Nagyvonalakban egyet értek veled. Én is tartom, hogy Lukakuért annyit adjunk, amennyit nekünk megér. Ahogy a kancsal mondtal Barellánál, nem akarunk belemenni egy licitháborúba. Ha meg elmegy a Juvéhoz, akkor 7 támadójuk lesz a 3 helyre, ha Dybala és Kean és Higany vagy Mandzukic távozik. És ebből egy CR, úgyhogy 6 támadó 2 pozícióra. Remélem Sarri összeomlik a nagy bőségben!!!Tombi1986 írta: ↑2019.07.30. 09:10 Sziasztok!
Teljesen másképp látom a helyzetet, sokakkal ellentétben!
MU azt mondta, hogy jöhet LUKAKU 85 millió euró ellenében, de:
1) ér ennyit? Nem
2) az elmúlt évek játékával erre az összegre rászolgált? Nem
3) nem akarnak bukni rajta, + eladás árának 10%-át tovább kell utalni az EVERTONNAK
Könyörgöm, ha ők ilyen feltételek mellett vették meg ez az Ő bajuk! Ne mi segítségük ki őket a szarból, évek óta még nálunk is szarabbul igazolnak, ami nem kis teljesítmény manapság!
Innentől én sem adnék ennyit érte és ne felejtsétek az angolok nem számolnak vele, és a belga sem akar ott maradni! innentől miért kellene 85-ötöt adni érte? Rajtuk marad aztán jövőre még 50-et sem kapják meg!
Juventus - leigazolja? Tudjátok mit! Vegyék meg!!! Azt sem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal a BL győzelem őrülete miatt! Abban az esetben, ha hamarabb megy hozzájuk a belga mint eladják a horvátot vagy/és az argentint - szerintem az öltözőben csodálatosan feszült lesz a hangulat!![]()
![]()
Jelenleg azt mondom jöjjön Zapata és Cavani - ketten kb. ki is jönnek Lukaku árából és akkor kp-re is tudunk igazolni!
További szép napot!![]()
Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming
-
Dirtylt
- Hozzászólások: 807
- Csatlakozott: 2010.05.25. 23:17
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
-
Dirtylt
- Hozzászólások: 807
- Csatlakozott: 2010.05.25. 23:17
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Az egyéb rendezvényeknél fog feleződni a bevétel. És nem hiszem, hogy lenne névadó szponzora a stadionnak. Az Interben meg a Milánban egy közös van, a város, ahol játszanak. Viszont ahogy leírtad, minden héten lenne háború az új Meazzában, legdurvább esetben akár heti 3 meccs is.Interissimo írta: ↑2019.07.30. 09:33Lehet bőven igazatok van, de nem egy cikk volt már arról, mennyit költött ránk a Suning. A stadionnál is volt cikk arról, hogy miért éri meg közösködni. Többek között a névadási szponzor és a különböző üzlethelyiségek bérleti díja is igen megnő azzal, hogy a két csapatnak közös stadionja lesz. Kétszer annyi meccs lesz a stadionban. Két szurkolótábort is ki tud szolgálni, minden héten lesz meccs. Nem fog feleződni a bevétel.TibInter írta: ↑2019.07.30. 09:04 Én is hasonlóan vélekedem, Conte szerződtetése nagy dobásnak tűnt, de azóta kb ugyanaz megy mint az elmúlt években. Szerintem nem merik kimondani, de a kínaiak célja a top 4 (a Juve miatt 2-4. hely) + mondjuk BL nyolcaddöntő, aztán kész.
A bejelentett stadion projekt is olyan "öszvér megoldásnak" tűnik számomra, mert ugye a stadion építés (ha jól tudom) nem számít bele a költségvetésbe, tehát ebben a témában simán lehetne erőt demonstrálni, mi mégis inkább a Milannal megyünk, ami egyrészt persze jó, mert fele költség, de ugyanakkor fele a bevétel is.
-
RenciDavid
- Hozzászólások: 1834
- Csatlakozott: 2010.04.10. 16:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
5 éves időszakot nézz meg, minden topcsapat brutálisat költött és nyilván egyikük sem felel meg az FFP-nek, de találnak jogi kiskaput.Interissimo írta: ↑2019.07.30. 09:25Azért máshol sem vernek el olyan brutális összegeket. Eddig igen erősen elmarad a tavalyitól összegek szempontjából. csapatonként nézve sem látni akkor a kilengéseket. Madrid vásárolt eddig be igazán. Transfermarkt alapján az egyenlegek Madrid -188 milló eurónál jár, Barca -130, München -84 millió, MU pl. -72... Utóbbiaknál hamarosan kezdődik a bajnokság, és ha akarnak valamit, akkor el kell kezdeni vásárolgatni, mert így még BL sem lesz meg nekik.RenciDavid írta: ↑2019.07.30. 08:46 Szörnyű ez a mercato, kb az utóbbi évek legrosszabbika.
Megint jön a szokásos korlátoz minket az FFP. Nagyon érdekes, hogy más kluboknál nem hallani ilyen nyilatkozatokat, ez az FFP miatti sírás csak az Interre jellemző évek óta... Minden más topcsapat megtalálja a jogi kiskapukat, kezdem azt hinni, hogy igazából nincs is meg az akarat a költésre.
-
ricsinter
- Hozzászólások: 948
- Csatlakozott: 2013.08.06. 14:33
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ezzel az a probléma, hogy 5 éves szinten mi is ott vagyunk a top 10-ben, a legtöbb elköltött pénzben. Múltkor láttam egy listát, meg is lepődtem rendesen és ehhez képest hol tartunk...RenciDavid írta: ↑2019.07.30. 09:475 éves időszakot nézz meg, minden topcsapat brutálisat költött és nyilván egyikük sem felel meg az FFP-nek, de találnak jogi kiskaput.Interissimo írta: ↑2019.07.30. 09:25Azért máshol sem vernek el olyan brutális összegeket. Eddig igen erősen elmarad a tavalyitól összegek szempontjából. csapatonként nézve sem látni akkor a kilengéseket. Madrid vásárolt eddig be igazán. Transfermarkt alapján az egyenlegek Madrid -188 milló eurónál jár, Barca -130, München -84 millió, MU pl. -72... Utóbbiaknál hamarosan kezdődik a bajnokság, és ha akarnak valamit, akkor el kell kezdeni vásárolgatni, mert így még BL sem lesz meg nekik.RenciDavid írta: ↑2019.07.30. 08:46 Szörnyű ez a mercato, kb az utóbbi évek legrosszabbika.
