egyebkent nekik (James, Erikssen) hol lenne posztjuk ebben a 3-5-2-ben?
Ugy tunik kozepen van harom all-rounder jatekosunk, aki szervez, passzol, elfut, cselez, lő elorefele, hatrafele pedig fut fut fut, teruletet szukit, ütközik és szerel.
Nekem ehhez James nagyon nem illeszheto bele, de meg Erikssen sem biztos hogy hatrafele meg tudja oldani vonalban a többiekkel a vedekezest, amennyi futomunka kell ettől a harmastol
Eriksen szerintem beilleszthető lenne, ő játszott már a Tottenhamben kp-t, ugyanígy 3 védős rendszerben, meg ő azért viszonylag melós játékos, viszont James én is úgy gondolom, hogy sehogy nem illene a rendszerbe, lassú, védekezésben sem jó, szerintem rá semmi szükség.
lucky0 írta: ↑2019.12.03. 10:23
Állítólag Mourinho nem számol Lo Celsoval! Le kellene csapni rá, nagy pontenciál van benne és szerintem 30 körül mozdítható!
Forrás: NSO
Őt pl előbb képzelem el a vonal KP poszton, mint egy Eriksent vagy Jamest.
Ő jó ötlet lenne szerintem.
PellerG írta: ↑2019.12.03. 11:12
Őt pl előbb képzelem el a vonal KP poszton, mint egy Eriksent vagy Jamest.
Ő jó ötlet lenne szerintem.
Képessége alapján mindenképpen, viszont mindenhonnan azt hallani, hogy a mentalitásával vannak gondok. Pochettino is erre panaszkodott például, mintha a PSG-nél is ilyen jellegű problémák voltak vele.
Elorehaladott targyalasokat folytatunk Mertens ugyeben.
5m + bonuszok fizetest, valamint 3 eves szerzodest kinaltunk neki.
Conte mar most telen szeretne, mivel Politanora nem szamit es megprobaljuk eladni.
Viszont a Napoli 10m-t ker most, ezt pedig a Suning vezetes Marottaval karoltve, nem akarja kifizetni, mert a KP-ra akarunk most aldozni.
KP-n Marotta tovabbra is DePault javasolja, Conte pedig Vidalt.
De ahogy par napja mindketten elmondtak, Vidal most a prioritas.
10-15m korul erkezhet, viszont Marotta azon dolgozik, hogy csak kolcson jojjon.
Ezaltal Vidal mellett, lehetoseg lenne most telen egy 2.KP-ra.
Aki DePaul v Kulusevski lehetne.
Nem csak Mertenst, hanem Vertonghent is leakarjuk fixalni a nyarra, mint ingyen erkezo.
Szinten folyamatos tema a "top" KP a nyarra.
Itt Eriksen az elso szamu jelolt.
De nagyon komoly jelolt Tonali es Allan is.
Tonali rohadtul nem top kozeppelyas.
Max ígéret. Semmit nem tett meg le az asztalra ahoz hogy 50 milla legyen az ára. Ennyi pénzért oda már majdnem kiforrott játékost is lehet hozni.
internaZIOnaLe írta: ↑2019.12.05. 08:00

Szerintem a "top" alatt már a pénzt is értjük, mert nyilván ekkora összeg meghatározónak szánt játékost sejtet.
internaZIOnaLe írta: ↑2019.12.05. 08:00
Tonali rohadtul nem top kozeppelyas.
Max ígéret. Semmit nem tett meg le az asztalra ahoz hogy 50 milla legyen az ára. Ennyi pénzért oda már majdnem kiforrott játékost is lehet hozni.
Ez így van. Tonalit ne már, hogy top középpályásként emlegessük. Az lehet. De még nem az.
Az elmúlt időszakba az olasz sajtó és szakértők minden évben kiemelnek 1-1 olasz kp-t és rend szerint túl hypolják.
Elég csak Cristante,Pellegrini,Baselli vagy Bertolacci akár Locatelli,Mandragora vonalra gondolni.Sajnos Gagliardinit ide lehet sorolni,nyilván többük még fiatal még akár szép jövő előtt állhatnak de közel sem robbantak akkorát mint ahogy az előzetesen jósolva lett.
