Azért hagyjuk ezt a Jesus vonalat.Ha valaki esélytelen,az ő.Nem értem minek kell ilyeneket bedobni a köztudatba.Agüero,Verratti,Sanchez trióra nagyobb az esély..tehát zéró!interfan írta:- Nagyon elkezdték írni most írni Henrichs nevét.
Hírek szerint ő a fő kiszemelt jobbhátvéd posztra.
Abban egyetért az olasz média, hogy balra szinte biztosan Rodriguez jöhet.
Ha esetleg valamiért mégsem, akkor Wendell az alternatíva.
Ezek a nevek mind nagyon jól hangzanak, és nagy lehetőség van bennük.
Én nagyon örülnék bármelyiknek.
- Úgy néz ki ez a Moratti interjú egy lavinát indított el.
Tegnap a Sky, most meg a Gazzetta foglalkozik G.Jesus üggyel.
Zhangék már a nyári extra nagy top-top-top secret tervet készítik elő vele kapcsolatban.
(Tiszta James Bond a dolog)
Újra megpróbáljuk bevetni Ronaldot is.
Jó erről beszélni, meg jó erről álmodni, hogy újra egy Ronaldo szintű játékos az Interbe legyen.
De...
Valljuk be totál esélytelen G.Jesus, úgy ahogy van esélytelen.
Sanchez, Agüerora van esély, ha fizetünk 100m-t.
Viszont G.Jesusért még a 100m is kevés lenne, főleg a Citynek amit nem érdekel a pénz.
Totálisan lehetetlen a dolog, de hát álmodni mindig is jó dolog.
- Ausilio pedig továbbra is Genoat járja, és naponta tárgyal a Samp vezetőkkel.
Muriel és Schicket akarja, egyenlőre a Suning mindkét nevet visszadobta.
De Ausilio eltökélt szándéka, hogy min az egyiket elhozza a nyáron.
Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming
- vaskalap
- Hozzászólások: 4142
- Csatlakozott: 2010.04.11. 16:20
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Teljesen egyetértek az előttem szólókkal.
Egyik dolog, hogy G.Jesus tényleg totálisan esélytelen.
Ahogy előttem írták, ő az szó szerint 0 esély.
CR, Messi, Neymar ugyanez az totálisan esélytelen kategória ő.
Szép dolog álmodni, de ez a lehetetlen álom.
Másik meg ez a extra top vonal.
Látjuk olaszban mennyik a fizetések...
Nálunk a max 5m ami Icardi.
Egy Verratti, Sanchez, Agüero vonalnak meg kellene min 12-13m.
Egyszerűen ez akkora elképesztő különsbséget hozna, hogy az már tarthatalan.
Bernardeschit mindenképpen hozni kellene, ő már magába 45-50m lenne.
Ha a Suning meg akar még egy embert, akkor körbelehet nézni.
Vannak hatalmas tehetség fiatalok, mint Dembele, Mbappe, Lemar.
De vannak bizonyított klasszisok is, mint pl Lamela, Eriksen, Carrasco, Mane, stb.
Most csak pár nevet írtam le, és ezek a játékosok 30-50m körül mozdíthatóak.

- lucky0
- Hozzászólások: 1786
- Csatlakozott: 2010.05.23. 20:47
- Tartózkodási hely: Mohács
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Néztem a Real-Napoli meccset és aki nagyon szemet szúrt az Diawara! Elképesztő a srác, 19 évesen vezére volt a Napolinak! Minden támadás rajta keresztül ment és úgy olvasta a játékot mint Vieira fénykorában! Egy-két éven belül az egyik legjobb lesz a posztján ebben biztos vagyok! A másik dolog pedig hogy pl. Koulibaly igen csak túl van értékelve, nagyon buta és fegyelmezetlen játékos mint a feketék általában! Napoli jó csapat olasz szinten, de
nemzetközileg kevés! Gyakran írják hozzánk Jamest...sztem ő is túlértékelt nem is kicsit! 80-ért nem szabad megvenni a felét sem éri! És ezt nem egy meccs alapján mondom!
nemzetközileg kevés! Gyakran írják hozzánk Jamest...sztem ő is túlértékelt nem is kicsit! 80-ért nem szabad megvenni a felét sem éri! És ezt nem egy meccs alapján mondom!
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
lucky0 írta:Néztem a Real-Napoli meccset és aki nagyon szemet szúrt az Diawara! Elképesztő a srác, 19 évesen vezére volt a Napolinak! Minden támadás rajta keresztül ment és úgy olvasta a játékot mint Vieira fénykorában! Egy-két éven belül az egyik legjobb lesz a posztján ebben biztos vagyok! A másik dolog pedig hogy pl. Koulibaly igen csak túl van értékelve, nagyon buta és fegyelmezetlen játékos mint a feketék általában! Napoli jó csapat olasz szinten, de
nemzetközileg kevés! Gyakran írják hozzánk Jamest...sztem ő is túlértékelt nem is kicsit! 80-ért nem szabad megvenni a felét sem éri! És ezt nem egy meccs alapján mondom!
Na meg ha már itt járunk, ne felejtsük ki Casemirot.
Aki jelenleg a világ egyik legjobb védekező KP-ja.
Hónapokig figyeltük, menni értek, de sok volt a 10m amit kértek érte.
A Real rá félévére megszerezte hat, azaz 6m-ért.
(Könyörgöm mi egy Ansaldit veszünk ennyiért)
De ugyanígy felehetne hozni Diawarat is, akit 14,5m-ért vett meg most nyáron a Napoli.
Ezek a nevek szépen csatlakoznak ahhoz az elképesztően hosszú névsorhoz, akiket aprópénzért kihagytunk, és milyen játékosok.
De ezt az Intertől megszokhattuk.
Egy remény van, hogy most a Suning érkezésével valami megváltozott.
Ez a változás Mario, Gagliardini párossal remélhetőleg el is kezdődött.
- mike
- Hozzászólások: 8593
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
lucky0 írta:Gyakran írják hozzánk Jamest...sztem ő is túlértékelt nem is kicsit! 80-ért nem szabad megvenni a felét sem éri! És ezt nem egy meccs alapján mondom!