Megint jön a szokásos korlátoz minket az FFP. Nagyon érdekes, hogy más kluboknál nem hallani ilyen nyilatkozatokat, ez az FFP miatti sírás csak az Interre jellemző évek óta... Minden más topcsapat megtalálja a jogi kiskapukat, kezdem azt hinni, hogy igazából nincs is meg az akarat a költésre.
Ui: itt van a lista: https://i.redd.it/d9o0h1aybha31.png
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ricsinter 2019.07.30. 09:59-kor.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
De ha vannak kiskapuk, akkor most miért nem igazol a MU pl.? Három évet nézve Transfermarkt esetében rosszabb az egyenlegünk, mint a több pénzzel rendelkező juventusnak. 40 millióval áll csak rosszabbul a PSG, Mu 160 millió euroval költött többet egyenleg szempontjából, mint mi három év alatt, és azt azért valljuk be, hogy sokkal nagyobb bevételű klubról van szó.RenciDavid írta: ↑2019.07.30. 09:475 éves időszakot nézz meg, minden topcsapat brutálisat költött és nyilván egyikük sem felel meg az FFP-nek, de találnak jogi kiskaput.Interissimo írta: ↑2019.07.30. 09:25Azért máshol sem vernek el olyan brutális összegeket. Eddig igen erősen elmarad a tavalyitól összegek szempontjából. csapatonként nézve sem látni akkor a kilengéseket. Madrid vásárolt eddig be igazán. Transfermarkt alapján az egyenlegek Madrid -188 milló eurónál jár, Barca -130, München -84 millió, MU pl. -72... Utóbbiaknál hamarosan kezdődik a bajnokság, és ha akarnak valamit, akkor el kell kezdeni vásárolgatni, mert így még BL sem lesz meg nekik.RenciDavid írta: ↑2019.07.30. 08:46 Szörnyű ez a mercato, kb az utóbbi évek legrosszabbika.
Megint jön a szokásos korlátoz minket az FFP. Nagyon érdekes, hogy más kluboknál nem hallani ilyen nyilatkozatokat, ez az FFP miatti sírás csak az Interre jellemző évek óta... Minden más topcsapat megtalálja a jogi kiskapukat, kezdem azt hinni, hogy igazából nincs is meg az akarat a költésre.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Szinte csak az egyéb rendezvény, ahol ez érezhető lenne. Névszponzorban miért nem hiszel? Én úgy látom, hogy az összes új stadion él ezzel a lehetőséggel. Már szinte minden országban van Allanz nevű stadion, Wanda Group is jócskán fizetett tudtommal az Atletinek. De ott az Emirates is stb.Dirtylt írta: ↑2019.07.30. 09:46 Az egyéb rendezvényeknél fog feleződni a bevétel. És nem hiszem, hogy lenne névadó szponzora a stadionnak. Az Interben meg a Milánban egy közös van, a város, ahol játszanak. Viszont ahogy leírtad, minden héten lenne háború az új Meazzában, legdurvább esetben akár heti 3 meccs is.
- TibInter
- Hozzászólások: 315
- Csatlakozott: 2019.07.16. 07:12
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Oké, csak akkor miért nem csinálja ezt a többi klub? Szerintem egy 100%-ig saját stadion a szintlépés alapja, ezért írtam azt, hogy nem látom azt a szintű akaratot a Suningban, mint amit kommunikálnak. Mindemellett örülök nekik, hogy megmentették a klubot, csak a kommunikációs stratégiájukon kellene szerintem alakítaniuk.Interissimo írta: ↑2019.07.30. 10:01Szinte csak az egyéb rendezvény, ahol ez érezhető lenne. Névszponzorban miért nem hiszel? Én úgy látom, hogy az összes új stadion él ezzel a lehetőséggel. Már szinte minden országban van Allanz nevű stadion, Wanda Group is jócskán fizetett tudtommal az Atletinek. De ott az Emirates is stb.Dirtylt írta: ↑2019.07.30. 09:46 Az egyéb rendezvényeknél fog feleződni a bevétel. És nem hiszem, hogy lenne névadó szponzora a stadionnak. Az Interben meg a Milánban egy közös van, a város, ahol játszanak. Viszont ahogy leírtad, minden héten lenne háború az új Meazzában, legdurvább esetben akár heti 3 meccs is.
Egyébként örülnék neki, ha linkelnél a stadion projektről, szívesen olvasnék róla.
- interfan
- Hozzászólások: 32470
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Kozben a Gazzetta es a Corriere is lehozta, Lukaku egy lepesre a Juvetol.
Sarri es mindket vezetoseg mar igent mondott az uzletre.
Lukaku + 15m = Dybala.
Szinten megerositik, nem vagyunk hajlandoak sem licithaborurba, sem eszzerutlen ajanlatokat tenni.
65m + 5m bonusz, ezen az ajanlaton nem vagyunk hajlandok emelni.
MU meg nem hajlando 85m alatt eladni.
Osszes lap szerint Cavani neve van most nagyon komolyan kepbe.
Mar meg is biztuk Simoniat, aki tobb del-amerikai jatekos jogi kepviseloje, hogy kezdje meg az egyeztetest a PSG vezetessel.
Cavani a hirek szerint mar igent mondott.
Egy dupla ajanlatra, amiben elobb az Inter, maj a kesobbiekben a Jiangsu jatekosa lenne.
7m + bonuszok, mindennel egyutt kb 9m-s fizetest adnank neki.
Monacoval tovabbra is targyalunk Perisic es Mario ugyeben.
Szeretnek hogy az uzlet resze lenne Pietro Pellegri.
Korabban a veluk is kapcsolatban hozott Leao a Milan jatekosa lesz 30m + bonuszokert.

Rákeresek majd mindenképpen. Egyébként a Suning az elején elmondta, hogy ők profi klubbot fognak építeni, ami önfenntartó tud lenni. Nem PSG és nem City minta lesz alkalmazva. De ma már inkább ebbe az irányba megyünk. fogynak a cukros bácsik. Az arabokon túl már a legtöbb csapat ténylegesen a bevételeiből építkezik. Fentieken túl nem is látok nagyobb UEFA vizsgálódást FFP szabályainak megszegése miatt.