Tonali játéka elegáns az biztos,komoly játékintelligenciára utal 1-2 megmozdulása de egyenlőre ő csak ígéret.
Nem tudom hogy Sensi és (inkább) Barella be és fel építése mellett lenne rá idő és türelem mert a fent említett játékosok zöme ezért ragadt meg egy szinten.
Ha pl választani kellene hogy kijöjjön ha nem sikerülne Eriksen vagy épp' mellé akkor az Allan,v.d Beek,Tonali trióból én személy szerint a hollandot választanám,nagyon De Bruyne flashem van vele
internaZIOnaLe írta: ↑2019.12.05. 08:00
Tonali rohadtul nem top kozeppelyas.
Max ígéret. Semmit nem tett meg le az asztalra ahoz hogy 50 milla legyen az ára. Ennyi pénzért oda már majdnem kiforrott játékost is lehet hozni.
Teljesen igazad van,és sötét ló a pali,egy ígéret.Ezáltal lutri,bár Barella is annak tünt,és mára sokunk kedvence.Nem azt mondom,hogy igazoljuk le,de kockázat az van benne.
Bedobták M.Alonsot mint Conte kérést.
Végre egy név ami passzolna a 3-5-2be.
Az biztos,hogy wingback pozícióba erősítés kell.
Ezen a poszton az amùgy kényszerből ott ezen a poszton játszò Candreva teljesített a legjobban.
Középpályára szerintem nem is 1hanem 2 név kellene.
A Sensi,Barella,Brozovic sor kiesése komoly minőség visszaesést okoz.
Támadò posztra ha tudnám,hogy Sánchez nem sérülhet meg bármikor ùjra akkor nem hoznék új nevet.A Fiorentina gyenge szereplése esélyt adhat Chiesa megszerzésére.Politano már nem fog sok esélyt kapni,pedig tavaly a jobbak között volt.
Kérdés ,hogy hol játszana a jelenlegi taktikánkban.Lautaro,Lukaku helye bombabiztos a két szélre pedig olyan játékos kell aki védekezni is tud.
3-5-2-be szerintem nem illik bele Chiesa egyáltalán.
Egyébként középpályára Pogba nem lenne mozdítható? Nem kedvelem igazán, de kurvanagy játékos az tény.
Eladnánk Politanot, Vecinot, Gabigolt, nyáron ehhez hozzájönne Icardi meg Mario. Egy 70 milliót be kellene ajánlani az MU-nak szerintem eladnák.
R9. írta: ↑2019.12.08. 22:50
Isten mentsen meg attol az idiotatol
Én sem különösen kedvelem, de az tény, hogy minőségileg óriási előrelépés lenne és egy ilyen kaliberű játékost akkor tudunk elhozni, ha épp nincsen jóban a klubjával.

Én kerülném a Raiola ügyfeleket.
Mindig baj van velük.
R9. írta: ↑2019.12.08. 22:50
Isten mentsen meg attol az idiotatol
Én sem különösen kedvelem, de az tény, hogy minőségileg óriási előrelépés lenne és egy ilyen kaliberű játékost akkor tudunk elhozni, ha épp nincsen jóban a klubjával.
Az a baj Balotelli 2.0 a csávó. Ha van kedve és jól megy neki klasszis de sajnos ha épp nincs kedve vagy duzzog vagy bármi más baja van akkor kb Vecino szint....70 millióért amit írtál már találnánk nála kiegyensúlyozottabb teljesítményre képes penge középpályást.

Verratti!
Októberben hosszabbított a PSG-vel, 17 M !! eurós fizetésért.

Uhhh! Ezt nem tudtam, erről lemaradtam! Akkor sajnos semmi esélyünk rá pedig nagy kedvencem a kis Marco! De Pogbát inkább ne!!!
Egyre többet cikkeznek, hogy Lautaro kivásárlási árát aktiválja a Barca, azért az durva lenne. Nem ártana hosszabbítani vele meg adni neki egy minimum 5m-s szerződést.