Én nagy focistának tartom, akit sokszor oktalanul mellőznek a Realnál, még csak 25 éves, hosszú ideig lehetne a csapat vezére, kérdés megszerezhető-e emberi áron (70M-ig szerintem jó befektetés lenne, tekintve hogy fiatal, és sokoldalú)
Viszont tényleg sokkal reálisabb nevek Berardi és Bernardeschi, és nem is bánnám ha ők jönnének.
Lenne egy szemtelenül fiatal támadó szekciónk, Berardi, Icardi, Bernardeschi, Barbosa, Caprari, Martinez.
A Suning által preferált olaszosításba is passzolna.
Agüero és Alexis is nagy álom lenne, de mindkettő 30 jövőre, és 100 milliós áruk van, egyszerűen hülyeség lenne, ahogy Verratti 85 milliója is.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Távozók terén is egyetért az olasz média:
Banega, Brozovic, Perisic, Eder, Palacio, Biabiany.
Ők tűnnek biztos távozoknak a nyárra.
Én ehhez a sorhoz sürgősen hozzátenném az Ansaldi-Nagatomo párost.
Most az egy nagyon jó kérdés mennyi pénzt tudunk szerezni ezekből a játékosokból...
Egy 80m már álom lenne, de reálisabb 70m körüli összeg.
Juanért kapunk 6,5m-t a Roma kötelező opció gyanánt.
Erkint állítólag 1m-ért megveszi a Besiktas.
Joveticert 14m-s opció van, kérdés élnek e vele.
Ranocchiat meg bárhova is, de ki kell szórni 1m-ért.
20-22m körül bejöhet még belőlük is így.
Szóval úgy kb 90m korul bejöhet az eladásokból, ha végre okosan csinálnánk.

- Baggio85
- Hozzászólások: 2991
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Távozók terén is egyetért az olasz média:
Banega, Brozovic, Perisic, Eder, Palacio, Biabiany.
Ők tűnnek biztos távozoknak a nyárra.
Hát én Perisic-et biztos nem adnám. Én nagy kritikusa voltam, mikor idejött, mert nála is a koncentráció hiányát éreztem, amiben még jelenleg is tudna javulni, de nem tudom, hogy jelenleg kit tudnánk jobb balszélsőt hozni.
Kezdi felvenni az olasz foci "ritmusát", rengeteget fut, védekezik is ha kell, és folyamatosan játékban van, újra és újra megy előre, végig a 90 perc alatt. Én Őt biztos nem engedném el. Akkor már sokkal inkább Candrevát...
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Baggio85 írta:interfan írta:Távozók terén is egyetért az olasz média:
Banega, Brozovic, Perisic, Eder, Palacio, Biabiany.
Ők tűnnek biztos távozoknak a nyárra.
Hát én Perisic-et biztos nem adnám. Én nagy kritikusa voltam, mikor idejött, mert nála is a koncentráció hiányát éreztem, amiben még jelenleg is tudna javulni, de nem tudom, hogy jelenleg kit tudnánk jobb balszélsőt hozni.
Kezdi felvenni az olasz foci "ritmusát", rengeteget fut, védekezik is ha kell, és folyamatosan játékban van, újra és újra megy előre, végig a 90 perc alatt. Én Őt biztos nem engedném el. Akkor már sokkal inkább Candrevát...
Azért itt ugye látni kell, hogy a Suning 2 játékost is akar előre.
Ez egyértelmű mindkettő a kezdőbe jönne, egyszóval Perisic pados lenne.
Már itt kezdődik a baj, mivel tudjuk a horvátok mennyire nem bírják a padot.
Másik meg az, hogy Perisic estében legalabb kapnak valamennyi pénzt.
Most télen persze 20m volt a max, de ha zár egy jó tavaszt, akkor 30m korul jöhet érte.
A hírek szerint 25-30m-t szeretnénk érte kapni.
Ellenben Candreva esetében semmi esély normális összegre.
10-12m-s Chelsea ajánlat volt a csúcs érte. Ez nyárra sem nagyon lesz magasabb.
Tavaly 25m-ért vettük, nem fogjuk rá 1 évre 10m-ért eladni egyből.
- Baggio85
- Hozzászólások: 2991
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Baggio85 írta:interfan írta:Távozók terén is egyetért az olasz média:
Banega, Brozovic, Perisic, Eder, Palacio, Biabiany.
Ők tűnnek biztos távozoknak a nyárra.
Hát én Perisic-et biztos nem adnám. Én nagy kritikusa voltam, mikor idejött, mert nála is a koncentráció hiányát éreztem, amiben még jelenleg is tudna javulni, de nem tudom, hogy jelenleg kit tudnánk jobb balszélsőt hozni.
Kezdi felvenni az olasz foci "ritmusát", rengeteget fut, védekezik is ha kell, és folyamatosan játékban van, újra és újra megy előre, végig a 90 perc alatt. Én Őt biztos nem engedném el. Akkor már sokkal inkább Candrevát...
Azért itt ugye látni kell, hogy a Suning 2 játékost is akar előre.
Ez egyértelmű mindkettő a kezdőbe jönne, egyszóval Perisic pados lenne.
Már itt kezdődik a baj, mivel tudjuk a horvátok mennyire nem bírják a padot.
Másik meg az, hogy Perisic estében legalabb kapnak valamennyi pénzt.
Most télen persze 20m volt a max, de ha zár egy jó tavaszt, akkor 30m korul jöhet érte.
A hírek szerint 25-30m-t szeretnénk érte kapni.
Ellenben Candreva esetében semmi esély normális összegre.
10-12m-s Chelsea ajánlat volt a csúcs érte. Ez nyárra sem nagyon lesz magasabb.
Tavaly 25m-ért vettük, nem fogjuk rá 1 évre 10m-ért eladni egyből.
Én úgy tudom, hogy a Chelsea télen 26 millió fontot adott volna Candreva-ért és ezt a GdS és fcinternews.it írta meg, akik nem nagyon szoktak tévedni. Mondjuk gyorsan kellett valaki nekik, mert már az utolsó nap volt, így lehet, hogy fölé ajánlottak pár millióval, hátha sikerül meggyőzni minket, de azért szerintem ezen a nyáron simán kapnánk 20 millió eurót Candreva-ért.
