Sziasztok!
Én egy kicsit másként látom a Suning szerepét, mint itt többen. Véleményem szerint az ő szerepük sokkal inkább pozitív a klub történetében, semmint negatív. Gyakorlatilag - Eric Thohirral együtt - nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán beszélhetünk Interről Moratti gazdasági ámokfutását követően. Ha ez két távol-keleti befektető nem lát fantáziát a klubunkba és nem tesz bele meglehetősen sok pénzt, akkor kb most kapaszkodhatnánk fel a Serie B-ből az A-ba. A jelenlegi helyzetünk szerintem ugyanakkor nem értelmezhető, meglátásom szerint, az elmúlt 20-25 vizsgálata nélkül. Ezt az időszakot én négy nagy korszakra osztanám:
1995-2010 -
Az öreg Moratti - akit minden tisztelet megillet a BL címért és a majd' húszévnyi "szerelmi viszonyáért" a szeretett klubbal - már nem is hibát, hanem bűnt követett el a klub ellen, azzal ahogyan viszonyult a modern labdarúgás világához és egy ilyen "lovagkori" romantikus, érzelmi alapú megközelítésével, figyelmen kívül hagyva az új idők szavát, hagyta az Inter mellett elmenni a világot.
A 2000-es évek második felében, amikor már végképp egyértelművé vált, hogy azok a klubok lehetnek naggyá, akik a globalizálódó futball kihívásainak meg tudnak felelni. Moratti irgalmatlan lóvét beletolt ugyan a klubba, de az csak arra volt jó, hogy a 90-es évek status quo-ját konzerválja (azaz, hogy hihetlen pénzbefektetéssel semmit ne érjünk el). Ugyanakkor egyáltalán nem törődött azzal, hogy a klub felépítését, gazdasági és marketing-hátterét átalakítsa, modernizálja és azt "fogyaszthatóvá" és vonzóvá tegye az új piacok és potenciális szurkolók számára.
Erre még lett volna egy jó esélyünk, amikor juBe átmeneti visszaesésével egyeduralkodók lettünk Olaszországban. Ha akkor megpróbáljuk a struktúra- és startégiaváltást (egyidőben a zebrákkal), akkor talán nem lett volna a 10 szűk esztendő. Az öreg, ahelyett, hogy felépített volna egy kvázi önfenntartó klubot, csak döntötte pénzt a csapatba, a saját romantikus álmait kergetve. A 2008-as gazdasági válság és annak hatása Moratti vagyonára pedig egyértelművé tette, hogy esélyünk sincs lépést tartani az újgazdagokkal és a "kékvérűekkel".
2010-2013 - A vegetatív lét
Igazából 2011 nyarára lett nyilvánvaló, hogy ezt már Don Massimo bukszája nem bírja. A klub, ami a nevével ellentétben legkevésbé sem volt nemzetközi gazdasági szempontból, megragadt az olasz posványban - csakúgy, mint a Milan, a Roma, a Napoli. Az eladósodottság és az FFP szorításban kénytelenek voltunk megválni méltánytalanul a madridi hősöktől, a helyükre pedig a Rocchi, Nagatomo, Gargano vonal érkezett. A költségcsökkentés igénye egyértelmű volt, de ez véletelen sem párosult azzal, hogy a háttérben átalakították volna a klub működését. Ugyanaz a pénznyelő (és helyenként játékostemető) maradt az Inter mint előtte, csak nem a 1-2-3. helyen, hanem egy erősebb középcsapat szintjén a 6-7-8. pozícióban.
2013-2016 - Küzdelem a túlélésért
Végre Moratti is belátta, hogy ez az út, ha nem is a pokolba, de a csőd felé vezet. Jött az indonéz Gangnam Style csávó és elkezdte átalakítani a klubot. Végre hozott gazdasági és marketing szakembereket, akik elkezdték kilapátolni azt az Augiász istállóját, amit Moratti és sleppje összehordott. Persze Thohir pénztárcája és az FFP is megszabta, hogy meddig nyújtózkodhatunk anyagilag. Ez egy ilyen húzd meg-ereszd meg időszak volt, amikor néha kellett hátrafelé tenni 1 lépést, hogy hogy két aprót léphessünk előre. Tipikusan ilyen volt, amikor Coutinhot eladtuk 13 milláért (tudom, még Moratti alatt történt), az árából vettük Kovacicot, aztán őt adtuk el némi haszonnal stb. Összességében véve, bár jelentős és látványos előrelépés sem sportszakmailag, sem gazdaságilag nem történt, de egy olyan vágányra tették a klubot, ami végre nem a süllyesztőbe vezetett. Talán elegendő említeni, hogy a klubot Thohir haszonnal adta tovább, legalábbis emlékeim szerint.