Egyébként olvastam egy cikket arról, hogy a Barcának rengeteg tartozása van. Coutinhot sem perkálták még ki a Poolnak pl. Erről tud valaki valamit?
alwin91 írta: ↑2019.12.11. 22:36
Egyre többet cikkeznek, hogy Lautaro kivásárlási árát aktiválja a Barca, azért az durva lenne.
Akkor sem lenne nagy trauma ha aktiválnák.
112 millióról beszélünk + Icardi kb 70 milliója, majd 200 millóból már nagyot lehetne kalózkodni.
Persze maradjon a kölyök, egyik kedvencem, de 24 millióból 2 év alatt lenne 112 milliónk, legyünk sok fiatallal ekkora problémában:))
Ha eladjuk a legjobbakat sosem lesz belőlünk nagy csapat. Lautaro kivételes játékos, nem szabad eladni, ha tényezők akarunk lenni a BL-ben.
Skriniar, De Vrij, Barella, Sensi, Lautaro 5-ös az, aki nálam érinthetetlen lenne, akármekkora összeg esetén is.
Par napos hir volt itt is, hogy Marotta tobbszor targyalt mar Martinez ugynokevel.
Mindenkeppen hosszabbitani akarunk vele.
Fizetese duplajara emelkedne, ezaltal 3,5m + bonuszokat ajanlottunk neki, 2025-ig tarto szerzodessel.
Valamint a 111m euros zaradek eltorleset, esetleg megduplazasat 222m eurora.
R9. írta: ↑2019.12.12. 08:20
kivancsi vagyok h sensibol lesz e meg vmi
nagyon gyanus ez a serulese
En is azon gondolkodtam,hogy ha januarba sem ter vissza vagy ujra leserul lehet nem vesszuk meg mert kockazatosnak itelik meg.Sajnalnam mert kedvencem lett de az tenyleg vicc izomproblema miatt lassan 3 honapja nem jatszik Nagyon fura.
Gazetta es a Corsera szerint is megallapodtunk az Atalantaval Kulusevksi ugyeben.
35m eurot fizetunk erte.
Mar csak a Parma kell megegyezni az Atalantanak, ahol jelenleg kolcsonben szerepel.
Szinten targyalunk Marcos Alonso ugyeben.
Erte 2m kolcson + 18m-s opciot ajanlottunk.
Gazzetta szerint Emerson is jelolt, viszont erte a Chelsea 35-40m-t ker.
Eladasaink kozott szerepelhet egyontetuen a lapok szerint, Barbosa es Politano.
Barbosaert 30m-t varunk, Politanoert pedig 20m-t.
interfan írta: ↑2019.12.12. 12:17

Ez a Kulusevski miért kell nekünk, mikor Politano posztján játszik, és ő sem illik a rendszerbe? 35M-ért mást hoznék, máshova.

Kozeppalyara johet.
Tud kozepeso KP-t, es tamado KP-t is jatszani. Atalantaban szinte vegig ott jatszott.
Szoval akar Sensi, akar Barella tehermentesite is lehetseges vele.

INTER-1908 írta: ↑2019.12.12. 12:33
Nem ismerem Kulusevskit de 35 M nem sok érte egy picit? (adjuk nekik oda Politanot és ha jó lesz kapnak még pár misit)
Sajnos az Atalantanak nem kell Politano...
Genoa, Samp, Fior akik erdeklodnek.
De senki nem akar 20m-t fizetni jelenleg, inkabb csak kolcson + sima opciokat probalnak a lapok szerint.
alwin91 írta: ↑2019.12.12. 13:33
Ez egy 19 éves gyerek. Conte nem azért hisztizett, hogy Godinon kívül nincs tapasztalt játékosa aki játszott a legmagasabb szinten?
De. És ezért akarta Vidalt. Én sem értem a koncepciót. Nem csak Vidal létezik a tapasztalt rutinos játékos kategóriában. Ha ő nem jön akkor jó lesz a 19 éves?

Conte nem valoszinu hogy ot akarja/akarta, hanem egyertelmuen Vidalt.
Viszont Vidalt sem Marotta, sem a Suning nem akarta.
Marotta egyertelmeun a fiatal vonalat nyomja, ahogyan ezt lathattuk a nyaron is Sensi/Barella.
Marotta nagyon akarja regota DePault, viszont nyaron is megvetozta ot Conte.