Azt nem tudom, hogy a Suning kit akar hozni előre, de pl Bernardeschi nem csatár, Berardi meg nem szélső. Arról nem beszélve, hogy nyáron nagyon figyelmesen kell döntéseket hozni, mert Pioli azért, most elkezdett összerakni egy csapatot, rendszert, amit nem lenne jó, csak azért szétbombázni, hogy kirakatembereket hozzunk.
Persze Piolinak (és a "csapatának") nagy értékmérő és vizsga lesz, hogy hol végez az év végén, és azon belül is a Roma, Napoli elleni meccs. Nekem eddig pozitív csalódás és simán el tudnám képzelni vele a folytatást is. Persze kérdés, hogy mi is van valójában Simeone-val...
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ugyanaz aznap hozta le a BBC és a Sky hogy 12m eurós ajánlat volt Candrvaert.
Olaszok szeretnek nagyot mondani, szerintem maradjunk ennyiben.
Most télen is volt Brozovic 50m, Ranocchia Spurs, Nagatomo MU, Biabiany Chelsea.
Azt hiszem ez mindent elmond.

- brecsinho
- Hozzászólások: 1683
- Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
- Tartózkodási hely: KINGS CITY
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Perisicet én is megtartanám, ha tartja ezt a formát/hozzáállást, inkább Candrevat kéne beáldozni. Mondjuk ha bírja a padot, akkor oda elfér és maradhatna. Elvileg távozik a Palacio,Eder,Biabiany sor, így kell is 2 ember előre,de nem hinném,hogy egyből kezdőbe jönnének,főleg ha az egyik érkező egy vice Icardi. Remélem ezt a Rodrigez dolgot már nem szúrjuk el,nagyon azt írják mindenhol,hogy ide akar jönni. Bízzunk benne nem ő lesz az új Alvaro Pereira
Amúgy meg nagyon mesze még a nyár,persze jó tervezgetni és álmodozni,de nagyon sok függ attól hol végzünk a szezon végén. Jó lenne,ha a roma/napoli páros elkezdene kicsit botladozni,nekünk pedig muszáj lesz lezúzni őket és kb. mindenki mást is.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
brecsinho írta:Perisicet én is megtartanám, ha tartja ezt a formát/hozzáállást, inkább Candrevat kéne beáldozni. Mondjuk ha bírja a padot, akkor oda elfér és maradhatna. Elvileg távozik a Palacio,Eder,Biabiany sor, így kell is 2 ember előre,de nem hinném,hogy egyből kezdőbe jönnének,főleg ha az egyik érkező egy vice Icardi. Remélem ezt a Rodrigez dolgot már nem szúrjuk el,nagyon azt írják mindenhol,hogy ide akar jönni. Bízzunk benne nem ő lesz az új Alvaro PereiraAmúgy meg nagyon mesze még a nyár,persze jó tervezgetni és álmodozni,de nagyon sok függ attól hol végzünk a szezon végén. Jó lenne,ha a roma/napoli páros elkezdene kicsit botladozni,nekünk pedig muszáj lesz lezúzni őket és kb. mindenki mást is.
Annyiban pontosítanék, hogy a kezdőbe akar 2 játékost a Suning.
Egyik ugye a top olasz.
Másik pedig a top külföldi, vagy a másik top olasz.
Vice-Icardit ezen kívül szeretnénk, szóval ez már min 3 játékos.
Na és akkor még ugye ott van Caprari is.
Lényegében a legnagyobb változások elől várhatók.
KP-ra 1 játékos várható, védelembe max 3, elől pedig min 3-4.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Továbbra is teljesen egyértelmű az olasz lapokban, hogy egyetlen reális és legkomolyabb top-top név előre Alexis Sanchez.
Angol lapok is megerősítik, hogy nyáron biztosan távozik.
A Suning a hírek szerint mindent megakar tenni Alexisert.
100m körüli igazolási díj, és kb 12-13m-s éves fizetés szükséges.
PSG, Juve, Inter akik első sorban vannak érte.
Angol lapok is megerősítik, hogy nyáron biztosan távozik.
A Suning a hírek szerint mindent megakar tenni Alexisert.
100m körüli igazolási díj, és kb 12-13m-s éves fizetés szükséges.
PSG, Juve, Inter akik első sorban vannak érte.
- brecsinho
- Hozzászólások: 1683
- Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
- Tartózkodási hely: KINGS CITY
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Továbbra is teljesen egyértelmű az olasz lapokban, hogy egyetlen reális és legkomolyabb top-top név előre Alexis Sanchez.
Angol lapok is megerősítik, hogy nyáron biztosan távozik.
A Suning a hírek szerint mindent megakar tenni Alexisert.
100m körüli igazolási díj, és kb 12-13m-s éves fizetés szükséges.
PSG, Juve, Inter akik első sorban vannak érte.
100m egy olyan játékosért akinek egy éve van a szerződésből és jövőre lesz 30? Ráadásul majd 3x annyi fizuért,mint Icardi? Hát nem tudom,ha ennyire nem számít a pénz, akkor már inkább Messit kéne megpróbálni..
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Szerződést hosszabbítunk a Murillo, Medel, D'Ambrosio, Andreolli sorral.
-
matyinter
- Hozzászólások: 1577
- Csatlakozott: 2013.08.03. 12:09
- Tartózkodási hely: magánkívül
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Szerződést hosszabbítunk a Murillo, Medel, D'Ambrosio, Andreolli sorral.
Andreollival minek? Évi 1 meccsért? Vagy kell a bl/el-be nevezésnél mint saját nevelés, most hirtelen ez ugrott be!?
- lucky0
- Hozzászólások: 1786
- Csatlakozott: 2010.05.23. 20:47
- Tartózkodási hely: Mohács
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Bernardeschi kis gólt akasztott a Gladbachnak szabadrúgásból! Amióta szóba hozták velünk különösképp figyelem a srácot, nem mostanában volt hasonló képességű olasz tehetség! Azt mondom rá nem szabad sajnálni a pénzt, kerül amibe kerül, de jövőre Inter mezben szeretném látni! Be is dobok gyorsan egy százast a perselyembe!
Sajnos nem én nyertem az Eurojackpotot! 