Valószínűleg kiszámolták, hogy mi lett volna, ha közösen és mi ha egyedül építkeznek és kijött, hogy mondjuk 10-15 év alatt jött volna vissza a bevételi különbségekből a 300 milliós különbség. Viszont így közösen tudjuk érvényesíteni az akaratunkat, ami Olaszországban fontosnak tűnik a Roma példáját nézve is. Őszintén bennem is ott motoszkált, hogy nem tudom mit akarnak, de pont a stadionra vártam. Ha nem akarnának semmit, akkor ezt hagynák a fenébe. Az egyértelmű nem arabokként hobbiból játszadoznak. Nem fognak kiskapuzni, nem mennek bele kétes dolgokba. Ők modellt építenek, ami nekem szimpi. Ha a PSG elnöke holnap azt mondaná, hogy lelép, a csapatnak annyi volna. Gyors kiárusításba kellene kezdeni, mert mesterségesen duzzasztották fel a csapatot szponzori pénzekkel és kiskapukkal. Egy Manchester United nem roppanna bele, ha más tulaja lenne egyik napról a másikra, és szerintem ez az irány a helyes. Ők is szenvednek, sok rossz döntést hoztak. Látszik, hogy most is a bevételeket várják, hiszen az a keret sok mindenre szerintem nem lesz elég. De anyagilag biztos lábakon állnak, és szinte biztos vagyok benne, hogy 10 év múlva is lesz egy MU a legjobbak között, de PSG mondjuk nem biztos. Az is látható, hogy ezt a modellt lehet úgy építeni, mint a Románál, vagy az Arsenalnál, hogy legnagyobb neveket eladják jó pénzért és vesznek tehetséges fiatalokat, de úgy látom nem ezt az irányt követik szerencsére.
Bocsi, kicsit hosszú lett és ez csak csupán az én véleményem, elfogadom, hogy van, aki még ugyanúgy aggódik, mint én tettem. Nekem még most tetszik az irány.
- Cupi
- Hozzászólások: 9213
- Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Szerintem ez még dőlhet. Dybala most fog visszatérni a szabiról. Nem akar elmenni és ezért a vezetőkkel és Sarrival is le szeretne ülni beszélni.
- CsaSzi9294
- Hozzászólások: 10004
- Csatlakozott: 2019.07.15. 18:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Kicsit úgy érzem, hogy Lukakun kívül is van egy top név akivel már folynak a tárgyalások. Olyan aki eddig pletyka szinten sem került elő. Ha elviszik a belgát a csalók, nem hiszem, hogy ezt nem kompenzálnák valahogy mind Conte mind a szurkolók felé. (Ha ez így van/lesz én személy szerint Wernernek örülnék
)
- brecsinho
- Hozzászólások: 1678
- Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
- Tartózkodási hely: KINGS CITY
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Micsoda hírek vannak itt ma
Ha Lukaku elmegy a juvéba,akkor ennyit arról,hogy csak Conte miatt váltana, meg mennyire ide akart jönni...
Azért remélem annyi esze lesz a vezetőségnek,hogy nem a nyugdíjas Cavani/Dzeko csatársorra költünk el 50+ milliót..
Annyiból viszont jól jöhetne nekünk a Lukaku-juve házasság,hogy Icardi ügye felgyorsulna és rájönne a kis pöcs,hogy végig megvezették a csalók,nem kell oda sem..
Kíváncsi leszek mi lesz ebből,szerintem a legjobban akkor jönnénk ki, ha bevonnánk Icardit a Cavani üzletbe és kapnánk még 50m casht mellé.
Azért remélem annyi esze lesz a vezetőségnek,hogy nem a nyugdíjas Cavani/Dzeko csatársorra költünk el 50+ milliót..
Annyiból viszont jól jöhetne nekünk a Lukaku-juve házasság,hogy Icardi ügye felgyorsulna és rájönne a kis pöcs,hogy végig megvezették a csalók,nem kell oda sem..
Kíváncsi leszek mi lesz ebből,szerintem a legjobban akkor jönnénk ki, ha bevonnánk Icardit a Cavani üzletbe és kapnánk még 50m casht mellé.
- Cupi
- Hozzászólások: 9213
- Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Tuti kell kompenzálni mert ha nem jön Conte nagy vágya és helyette nem kap minőséget akkor hatalmas cirkusz lesz. Ebben biztos vagyok.CsaSzi9294 írta: ↑2019.07.30. 10:51 Kicsit úgy érzem, hogy Lukakun kívül is van egy top név akivel már folynak a tárgyalások. Olyan aki eddig pletyka szinten sem került elő. Ha elviszik a belgát a csalók, nem hiszem, hogy ezt nem kompenzálnák valahogy mind Conte mind a szurkolók felé. (Ha ez így van/lesz én személy szerint Wernernek örülnék)
- TibInter
- Hozzászólások: 315
- Csatlakozott: 2019.07.16. 07:12
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Köszi, én is szeretnék ilyen pozitívan hozzáállni, egyelőre vannak kételyeim, de remélem, hogy az idő a Suningot fogja igazolni.Interissimo írta: ↑2019.07.30. 10:40Bocsi, kicsit hosszú lett és ez csak csupán az én véleményem, elfogadom, hogy van, aki még ugyanúgy aggódik, mint én tettem. Nekem még most tetszik az irány.![]()
- interfan
- Hozzászólások: 32470
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Tudnam dijazni.CsaSzi9294 írta: ↑2019.07.30. 10:51 Kicsit úgy érzem, hogy Lukakun kívül is van egy top név akivel már folynak a tárgyalások. Olyan aki eddig pletyka szinten sem került elő. Ha elviszik a belgát a csalók, nem hiszem, hogy ezt nem kompenzálnák valahogy mind Conte mind a szurkolók felé. (Ha ez így van/lesz én személy szerint Wernernek örülnék)
Werner, G.Jesus, Aubameyang, Lacazette, Lewandowski.
De szep is lenne.
Csak mint lattuk Griezmann eseteben is, ilyen nincs mar...
Sajnos a mai fociban mar nincs olyan, amit az ujsagirok ne tudnanak.
Szoval ha nem jon Lukaku, es fiatalabb valaki akarunk, aki nem 30+-os, akkor szerintem Zapata lesz az.
En most amit alairnek:
Icardi = Cavani + 40m
Zapata = 50m
- TibInter
- Hozzászólások: 315
- Csatlakozott: 2019.07.16. 07:12
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Most mi a legutóbbi álláspont, Cavani-Icardi csere, vagy fizetünk érte? Ha az utóbbi, akkor mennyit?interfan írta: ↑2019.07.30. 10:25 Kozben a Gazzetta es a Corriere is lehozta, Lukaku egy lepesre a Juvetol.
Sarri es mindket vezetoseg mar igent mondott az uzletre.
Lukaku + 15m = Dybala.
Szinten megerositik, nem vagyunk hajlandoak sem licithaborurba, sem eszzerutlen ajanlatokat tenni.
65m + 5m bonusz, ezen az ajanlaton nem vagyunk hajlandok emelni.
MU meg nem hajlando 85m alatt eladni.
Osszes lap szerint Cavani neve van most nagyon komolyan kepbe.
Mar meg is biztuk Simoniat, aki tobb del-amerikai jatekos jogi kepviseloje, hogy kezdje meg az egyeztetest a PSG vezetessel.