Kulusevksi szinten Marotta nev.
Nekem ez a kulusevski tortenet erosen Gagliardini 2.0 kategória. Ott jo volt nálunk egy szurke nulla. Jot keresett rajta az atalanta... Mi meg elzavarnank már.
Meg ha egy 5 milla azonnal + 20 sima opcioval lenne azt mondom oke...egy próbát meger. De ennyi
internaZIOnaLe írta: ↑2019.12.12. 13:44
Nekem ez a kulusevski tortenet erosen Gagliardini 2.0 kategória. Ott jo volt nálunk egy szurke nulla. Jot keresett rajta az atalanta... Mi meg elzavarnank már.
Meg ha egy 5 milla azonnal + 20 sima opcioval lenne azt mondom oke...egy próbát meger. De ennyi
interfan írta: ↑2019.12.12. 13:38
Conte nem valoszinu hogy ot akarja/akarta, hanem egyertelmuen Vidalt.
Viszont Vidalt sem Marotta, sem a Suning nem akarta.
Marotta egyertelmeun a fiatal vonalat nyomja, ahogyan ezt lathattuk a nyaron is Sensi/Barella.
Marotta nagyon akarja regota DePault, viszont nyaron is megvetozta ot Conte.
Kulusevksi szinten Marotta nev.
Tehát Conte-val ellen mennek? Úgy, hogy októberben levágott egy nagy hisztit nyilvánosan? Szerintem most januárba kéne egy tapasztalt középpályás akit Conte is akar és majd nyáron fiatalítsunk átgondoltan.

Szerintem nincs olyan csapat, foleg olaszban, ahol "csak az edzo igazol".
Nyaron is lattuk, volt ahol Conte engedett, es Marotta akarata ervenyesult, lasd Sensi.
Viszont volt ahol Conte nem engedett, es mindvegig kitartott a sajat akarata es neve mellett, lasd Lukaku.
Az meg hogy a Marotta fele DePaul/Kulusevski vonal a jo.
Vagy a Conte fele Vidal/Giroud, azt mindenki dontse el maga.

Ez mindig utólag derül ki. De nem is ezt kell most összehasonlítani hanem azt Conte most januárba szeretne egy tapasztalt embert a középpályára. És tényleg nagy szükség lenne rá. Ha nem Vidal akkor nem de hasonló rutinos arc.
Na meg te biztos vagy benne a 19 éves Kulusevski tuti jó lenne és beválna? Nem hiszem. Januárra pont tökéletes lenne egy olyan arc akit Conte akar. Nyáron meg nagyobb a mozgástér, lehet nézelődni, egyezkedni.

Teljesen ertheto az allaspontod.
De ezt a dontest a Suning hozza meg.
Nekik kell eldonteni, hogy melyik vonalar tamogatjak.
Mivel mindenki elmondta, iden nem realis a Scudetto, ezert valoszinu a Suning a fiatalok es az epitkezes Marotta vonalat helyezi eloterben.
De sosem lehet tudni mi lesz, mert pl a Corriere es a TS is irja, hogy megprobaljuk Vidalt is kolcson elhozni.
Csak sem Marotta, sem a Suning nem akar Vidalert fizetni, es hosszutavban gondolkozni vele kapcsolatban.
Mas kerdes, hogy a Barca kolcson ideadja e Vidalt, mert egyre tobbet jatszik es epitenek is ra.
TS es a Gazzetta szerint is, a PSG hivatalosan is lerakta a 70m-t Icardiert, es januarban mar meg is valtanak.
Mi ezt elfogadtuk, viszont Wanda nem.
Aki meg idot ker, es inkabb nyarig varna Icardi jovojet illetoen.
Most telen a KP mellett (Kulusevski), akarunk egy bal WB-t is, mivel Biraghi teljesitmenye kritikan aluli.
Alonsorol van a legtobb szo, viszont Abramovic nem akarja az altalunk ajanlott kolcson 2m + 18m-s opcioval eladni.
Azonnal 25m-t ker, ebben az esetben adja el.
A jatekossal mar megallapodtunk, evi 5m-s fizetesben.
