Komax írta:ET burkolt nyilatkozatából kiderült, hogy nincs pénz. Magyarán marad a felsőház, 3-6 hely. ELben jutunk ameddig jutunk. Évek kellenek mire ismét topcsapat leszünk. Jó lesz ha ezzel mindenki megbékél.
Inkább arról van szó, hogy a FFP miatt nagy az izgalom, de elég szerények a célkitűzések a cél, hogy mindenképpen ki tudjon lépni és ott tudjon maradni a nemzetközi kupákban a csapat, elsősorban az EL-be, mert a Bl egy másik kávéház.
Erős csapatot akar építeni, Mazzarri 2016-ig marad, Pupi alelnök lesz két évig kap megbízást, a mezét hivatalosan is visszavonultatják stb.
Az a baj, hogy Handanovicnak és Guarinnak sem volt igazán jó szezonja. Múlt nyáron mindkettőjükért többet kaptunk volna. Guarin ráadásul a VB-n sem nagyon játszik, még azt sem mondhatjuk hogy része van a Columbiai sikerekben.
RenciDavid írta:Az a baj, hogy Handanovicnak és Guarinnak sem volt igazán jó szezonja. Múlt nyáron mindkettőjükért többet kaptunk volna. Guarin ráadásul a VB-n sem nagyon játszik, még azt sem mondhatjuk hogy része van a Columbiai sikerekben.
csúnyán időhúzó csere lett Guarin, ha még a nyáron a Juve adna érte 12M-t, el kell fogadni, több nincs benne. Taider ugyanez, elég gyengén tolja az algériai válogatottban, érte se sokat fogunk kapni. ha eladjuk.
Legújabb hírek szerint Taider vacilálása miatt, M'Vila lehet a Napolinál köt ki. Akir Mario Suarezt bekínálták 20 misis ajánlattal, Sandrot 16 misivel (ill. csapataikat), de mivel sanszos, hogy nem tudják őket elhozni, így került képbe a francia.
Szóval az is lehet még, hogy ő se nálunk köt ki.
Azoknak akik kongatják a vészharangot az igazolásokkal kapcsolatban.... NE TEGYÉTEK! Nem történt még semmi rossz, igaz jó sem nagyon (Vidic-en kívül). Az meg hogy most mit írnak az agyamnet firkászok, vagy igaz, vagy nem. Lehet hogy ez az általam összeszedett fenti pár sor is csak kitaláció.
Nyugodjon le mindenki. Jó lesz ez.... Lehet venni olyan játékosokat is, akik nincsenek agyon sztárolva, de mégis minőséget képviselnek és adott esetben nálunk teljesedhetnek ki!!!! (Pl. Peralta, vagy még jópár mexikói, chilei, és még sorolhatnám!)
Ez egy komoly rejtély mindenki előtt. Lehet nem tetszik Mazzarrinak a frizurája. Amikor játszott jó volt, semmivel nem lógott ki a csapatból, sőt. Ha "elboltoljuk" az Mazza döntése.
- Taider elmondta beszélt Mazzaval, aki hisz benne és nem szeretné hogy távozzon. Ezért maradni akar mindenképpen az Interbe. Most ez tényleg betehet az M'Villa üzletben. - Ha nem jönne M'Villa, akkor a Behrami, Medel, Casemiro sorból érkezhet kettő. - Az biztos hogy 30m-s ajánlatot kaptunk az Atleticotol. Icardi 20 (22), Handa 8 (10) értékben. De ez kevés Thohir számára. Min 35, de inkább 40m-t szeretne. Viszont kapusposzton olaszok szerint nem tudnánk olcsó és jó megoldással Handat pótolni. Mivel Bardi biztosan megy a Chievoba. - Az eladások és a lehetséges bejövő pénz miatt téma Cerci. Akiért 15m + két fiatal mehet. Botta, Longo, Mbaye, valamint Benassi teljes játékjoga közül. Valamint képbe lehet még Di Gennaro, Laxalt, Crisetig is. - Benassi ma a Torinonál jelentekezik edzésre. Ha a Cerci ügyből kimarad, akkor az 50% került most ingyen a Torinoba, még a téli D'Ambro üzlet miatt. Jövőre pedig 1,5m-ért megvehetik a másik 50%-át. - Mbaye is nagy eséllyel nem hosszabbít, ezáltal pedig távozik. Folyamatos játéklehetőségre vágyik, de mi még a cseresorban sem építünk rá. Ezért egyre esélyesebb hogy nem hosszabbít, ezáltal távozik. Samp, Palermo, Cagliari, Torino vinnék, de PL-ből is vannak érdeklődők. - Rolando Interes szerződése tegnap hivatalosan is lejárt. Innentől az opciónk (elővásárlási jogunk) is a kútba esett. A Porto annak adja mától, aki többet kínál. - Center posztra pedig továbbra is (a mindenhonnan kiutált) Osvaldo a favorit. Mivel kb senkinek nem kell, ezért a South hajlik a kölcsön + opcióra.