Cavani a hirek szerint mar igent mondott.
Egy dupla ajanlatra, amiben elobb az Inter, maj a kesobbiekben a Jiangsu jatekosa lenne.
7m + bonuszok, mindennel egyutt kb 9m-s fizetest adnank neki.
Monacoval tovabbra is targyalunk Perisic es Mario ugyeben.
Szeretnek hogy az uzlet resze lenne Pietro Pellegri.
Korabban a veluk is kapcsolatban hozott Leao a Milan jatekosa lesz 30m + bonuszokert.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
- interfan
- Hozzászólások: 32470
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Icardit max mi akarjuk beajanlani, de nem tudni a PSG-nek egyaltalan kell e.TibInter írta: ↑2019.07.30. 11:15Most mi a legutóbbi álláspont, Cavani-Icardi csere, vagy fizetünk érte? Ha az utóbbi, akkor mennyit?interfan írta: ↑2019.07.30. 10:25 Kozben a Gazzetta es a Corriere is lehozta, Lukaku egy lepesre a Juvetol.
Sarri es mindket vezetoseg mar igent mondott az uzletre.
Lukaku + 15m = Dybala.
Szinten megerositik, nem vagyunk hajlandoak sem licithaborurba, sem eszzerutlen ajanlatokat tenni.
65m + 5m bonusz, ezen az ajanlaton nem vagyunk hajlandok emelni.
MU meg nem hajlando 85m alatt eladni.
Osszes lap szerint Cavani neve van most nagyon komolyan kepbe.
Mar meg is biztuk Simoniat, aki tobb del-amerikai jatekos jogi kepviseloje, hogy kezdje meg az egyeztetest a PSG vezetessel.
Cavani a hirek szerint mar igent mondott.
Egy dupla ajanlatra, amiben elobb az Inter, maj a kesobbiekben a Jiangsu jatekosa lenne.
7m + bonuszok, mindennel egyutt kb 9m-s fizetest adnank neki.
Monacoval tovabbra is targyalunk Perisic es Mario ugyeben.
Szeretnek hogy az uzlet resze lenne Pietro Pellegri.
Korabban a veluk is kapcsolatban hozott Leao a Milan jatekosa lesz 30m + bonuszokert.
( Valoszinu nem)
Ezert a fizetunk Cavaniert a valoszinubb.
25-30m-t adnank erte.
Neki pedig bonuszokkal egyutt, 9m-s fizetest.
-
Tombi1986
- Hozzászólások: 1547
- Csatlakozott: 2013.08.03. 12:07
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
https://juventuz.blog.hu/2019/07/30/mar ... ku_kapcsan
Annyira a magyar drukkerek nem örülnek LUKAKU-nak!
Szerintem nem járunk azzal rosszul, hogy nem hozzánk jön! Valahogy nem látom azt benne, hogy + lenne a csapata számára!
Cavani + Zapata szerintem a jelenlegi helyzetünkben rendben van!
Kp-re pedig jöjjön Rakitic, mentalitásilag nem egyenlő a többi horváttal, mégis Svájcban nevelkedett!

drrossgeller
- Hozzászólások: 778
- Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ennyiért szerintem nem fogják elengedni, 50 millióra tartják. Transfermarkt is 40 millióra értékeli. Hiába az egy éves szerződés, meg a kor. Bár elég lenne, de félő ennyi nem lesz elég.
- TibInter
- Hozzászólások: 315
- Csatlakozott: 2019.07.16. 07:12
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
- interfan
- Hozzászólások: 32470
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Pontosan.Tombi1986 írta: ↑2019.07.30. 11:27 https://juventuz.blog.hu/2019/07/30/mar ... ku_kapcsan
Annyira a magyar drukkerek nem örülnek LUKAKU-nak!
Szerintem nem járunk azzal rosszul, hogy nem hozzánk jön! Valahogy nem látom azt benne, hogy + lenne a csapata számára!
Cavani + Zapata szerintem a jelenlegi helyzetünkben rendben van!
Kp-re pedig jöjjön Rakitic, mentalitásilag nem egyenlő a többi horváttal, mégis Svájcban nevelkedett!
Lukaku arabol kb kijon Cavani es Zapata.
Dzeko amit kidobnank 20m-t, azt meg meglehetne sporolni.
Szinten 20m Vidalbol.
120m = Lukaku, Dzeko, Vidal
120m = Cavani, Zapata, Rakitic
Nalam nem lenne kerdes...
-
Dirtylt
- Hozzászólások: 807
- Csatlakozott: 2010.05.25. 23:17
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Kell a MU-nak Dybala? Szerintem nem lesz előrébb vele, Martial, Rashford ugyanaz.interfan írta: ↑2019.07.30. 10:25 Kozben a Gazzetta es a Corriere is lehozta, Lukaku egy lepesre a Juvetol.
Sarri es mindket vezetoseg mar igent mondott az uzletre.
Lukaku + 15m = Dybala.
Szinten megerositik, nem vagyunk hajlandoak sem licithaborurba, sem eszzerutlen ajanlatokat tenni.
65m + 5m bonusz, ezen az ajanlaton nem vagyunk hajlandok emelni.
MU meg nem hajlando 85m alatt eladni.
Osszes lap szerint Cavani neve van most nagyon komolyan kepbe.
Mar meg is biztuk Simoniat, aki tobb del-amerikai jatekos jogi kepviseloje, hogy kezdje meg az egyeztetest a PSG vezetessel.
Cavani a hirek szerint mar igent mondott.
Egy dupla ajanlatra, amiben elobb az Inter, maj a kesobbiekben a Jiangsu jatekosa lenne.
7m + bonuszok, mindennel egyutt kb 9m-s fizetest adnank neki.
Monacoval tovabbra is targyalunk Perisic es Mario ugyeben.
Szeretnek hogy az uzlet resze lenne Pietro Pellegri.
Korabban a veluk is kapcsolatban hozott Leao a Milan jatekosa lesz 30m + bonuszokert.
- Cupi
- Hozzászólások: 9213
- Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Az a komoly még 1 hónap van hátra az átigazolási szezonból....az nagyon sok. Ha 2 hétig nem történik semmi még akkoris tudunk igazolni.
Mennyi szenvedés lesz még....
- internaZIOnaLe
- Hozzászólások: 1752
- Csatlakozott: 2010.04.09. 19:05
- Tartózkodási hely: Debrecen
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Nekem ez a Zapat egy újkori Suazo. Ő is jól tolta kis csapatba... Talán épp a Cagliariba... Megvettuk és nagy lufi volt.
Zapata nem ér 50 millát. KB 30at talán.
Ami még idén nem volt terítéken... Papu gomez.

Ne is legyen... Csak minden mercaton emlegetik velünk kapcsolatba.