Mivel bevetelunk nem sok lesz (Barbosa es Politano eladasa), a penzt pedig Kulusevskire tesszuk le, ezert WB posztra mar nem tudunk aldozni.
Low-cost alternativakent a Corriere szerint felmerult Darmian.
Aki mind jobb, mind bal WB poszton is tud jatszani.
Dimarco + 5m lehet az ajanlat, amennyiben Alonsot nem adja a Chelsea.
Aruljuk meg Barbosa es Politano mellett Dimarcot is.
Akiert 5m-t kerunk, Cagliari, Verona, es Genoa az erdeklodok kozott.
Gazetta, Sky, DiMarzio, es a Corriere szerint is nagyon jol jott nekunk Ribery serulese.
Mivel a Fior szelsot keres, es igy Politanoert fizetniuk kell.
20m-t kerunk, de eddig csak sima kolcson + sima opcios ajanlatokat kaptunk a hirek szerint.
Tovabbra is fontos es komoly tema az uj kezdo KP nyarra.
Eriksen, Tonali, es Allan a jeloltek, egyontetuen az olasz lapok szerint.
Ezzel kapcsolatban ujra felerosodtek a korabbi DiMarzio, Sky, es Gazzetta hirek, miszerint a Barca Sensit akarja.
Sensi ugynoke tegnap megszolalt, es elmondta korai meg barmit mondani, hamarosan kiderul.
Calciomercato beszamolt Sensi ugynoke Barcelonai utjarol.
Parma tovabbra sem akarja felbontani a kolcsonszerzodest az Atalantaval Kulusevski ugyeben.
Ezt tegnap a Parma sportigazgatoja mondta el, hogy juli 1 elott nem tud az uj csapataba igazolni, mivel ok szamitanak ra, es ervenyes kolcsonszerzodesuk ban.
Mint arrol korabban beszamolt az olasz media, 35m-t fizetunk erte az Atalantanak.
Mar csak az a kerdes, sikerul e megegyezni az Atalanta es a Parmanak a kolcsonszerzodes azonnali megszuneserol.
Marotta az alternativa kapcsan is "kesz" van.
De Paul.
Akiert 25m + egy fiatal v Dimarcot ajanlott a Sky szerint.
Fontos tema a kapusposzt is.
Padelli vagy Berni kozul az egyik valoszinu nem kap uj szerzodest.
Gazetta, es a Corriere, valamint a csapathoz kozel allo forrasok szerint, egy fiatal kapust akarunk, akit jovore Handaval felvaltva tudnank hasznalni.
Radu lenne a legkezenfekvobb megoldas, de Marottaek inkabb Mussot akarjak.
Radu v Musso erkezhet a nyaron Handa melle, es idovel a helyere.
Ami meg egyontetuen prioritas tovabbra is a lapok szerint, az Vertonghen es Mertens ingyen megszerzese a nyaron.
Marotta dolgozik az ugyon folyamatosan, korabban mar volt rola szo, milyen szerzodeseket ajanlottunk.
Tovabba figyelemmel kiseri Marotta Meuniert is, amennyiben Lazaro nem kepes a kezdo jobb WB posztot lehozni, erkezhet Meunier.
interfan írta: ↑2019.12.14. 08:55
Most telen a KP mellett (Kulusevski), akarunk egy bal WB-t is, mivel Biraghi teljesitmenye kritikan aluli.
Alonsorol van a legtobb szo, viszont Abramovic nem akarja az altalunk ajanlott kolcson 2m + 18m-s opcioval eladni.
Azonnal 25m-t ker, ebben az esetben adja el.
A jatekossal mar megallapodtunk, evi 5m-s fizetesben.
Mivel bevetelunk nem sok lesz (Barbosa es Politano eladasa), a penzt pedig Kulusevskire tesszuk le, ezert WB posztra mar nem tudunk aldozni.
Low-cost alternativakent a Corriere szerint felmerult Darmian.
Aki mind jobb, mind bal WB poszton is tud jatszani.
Dimarco + 5m lehet az ajanlat, amennyiben Alonsot nem adja a Chelsea.
Parma tovabbra sem akarja felbontani a kolcsonszerzodest az Atalantaval Kulusevski ugyeben.