- Akiloz88
- Hozzászólások: 519
- Csatlakozott: 2014.07.30. 13:26
- Tartózkodási hely: Gyöngyös
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
brecsinho írta:Perisicet én is megtartanám, ha tartja ezt a formát/hozzáállást, inkább Candrevat kéne beáldozni. Mondjuk ha bírja a padot, akkor oda elfér és maradhatna. Elvileg távozik a Palacio,Eder,Biabiany sor, így kell is 2 ember előre,de nem hinném,hogy egyből kezdőbe jönnének,főleg ha az egyik érkező egy vice Icardi. Remélem ezt a Rodrigez dolgot már nem szúrjuk el,nagyon azt írják mindenhol,hogy ide akar jönni. Bízzunk benne nem ő lesz az új Alvaro PereiraAmúgy meg nagyon mesze még a nyár,persze jó tervezgetni és álmodozni,de nagyon sok függ attól hol végzünk a szezon végén. Jó lenne,ha a roma/napoli páros elkezdene kicsit botladozni,nekünk pedig muszáj lesz lezúzni őket és kb. mindenki mást is.
Ha meg tudjuk szerezni Berardi-t és Bernandeschi-t akkor adjuk el Perisic-t. Nincs értelme annak, hogy egymás elől vegyék el a játéklehetőséget. Candreva-t is elengedném, de kétlem, hogy bárki fizetne olyan összeget amire azt mondanánk, hogy ennyiért vihetik.
Eder viszont nagy kérdőjel. Örülnék, ha maradna, de nincs olyan poszt ahová betenném a kezdőbe. Csereként meg inkább Barbosa meg Pinamonti álljon be és bizonyítsanak.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Akiloz88 írta:brecsinho írta:Perisicet én is megtartanám, ha tartja ezt a formát/hozzáállást, inkább Candrevat kéne beáldozni. Mondjuk ha bírja a padot, akkor oda elfér és maradhatna. Elvileg távozik a Palacio,Eder,Biabiany sor, így kell is 2 ember előre,de nem hinném,hogy egyből kezdőbe jönnének,főleg ha az egyik érkező egy vice Icardi. Remélem ezt a Rodrigez dolgot már nem szúrjuk el,nagyon azt írják mindenhol,hogy ide akar jönni. Bízzunk benne nem ő lesz az új Alvaro PereiraAmúgy meg nagyon mesze még a nyár,persze jó tervezgetni és álmodozni,de nagyon sok függ attól hol végzünk a szezon végén. Jó lenne,ha a roma/napoli páros elkezdene kicsit botladozni,nekünk pedig muszáj lesz lezúzni őket és kb. mindenki mást is.
Ha meg tudjuk szerezni Berardi-t és Bernandeschi-t akkor adjuk el Perisic-t. Nincs értelme annak, hogy egymás elől vegyék el a játéklehetőséget. Candreva-t is elengedném, de kétlem, hogy bárki fizetne olyan összeget amire azt mondanánk, hogy ennyiért vihetik.
Eder viszont nagy kérdőjel. Örülnék, ha maradna, de nincs olyan poszt ahová betenném a kezdőbe. Csereként meg inkább Barbosa meg Pinamonti álljon be és bizonyítsanak.
Teljesen egyetértek veled.
Két játékost akarunk a kezdőbe, és min egyet a padra.
Szóval min 3, de lehet 4 játékos is érkezik előre.
Egyszerűen felesleges Perisicet a padra megtartani, főleg úgy, hogy tudjuk mennyire "jól viseli" a padot.
Candreva szinte fixen marad, mivel 1 évre rá hogy leigazoltuk, nem fogjuk fele összegért eladni.
Edernek viszont nagy jövőt nem jósolok, főleg ha Candreva is marad, és min 1 de lehet 2 játékos is érkezik a padra.
- Komax
- Hozzászólások: 2724
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
- Tartózkodási hely: Szekszárd
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Bernandeschit mindenképp, Berardit nem mindenáron hoznám. Persze ne legyen igazam, de olyan Eder feelingem van vele szembe. Középcsapatban király, nagy csapatban csak egy csere. Azért arra is számítsunk, hogy nem minden igazolásunk sűl el olyan jól mint Gaglia v. Marió. Például Shaqiri is mekkora fogadtatást kapott, azt hol van most..nem élcsapatnál.
Bernandeschiért Eder+pénzel simán nyeregben lennénk érte. Fior is jól jár, kapnának egy válogatott játékost meg egy csomó lóvét.

- Festa
- Hozzászólások: 8351
- Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42
- vaskalap
- Hozzászólások: 4142
- Csatlakozott: 2010.04.11. 16:20
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Tartok tőle,nem mi lennénk az egyetlen jelentkező.Festa írta:http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/arsenal-tobbezres-tuntetes-sanchez-tavozasa-erdekeben-2552885
Mi lehetnénk az ideális állomás neki.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
- Megszólalt Gabriel Jesus ügynöke.
Elmondta hatalmas öröm és megtiszteltetés számára, Moratti szavai.
Megtiszteltetés az Inter érdeklődése.
Viszont most nyáron teljesen kizárt az üzlet.
G.Jesus jelenleg csak a Cityre és a visszatérésre koncrentrál.
Jövőben pedig nem tudja megmondani mi lesz.
- Gazzetta és a TS szerint is mindenben megállapodtunk Rodriguezzel.
Gazzetta szerint 5 éves szerződés és évi 2,5m + bonuszok fizetés.
TS szerint viszont 4m-s fizetést kapna.
- Ahogy arról már volt hír, új szerződést kap Medel, Murillo, D'Ambrosio, Andreolli és Pinamonti is.
- Valamint Piero Ausilio barátunk is hosszabbít 2020-ig.
- Berardi továbbra is egyik fő cél nyárra, érte 35-40m között kér a Sassuolo.
- Bernardeschivel pedig hosszabbítani akar a Fio, és 70m-s kivásárlási záradékot tenni az új szerződésbe.

- Portiere32
- Hozzászólások: 1106
- Csatlakozott: 2010.05.13. 23:42
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Bernardeschivel pedig hosszabbítani akar a Fio, és 70m-s kivásárlási záradékot tenni az új szerződésbe.
Ha van egy csepp esze Bernardeschi-nek, akkor ebbe nem megy bele... A Fio-val sose fog semmit elérni, viszont 70 milliót se hiszem, hogy valaki letenne érte...