Zapata nem ér 50 millát. KB 30at talán.
Ami még idén nem volt terítéken... Papu gomez.
-
ibrahimovics
- Hozzászólások: 375
- Csatlakozott: 2014.08.02. 09:32
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Van egy olyan érzésem, hogy mi nem is akarjuk lukszit. Az az érzésem, hogy arra megy ki az a egész, hogy át verjük a mocskos merdát. Mindezt azért, hogy akit valójában mi akarunk azt ők már ne tudják megvenni. Hát ez így van, akkor nagy spilerek vagyunk. 
- Pazzo
- Hozzászólások: 401
- Csatlakozott: 2011.06.08. 22:46
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Az MU-nak el kell adnia Lukakut,ha akarnak még igazolni (több cikkben is írták),mert eddig -70 millió körül vannak,plusz ha minden igaz Milinkovic odamegy,vele már megegyeztek,80 millió körül fognak fizetni. Plusz Maguire is,aki már nem is edzett a Leicesterrel,ő is 80 millió lesz legalább. Sőt a legújabb hírek szerint meg már Eriksent is akarják. Úgyhogy Lukaku minimum,de szerintem még Pogba is menni fog onnan. Lassan mondjuk kiderül minden,mert ott augusztus 8-án zár a piac,úgyhogy sok idejük nincsenInterissimo írta: ↑2019.07.30. 09:25Azért máshol sem vernek el olyan brutális összegeket. Eddig igen erősen elmarad a tavalyitól összegek szempontjából. csapatonként nézve sem látni akkor a kilengéseket. Madrid vásárolt eddig be igazán. Transfermarkt alapján az egyenlegek Madrid -188 milló eurónál jár, Barca -130, München -84 millió, MU pl. -72... Utóbbiaknál hamarosan kezdődik a bajnokság, és ha akarnak valamit, akkor el kell kezdeni vásárolgatni, mert így még BL sem lesz meg nekik.RenciDavid írta: ↑2019.07.30. 08:46 Szörnyű ez a mercato, kb az utóbbi évek legrosszabbika.
Megint jön a szokásos korlátoz minket az FFP. Nagyon érdekes, hogy más kluboknál nem hallani ilyen nyilatkozatokat, ez az FFP miatti sírás csak az Interre jellemző évek óta... Minden más topcsapat megtalálja a jogi kiskapukat, kezdem azt hinni, hogy igazából nincs is meg az akarat a költésre.
Egyébként ha nem jön ő össze én is a Cavani-Zapata párosra szavaznék,Dzekot feleslegesnek tartom. Cavani,Lautaro,Zapata,Politano négyessel én kiegyeznék simán.
-
Anonym alkesz
- Hozzászólások: 386
- Csatlakozott: 2019.07.15. 17:03
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Az MU-nak el kell adnia Lukakut,ha akarnak még igazolni (több cikkben is írták),mert eddig -70 millió körül vannak,plusz ha minden igaz Milinkovic odamegy,vele már megegyeztek,80 millió körül fognak fizetni. Plusz Maguire is,aki már nem is edzett a Leicesterrel,ő is 80 millió lesz legalább. Sőt a legújabb hírek szerint meg már Eriksent is akarják. Úgyhogy Lukaku minimum,de szerintem még Pogba is menni fog onnan. Lassan mondjuk kiderül minden,mert ott augusztus 8-án zár a piac,úgyhogy sok idejük nincsen
Egyébként ha nem jön ő össze én is a Cavani-Zapata párosra szavaznék,Dzekot feleslegesnek tartom. Cavani,Lautaro,Zapata,Politano négyessel én kiegyeznék simán.
[/quote]
Eriksennél a Juventus a legesélyesebb.
Egyébként ha nem jön ő össze én is a Cavani-Zapata párosra szavaznék,Dzekot feleslegesnek tartom. Cavani,Lautaro,Zapata,Politano négyessel én kiegyeznék simán.
[/quote]
Eriksennél a Juventus a legesélyesebb.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Dybala még vissza sem ért a szabiból, de Sarri már el is adná, és az argentin se nyilatkozott még az ügyről. A juevntus eladná a srácot, a Mu megvenné, illetve ők el akarják adni Lukakut, aki menne. Ebből lett ez összegyúrva.
Még mindig Lukaku a legesélyesebb előre Dzekoval. Cavanit 50 millióra értékeli a PSG, ebből sem mostanában lesz 30 millió. Zapata ügynöke pedig elmondta, hogy az Inter még meg sem kereste.
Többi posztra meg túl sokan is vagyunk, addig nem veszünk senkit középre míg itt van Mario, Borja meg Nainggolan is. Ahogy a szélre sem veszünk amíg Dalbert itt van. És Perisic sorsa sem tisztázott még.
Egy hónapot kell még kibírni.
Még mindig Lukaku a legesélyesebb előre Dzekoval. Cavanit 50 millióra értékeli a PSG, ebből sem mostanában lesz 30 millió. Zapata ügynöke pedig elmondta, hogy az Inter még meg sem kereste.
Többi posztra meg túl sokan is vagyunk, addig nem veszünk senkit középre míg itt van Mario, Borja meg Nainggolan is. Ahogy a szélre sem veszünk amíg Dalbert itt van. És Perisic sorsa sem tisztázott még.
Egy hónapot kell még kibírni.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Kean a jelek szerint az Evertonban folytatja. 30 millió+bónuszok visszavásárlási opció nélkül, de elővételi joggal.
-
cuchu11
- Hozzászólások: 1861
- Csatlakozott: 2014.07.30. 18:35
- Tartózkodási hely: Győr
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ez még messze nem egy kész üzlet.
Én egyenlőre csak a Rubentus szándékáról olvastam. A MU és a játékosok beleegyezéséről
csak Interfant tudom megnevezni, mint forrás...
- mike
- Hozzászólások: 8584
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Lukaku árából sztem nem jönne ki Cavani + Zapata. Közelebb lenne a 100 millióhoz, sőt inkább 110M.
A többiben egyetértek, sem vidal, sem Dzeko ne kellene ide.
Idegesítő ez a mercato is, elvileg nagy céljaink vannak, de nem tűnünk túl erősnek a piacon, sőt...
Conte nyűgös, a támadósorunk nem alakul, eladni továbbra sem tudunk.
Nem vagyok elájulva hogy Conte érkezett, gyűlölöm a juvésokat, vidallal konkrétan elcsesződne az egész mercato, nem akarom Inter mezben látni azt a gyökeret.
Nem tetszik a full melós középpálya terve sem, pedig playmaker posztra lehetne jól igazolni, de meg sem próbáljuk. Helyette 30 + os támadókkal tökölünk, Cavani még oké, de nem 50 millióért, Dzeko helyett meg inkább hoznék egy Lautaro szerű igazolást, amiben jövőnk is lenne.