Ezt tegnap a Parma sportigazgatoja mondta el, hogy juli 1 elott nem tud az uj csapataba igazolni, mivel ok szamitanak ra, es ervenyes kolcsonszerzodesuk ban.
Mint arrol korabban beszamolt az olasz media, 35m-t fizetunk erte az Atalantanak.
Mar csak az a kerdes, sikerul e megegyezni az Atalanta es a Parmanak a kolcsonszerzodes azonnali megszuneserol.
Marotta az alternativa kapcsan is "kesz" van.
De Paul.
Akiert 25m + egy fiatal v Dimarcot ajanlott a Sky szerint.
Tovabba figyelemmel kiseri Marotta Meuniert is, amennyiben Lazaro nem kepes a kezdo jobb WB posztot lehozni, erkezhet Meunier.
Van pár ellentmondás ezekben. Alonsoért nem fizetünk mert Kulusevski-re megy a pénz de közbe meg őt nem tudják most eladni nekünk mert a Parma nem engedi.
Egy jó WB is úgy kéne mint egy falat kenyér...Biraghi és Lazaro sem nagy szám sajnos eddig.
Ez a Marotta figyelemmel kiséri Meuniert dolog is egy vicc....mit kell rajta figyelemmel kísérni? Kb 100x jobb mint ez az ananászfejű osztrák.
Én nem oltanék tüzet Vidallal, Marcos Alonsoval.
Ezek megint ilyen lyuk tömködések lennének csak, nem olcsón.
Nyárra összetenném a pénzt és nem sajnálnám letenni olyanokért, mint voltak idén nyáron Barella és Sensi, akiket Conte kb azonnal "berobbantana".
Wingback poszt nálunk mindig kritikus, le kéne tenni a pénzt bizonyított emberekért.
Meunier abszolút ismeri a 3 védőt, gólerős is.
Kostic 3 éve ezt játssza Frankfurtban, szintén eredményesen.
Rögtön posztra igazolnánk 2 a posztot jól ismerő játékost.
KP-n meg hozzunk el egy Tonalit, Milinkovic-Savicot, Conte úgyis "felturbózza" őket, és itt lesz a saját Kroos-unk, Pogbánk a személyükben.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára PellerG 2019.12.14. 10:07-kor.
PellerG írta: ↑2019.12.14. 09:58
Én nem oltanék tüzet Vidallal, Marcos Alonsoval.
Ezek megint ilyen lyuk tömködések lennének csak, nem olcsón.
Nyárra összetenném a pénzt és nem sajnálnám letenni olyanokért, mint voltak idén nyáron Barella és Sensi, akiket Conte kb azonnal "berobbantana".
Wingback poszt nálunk mindig kritikus, le kéne tenni bizonyított emberekért.
Meunier abszolút ismeri a 3 védőt, gólerős is.
Kostic 3 éve ezt játssza Frankfurtban, szintén eredményesen.
Rögtön posztra igazolnánk 2 a posztot jól ismerő játékost.
KP-n meg hozzunk el egy Tonalit, Milinkovic-Savicot, Conte úgyis "felturbózza" őket, és itt lesz a saját Kroos-unk, Pogbánk a személyükben.
Nyárral teljesen egyetértek de most januárba sajnos kell némi tűzoltás is mert nem fogjuk bírni a tavaszi menetelést. Brozo pl semmit nem tudott még pihenni mert nincs rá lehetőség. Nem fogja bírni egész szezonban.
interfan írta: ↑2019.12.14. 08:55
TS es a Gazzetta szerint is, a PSG hivatalosan is lerakta a 70m-t Icardiert, es januarban mar meg is valtanak.
Mi ezt elfogadtuk, viszont Wanda nem.
Aki meg idot ker, es inkabb nyarig varna Icardi jovojet illetoen.
Ha Icardit sikerül meggyőzni azt a pénzt télen elkölthetjük, vagy annak a pénznek már meg van máshol a helye?
Most telen a KP mellett (Kulusevski), akarunk egy bal WB-t is, mivel Biraghi teljesitmenye kritikan aluli.
Alonsorol van a legtobb szo, viszont Abramovic nem akarja az altalunk ajanlott kolcson 2m + 18m-s opcioval eladni.