Pénteken találkozik a csapat Appianoban, ahol délután az első edzések meg is lesznek. Július 9-én pedig indul a csapat Pinzoloban. Rengeteg rengeteg olyan játékos kezdhet most Appianoban, akik közül mind távozhat. Di Gennaro, Belec, Silvestre, Pasa, Benedetti, Mbaye, Alborno, Duncan, Obi, Crisetig, Schelotto, Bessa, Laxalt, Longo mind-mind visszatértek a tegnapi nap a kölcsönből. Ezek közül gyakorlatilag senki nem marad, az hogy ki utazik Pinzoloba az még kérdés.
Egyszerűbb lesz azt számolni ki marad azok közül akik Pinzoloba utaznak. Akik utaznak a keretből: Handa, Carrizo Vidic, Juan, Andreolli Jonathan, D'Ambro Krhin, Kuzma Botta, Icardi
interfan írta:- Taider elmondta beszélt Mazzaval, aki hisz benne és nem szeretné hogy távozzon. Ezért maradni akar mindenképpen az Interbe. Most ez tényleg betehet az M'Villa üzletben. - Ha nem jönne M'Villa, akkor a Behrami, Medel, Casemiro sorból érkezhet kettő. - Az biztos hogy 30m-s ajánlatot kaptunk az Atleticotol. Icardi 20 (22), Handa 8 (10) értékben. De ez kevés Thohir számára. Min 35, de inkább 40m-t szeretne. Viszont kapusposzton olaszok szerint nem tudnánk olcsó és jó megoldással Handat pótolni. Mivel Bardi biztosan megy a Chievoba. - Az eladások és a lehetséges bejövő pénz miatt téma Cerci. Akiért 15m + két fiatal mehet. Botta, Longo, Mbaye, valamint Benassi teljes játékjoga közül. Valamint képbe lehet még Di Gennaro, Laxalt, Crisetig is. - Benassi ma a Torinonál jelentekezik edzésre. Ha a Cerci ügyből kimarad, akkor az 50% került most ingyen a Torinoba, még a téli D'Ambro üzlet miatt. Jövőre pedig 1,5m-ért megvehetik a másik 50%-át. - Mbaye is nagy eséllyel nem hosszabbít, ezáltal pedig távozik. Folyamatos játéklehetőségre vágyik, de mi még a cseresorban sem építünk rá. Ezért egyre esélyesebb hogy nem hosszabbít, ezáltal távozik. Samp, Palermo, Cagliari, Torino vinnék, de PL-ből is vannak érdeklődők. - Rolando Interes szerződése tegnap hivatalosan is lejárt. Innentől az opciónk (elővásárlási jogunk) is a kútba esett. A Porto annak adja mától, aki többet kínál. - Center posztra pedig továbbra is (a mindenhonnan kiutált) Osvaldo a favorit. Mivel kb senkinek nem kell, ezért a South hajlik a kölcsön + opcióra.
Pénteken találkozik a csapat Appianoban, ahol délután az első edzések meg is lesznek. Július 9-én pedig indul a csapat Pinzoloban. Rengeteg rengeteg olyan játékos kezdhet most Appianoban, akik közül mind távozhat. Di Gennaro, Belec, Silvestre, Pasa, Benedetti, Mbaye, Alborno, Duncan, Obi, Crisetig, Schelotto, Bessa, Laxalt, Longo mind-mind visszatértek a tegnapi nap a kölcsönből. Ezek közül gyakorlatilag senki nem marad, az hogy ki utazik Pinzoloba az még kérdés.
