Marco írta:Tudom, hogy miért Inter az Inter, de én nekem szimpatikusabb ez a vonal, és egy fokkal olcsóbb is előre a két olasz mint a top név plusz egy olasz.
Az alapításra igaz, de például a Grande Interben hány olasz volt? A Benfica elleni BEK-döntőben így állt fel az Inter: Sarti-Picchi, Burgnich, Facchetti, Guameri-Bedin, Mazzola, Luis Suarez-Jair, Peiro, Corso. Peiro, Suarez spanyol, Jair pedig brazil, de rajtuk kívül mindenki olasz.
1 évvel korábban a Real ellen, pedig csak 2 nem olasz játszott(Suarez, Jair). Persze ebben a korszakban nem volt ritka, hogy egy csapat színtisztán 1 nemzetből álljon és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csere sem volt még.
A Benficában egyébként mindenki portugál volt, a Realban pedig 4 nem spanyol volt(Puskás, Di Stefano, Santamaria, Muller), de 1 évvel később a Partizán Belgrád ellen már színtiszta spanyol csapattal álltak ki.
A '67-es BEK döntőben az Inter is teljes olasz csapattal állt ki: Sarti-Picchi, Burgnich, Guameri, Facchetti-Bedin, Mazzola, Bicicli-Domenghini, Cappellini, Corso. Az ellenfél a Celtic(Lisszaboni oroszlánok, ahogy elterjedtek) volt, amely szintén nemzeti, skót csapatra épített.
Én örülnék Berardinak, Benassinak és Bernardeshinek is. Szerintem ez az olaszosítás jó vonal, de nem szabad átesni a ló túloldalára, hogy csak olaszokkal állunk ki, azok az idők már elmúltak.
Berardi szinte mindenhol tud játszani a támadószekcióban, rohadt nagy játékos lehet belőle, ha a sérülése után nem ragad be.
Bernardeschinek szerintem jól áll az irányító poszt is, bár ő is inkább a szélen érzi jól magát. Ők ketten olyan játékosok akikkel nem hiszem, hogy befürödnénk.