Azonnal 25m-t ker, ebben az esetben adja el.
A jatekossal mar megallapodtunk, evi 5m-s fizetesben.
Mivel bevetelunk nem sok lesz (Barbosa es Politano eladasa), a penzt pedig Kulusevskire tesszuk le, ezert WB posztra mar nem tudunk aldozni.
Low-cost alternativakent a Corriere szerint felmerult Darmian.
Aki mind jobb, mind bal WB poszton is tud jatszani.
Dimarco + 5m lehet az ajanlat, amennyiben Alonsot nem adja a Chelsea.
Ha már nyáron látszott, hogy Dimarco nem üti meg még a csere szintet sem (Asamoah sérülése alatt is előbb játszott Candreva vagy Lazaro a bal oldalon mint ő), akkor miért nem adtuk el már a nyáron (ha jól tudom akkor is volt érte érdeklődő)? Lehetett volna abból a pénzből egy középpályást kölcsönözni és nem lett volna ekkora baj a sérülések alatt.
Nem tudom pontosan hogy állnak a rehabbal, de januárra Sensi,Barella,Gag,Asamoah,Sanchez visszatérése akár egy keretmélyítéssel is felér, az Olasz kupában meccsbe is lehetne őket hozni.Szerintem max 2-3 igazolás lesz januárban,azok is a távozók (Politano,DiMarco) helyett:
1.Csatársor: Politanot odaadám a Fiornak kölcsön+opcióval, cserébe nyáron kérjünk elővásárlási jogot Chiesara. A helyére megkapja Conte a tapasztalt centert Giroud személyében, akkor tavaszra elől a Lukaku,Lautaro,Sanchez,Giroud (plusz Esposito) négyes bőven scudetto közelében tarthat minket és akár még egy komolyabb EL vagy Olasz kupa menetelés is összejöhet.
2. Középpálya: itt voltak a legnagyobb gondok az utóbbi időben,de ha nem sérül le mindhárom olaszunk egyszerre,akkor létszámban meglennénk,persze a Vecino-Borja kettősnek nem szabadna kezdőként játszania,láttuk is az utóbbi meccseken miért. De Pault próbálnám meg kölcsön plusz opció,esetleg DiMarcot beszámítva,és nyáron alkudozunk tovább. Másik opció Matic lehet,bár vele is az a baj,mint Giroudval: meccshiányos, nyáron lejár a szerződése,30felett és angol fizuhoz szoktak,azaz minimum 5millás évi szerződés kell nekik 2-3 évre. Ezért csak az egyiket hoznám és inkább a franciát, de ha nem kapjuk meg De Pault, elgondolkodnék Maticon is. Vidalt kétlem,hogy megkapjuk, nem is hoznám, Rakitic meg vissza akar menni Sevillába,szóval nehéz lesz télen minőséget hozni, ha összejönne De Paul,nagyon jó lenne. Nyáron pedig a Borja-Vecino csodaduót lecserélni minőségre.
3. Védelem:Bastoni,Rano,Dambro játszon a kupákban,hátul megvagyunk, és igazából szélre is van 2 ember mindkét posztra (Candi/Lazarro jobb Asa/Biraghi bal),persze jó lenne ide is minőséget hozni, de nem tudom kit lehetne januárban mozdítani,Darmiant írják,vele se leszünk sokkal beljebb, de ha jön,akkor Lazarrot adjuk kölcsön,mert a padon nem fog belerázódni az olasz fociba (lehet sohasem..)
interfan írta: ↑2019.12.14. 08:55
TS es a Gazzetta szerint is, a PSG hivatalosan is lerakta a 70m-t Icardiert, es januarban mar meg is valtanak.
Mi ezt elfogadtuk, viszont Wanda nem.
Aki meg idot ker, es inkabb nyarig varna Icardi jovojet illetoen.
Ha Icardit sikerül meggyőzni azt a pénzt télen elkölthetjük, vagy annak a pénznek már meg van máshol a helye?
Most telen a KP mellett (Kulusevski), akarunk egy bal WB-t is, mivel Biraghi teljesitmenye kritikan aluli.