Egyszerűbb lesz azt számolni ki marad azok közül akik Pinzoloba utaznak. Akik utaznak a keretből: Handa, Carrizo Vidic, Juan, Andreolli Jonathan, D'Ambro Krhin, Kuzma Botta, Icardi
VB-sek meg ugye később csatlakoznak.
Lehet rosszul értelmezem,de Cerci csak akkor érkezne ha Icardi távozna vagy mellé szeretnénk?
Cercire, sőt bármilyen 15m-s játékosra csak akkor van esély ha eladunk. Ez estben Icardit. De mivel semmi pénzünk, ezért szinte kizárt a dolog. Cerci ügynöke tegnap a Romaval tárgyalt, akik nem fognak szarozni, és simán lerakják a Toro által kért 20m-t.
interfan írta:Cercire, sőt bármilyen 15m-s játékosra csak akkor van esély ha eladunk. Ez estben Icardit. De mivel semmi pénzünk, ezért szinte kizárt a dolog. Cerci ügynöke tegnap a Romaval tárgyalt, akik nem fognak szarozni, és simán lerakják a Toro által kért 20m-t.
Értem.Akkor egyszerű a képlet:Ha venni akarunk pl.10 misi fölött akkor nekünk is el kell adnunk valakit 10 misi fölött
Ez egy komoly rejtély mindenki előtt. Lehet nem tetszik Mazzarrinak a frizurája. Amikor játszott jó volt, semmivel nem lógott ki a csapatból, sőt. Ha "elboltoljuk" az Mazza döntése.
Egyesek nagyon túlértékelik itt Taidert. Se nem erős, se nem gyors, annyira technikásnak sem tartom, arról nem beszélve, hogy az eladott labdái miatt tucantyi kontrát vezettek az ellenfelek.
- Ugye meghosszabbították a közös tulajdont Taider ügyében, de ez csak arra kellett hogy legyen idő tárgyalni. Bologna kiesése miatt nagyon lement az ára. Tavaly 11m-ra értékelték, ezért lett 5,5m az 50%-a. Most viszont a hírek szerint 1-1,5m-ért vehetjük meg a másik 50%-át. Így napokon belül Taider 100%-ban az Inter játékosa lesz. Az üzlet összköltsége pedig 6,5-7m körül lesz, a tavalyi 5,5m miatt.
Ez egy komoly rejtély mindenki előtt. Lehet nem tetszik Mazzarrinak a frizurája. Amikor játszott jó volt, semmivel nem lógott ki a csapatból, sőt. Ha "elboltoljuk" az Mazza döntése.
Egyesek nagyon túlértékelik itt Taidert. Se nem erős, se nem gyors, annyira technikásnak sem tartom, arról nem beszélve, hogy az eladott labdái miatt tucantyi kontrát vezettek az ellenfelek.
Ez nem túlértékelés, de mi a garancia arra, hogy M'Villa aki az orosz ligába menekült a balhéi miatt több és jobb lesz mint azok akik itt vannak az Ő posztján.
- M'Villa nem jön, Taider blokkolta a dealt. Az alternatívák Sandro és Behrami. - Casemiro iránt állítólag a Napoli is érdeklődött, de a Real blokkolta mert már megvan a megállapodás velünk. - Cerciért a Roma sem nyúl a zsebébe első körben, az ő ajánlatuk is csak 12-13M. Mi is ajánlatot teszünk, mi pénzt és Longot/Bottát adnánk.
frissítették a keretet inter.it-n: http://www.inter.it/en/coversquadra hát ha kiveszem azokat aki valószínűleg távoznak, nagyon vékonyak vagyunk. (bár ha nem veszem ki, akkor is, csak a létszám lesz több)
Vidic vajon miért maradt ki? legalább egy hónapja bejelentették az érkezését.
20recoba írta:Egyesek nagyon túlértékelik itt Taidert.
Ebben a córesz időszakban, és a több "kiváló" játékosunkhoz hasonlítva nem értem, hogy miért akarunk ennyire megszabadulni tőle, amikor 2-3 millió euróért kaphatunk egy átlagos (de szerintem annál jobb) játékost.
Jelenleg úgy tűnik ennyi sincs...
Nem tudom mitől indulna be az építkezés, ha a cél az EL, amiben nincs pénz a Bl-hez képest.