- Tojgli
- Hozzászólások: 845
- Csatlakozott: 2015.08.06. 23:18

Portiere32 írta:interfan írta:Bernardeschivel pedig hosszabbítani akar a Fio, és 70m-s kivásárlási záradékot tenni az új szerződésbe.
Ha van egy csepp esze Bernardeschi-nek, akkor ebbe nem megy bele... A Fio-val sose fog semmit elérni, viszont 70 milliót se hiszem, hogy valaki letenne érte...
Akkor megveszik 30-40-ért. A kivásárlási árat gondolom, csak azért rakta bele a Fio, hogy ha valaki nagyon meg akarná venni, akkor 70M-t kell érte leszurkolni. De ez a hosszabbítás szerintem csak azt jelezné, hogy eladás előtt még a Fio be akarja magát biztosítani. Így is-úgy is el lesz adva a srác.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Tojgli írta:Portiere32 írta:interfan írta:Bernardeschivel pedig hosszabbítani akar a Fio, és 70m-s kivásárlási záradékot tenni az új szerződésbe.
Ha van egy csepp esze Bernardeschi-nek, akkor ebbe nem megy bele... A Fio-val sose fog semmit elérni, viszont 70 milliót se hiszem, hogy valaki letenne érte...
Akkor megveszik 30-40-ért. A kivásárlási árat gondolom, csak azért rakta bele a Fio, hogy ha valaki nagyon meg akarná venni, akkor 70M-t kell érte leszurkolni. De ez a hosszabbítás szerintem csak azt jelezné, hogy eladás előtt még a Fio be akarja magát biztosítani. Így is-úgy is el lesz adva a srác.
Jelenleg 50m-t kér a Fio érte.
Chelsea, Juve, Inter, akiket folyamatosan írnak.
Ha meglesz a hosszabbítás, és Bernardeschi így folytatja, akkor 70m alatt nem adják el az biztos.
-
gianluca
- Hozzászólások: 489
- Csatlakozott: 2012.01.05. 13:52
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Jelenleg 50m-t kér a Fio érte.
Chelsea, Juve, Inter, akiket folyamatosan írnak.
Ha meglesz a hosszabbítás, és Bernardeschi így folytatja, akkor 70m alatt nem adják el az biztos.
No most kellene egy kis "aknamunka" és elkezdeni puhítani Bernardeschit vagy az ügynökét, hogy ne írjon alá egy új szerződést. Az neki is érdeke lehet, hogy egy nagyobb csapathoz igazoljon és azt egy új szerződés nehezítheti. Hacsak nem ragaszkodik mindenképp a Fiohoz.
Amúgy ez a kivásárlási záradék meg csak a játékos (ügynök khm...) érdeke lehet, a klub jobban ezzel nem járhat, mivel maximalizálja a pénzt, amit kaphat egy spílerért
- Tojgli
- Hozzászólások: 845
- Csatlakozott: 2015.08.06. 23:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:
Jelenleg 50m-t kér a Fio érte.
Chelsea, Juve, Inter, akiket folyamatosan írnak.
Ha meglesz a hosszabbítás, és Bernardeschi így folytatja, akkor 70m alatt nem adják el az biztos.
Dehogynem. A Fior pénzt fog belőle csinálni, tudják, hogy nem fogják tudni megtartani. Maximum 50 körül fog elmenni.
- mike
- Hozzászólások: 8593
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Bernardeschivel pedig hosszabbítani akar a Fio, és 70m-s kivásárlási záradékot tenni az új szerződésbe.
Jó nagy baromság lenne tőle ha hosszabbítana, saját és ügynöke alkupozícióját gyengítené.
Meg kell szerezni de az 50 milla éppen eleg pénz érte.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Érdemes lesz figyelni ma mindkét BL meccset.
Jó pár olyan játékos játszani fog, akiket szóbahoztak nyárra.
Gabriel Jesus zsenializmusát sajnos nem láthatjuk sérülés miatt.
Viszont a Monacoból mindenképpen érdemes figyelni a: Sidibe, Fabinho, (Bakayoko aki sérült), Lemar, B.Silva, Mbappe sort.
Valamint a másik meccsen is vannak ilyen nevek.
Leverkursen: Leno, (Tah aki sérült), Wendell, Henrichs, Bellarabi
Atletico: Gimenez, Vrsaljko, Carrasco

R9.
- Hozzászólások: 6431
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
ennyire jo ez a g jesus? en csak a goljait lattam, meccsen meg nem
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
R9. írta:ennyire jo ez a g jesus? en csak a goljait lattam, meccsen meg nem
Elképesztő az ember, minden egyes megmozdulása élmény számba megy.
Nem véletlen hogy minden egyes lap a fiatal Ronaldot látja benne.
És mindent elmond róla, hogy még maga Ronaldo is elmondta önmagát látja a srácban.
Rég látot a foci világa ekkora tehetséget mint őt.
Totál Ronaldo a srác.
Ha igy folytatja, akkor semmi kérdés hogy a világ legjobb játékosa lesz.
-
R9.
- Hozzászólások: 6431
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Akkor meg serulten elkell hozni ha tenyleg hasonlit ra akar kicsit is 
Raadasul olimpian meg ugy volt hogy jon hozzank, ezert kivoltam h Gabigol lotte a golokat nem pedig o
Raadasul olimpian meg ugy volt hogy jon hozzank, ezert kivoltam h Gabigol lotte a golokat nem pedig o
- Portiere32
- Hozzászólások: 1106
- Csatlakozott: 2010.05.13. 23:42
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:R9. írta:ennyire jo ez a g jesus? en csak a goljait lattam, meccsen meg nem
Elképesztő az ember, minden egyes megmozdulása élmény számba megy.
Nem véletlen hogy minden egyes lap a fiatal Ronaldot látja benne.
És mindent elmond róla, hogy még maga Ronaldo is elmondta önmagát látja a srácban.
Rég látot a foci világa ekkora tehetséget mint őt.
Totál Ronaldo a srác.
Ha igy folytatja, akkor semmi kérdés hogy a világ legjobb játékosa lesz.
Hát nem tudom én végig néztem egy 6 perces youtube videót, amibe gondolom össze rakták a legjobb megmozdulásait a city-be, azért erősen kell nézni, hogy Ronaldo-t meglássam benne... Pedig jó videókat még Kuzmanovic-ról is lehetett csinálni...
