, hogy van bennuk valami.
Egy X-et veluk is elertunk volna a Monterrey ellen, ugyanugy mint az altalad emlitett "teljesen fáradt, kifacsart (fejben, lélekben és fizaikailag is) még mindig poszttraumás" kezdo.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 16:43
Szerző: matrix23
interfan írta: ↑2025.06.19. 14:48

Ez akkor állná meg a helyét, ha az edzőt még mindig Simone Inzaghinak hívnák. Ő tudja, hogy az öregektől mit várhat, és kipróbálhatná a fiatalokat. Chivu meg majdnem pont fordítva van. A fiatalokat ismeri jobban, és az öregeket nem.
A "top" csapatok közül meg ahogy néztem kb csak a Manchester City volt amelyik nem az elérhető legerősebb csapattal állt ki. Mondjuk ott most elég nagy átalakulás várható, és nem lenne meglepő, ha sokan a kezdőben vagy annak közelében kerülnének a szezon során. Még a PSG is egy ember kivételével a BL döntős kezdővel játszott. Pedig ott is lenne bőven lehetőség a rotálásra/pihentetésre amilyen minőségű játékosok vannak a padon.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.19. 16:49
Szerző: interfan
matrix23 írta: ↑2025.06.19. 16:43

Igy legyen, es az Urawa ellen jatszon par sajat neveles is.
Nezd meg akar a Cityt, de az altalad felhozott PSG-t is, sot akar a Real-Juventus parost is, es meg ott a Bayern is, hany es hany sajat nevelesu jatekos kapott lehetoseget?
Gyakorlatilag minden emlitett csapatnal 3, 4, 5 sajat nevelesu fiatal jatszott.
Nyilvan en ertem Chivu gondolatat, irtam is feljebb, o neki nagyon nagy a tet, es ebben latja a kevesbe kockazatos megoldast.
Viszont En nem ertek egyet ezzel az elvel, es en biztos lehetoseget adnek azoknak akik kevesebbet jatszottak, es akik sajat nevelt fiatalok.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 06:51
Szerző: interfan
Jelenlegi hirek szerint ket kerdes van a holnapi kezdot illetoen.
Darmian vagy Henrique.
Mkhitaryan vagy Sucic.
Jelenlegi hirek szerinti varhato kezdo:
Sommer
Pavard-Acerbi-Bastoni
Darmian/Henrique-Barella-Asllani-Mkhitaryan/Sucic-Augusto
Martinez-S.Esposito
https://m.linterista.it/probabili-forma ... ivu-165304
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:24
Szerző: möszi
interfan írta: ↑2025.06.20. 06:51

Fura, hogy a kicsi Espositot akarjuk eladni, de nem is mutathatja meg magát élesben, ellentétben az idősebbel, aki másodszor lesz kezdő… Bár lehet éppen azért, mert közel az eladása és nem akarjuk, hogy lesérüljön.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:38
Szerző: CsaSzi9294
möszi írta: ↑2025.06.20. 07:24

Pio szerintem játszani fog és gólt is szerez!