Ha Taider nem akar menni Kazanyba az miért kavar be M'Vila ügybe? Arról szóltak a hírek h 1+ 9m az egyezség és ezt a 9m csökkenthetjük Taiderrel ha megy.
zsizsi14 írta:Én el tudnám képzelni előre Origi-t a belgák közül. A VB-n számomra szimpatikusan játszik és még csak 19 éves. Bár nem tudom az ára mennyi lenne
Az ügynöke már a Liverpoollal és a Tottenhammel tárgyal...
Nem semmi ez az M'Villa ügy, komolyan mintha egy világklasszis jönne olyan kavarás van, tipikus Inter.... - Taider nélkül is érkezhet/érkezik. 1m most + jövőre 9m-s kötelező opció. 1,8m-s fizetést kap, és 4 éves szerződést. Jövőhét szerdán ő is utazik a csapattal Pinzoloba. - De Taidert ettől függetlenül eladhatjuk, most már főleg hogy 100%-ban Inter játékos. Végül 1m eurót fizettünk. Így a tavalyi 5,5m-val, az üzlet összköltsége 6,5m euró volt. Volt edzője Pioli vinné a Lazioba. - Pénteken lesz Vidic hivatalos bemutatása. - Icardi eladása továbbra is téma. De 25m alatt nem adnánk. Hosszabbítása is téma, 2019-ig hosszabbítana, és fizetése 2m euróra nőne. De ha megkapjuk a 25m-s ajánlatot akkor eladjuk.
Tegnap olvastam, hogy Mbia szerződése lejárt a Qpr-nál (Nso...). Akkor viszont nem értek semmit. Ha megvettük volna, akkor is kellett volna fizetni minimum 5 milliót gondolom. Állítólag túl sokat kér (3 millió), amit nem vagyunk hajlandóak megadni. Viszont ha a hír nem kacsa (szerintem amúgy benézte az Nso) és ingyen igazolható, akkor évi 3 milliós fizetéssel gyakorlatilag olyan lenne, mintha több éves részletre vettük volna... Arról nem is beszélve, hogy kb. 2 milliót kapna. Vagyis éves szinten egy milliót "spórolnánk", de így, hogy az igazolásra nem kell fizetni, akkor az általam belőtt 5 milliót 5 éve alatt termelné vissza a 3 milliós fizuval. Vagyis ingyen érkezve, még egy 5 éves szerződéssel is ugyanott lenne, mintha vennénk 5-ért 2 milliós szerződéssel. Csak én nem látom a rációt a dologban??? Persze aztán valszeg nem járt le a szerződése és az Nso lőtt félre. Szoktak amúgy...
interfan írta:Nem semmi ez az M'Villa ügy, komolyan mintha egy világklasszis jönne olyan kavarás van, tipikus Inter.... - Taider nélkül is érkezhet/érkezik. 1m most + jövőre 9m-s kötelező opció. 1,8m-s fizetést kap, és 4 éves szerződést. Jövőhét szerdán ő is utazik a csapattal Pinzoloba. - De Taidert ettől függetlenül eladhatjuk, most már főleg hogy 100%-ban Inter játékos. Végül 1m eurót fizettünk. Így a tavalyi 5,5m-val, az üzlet összköltsége 6,5m euró volt. Volt edzője Pioli vinné a Lazioba. - Pénteken lesz Vidic hivatalos bemutatása. - Icardi eladása továbbra is téma. De 25m alatt nem adnánk. Hosszabbítása is téma, 2019-ig hosszabbítana, és fizetése 2m euróra nőne. De ha megkapjuk a 25m-s ajánlatot akkor eladjuk.
nem értem én ezt, állítólag Kova és Icardi érinthetetlen, de azért megfelelő ajánlatért eladjuk. igazán motiváló lehet manapság az Inter játékosának lenni.. Taider ennyiért nem volt drága, akár meg is tarthatnánk.