Persze tehetséges, meg szépen beszöktetett párszor a védők mögé, de azért a világ legjobb játékosával még várnék.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Portiere32 írta:interfan írta:R9. írta:ennyire jo ez a g jesus? en csak a goljait lattam, meccsen meg nem
Elképesztő az ember, minden egyes megmozdulása élmény számba megy.
Nem véletlen hogy minden egyes lap a fiatal Ronaldot látja benne.
És mindent elmond róla, hogy még maga Ronaldo is elmondta önmagát látja a srácban.
Rég látot a foci világa ekkora tehetséget mint őt.
Totál Ronaldo a srác.
Ha igy folytatja, akkor semmi kérdés hogy a világ legjobb játékosa lesz.
Hát nem tudom én végig néztem egy 6 perces youtube videót, amibe gondolom össze rakták a legjobb megmozdulásait a city-be, azért erősen kell nézni, hogy Ronaldo-t meglássam benne... Pedig jó videókat még Kuzmanovic-ról is lehetett csinálni...![]()
Persze tehetséges, meg szépen beszöktetett párszor a védők mögé, de azért a világ legjobb játékosával még várnék.
Ahhoz hogy valakit megtudj ítélni, nem youtube videókat kell nézni.
Jópár meccsen látni kell valakit, hogy bármiféle véleményt lehessen mondani.
Senki nem mondta hogy jelenleg a világ legjobb játékosa, de ha igy folytatja akkor az lesz.
- Portiere32
- Hozzászólások: 1106
- Csatlakozott: 2010.05.13. 23:42
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Portiere32 írta:interfan írta:

Ja nem is kötekedni akartam, csak felkeltetted az érdeklődésem, hogy megnézzem a srácot.
Majd az idő úgyis eldönti, hogy valóban mire is képes.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
R9. írta:Akkor meg serulten elkell hozni ha tenyleg hasonlit ra akar kicsit is
Raadasul olimpian meg ugy volt hogy jon hozzank, ezert kivoltam h Gabigol lotte a golokat nem pedig o
Majd talán egyszer jópár év múlva kb 200m-ért.
Mert ő esélytelenebb jelenleg mint Messi vagy CR.
Ez olyan mint hogy évek óta akarja a PSG 250m-ért Neymart.
Látjuk mennyi sikerrel járnak.
Vannak játékosok akik tényleg mozdíthatatalan kategóriába tartoznak, és legyen szó bármennyi pénzről.
-
R9.
- Hozzászólások: 6431
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
es abban is hasonlit ronaldora h o is leserult 1 szezonra fiatalon 
- mike
- Hozzászólások: 8593
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Majd talán egyszer jópár év múlva kb 200m-ért.
Mert ő esélytelenebb jelenleg mint Messi vagy CR
Annyira nem vagyok elájulva tőle, volt már legalább 20 új Messi, 50 új Maradona, 100 új Ronaldo, mégis róluk beszélünk még mindig.
Gabriel Jesus sztár lesz, de egyenlőre nem ér többet mint amit fizettek érte.
Nem is értem most hogy kerülhetett szóba. A nyáron elhalászták előlünk, dupla meg tripla áron már köszi nem kérjük: )
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
mike írta:interfan írta:Majd talán egyszer jópár év múlva kb 200m-ért.
Mert ő esélytelenebb jelenleg mint Messi vagy CR
Annyira nem vagyok elájulva tőle, volt már legalább 20 új Messi, 50 új Maradona, 100 új Ronaldo, mégis róluk beszélünk még mindig.
Gabriel Jesus sztár lesz, de egyenlőre nem ér többet mint amit fizettek érte.
Nem is értem most hogy kerülhetett szóba. A nyáron elhalászták előlünk, dupla meg tripla áron már köszi nem kérjük: )
Egy biztos, őt jelenleg semmi áron nem tudnánk megszerezni.
Sem 100m-ért, sem 150m-ért.
Majd idővel, ha már beleun a Citybe, akkor talán.
De jelenleg őt max csodálhatjuk.
Ma meg érdemes lesz figyelni a már korábban leírt játékosokat.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Sidibe, Bakayoko, Fabinho, B.Silva, Lemar, Mbappe.
Érdemes lesz nézni ma a City-Monacot.
Aki meg a másikat nézi:
Henrichs, Wendell, Bellarabi.
Gimenez, Vrsaljko, Carrasco.
Érdemes lesz nézni ma a City-Monacot.
Aki meg a másikat nézi:
Henrichs, Wendell, Bellarabi.
Gimenez, Vrsaljko, Carrasco.
- lucky0
- Hozzászólások: 1786
- Csatlakozott: 2010.05.23. 20:47
- Tartózkodási hely: Mohács
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Nézem a City-Monaco meccset,pazar! A Monacobol lehetne csemegézni, a két szélső védőjük,valamint B. Silva és Mbappe is hatalmas játékosok! Jól állna nekik a kék-fekete! 
- Portiere32
- Hozzászólások: 1106
- Csatlakozott: 2010.05.13. 23:42
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:Sidibe, Bakayoko, Fabinho, B.Silva, Lemar, Mbappe.
Érdemes lesz nézni ma a City-Monacot.
Aki meg a másikat nézi:
Henrichs, Wendell, Bellarabi.
Gimenez, Vrsaljko, Carrasco.
Ez az Atletico Madrid már korántsem az amit az elmúlt jónéhány évben láttunk...
Update: mondjuk szeretném az Intert látni a BL kiesési szakaszban, hogy 4 gólt rúg, de aki látta a meccset az tudja miről beszélek
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
lucky0 írta:Nézem a City-Monaco meccset,pazar! A Monacobol lehetne csemegézni, a két szélső védőjük,valamint B. Silva és Mbappe is hatalmas játékosok! Jól állna nekik a kék-fekete!
Fantasztikus egy meccs volt, nagyon rég láttam ennyire magas színvonalú jó meccset.
Monacoba pedig fantasztikus tehetségek vannak.
Ha lenne egy kis ész, akkor ilyen csapatoknál kellene körülnézni.
- vaskalap
- Hozzászólások: 4142
- Csatlakozott: 2010.04.11. 16:20
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Nem volt piskóta a meccs!Egyébként a monacoból szerintem az adott nevek közül bárki jöhrtne,elég célratörő focit játszanak.