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:42

Ez, hogy Acerbit nem lehet kirobbantani se a kezdőből, ez valami hihetetlen. Chivu is ugyan olyan töketlen, mint elődje...
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:48
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.20. 07:38
möszi írta: ↑2025.06.20. 07:24
interfan írta: ↑2025.06.20. 06:51
Jelenlegi hirek szerint ket kerdes van a holnapi kezdot illetoen.
Darmian vagy Henrique.
Mkhitaryan vagy Sucic.
Jelenlegi hirek szerinti varhato kezdo:
Sommer
Pavard-Acerbi-Bastoni
Darmian/Henrique-Barella-Asllani-Mkhitaryan/Sucic-Augusto
Martinez-S.Esposito
https://m.linterista.it/probabili-forma ... ivu-165304
Fura, hogy a kicsi Espositot akarjuk eladni, de nem is mutathatja meg magát élesben, ellentétben az idősebbel, aki másodszor lesz kezdő… Bár lehet éppen azért, mert közel az eladása és nem akarjuk, hogy lesérüljön.
Pio szerintem játszani fog és gólt is szerez!
A mostanitol jobb lehetosege nem is lehet ra.
Persze ha verjuk a Rivert, akkor nincs kerdes, de ha a River ellen is botlunk, akkor a golarany donto lesz.
Ettol az Urawatol pedig jobb lehetoseg nincs a golarany javitasra.
Jo lenne egy 5 gollal kitomni oket, es onnantol azert mindjart mas lenne a helyzet.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:50
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.20. 07:42
interfan írta: ↑2025.06.20. 06:51
Jelenlegi hirek szerint ket kerdes van a holnapi kezdot illetoen.
Darmian vagy Henrique.
Mkhitaryan vagy Sucic.
Jelenlegi hirek szerinti varhato kezdo:
Sommer
Pavard-Acerbi-Bastoni
Darmian/Henrique-Barella-Asllani-Mkhitaryan/Sucic-Augusto
Martinez-S.Esposito
https://m.linterista.it/probabili-forma ... ivu-165304
Ez, hogy Acerbit nem lehet kirobbantani se a kezdőből, ez valami hihetetlen. Chivu is ugyan olyan töketlen, mint elődje...
Mkhitaryan helyen is boven kezdhetne Sucic.
De ha megint Darmian kezd es nem Henrique, az is szamomra erthetetlen lenne.
Zalewski is boven kaphatna lehetoseget.
Nem azert mert ok mind fantasztikus jatekos, de mikor ha nem egy ilyen nem letezo csapat ellen mint ez az Urawa.
Remeljuk ez meg valtozik, es nem kell az Acerbi-Darmian-Mkhitaryan sort a kezdobe latni ujra.
Ha mar a sajat nevelesu 22 alatti fiataloknak nem adunk lehetoseget, akkor legalabb az ujak (Sucic, Henrique), es a kevesebbet jatszok (DeVrij, Zalewski) kezdjenek vegre.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:53
Szerző: CsaSzi9294
interfan írta: ↑2025.06.20. 07:50
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.20. 07:42
interfan írta: ↑2025.06.20. 06:51
Jelenlegi hirek szerint ket kerdes van a holnapi kezdot illetoen.
Ez, hogy Acerbit nem lehet kirobbantani se a kezdőből, ez valami hihetetlen. Chivu is ugyan olyan töketlen, mint elődje...
Mkhitaryan helyen is boven kezdhetne Sucic.
De ha megint Darmian kezd es nem Henrique, az is szamomra erthetetlen lenne.
Zalewski is boven kaphatna lehetoseget.
Nem azert mert ok mind fantasztikus jatekos, de mikor ha nem egy ilyen nem letezo csapat ellen mint ez az Urawa.
Remeljuk ez meg valtozik, es nem kell az Acerbi-Darmian-Mkhitaryan sort a kezdobe latni ujra.
Ha mar a sajat nevelesu 22 alatti fiataloknak nem adunk lehetoseget, akkor legalabb az ujak (Sucic, Henrique), es a kevesebbet jatszok (DeVrij, Zalewski) kezdjenek vegre.
Én még Berenbruchnak is örülnék, szerintem ő az a játékos, akit be lehetne szép lassan építeni a csapatba. Dehát...majd beépíti 2 év múlva a Lecce.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.20. 07:55
Szerző: interfan
CsaSzi9294 írta: ↑2025.06.20. 07:53

Igy van, az ifi legjobbja Berenbruch is boven kaphatna lehetoseget, de akar De Pieri is, sot Carboni is.
Dehat ekkora "almaim" mar nincsenek, en mar annak is orulnek ha az Acerbi, Darmian, Mkhitaryan sor helyett kezdene a DeVrij, Henrique, Sucic harmas, es Zalewski.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.21. 07:16
Szerző: möszi
Hol adják a mai meccset? Net4+-on sem lehet megtalálni… Egyedül a DAZN adná? Köszi
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.21. 07:21
Szerző: interfan
möszi írta: ↑2025.06.21. 07:16
Hol adják a mai meccset? Net4+-on sem lehet megtalálni… Köszi
Duna World, es M4 sport + is adja.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.21. 07:39
Szerző: interfan
Chivu:
Lesz mas taktika?
Szamunkra ez nem egy nyari felkeszulesi torna mint masoknak.
Tartjuk magunkat az eddigi taktikahoz, ez nem egy felkeszules, hogy kiserletezzunk.
Szamitok a tapasztalt jatekosokra, ok azonnal megertik a kereseinket, es tudnak teljesiteni.
Nekem a kozeppalyasok sokszor a csatarok mogott jatszanak, igy neha 3 KP lesz, neha 2, attol fugg tamadunk, vagy vedekezunk.
Neked is celod, hogy a Luis Enrique fele PSG jatekat, elkepzeleset, dominaciat felepitsd az Internel?
Minden edzo szeretne olyan jatekot felepiteni amit a PSG.
Egyeniseg, technika, dominacia, rengeteg ero, eronlet, es legmagasabb szintu tamadas es vedekezes kell hozza.
Szerintem ez lenne mindenki celja.
De hosszu ut all elottunk, meglatjuk milyen jatekot fogunk felepiteni.
Ma egyertelmuen egy dominans, magabiztos, es eros jatekot fogunk a palyara tenni.
Pio Esposito kezd majd?
Pio felepult, kesz a jatekra, teljesen szamithatok ra.
Kivancsi vagyok ra en is, palyara fog lepni, az hogy kezdokent, vagy cserekent, majd kiderul.
FcInternews sajat forrasai szerint ez lesz a mai kezdo:
Sommer
Pavard-DeVrij-Bastoni
Henrique-Barella-Asllani-Zalewski-Dimarco
S.Esposito-Martinez
Mennyivel jobban nezne ez ki, mint a 45 eves Acerbi, Darmian, Mkhitaryan sorral.
Nyilvan csak 3 poszt, de mennyit szamit ez a 3 poszt, hogy ha legalabb megprobalunk ott valami mast.
Persze az Urawa szinvonala az NB1-ben is problemas lenne, de kit erdekel, pont az ilyen szamomra felkeszulesi meccseken kell megadni a lehetoseget masoknak.
Pio Esposito is jatszani fog, meg kapjon lehetoseget Berenbruch, De Pieri, es mar tokeletes is.
Na es persze maradjon is igy, es a valami valo jatekerot kepviselo River ellen ne jojjenek vissza a 40 eveseink.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.21. 08:38
Szerző: möszi
interfan írta: ↑2025.06.21. 07:21
möszi írta: ↑2025.06.21. 07:16
Hol adják a mai meccset? Net4+-on sem lehet megtalálni… Köszi
Duna World, es M4 sport + is adja.
Tök jó, köszi. Akkor nem kell tableten néznem.

Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.21. 20:07
Szerző: interfan
interfan írta: ↑2025.06.21. 07:39
Chivu:
Lesz mas taktika?
Szamunkra ez nem egy nyari felkeszulesi torna mint masoknak.
Tartjuk magunkat az eddigi taktikahoz, ez nem egy felkeszules, hogy kiserletezzunk.
Szamitok a tapasztalt jatekosokra, ok azonnal megertik a kereseinket, es tudnak teljesiteni.
Nekem a kozeppalyasok sokszor a csatarok mogott jatszanak, igy neha 3 KP lesz, neha 2, attol fugg tamadunk, vagy vedekezunk.
Neked is celod, hogy a Luis Enrique fele PSG jatekat, elkepzeleset, dominaciat felepitsd az Internel?
Minden edzo szeretne olyan jatekot felepiteni amit a PSG.
Egyeniseg, technika, dominacia, rengeteg ero, eronlet, es legmagasabb szintu tamadas es vedekezes kell hozza.
Szerintem ez lenne mindenki celja.
De hosszu ut all elottunk, meglatjuk milyen jatekot fogunk felepiteni.
Ma egyertelmuen egy dominans, magabiztos, es eros jatekot fogunk a palyara tenni.
Pio Esposito kezd majd?
Pio felepult, kesz a jatekra, teljesen szamithatok ra.
Kivancsi vagyok ra en is, palyara fog lepni, az hogy kezdokent, vagy cserekent, majd kiderul.
FcInternews sajat forrasai szerint ez lesz a mai kezdo:
Sommer
Pavard-DeVrij-Bastoni
Henrique-Barella-Asllani-Zalewski-Dimarco
S.Esposito-Martinez
Mennyivel jobban nezne ez ki, mint a 45 eves Acerbi, Darmian, Mkhitaryan sorral.
Nyilvan csak 3 poszt, de mennyit szamit ez a 3 poszt, hogy ha legalabb megprobalunk ott valami mast.
Persze az Urawa szinvonala az NB1-ben is problemas lenne, de kit erdekel, pont az ilyen szamomra felkeszulesi meccseken kell megadni a lehetoseget masoknak.
Pio Esposito is jatszani fog, meg kapjon lehetoseget Berenbruch, De Pieri, es mar tokeletes is.
Na es persze maradjon is igy, es a valami valo jatekerot kepviselo River ellen ne jojjenek vissza a 40 eveseink.
Na meg a fenti kezdohoz kepest is felforgatta Chivu a csapatot, a teljes vedelmet is lecserelte, es Darmian-DeVrij-Augusto kezd.
Nyilvan nem az eredmeny a lenyeges, mert a kerdes csak az, hogy hany gollal nyerunk.
Viszont az mindenkeppen pozitiv, hogy kap jatekpercet kezdokent ujra S.Esposito, Asllani, valamint Zalewski, DeVrij is nagyon raszolgalt.
Henrique is szokja legalabb kicsit a tarsakat.
Rossz hir viszont, hogy Pavard raserult a szezon vegen osszeszedett komolyabb bokaserulesere, es most ujra ugyanarra a bokara serult ra.
Re: Beszélgetés a meccsekről (Élőben az Inter)
Elküldve: 2025.06.21. 21:00
Szerző: CsaSzi9294
Elég érdekesek ezek a japcsi szurkolók.