Idegesítő egy Mercato ez is, de a Lukaku dolog rövidesen lezárul, bármi is lesz a vége, utána megindul majd ez a megakadt történet.
- interfan
- Hozzászólások: 32470
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Meg ha a teljes horrort is nezem.mike írta: ↑2019.07.30. 14:50Lukaku árából sztem nem jönne ki Cavani + Zapata. Közelebb lenne a 100 millióhoz, sőt inkább 110M.interfan írta: ↑2019.07.30. 11:38Lukaku arabol kb kijon Cavani es Zapata.Tombi1986 írta: ↑2019.07.30. 11:27 https://juventuz.blog.hu/2019/07/30/mar ... ku_kapcsan
Annyira a magyar drukkerek nem örülnek LUKAKU-nak!
Szerintem nem járunk azzal rosszul, hogy nem hozzánk jön! Valahogy nem látom azt benne, hogy + lenne a csapata számára!
Cavani + Zapata szerintem a jelenlegi helyzetünkben rendben van!
Kp-re pedig jöjjön Rakitic, mentalitásilag nem egyenlő a többi horváttal, mégis Svájcban nevelkedett!
Dzeko amit kidobnank 20m-t, azt meg meglehetne sporolni.
Szinten 20m Vidalbol.
120m = Lukaku, Dzeko, Vidal
120m = Cavani, Zapata, Rakitic
Nalam nem lenne kerdes...
A többiben egyetértek, sem vidal, sem Dzeko ne kellene ide.
Idegesítő ez a mercato is, elvileg nagy céljaink vannak, de nem tűnünk túl erősnek a piacon, sőt...
Conte nyűgös, a támadósorunk nem alakul, eladni továbbra sem tudunk.
Nem vagyok elájulva hogy Conte érkezett, gyűlölöm a juvésokat, vidallal konkrétan elcsesződne az egész mercato, nem akarom Inter mezben látni azt a gyökeret.
Nem tetszik a full melós középpálya terve sem, pedig playmaker posztra lehetne jól igazolni, de meg sem próbáljuk. Helyette 30 + os támadókkal tökölünk, Cavani még oké, de nem 50 millióért, Dzeko helyett meg inkább hoznék egy Lautaro szerű igazolást, amiben jövőnk is lenne.
Idegesítő egy Mercato ez is, de a Lukaku dolog rövidesen lezárul, bármi is lesz a vége, utána megindul majd ez a megakadt történet.
Zapata 55m, Cavani 40m = 95m.
Lukaku = 83m.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Bárhogy is alakul a mercato, nem szabad csüggedni. Végre van egy jó edzőnk, aki biztos , hogy agyonveri azt, aki nem nyújt 110%-ot. Szerintem nálunk a leginkább erre van szükség.
Amit nem szabad SZERINTEM: Zapatát megvenni 45 millió felett, Lukakut megvenni 75 millió felett, Dzekot megvenni 17-18 millió felett. ( Örüljön a Roma, hogy tavaly hülyét csináltak belőlünk a Nainggolan biznisszel.) Cavaniért 30 felett adni.
Icardit 60 alatt eladni. ( viszont vele kapcsolatban van egy kis ambivalencia mert azt szeretném, hogy mindenképp távozzon akár 60 alatt is ha nincs rá más mód)
Amit muszáj : 2 csatárt hozni, egy fiatalabb és egy tapasztaltabb játékost, de legalább Cavani jöjjön. Higyjétek el, benne lenne ráció, még simán tudna 2 évet top szinten hozni, van a lábában még 15-20 gól idényenként. Én amúgyis Lautaronak szavaznék bizalmat. Conte jól fog bánni az argentin gyerekkel, és mivel nem 1 csatáros lesz a játék, akkora teher sem lesz rajta.
És egy bal wingbacket mindenképp szeretnék. Fél megoldás nem érdekel, de annak érdekében, hogy minőséget , vagy közel minőséget tudjunk hozni, a JM , Perisic kettőstől mindenképp szabadulni kell 30 milla értékben. Ez van, el kell fogadni, hogy nem kapunk értük többet. Én Kosticra gondoltam erre a posztra, de az ő nevét nem nagyon lehetett hallani.
Amit nem értek: Nainggolan.. egyszerűen ötletem nincs, mi lehet a gond. Nyilván csak Spalletti kérése volt ő, és komoly problémák lehetnek a háttérben az ő viselkedésével és profi hozzállásával kapcsolatban, ha ennyire nem számolunk vele. Persze egyre lassabb, egyre körülményesebb, de ha szeretne még komoly klubban lenni, és elviselné a padot, én szívesen megtartanám. Azért az Inter állandó cseréjének remélhetőleg vonzóbb lenni mint a Cagliari kezdőjátékosának.

Teljesen szemelyes velemenyem ez, de elkepeszto, es duhito lenne kidobni 40m-t a Dzeko-Vidal parosert.
- A verzio:
Kapja meg Conte Lukakut, ha 83m, hat legyen.
Viszont mas csatar ne jojjon, es epitsunk kezdokent Martinezre.
A megsporolt 40m-bol, meg jojjon leg egy Rakitic a KP-ra.
( Ha mar Conte igazan kreativ KP-t nem akar)
- B verzio:
Jojjon Cavani, aki kb 30m lenne realisan nezve.
Maradek penzbol meg jojjon ugyanugy Rakitic, es egy valamire valo csatar.
Akar pl Milik, de akar Belotti, akar Zapata.
C verzio (amit en csinalnek es fel sem merult):
Jojjon egy igazan nagy nev.
80-90m-bol meglehetne egy:
G.Jesus, Aubameyang, Werner, Lacazette, Lewa.
+ 40m-ert Oscar, es kezdodhet a szezon.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára interfan 2019.07.30. 15:13-kor.
- mike
- Hozzászólások: 8584
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egyetértek, remek összefoglalás.
Annyival kiegészíteném még hogy a gyökér vidalt nem szabad megvenni, az egy Inter ellenes lépés lenne.
Lukaku + Darmian 85M-ért oké lenne, 2 posztot is megoldanánk vele, én ilyesmire számítok.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Spanyol lapértesülés szerint Rakitic is képben van, de az ő ára is 50 millió.
- CsaSzi9294
- Hozzászólások: 10004
- Csatlakozott: 2019.07.15. 18:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
És hova raknád Rakiticet? Nekünk egy bal oldali játékos kellene csak szerintem a kpra. Lazaro-Barella-Brozo-Sensi-? Kinek a helyére tennéd Rakiticet? Én Sensit mindenképpen a kezdőbe raknám, jól teljesít, alázatos és jól lát a pályán, nagy fogás ő szerintem (legyen igazam)interfan írta: ↑2019.07.30. 15:07 Teljesen szemelyes velemenyem ez, de elkepeszto, es duhito lenne kidobni 40m-t a Dzeko-Vidal parosert.