- Festa
- Hozzászólások: 8351
- Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Portiere32 írta:interfan írta:Sidibe, Bakayoko, Fabinho, B.Silva, Lemar, Mbappe.
Érdemes lesz nézni ma a City-Monacot.
Aki meg a másikat nézi:
Henrichs, Wendell, Bellarabi.
Gimenez, Vrsaljko, Carrasco.
Ez az Atletico Madrid már korántsem az amit az elmúlt jónéhány évben láttunk...
Update: mondjuk szeretném az Intert látni a BL kiesési szakaszban, hogy 4 gólt rúg, de aki látta a meccset az tudja miről beszélek
Én is azt néztem.Gameiro óriásit játszott.
Simeone megpróbálja még egyszer ezt a BL serleget.
-
Fan Gusto
- Hozzászólások: 701
- Csatlakozott: 2010.07.28. 10:27
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:lucky0 írta:Nézem a City-Monaco meccset,pazar! A Monacobol lehetne csemegézni, a két szélső védőjük,valamint B. Silva és Mbappe is hatalmas játékosok! Jól állna nekik a kék-fekete!
Fantasztikus egy meccs volt, nagyon rég láttam ennyire magas színvonalú jó meccset.
Monacoba pedig fantasztikus tehetségek vannak.
Ha lenne egy kis ész, akkor ilyen csapatoknál kellene körülnézni.
A meccs maga hihetetlen szórakoztató volt, viszont annyi pontatlanság, hiba volt a csapatok játékában, hogy az párját ritkítja ezen a szinten.
Ha jól védekező játékosokat akarunk igazolni, akkor nem biztos, hogy a ma pályára lépő csapatokból kéne szemezgetni... a kapott gólok száma legalábbis erről árulkodik. Ettől függetlenül aláírom, hogy Sidibe vagy Mendy penge focisták, de, hogy védekezésben nem életbiztosítás, amit nyújtanak, az fix.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Már jönnek is a hírek, miszerint az Inter megfigyelői élőben nézték meg a City-Monaco meccset.
Több Monaco játékost is figyelve, de leginkább Mbappet.
Aki látta a meccset, és látott idén pár Monaco meccset, azt tudja miért is figyelik ennyien a Monaco játékosait.
Sidibe, Fabinho, Mendy, Bakayoko, B.Silva, Lemar, Mbappe, mind fantasztikus tehetségek.
Én nagyon is támogatnám, ha végre mi hoznánk el a tehetségeket, és nálunk vállnának be.
Teli van európa olyan szintű tehetségekkel, akikből világklasszis lesz.
Olyan játékosokról maradtunk le az elmúlt években, hogy az ember inkább fel sem sorolja.
Kb 2 világverő csapatot lehetne belőle összerakni.
Mindezt csak azért, mert mi sosem mertünk igazán nyúlni ehhez a vonalhoz.
Mi mindig is a rutinra szavaztunk, mert tudjuk "azonnali eredmény kell".
6 éve jön az azonnali eredmény, sőt már lassan 7.
Végre Mario, Barbosa, Gagliardini kapcsán ráléptünk egy útra, és szépen ezen kell továbbmenni.
Nem pedig a 100m, és Sanchez, Aguero, Verrattik.

Ez egy teljes FM lesz amit leírok, de megpróbálom összeszedni a már említett vonal neveit.
Azokat akiket szóbahoztak, és azokat is akiket szóba kellene hozni velünk.
- KAPU:
Én itt nem változtatnék, persze vannak nagy tehetség kapusok is, de Handaban még 1-2 jó év biztosan van.
Az meg tökmindegy ki a 2. számú kapus.
Visszajön Bardi és Di Gennaro, bármelyik megteszi.
- Jobbhátvéd:
Cserének nálam tökéletes lenne jobbra D'Ambro, balra pedig Santon.
Viszont az Ansaldi, Naga párost sűrgőssen ki kell rúgni, amilyen messzire csak lehet.
Az én álmom ide Fabinho lenne. Persze mostanában a KP-n játszik, de világklasszis teljesítményre képes jobbhátvéd és KP poszton is. Egy teljesen univerzális játékos, óriási fogás lenne.
De sajnos már most 35m-s MU ajánlatról hallani. Nem is valószínű hogy ezalatt eladják.
Sidibe szintén egy nagyon jó játékos, mindenképpen mennék érte is egy kört.
Ugyanez a helyzet a Leverkursenes Henrichs kapcsán is.
Ha 20-25m között megszerezhetőek, akkor mindenképp.
Viszont ha nem, akkor ott lenne Darmian vagy Vrsaljko is. Ők biztosan hozhatók 20-25m között.
Fabinho (álom), Sidibe, Henrichs, Darmian, Vrsaljko
- KH:
Miranda, Murillo, és ha kell Medel, na meg Andreolli úgyis marad a nevezések miatt.
Ide teljesen egyértelmű, egyetlen egy klasszis KH-ra van szükség.
Marquinhos hatalmas álom lenne, de sajnos az ő ára kb 60-70m-nál van.
Szintén ott van Gimenez, Tah is, akik hatalmas tehetségek.
De Manolast se felejtsük ki, aki a Seria A egyik legjobb KH-ja.
Én ezért Manolast választanám, mivel Marquinhos elképesztően drága.
Manolas meg 45m-ért elehet hozni.
Marquinhos, Manolas, Gimenez, Tah
- Balhátvéd:
Itt megint teljesen tiszta a dolog, egyetlen egy játékos kell a kezdőbe.
Rodriguez abszolult adja magát, 20-22m nem pénz érte.
Nálam ő a favorit.
Ha esetleg nem, akkor ugye Wendellt írják.
Rodriguez, Wendell
- KP:
Brozovic, Banega egyik sem bírja a padot, az olasz média egyöntetűen írja is, hogy mindkettő ellesz adva a nyáron.
Mario, Gagliardini ugye alap, mint ahogy az univerzális Medel is.
Kondogbiat szerintem nem kéne eladni, sokkal több van benne mint amit eddig mutatott.
Tehát ebből kiderül, ide is egy játékos kell a kezdőbe.
Ahogy azt már leírtam, nálam ez a 90m és Verratti vonal nem.