Icardit mi a f@szért akarjuk eladni ?? 25 milla értem én, kb. ez a reális értéke, de könyörgöm milyen csapatépítés folyik így ?? Icardit akkor kéne eladni, ha valami visszautasíthatatlan, irrelális ajánlat jönne érte: nálam ez a 30-40 millió. Végre kezd magára találni, nagyon fiatal, tehetséges, van benne potenciál, és később sokkal többet is érhet, mint ez a 25 millió! Ha azt a néhány értékes játékost se tudjuk megtartani, akkor nem is tudom mit akarunk mi ?! Az ember totál felhúzza magát tényleg azon, hogy pl. elmegy Icardi 25 ért, 15-18 ért veszünk mondjuk egy Cercit, aki kurvára nem biztos, hogy nálunk is bevállik, mert ugyan nem rossz játékos, de ő sem 1 világklasszis, a maradék 7-8 milióból meg veszünk megint 1 selejtet, akit aztán megérünk 2 évvel később valakire rásózni akár ingyen is csak menjen... Milyen koncepció van itt ?? Ha minden évben csak 2 jó minőségű játékost vettünk volna, már lenne egy nagyon jó kezdő 11 ünk. Ha nem lenne ilyen seggfejekkel tele a vezetőség, akkor már rég a BL -ért hajthatnánk. Thohirról is kezdem azt hinni, hogy csak tűzoltásra jött, Moratti eladta a klubbot, ne hogy csődbe menjen, ő meg úgy volt vele, végülis az európai piac nem rossz befektetés neki, marketing szempontból. Mert ha legalább 1 igazi klasszist nem tud idehozni anélkül, hogy eladjunk valakit, akkor mi a f@szért jött ide ???
A sok köcsög újságírónak nevezett ingyenélő naponta gyártja a mercato pletykáit,de nem kell mindent elhinni Lehet,hogy kaptunk ajánlatot Icardiért vagy Kovaért,de ezeket mind elutasítottuk...az még nincs megtiltva senkinek, hogy ajánlatot tegyen és nyilván a többi klub is ebben a két játékosban látja a legnagyobb potenciált. Szerintem 20-25 millioért nem fogjuk elengedni egyiket sem,Thohir nem hülye..az más kérdés ha valaki ajánl értük 40millát,azon már el lehet gondolkodni. Egyébként meg tegnap kezdődött meg hivatalosan a mercato és ha minden jól megy az egy hét múlva kezdődő edzőtáborunkban már 3 új igazolásunk is ott lesz: Vidic,M'Vila,Biabiany. Szerintem a következő hetek a selejt kidobása és a fiatalok kölcsönadásáról szólnak majd,az USA túra előtt már tisztulni fog a kép. Én minden posztra várok még egy érkezőt,védelembe Rolando simán maradhatna,középpályára valószínű Behrami fog (adná az ég,hogy ne),előre pedig Osvaldo a legvalószínűbb...de remélem Thohir meglep még minket valakivel,én egyenlőre nem fogom ostorozni és várnék az ítélethirdetéssel,hiszen még szinte semmi nem történt és tudjuk,hogy augusztus 31-én lehet a legjobb üzleteket kötni
Abban egyébként teljesen igaz van Thohirnak hogy nem összevásárolni kell egy keretet méregdrágán. Ha valamit megmutat a labdarúgásban az idei év az az hogy mind klubszinten mind válogatott szinten bebizonyosodott hogy egy csapat sok esetben többet ér a sztároknál, lásd Atletico Madrid vagy Costa Rica. A probléma nálunk az hogy van egy Ausilio aki az olcsó játékosokból nem tudja kiválasztani a jó játékosokat, továbbá Mazzarri aki nem tud csapatot csinálni, nem tudja kezelni a fiatalokat, stb.
Ha Icardit eladják akkor mehet vele Ausilio is kézenfogva...Thoir vajon tud erről hogy Icardit eladnánk??Nem hogy Ausilio a háttérbe ügyködik Fassonéval mint a Guarin ügyben....Ha Thoirnak van esze Icardit nem adjuk el de ha mégis Thoir előttem leírta magát.Kapunk érte 25 misit és érkezik helyette egy Cerci meg egy Behrami...