- A verzio:
Kapja meg Conte Lukakut, ha 83m, hat legyen.
Viszont mas csatar ne jojjon, es epitsunk kezdokent Martinezre.
A megsporolt 40m-bol, meg jojjon leg egy Rakitic a KP-ra.
( Ha mar Conte igazan kreativ KP-t nem akar)
Én megpróbálkoznék egy Icardi+10M = Cavani+Draxler kettőssel. Valahogy biztos meg lehetne variálni.
-
Anonym alkesz
- Hozzászólások: 386
- Csatlakozott: 2019.07.15. 17:03
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Draxler detto belső kp., pontosabban tkp. Semmi köze a Wing Back posszthoz. Erre a posztra elsősorban egy támadóbb védő kell. Ha érkezne is valaki, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy olcsóbb megoldás. Pl. Kolarov aki Spinazzola érkezésével kiszorult a kezdőből.CsaSzi9294 írta: ↑2019.07.30. 15:17És hova raknád Rakiticet? Nekünk egy bal oldali játékos kellene csak szerintem a kpra. Lazaro-Barella-Brozo-Sensi-? Kinek a helyére tennéd Rakiticet? Én Sensit mindenképpen a kezdőbe raknám, jól teljesít, alázatos és jól lát a pályán, nagy fogás ő szerintem (legyen igazam)interfan írta: ↑2019.07.30. 15:07 Teljesen szemelyes velemenyem ez, de elkepeszto, es duhito lenne kidobni 40m-t a Dzeko-Vidal parosert.
- A verzio:
Kapja meg Conte Lukakut, ha 83m, hat legyen.
Viszont mas csatar ne jojjon, es epitsunk kezdokent Martinezre.
A megsporolt 40m-bol, meg jojjon leg egy Rakitic a KP-ra.
( Ha mar Conte igazan kreativ KP-t nem akar)
Én megpróbálkoznék egy Icardi+10M = Cavani+Draxler kettőssel. Valahogy biztos meg lehetne variálni.
- CsaSzi9294
- Hozzászólások: 10004
- Csatlakozott: 2019.07.15. 18:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Jogos, jobban utána néztem.Anonym alkesz írta: ↑2019.07.30. 15:24Draxler detto belső kp., pontosabban tkp. Semmi köze a Wing Back posszthoz. Erre a posztra elsősorban egy támadóbb védő kell. Ha érkezne is valaki, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy olcsóbb megoldás. Pl. Kolarov aki Spinazzola érkezésével kiszorult a kezdőből.CsaSzi9294 írta: ↑2019.07.30. 15:17És hova raknád Rakiticet? Nekünk egy bal oldali játékos kellene csak szerintem a kpra. Lazaro-Barella-Brozo-Sensi-? Kinek a helyére tennéd Rakiticet? Én Sensit mindenképpen a kezdőbe raknám, jól teljesít, alázatos és jól lát a pályán, nagy fogás ő szerintem (legyen igazam)interfan írta: ↑2019.07.30. 15:07 Teljesen szemelyes velemenyem ez, de elkepeszto, es duhito lenne kidobni 40m-t a Dzeko-Vidal parosert.
- A verzio:
Kapja meg Conte Lukakut, ha 83m, hat legyen.
Viszont mas csatar ne jojjon, es epitsunk kezdokent Martinezre.
A megsporolt 40m-bol, meg jojjon leg egy Rakitic a KP-ra.
( Ha mar Conte igazan kreativ KP-t nem akar)
Én megpróbálkoznék egy Icardi+10M = Cavani+Draxler kettőssel. Valahogy biztos meg lehetne variálni.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
A fentebbi kommented arra alapul , hogy akiket felsorolsz nagy nevek, nálunk akarnak játszani. Szerintem kb egyik sem akar. Tehát ha még meg is lenne a pénz, szerintem esélytelen.
A csatárokhoz akiket írsz , annyit fűznék hozzá, hogy:
G. Jesus kb 120 milla mai árfolyamon, Werner detto, csak őt , ahogy a legtehetségesebb német játékosokat , úgyis elviszi a Bayern.
Aubameyangért is irgalmatlan összeget kérne az Arsenal ahhoz képest , hogy ő is 30 éves. Lacazette sem lenne meg 100 milla alatt ráadásul az ő személyében nem is látok előrelépést.
Lewandowski az egyetlen aki még illene is a képbe, TALÁN meglehetne szerezni olcsóbban, de ő is 30 éves, horror fizuért jönne csak.
Amúgy ha lehetne választani, Werner nagy fogás lenne. G Jesusról meg mindig az jut eszembe, hogy kb 5 millával került többe mint Barbosa, ezért inkább az utóbbit hoztuk. Top 3 legszarabb Interes döntés ever.
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Teljesen jogos, Jesust, amúgy Guardiola győzte meg. Auba és Lewa már 30-on túl van és gondolom őket is túlárazva engednék el. Werner nem bírja a nyomást, ezért nem vitte a München sem, legalábbis ezt írogatták róla.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Én ezt nem olvastam, csak pár meccsét láttam , amin elég tehetségesnek tűnt, de ja nekünk olyan valaki kéne aki nem törik meg a nyomás alatt..Interissimo írta: ↑2019.07.30. 16:16Teljesen jogos, Jesust, amúgy Guardiola győzte meg. Auba és Lewa már 30-on túl van és gondolom őket is túlárazva engednék el. Werner nem bírja a nyomást, ezért nem vitte a München sem, legalábbis ezt írogatták róla.
A baj itt a fórumon is szerintem azzal van, és ezt tényleg senki ne vegye kioktatásnak, hogy Lukakut már hónapok óta írták mint " nagy igazolást " . Mindenki beletörődött, hogy na, ő azért nagy név, valszeg jönni fog.. Aztán az idő előrehaladtával nem történt semmi, hasonlóan nagy név ennyire forrón pedig nem került a közelünkbe.
Mindenki benne látja az egész mercato sikerét vagy bukását, pedig szerintem ráérünk augusztus31 éjfél után 1 perccel majd következtetést levonni.
Vitathatatlan , hogy Lukaku jelenleg bármilyen körülmény között óriási erősítést jelentene DE ha nem jön össze, és megy a Juveba nem dől össze a világ. Oké persze, presztizs meg minden, de nehogymár mindent egy lapra kelljen feltenni. Ha a juve hirtelen bejelentkezik érte, még mindig mondhatja Lukaku, hogy márpedig én az Interben szeretnék játszani. Amennyiben a juve is jó neki, nem bánom, hogy nem hozzánk jön.