Hiába a világ egyik legjobbja, ennyit nem szabad egy játékosért adni.
Ha egész nyáron 1-2 játékosra lenne szükség, az más helyzet lenne.
De jelenleg kb 6 új játékos kell a kezdőbe.
Nálam így a KP-n Weigl lenne a befutó.
De mindenképpen megérne egy próbát Tolisso is.
40 max 50m-ért mozdíthatóak.
Weigl, Tolisso
- Támadósor:
Most épp a Chelseavel, és 30-35m-s hírekkel hozzák szóba Perisicet.
Mindenki egyetért abban, hogy ő távozni fog.
Egy a padot sem bírja, kettő meg ő az egyetlen akiért komoly pénzt lehet kapni elől (Icardin kívül).
A Suningnak meg egyértelmű célja, hogy két játékost is hoz előre a kezdőbe.
Ilyen Eder, Palacio, Biabany sort minél előbb ki kell szórni.
Candrevat senki nem fogja elvinni olyan áron amennyire mi igent mondanánk. Szóval ő szinte fixen marad.
Az olasz top játékos egyértelműen Bernardeschi lehet.
Ebben szurkolók, és a Suning vezetői is egyetértenek.
Viszont én itt a másik posztra megint nem a 100m és Alexis vagy Aguero vonalat erőltetném.
Kezdjük ott, hogy ki sem nagyon jönne a keretből ami a mercatora van.
Berardiban szintén nagy lehetőség van, de én azért külföldön is körbenéznék.
Dembele, Lemar, Mbappe csak hogy pár nevet említsek meg. Ezek a játékosok 30-40m körül hozhatók.
De ha annyira nagy nevet akarunk, akkor van az Aguero, Sanchez vonalon kívül is játékos.
Carrasco, Mane, Lucas, Lamela, Eriksen.
Ezek persze drágább játékosok, min 40-60m, de ők már most top-top játékosok.
Szóval Bernardeschi mint az egyik.
Másik meg amire én mennék, az a Carrasco, Mane, Lucas, Eriksen, Lamela, Dembele, Lemar, Mbappe, Berardi sor közül egy.
- Center:
Icardit meg kell tartani, egyszerűen nem szabad eladni.
Szerencsére csak 2 hétig él a kivásárlási záradék.
Én ezt az Ausilio féle Muriel, Shick vonalat egyáltalán nem támogatnám.
Felesleges 20m-ért ilyen játékosok.
Jön vissza ingyen Caprari. Aki ugye nem center, hanem amolyan Insigne féle szélső, visszavont center, center poszt.
Caprari, Candreva, Barbosa már eleve lenne 3 cserénk a szélekre és a center posztra.
Aminek szerintem elégnek kell lennie.
Tehát ezt az egészet kb összegekbe leírva:
- Távozók:
Kölcsönben lévők (Jovetic, Juan, Rano, Erkin) kb 22m
Ansaldi-Nagatomo 3-4m
Brozovic 20-25m
Banega 15m
Eder 5m
Biabiany 2m
Perisic 30m
Ez kb lenne 80-90m között
- Érkezők:
Jobbhátvéd 20-25m
Manolas 45m
Rodriguez 20m
Weigl/Tolisso 40-50m
Bernardeschi 50m
Top név előre 50-60m
Ez meg kb lenne 230-250m
Mint voltak a hírek, a Suning kb 150m-t áldoz az eladásokon kívül a nyári mercatora.
Ebből könnyen kiszámítható, hogy szépen ki is tudnánk hozni ezt a mercatot.
Persze ez egy totál FM volt, jópár reálisan figyelt névvel.
Ahogy azt már sokszor írtam, folytatni kell a Mario, Gagliardini féle vonalat.
Ez a leírt mercato 100%-ban olyan lenne.
Handa, Bardi/Di Gennaro
Jobbhátvéd, D'Ambro, Rodriguez, Santon
Manolas, Murillo, Miranda, Medel, Andreolli
Weigl/Tolisso, Gagliardini, Mario, Kondogbia, (Medel)
Bernardeschi, Top szélső, Candreva, Caprari
Icardi, Barbosa
21 fős keret bőven elég.
Kiegészülve az ifikkel, bőven-bőven elég.
Évek óta hatalmas létszámú keretünk van, és rengeteg élősködő a nyakunkon.

drrossgeller
- Hozzászólások: 778
- Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
interfan írta:
- Érkezők:
Jobbhátvéd 20-25m
Manolas 45m
Rodriguez 20m
Weigl/Tolisso 40-50m
Bernardeschi 50m
Top név előre 50-60m
Szépen összeszedted Interfan. Nem is hangzik rosszul.
Nekem van egy olyan érzésem, ha Pioli marad, akkor 3 védős rendszerben fogjuk tolni. Ezért is írják, hogy fontos lenne Manolas. Én kicsit konzervatív módon jövőre lehet megnéznék hosszabb távon egy 3-5-2 felállást, főleg mivel én is egyre több helyen olvasom, hogy Perisic a nyáron távozik. Viszont ebben a rendszerben jobbra nagyon sok emberünk van: Candreva, D'Ambro és Mario is tud ott játszani. Van még idő, kíváncsi vagyok Berardi tavaszára, mert ha újra hozná a formáját, akkor szerintem bőven megérné hozni.
Ha már FM:
-----------------------------Handa
---------Manolas-----------Medel-----------Miranda
Mario------------Fabinho----------Gagliardini---------R.Rodriguez
--------------------------Bernardeschi
-----------------Berardi----------------Icardi
Kispad: Bardi, Murillo, G. Rodriguez, D'Ambro, Candreva, Kondog, Barbosa, Éder, Martinez
Nálam Caprari kölcsönbe menne, én Santonnal nem számolok, mivel Pioli sem. Brozo ha nem áll le a hisztivel, akkor ő is megy, ahogy Perisic is a lapok szerint. Pala pedig megy levezetni most már tényleg.
Az univerzális játékosoknak köszönhetően, ha éppen arról van szó akár 4-3-3-má is alakítható a csapat.
Ma olvastam, hogy Caprarit lehet bevonjuk valamelyik olasz támadóért történő ajánlatba. Illetve padra Gonzalo Rodriguez neve továbbra is élénken él a netes portálok szerint.