brecsinho írta:A sok köcsög újságírónak nevezett ingyenélő naponta gyártja a mercato pletykáit,de nem kell mindent elhinni Lehet,hogy kaptunk ajánlatot Icardiért vagy Kovaért,de ezeket mind elutasítottuk...az még nincs megtiltva senkinek, hogy ajánlatot tegyen és nyilván a többi klub is ebben a két játékosban látja a legnagyobb potenciált. Szerintem 20-25 millioért nem fogjuk elengedni egyiket sem,Thohir nem hülye..az más kérdés ha valaki ajánl értük 40millát,azon már el lehet gondolkodni. Egyébként meg tegnap kezdődött meg hivatalosan a mercato és ha minden jól megy az egy hét múlva kezdődő edzőtáborunkban már 3 új igazolásunk is ott lesz: Vidic,M'Vila,Biabiany. Szerintem a következő hetek a selejt kidobása és a fiatalok kölcsönadásáról szólnak majd,az USA túra előtt már tisztulni fog a kép. Én minden posztra várok még egy érkezőt,védelembe Rolando simán maradhatna,középpályára valószínű Behrami fog (adná az ég,hogy ne),előre pedig Osvaldo a legvalószínűbb...de remélem Thohir meglep még minket valakivel,én egyenlőre nem fogom ostorozni és várnék az ítélethirdetéssel,hiszen még szinte semmi nem történt és tudjuk,hogy augusztus 31-én lehet a legjobb üzleteket kötni
Ha optimsták vagyunk akkor csak kivárunk,hogy olcsóbban igazolhassunk. Augusztus 31-én pedig érkezik egy nagy név.
Ha peszimista vagyok akkor még ezt az ötödik helyet sem tudjuk megvédeni egy gyengébb kerettel.
brecsinho írta:A sok köcsög újságírónak nevezett ingyenélő naponta gyártja a mercato pletykáit,de nem kell mindent elhinni Lehet,hogy kaptunk ajánlatot Icardiért vagy Kovaért,de ezeket mind elutasítottuk...az még nincs megtiltva senkinek, hogy ajánlatot tegyen és nyilván a többi klub is ebben a két játékosban látja a legnagyobb potenciált. Szerintem 20-25 millioért nem fogjuk elengedni egyiket sem,Thohir nem hülye..az más kérdés ha valaki ajánl értük 40millát,azon már el lehet gondolkodni. Egyébként meg tegnap kezdődött meg hivatalosan a mercato és ha minden jól megy az egy hét múlva kezdődő edzőtáborunkban már 3 új igazolásunk is ott lesz: Vidic,M'Vila,Biabiany. Szerintem a következő hetek a selejt kidobása és a fiatalok kölcsönadásáról szólnak majd,az USA túra előtt már tisztulni fog a kép. Én minden posztra várok még egy érkezőt,védelembe Rolando simán maradhatna,középpályára valószínű Behrami fog (adná az ég,hogy ne),előre pedig Osvaldo a legvalószínűbb...de remélem Thohir meglep még minket valakivel,én egyenlőre nem fogom ostorozni és várnék az ítélethirdetéssel,hiszen még szinte semmi nem történt és tudjuk,hogy augusztus 31-én lehet a legjobb üzleteket kötni
Ha optimsták vagyunk akkor csak kivárunk,hogy olcsóbban igazolhassunk. Augusztus 31-én pedig érkezik egy nagy név.
Ha peszimista vagyok akkor még ezt az ötödik helyet sem tudjuk megvédeni egy gyengébb kerettel.
Kicsit Off: ez az optimizmus,pesszimizmus dolog az emberek egyik nagy dilemmája Erről is szól egyik kedvenc regényem,remélem sokan olvastátok, érdemes: http://hu.wikipedia.org/wiki/Candide
De visszatérve a mercatora,szerintem Thohir tudja mit akar és én egyenlőre bízom benne (más választás nagyon nincs..),úgyhogy optimista maradok..de mindemellett reálisan is nézem a dolgokat és tudom,hogy a Dzeko,Lamela,Jovetic vonalra nincs sok esély..a James Rodrigez,Di Maria,Cuadrado kaliberekre meg semmi,pedig bármelyikük elférne nálunk
- Hivatalosan leigazoltunk egy bizonyos Adama Fofana nevű játékost. 24 éves Elefántcsotparti csatárt, piaci értéke 100 ezer euró. Össze vissza volt Görög és Litván csapatokba. Mielőtt megrökönyödnék mégis miért. Ugyanezt csinálta tavaly a Roma egy bizonyos Babu-val, akit megvettek, majd azonnal eladtak. EU-n kívüli helyek miatt van ennek jelentősége. Azt írják ez bevett gyakorlat. A Roma így szerezte meg Gervinhot. Nekem sem tiszta pontosan, hogy hogy is van ez.