2 kva nagy feladat van. Megtanulni eladni, IDŐBEN , JÓ ÁRON . Sajnos ez idén nem valósul meg , csak selejtezünk, és itt van egy kardinális pont. Minden lehetőségünk az eladások függvényében következik.
Egyébként egész hihetőek voltak a pletykák amikor arról beszéltek, hogy 200 - 220 milla körül költhetünk idén eladásokkal együtt.
Nos még senkit nem adtunk el , nyilván kihasználja mindenki , hogy szabadulni akarunk a felesleges emberektől és kivárnak. De a vezetőség jogosan remélt 100 millát az Icardi, Perisic, Joao Mario sorból, akihez mostmár Nainggolant is hozzácsapták.
A maradék 100 -120 milla meg Barella , Lukaku deal részét képezi , ez szerintem a jelenlegi "önrészünk".
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
-
Anonym alkesz
- Hozzászólások: 386
- Csatlakozott: 2019.07.15. 17:03
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Timo Werner szerződése jövő nyáron lejár és úgy hírlik ő sem akar hosszabbítani.
- PellerG
- Hozzászólások: 6120
- Csatlakozott: 2010.04.09. 20:33
- Tartózkodási hely: Next to Budapest
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ez igaz, de nyílt titok, hogy a Bayernhez fog menni Lewa utódként.Anonym alkesz írta: ↑2019.07.30. 16:45 Timo Werner szerződése jövő nyáron lejár és úgy hírlik ő sem akar hosszabbítani.
- mike
- Hozzászólások: 8584
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Nálam Lukaku megszerzése után sem lenne pezsgőbontás, korábban is leírtam, azzal ha Icardi megy, és Lukaku jön, önmagában sokkal nem leszünk előrébb, menne egy klasszis támadó és érkezne egy másik.DM22 írta: ↑2019.07.30. 16:27 A baj itt a fórumon is szerintem azzal van, és ezt tényleg senki ne vegye kioktatásnak, hogy Lukakut már hónapok óta írták mint " nagy igazolást " . Mindenki beletörődött, hogy na, ő azért nagy név, valszeg jönni fog.. Aztán az idő előrehaladtával nem történt semmi, hasonlóan nagy név ennyire forrón pedig nem került a közelünkbe.
Mindenki benne látja az egész mercato sikerét vagy bukását, pedig szerintem ráérünk augusztus31 éjfél után 1 perccel majd következtetést levonni.
Ennél jóval nagyobb "pukit" vártam volna, mint hogy a kretén de egyébként minőségi csatárunkat kicseréljük egy másikra.
Godin, Barella, Sensi, Lazaro megszerzése oké, de támadó szerepbe egy igazi vezér típusú játékos nagyon hiányzik. Felállunk majd 5 db 50/50-es középpályással, meg 2 centerrel, nem igazán vagyok oda az ötletért.
Én reménykedtem hogy a csatárcsere mellett hozunk egy leadert a támadó kp posztra.
Contén nagyon sok fog múlni, mert az állományunkban nem lesz meg az a szintlépés amit reméltem.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Valóban a mindenki egy erős túlzás volt, úgyhogy bocs, többek közt tőled is, csak sokan vannak akik temetik már az egész mercatot.mike írta: ↑2019.07.30. 17:34Nálam Lukaku megszerzése után sem lenne pezsgőbontás, korábban is leírtam, azzal ha Icardi megy, és Lukaku jön, önmagában sokkal nem leszünk előrébb, menne egy klasszis támadó és érkezne egy másik.DM22 írta: ↑2019.07.30. 16:27 A baj itt a fórumon is szerintem azzal van, és ezt tényleg senki ne vegye kioktatásnak, hogy Lukakut már hónapok óta írták mint " nagy igazolást " . Mindenki beletörődött, hogy na, ő azért nagy név, valszeg jönni fog.. Aztán az idő előrehaladtával nem történt semmi, hasonlóan nagy név ennyire forrón pedig nem került a közelünkbe.
Mindenki benne látja az egész mercato sikerét vagy bukását, pedig szerintem ráérünk augusztus31 éjfél után 1 perccel majd következtetést levonni.
Ennél jóval nagyobb "pukit" vártam volna, mint hogy a kretén de egyébként minőségi csatárunkat kicseréljük egy másikra.
Godin, Barella, Sensi, Lazaro megszerzése oké, de támadó szerepbe egy igazi vezér típusú játékos nagyon hiányzik. Felállunk majd 5 db 50/50-es középpályással, meg 2 centerrel, nem igazán vagyok oda az ötletért.
Én reménykedtem hogy a csatárcsere mellett hozunk egy leadert a támadó kp posztra.
Contén nagyon sok fog múlni, mert az állományunkban nem lesz meg az a szintlépés amit reméltem.
Egyébként én is egy igazi leadert hiányolok nagyon, az én olvasataimban ez lehetett volna nálunk Dybala. 0 % esély az ő megszerzésére sajnos.
- mike
- Hozzászólások: 8584
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
A legnagyobb baj, hogy ha ég majd a ház, nem lesz olyan játékos a keretben aki bevethető ezen a poszton.
Eddig sem volt, mert sztem Nainggolan sem ilyen, épp ezért reméltem hogy ezt a problémát megoldjuk majd.
Conte csapatjátékos épít, minden játékosnak sok melója lesz, amibe nem fér bele egy penge 10-es aki "csak" osztogat.
DePaul viszont hajtós kp, sajnálom hogy meg sem próbáljuk, bizonyos játékhelyzetekben igenis kellene olyan, aki a rakkolós foci mellett tud váratlant is húzni.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Én leader alatt azt is értem ami a Chelseanek volt Hazard, Ronaldo juve , Messi Barca , persze elrugaszkodott hasonlatok de egy ilyen játékos aki húzza felfelé a többieket nagyon kéne . Aki kb a focival álmodik nonstop .mike írta: ↑2019.07.30. 18:23
A legnagyobb baj, hogy ha ég majd a ház, nem lesz olyan játékos a keretben aki bevethető ezen a poszton.
Eddig sem volt, mert sztem Nainggolan sem ilyen, épp ezért reméltem hogy ezt a problémát megoldjuk majd.
Conte csapatjátékos épít, minden játékosnak sok melója lesz, amibe nem fér bele egy penge 10-es aki "csak" osztogat.
DePaul viszont hajtós kp, sajnálom hogy meg sem próbáljuk, bizonyos játékhelyzetekben igenis kellene olyan, aki a rakkolós foci mellett tud váratlant húzni.