Alonsorol van a legtobb szo, viszont Abramovic nem akarja az altalunk ajanlott kolcson 2m + 18m-s opcioval eladni.
Azonnal 25m-t ker, ebben az esetben adja el.
A jatekossal mar megallapodtunk, evi 5m-s fizetesben.
Mivel bevetelunk nem sok lesz (Barbosa es Politano eladasa), a penzt pedig Kulusevskire tesszuk le, ezert WB posztra mar nem tudunk aldozni.
Low-cost alternativakent a Corriere szerint felmerult Darmian.
Aki mind jobb, mind bal WB poszton is tud jatszani.
Dimarco + 5m lehet az ajanlat, amennyiben Alonsot nem adja a Chelsea.
Ha már nyáron látszott, hogy Dimarco nem üti meg még a csere szintet sem (Asamoah sérülése alatt is előbb játszott Candreva vagy Lazaro a bal oldalon mint ő), akkor miért nem adtuk el már a nyáron (ha jól tudom akkor is volt érte érdeklődő)? Lehetett volna abból a pénzből egy középpályást kölcsönözni és nem lett volna ekkora baj a sérülések alatt.
Ha megvenne most a PSG Icardit, akkor azt termeszetesen kolthetnek.
Kb -10m-val allunk a 2020 juni 30-ig levo koltsegvetesbe.
Mivel nyaron majdnem -110m lett a minusz, es a FFP "csak" -100m-t enged.
Ami meg hozzajon ehhez, az Sensi megvetele ami 25m.
Tehat osszesen -30-35m lenne.
Ezt az osszeget kell juni 30-ig -100m-ra levinni.
Ezt probaljuk Barbosa, Politano eladasaval.
Dimarco nyiltan csak a BL nevezes miatt maradt.
Most mar EL lesz, oda nem kell az o nevezese.
Sajnos az o erteke nagyon alacsony, max 5m.
Tehat egy uzletbe tudnak hasznalni, mondjuk a Marotta altal preferalt 25m + Dimarco = DePaul.
PellerG írta: ↑2019.12.14. 09:58
Én nem oltanék tüzet Vidallal, Marcos Alonsoval.
Ezek megint ilyen lyuk tömködések lennének csak, nem olcsón.
Nyárra összetenném a pénzt és nem sajnálnám letenni olyanokért, mint voltak idén nyáron Barella és Sensi, akiket Conte kb azonnal "berobbantana".
Wingback poszt nálunk mindig kritikus, le kéne tenni a pénzt bizonyított emberekért.
Meunier abszolút ismeri a 3 védőt, gólerős is.
Kostic 3 éve ezt játssza Frankfurtban, szintén eredményesen.
Rögtön posztra igazolnánk 2 a posztot jól ismerő játékost.
KP-n meg hozzunk el egy Tonalit, Milinkovic-Savicot, Conte úgyis "felturbózza" őket, és itt lesz a saját Kroos-unk, Pogbánk a személyükben.
Egyetértek, wingback poszton el kéne felejteni már ezt a tömködést, én nyáron tuti oda költeném a legtöbb pénzt, Kosticot én is díjaznám, meg nekem jobbra Ricardo Pereira lenne az álomigazolás, bár az ő ára a Leicester jó szereplésével, màr lehet túl erős lenne.
Nálam az mindenképp kritérium lenne, hogy gyors, jó cselező játékosok szerepeljenek ott, ezt nagyon nagy hendikepnek látom nálunk, hogy egy ilyen sincs a csapatban, ez által sokszor kiszámíthatóak vagyunk. A Dortmund ellen ez nagyon látszott a második meccsen, hogy mekkora előny tud lenni bizonyos helyzetekben, így, hogy náluk nem egy ilyen karakterű játékos volt. Nem is nagyon tudnék olyan nagy csapatot mondani, ahol nincsen legalább 1-2 ilyen típus, aki a sebességével, cseleivel meg tudja bontani a védelmeket.
Szóval a csak védekezni tudó Darmiant azonnal jó lenne elfelejteni, de a szintén elég csiga (mondjuk legalább támadni tud), nem túl változatos repertoárral rendelkező Marcos Alonsot én sem erőltetném.