- Taider újra elmondta maradni akar az Interbe mindenképpen. Bízik benne Mazza és a csapat, ezért közösen képzelik el a jövőt. - Benedettit eladjuk a Cagliarinak. Már csak az orvosi van hátra. 1,2m-t fizet érte a Cagliari. - Icardival hosszabbítana Thohir 2019-ig. Az Atletico által felajánlott 2m-s fizetéssel. De továbbra is ha fizet az Atletico 25m-t, akkor minden bizonnyal eladjuk. - Cerci mellett másik top szélső név Gaitan. Akire szintén Icardi eladása esetén lenne esély. 15m + Alvarez lehet az ajánlat. (Persze ha megy Icardi) - Spanyol hírforrások szerint kész a megállapodás a Realal Casemiro ügyében. Real csak sima kölcsönnel adja, semmiféle opció nem lesz rá, mivel nem akarják végleg elveszíteni. De mi benne vagyunk az üzletben. Egy vagy kétéves kölcsönszerződés van képben.
interfan írta:- Taider újra elmondta maradni akar az Interbe mindenképpen. Bízik benne Mazza és a csapat, ezért közösen képzelik el a jövőt. - Benedettit eladjuk a Cagliarinak. Már csak az orvosi van hátra. 1,2m-t fizet érte a Cagliari. - Icardival hosszabbítana Thohir 2019-ig. Az Atletico által felajánlott 2m-s fizetéssel. De továbbra is ha fizet az Atletico 25m-t, akkor minden bizonnyal eladjuk. - Cerci mellett másik top szélső név Gaitan. Akire szintén Icardi eladása esetén lenne esély. 15m + Alvarez lehet az ajánlat. (Persze ha megy Icardi) - Spanyol hírforrások szerint kész a megállapodás a Realal Casemiro ügyében. Real csak sima kölcsönnel adja, semmiféle opció nem lesz rá, mivel nem akarják végleg elveszíteni. De mi benne vagyunk az üzletben. Egy vagy kétéves kölcsönszerződés van képben.
Gaitan jöhet,de Cerci semmiképpen ne jöjjön Botta vagy Laxalt ellenében.Két szélvészgyors játékos én mindenképp megtartanám őket.
Festa írta:És kivel fogunk visszatérni a trónra. Biabianiyval?
Nekem Biabianyról az jut eszembe, hogy mióta Inter szurkoló vagyok, szerintem ő volt az egyetlen játékos akit behoztak az első félidőben (talán sérülés miatt Milito helyére) majd mivel olyan szar volt, ezért a második félidő közepén le is cserélték. Azért ilyen nem nagyon van...
Spanyol lapok szerint Casemiro az Interben folytatja, úgy tűnik hogy megvan a következő "igazolás". 1 vagy 2 évre jön kölcsönbe opció nélkül, mert a Real bízik benne.
realevil írta:Hogy adnank mar el Icardit 25millioert??? Az atletico 22ert vitte volna, mi meg kirohogtuk oket...
Nem nagyon értem,kijelentjük h nem eladó sem Kova sem Mauro erre most? Akkor nem lenne gond ha eladjuk Handát-Icardit és érkezne helyettük aki pótolná őket (pl Marchetti-Jovetic) + érkezne még 1 minőségi játékos pl Cerci akkor azt mondom elengedtünk két jó játékost h jöjjön 3 helyette ez ok lenne de ismerve Ausiliot biztos h nem jönne az a bizonyos 3
Festa írta:És kivel fogunk visszatérni a trónra. Biabianiyval?
Nekem Biabianyról az jut eszembe, hogy mióta Inter szurkoló vagyok, szerintem ő volt az egyetlen játékos akit behoztak az első félidőben (talán sérülés miatt Milito helyére) majd mivel olyan szar volt, ezért a második félidő közepén le is cserélték. Azért ilyen nem nagyon van...