2016-2019 - Felemelkedés az új utakon
Ez az időszak, a Zhang-éra első fele a Transzfogarasi szerpantinre emlékeztet. Egyértelműen felfelé vezet, de sok-sok kanyarral. Lassan lehet haladni, és azt érezné az ember, hogy igazából nem is haladt, de ha visszatekint az egyik hajtűkanyaraban, akkor látja csak, hogy milyen lentről indult és már hová jutott. Sokan szidják a kínaiakat, hogy hogy csak a gazdasági érdekeiket nézik (nagyon helyesen) és blöff az egész (ez meg szimplán nem igaz), de ők kellettek ahhoz, hogy egy újabb, magasabb szintre tudjunk emelkedni. A Deloitte kimutatásaiból és a klub könyveiből látszik, hogy az utolsó pre-Covid "békeévvel" bezárólag, stabilan a top20-ban vagyunk a befolyó összegeket tekintve, egyre növekvő bevételekkel. Emellett a klub márkaértéke jelentősen nőtt, új szponzorokkal és tényleges marketingstratégiával és -koncepcióval. Végre megfogalmazódott egy egyértelmű vízió is: a világ Top10 klubja közé kerülni. Új, valós poziciónálás a klubnak, egyértelmű nyitás a távol-keleti, elsősorban kínai piac irányába.
Persze a nagyobb pénzügyi lehetőségek meghozták az eredményeket sportszakmai tekintetben is: visszakerültünk a BL-be, a világ egyik legnagyobb presztizsű edzője ül a kispadunkon, egy dörzsölt rutinos róka igazgatja a klubot, és tehetésges labdarúgóknak sem vagyúnk híján.
2019- Az új aranykor(?)
És megérkeztünk a jelenbe. Én a tavalyi idényt már egy új aranykor kezdetének tekintem, hiszen 10 év után eljutottunk egy Európai kupa döntőjébe, visszakerültünk a dobogóra a Serie A-ban és az idén nagy valószínűséggel meglesz a Scudetto úgy, hogy közben egy tényleg bivaly csapatunk van (néhány lyukkal a padon és eggyel a kezdőben) olasz szinten, amelyik sima bajnokesélyes, de legalábbis egyértelmű kihívó.
Ebbe robbant be a Covid. illetve a kínai állam korlátozásai, amik teljesen megroggyantották a tulajonosunkat. Emiatt, most olyan anyagi helyzetbe kerültünk, amilyenbe, de ez nem jelenti azt szerintem, hogy ez egy lufi lett volna a kínaiak részéről. Nem véletlen, hogy nem 300-400 millió eurós vételárról beszélünk a klub esetében hanem 750-1000 millióról (legyen bármennyi is majd az eladási ár).
Az, hogy most ilyen mértékben elszaladt az adósságunk, a többi olasz klubhoz képest, az pedig nem véletlen. Azért csak nekünk a legnagyobb a meccsnapi bevételünk, ami most egy az egyben hiányzik. Nem mellékesen a stadiont bérelni ettől függetlenül kell.
Összességében véve én néhány apróságot leszámítva Zhangék éráját abszolút pozitívan értékelem. Pont ez a professzionális, stratégiai és racionális gondolkodás és megközelítés kell, hogy visszakerülhessünk a minket megillető helyre, az európai futball krémjébe.
Nyilván hibákat is követtek el, elsősorban a futballszakma terén, de abban, amihez értenek - az üzleti alapú működésben - profi munkát végeztek. Azt ugyanis látni kell, hogy ma már a jó futball nem az ügyesen csaelző lábakkal kezdődik, hanem a professzionális, következetes üzleti döntésekkel és a sok-sok pénzzel. Így én sokkal jobban örülök, hogy ha a szeretett klubunknál egy új gazdasági stratégiát látok, mintha ideigazolna Mbappe (persze nem tiltakoznék). Az előbbi ugyanis a jövőnek szól, egy hosszútávú, sikeres működést és futballsikereket alapozhat meg, biztosíthatja a legjobb játékosok megszerzését, míg az utóbbi adott esetben a jelennek (ami szintén fontos persze).
A Milan esetét én azért szeretném elkerülni, mert ők konkrétan egy helyben topognak, de legalábbis abban a szakaszban vannak, mint mi Thohir alatt. Csak nagyon piciket tudnak előre lépni, és egy középszerű keretet foldozgatnak középszerű játékosokkal. Amióta Elliott tulajdonban vannak, semmilyen komolyabb beruházás nem történt a klubba, sem sport, sem gazdasági oldalon, amennyire én látom.
Én nagyon reménykedem a PIF-ben (bár ezzel nem vagyok egyedül szerintem

), mert azzal tényleg nagyot dobbantanánk. Szerintem (bár ezt lehet, hogy a vágyaim mondatják velem), ez számukra egy logikus és jó lépés lehetne abban a stratégiában, hoyg megvessék a lábukat Európában és versenytársai lehessenek az öbölmenti országoknak. Azért egy Intert és egy Newcastle-t véletlen sem lehet összehasonlítani, ha potenciális márkaértékről beszélünk. A potenciálisan megvehető nagy klubok száma az meglehetősen korlátozott, gyakorlatilag mi vagyunk az egyetlenek, ráadásul a kínaiak szorult helyzetében most még akár diszkontáron is megszerezhetőek. Szóval, hajrá PIF!!! És persze FORZA INTER