Biztos taktikai megfontolásból történt a csere. (Amúgy tényleg: Giaccherinit kiszórták a 74. percben, aztán ezért jöhetett Obi a 75.-ben.) Biblia visszatérése gyakorlatilag egy tökön rúgással ér fel.
interfan írta:- Spanyol hírforrások szerint kész a megállapodás a Realal Casemiro ügyében. Real csak sima kölcsönnel adja, semmiféle opció nem lesz rá, mivel nem akarják végleg elveszíteni. De mi benne vagyunk az üzletben. Egy vagy kétéves kölcsönszerződés van képben.
Azt nem értem, hogy miért nem csináljuk azt amit a Leverkusen és a Real csinált Carvajallal. Megvennénk Casemirot (pl. 5M-ért) és lenne egy fix ár (pl 8M) amiért a Real két év után visszavehetné. Ha jól teljesít a Real kap olcsón egy jó játékost, nekünk meg lenne egy kis hasznunk a játszatásán.
Lehet ilyen üzletekbe kellene fektetni, amíg nem érünk el egy szintet. Tehetséges fiatalokat akik nem férnek be a saját csapatukba elhozni és felfuttatni. Így könnyebben elérhetnénk a Bl-t és utána lenne pénz játékosokra akik már ténylegesen hozzánk tartoznának.
RenciDavid írta:Victor Valdes nem kell a Monaconak a keresztszalag szakadása miatt. Remélem rámennek Handanovicra és jóáron elviszik
az a baj, hogy Bardi már biztosan kölcsönbe megy/ment, szóval ha Handa-t eladjuk, venni kell kapust, mert Carrizo-ra azért nem bíznám a szezont. Marchetti is lenne vagy 10-12 milla és nem mondanám hogy jobb kapus.
Még akár meg is lehetne fontolni azt a 25 M-s Icardi ajánlatot. A baj csak az, hogy 100%-ig biztos vagyok abban, Ausilio szokásához híven valami irtó hülye mód költené el ezt a pénzt. Kb Osvaldo, Behrami, Biabiany hármas azonnali érkezésére számítanék az összegből. Egyáltalán nem lennék meglepve. Ilyenért meg inkább ne áldozzuk be azt, akiben van lehetőség a jövőre nézve.
matrix23 írta:Megvennénk Casemirot (pl. 5M-ért) és lenne egy fix ár (pl 8M) amiért a Real két év után visszavehetné. Ha jól teljesít a Real kap olcsón egy jó játékost, nekünk meg lenne egy kis hasznunk a játszatásán.
Mert nem hülyék, a Real nem fo egy olyan játékosért nagyobb összeget fizetni, aki már most is a tulajdona.
- Capello és Longo a Cagliariba mehetnek, ami még nem dőlt el hogy az Ibarbo üzlet részeként vagy simán kölcsönbe. - Laxalt a Cesenaba mehet kölcsönbe. - Vucinic biztosan nem jön, az arabokhoz igazolt. - A Marca szerint a Real 10M-ért el is adná Casemirot amit a Napoli lehet hogy ki is fizet. - Folynak a tárgyalások Osvaldoról a Southamptonnal. Osvaldoval már meg is állapodtunk, már csak a klubbal kell. - Porto elnöke minden Rolandoról szóló pletykát cáfolt. Azt mondta hogy nem volt kapcsolatfelvétel a két klub között. - Astori neve továbbra is a lehetséges érkezők között van. A Cagliarival ugye folynak a tárgyalások de csak találgat a sajtó hogy pontosan kikről lehet szó.
matrix23 írta:Megvennénk Casemirot (pl. 5M-ért) és lenne egy fix ár (pl 8M) amiért a Real két év után visszavehetné. Ha jól teljesít a Real kap olcsón egy jó játékost, nekünk meg lenne egy kis hasznunk a játszatásán.
Mert nem hülyék, a Real nem fo egy olyan játékosért nagyobb összeget fizetni, aki már most is a tulajdona.
Én őnáluk ilyenről még nem hallottam.
Pedig Carvajallal ez volt. A Realban csak padozott volna, így eladták a Leverkusenbe egy visszavásárlási záradékkal. Egy évet végig játszott és annyit fejlődött, hogy a Real vissza is vette és szinte végig játszotta az edényt kezdőként. A Real jól járt, mert olcsón (5M-ért eladta majd 6.5M-ért visszavette) kapott egy jobbhátvédet és a Leverkusen is jól járt, mert keresett egy kis pénzt (1.5M).