RenciDavid írta:Hàt ez a Bellotti érdekes, ha ő jön, akkor Icardi jó eséllyel menni fog.
Szerintem ezek nagyon ilyen szenzációhajhász pletykák. Mind Belotti, mind Icardi távozása. Mert ezen "hírek" szerint 70m + Ranocchia + Santon + Edert ajánlottuk Belottiért. Az Atletico meg 50m + Correat ajánlotta Icardiért. Ez volt a tegnap délelőtti TS hír. Ez az egyetlen egy Belotti "hír" volt. Majd délutánra írt erről a Gazzetta és a Sky is, viszont teljesen mást. Azt hogy Belottiért nem az Inter, hanem az Atletico van harcban, akit Lazzacette mellett szeretnék őt előre.
KAPU: Ezen a poszton semmi kérdés, jött ugye Padelli, marad Berni, az első számú meg ugye Handa. Handa, Padelli, Berni
KH: Pepe jön mint tudjuk. Itt Rudiger kb fix, ha ennyire akarja Sabatini és Spalletti is, jönni fog. Szerintem Miranda marad, jövőre pedig szépen hazamegy ahogy azt el is mondta. Mint ahogy Andreollival is hosszabbítunk, padra ő is maradni fog. Murilloért 15m-t kérünk, szinte fixen őt adjuk el. Ilyen Ranocchiat meg nagyon remélem kiszórunk, még ha 2m-ért, de akkor is végleg. És itt jön a következő kérdés, mennyire kell Sabatini-Spalletti párosnak, a Zouma-Diakhaby vonal. Mert ha egy 4-3-3/3-4-2-1 rotálást akar Spalletti, akkor Rudiger + Diakhaby/Zouma fog jönni, ezáltal konkét jobbhátvéd nem. Rudiger, Miranda, Pepe, Andreolli. (Zouma/Diakhaby)
Szélsővédők: Nagatomot ha 1m-ért is, de végre ki kell tenni. Ugyanez a helyzet Ansaldival is, ha 2m, de akkor is ki kell tenni. D'Ambro-Santon meg padra bőven-bőven jó. Baloldalra ugye Dalbert (12m), vagy Emerson (20m) érkezhet. Jobboldal meg ugye a nagy kérdés, hogy megoldjuk úgy mond középhátvédekkel, vagy érkezik a Conti, Danilo, Vrsaljko sorból valaki. D'Ambro, Santon, Dalbert/Emerson, + a kérdés Zouma/Rudiger/Conti/Danilo/Vrsajlko
KP: Szerintem megyünk majd Nainggolanért is amíg lehet, végén meg mint Conte esetében is kiderül, sajnos esélytelen. Addigra Tolissot valaki elfogja vinni. Itt én nagyon nagy eséllyel Krychowiakot érzem. Brozovic remélem a holdra igazol. Ha nincs más, akkor tényleg ez a 10m-s Jiangsu üzlet kell. Banega szintén menni fog, reméljük egy 15m-t azért kapunk. Kondogbia meg szerintem maradni fog. Krychowiak, Mario, Gagliardini, Kondogbia, Medel
Támadók: Na itt talán a legnagyobb kérdések vannak. Icardit vehetjük biztos maradónak, mint ahogy Candrevat is, valamint jó eséllyel marad Caprari is. Ez 3 játékos, de kell még 3. Ugye mint tudjuk a kezdőbe 2, és egy valaki a padra. Kérdés ez a Vice-Icardi poszttal is mi lesz. Mert tényleg értelmetlen lenne egy Muriel oda 25m-ért, vagy egy Petagna oda 10m-ért. Látjuk Ederert lófaszt adnának, lehet megkéne tartani padra. Vagy ha nem, akkor Martinez ott lenne "ingyen". Viszont kell két játékos a kezdőbe. Itt jönnek a jó kérdések. A neveket ismerjük: Di Maria, James, Lemar, Bernardeschi, Berardi, Lucas, Keita, Correa, Lamela, Gerson. Berardi mint tudjuk szinte biztos a Roma játékosa lesz. A Bernardeschi-Keita párosért gőzerővel megy a Juve. Lucas Mourat a MU vinné. Lemar pedig Juve és most nagyon komolyan bejelentkezett az Arsenal is. James pedig mint tudjuk MU. Di Maria lehet az, akiért ha fizetünk, megadjuk neki a fizetést, akkor szerintem eljön. De kérdés marad e nekünk valaki a Lucas, Bernardeschi, Keita, Lemar sorból. Mert ha nem, akkor marad a Lamela-Gerson vonal. Di Maria, MRX, Candreva, Caprari, Icardi, Eder/Martinez
interfan írta:Jobboldal meg ugye a nagy kérdés, hogy megoldjuk úgy mond középhátvédekkel, vagy érkezik a Conti, Danilo, Vrsaljko sorból valaki.
KP: Itt én nagyon nagy eséllyel Krychowiakot érzem.
Ha 3 és 4 védős felállást is akarunk, akár meccs közbeni átállassal is, akkor kell egy olyan jobbhátvéd aki mindkét szerkezetben jó tud lenni. Contit el kellene hozni. Danilot sem bánnám, a brazil szélsőbekkek a legjobbak ebben, 3 és 4 védős rendszerre is alkalmasak. Dalbert meg jöhetne a másik oldalra.
Középre nekem Krychowiak megfelelne. Szerintem kell oda egy original vkp, mert Gag nem az, Kondog legkevésbé sem stabil a védekezésben, Medel meg max kiegészítő ember lehet. Tolisso jó, de ő sem vkp, és én szeretnék egy Cambiasso féle embert a védelem elé aki stabilizálja a védelmet. Krychowiak pont ezt hozná, és nem is drága.
Spalletti érkezése után egyből az eladásokat akarjuk rendezni. A fő célok Perisic, Jovetic, Brozovic, Ranocchia. De minél előbb szintén elakarjuk adni a Banega-Murillo párost is. Mint tudjuk azért létszükséglet a min a Perisic-Jovetic páros eladása, hogy a FFP korlátai alól mentesüljünk. Ha június 30-ig ez sikerül, akkor júli 1-től 150m-t áldoz a Suning a mercatora + ugye tudjuk eladások.
Rudiger kapcsán újra megerősítik, hogy mindben megállapodtunk vele. 5 éves szerződés, és évi 3m-s fizu. A Roma viszont ragaszkodik a min 35, de inkább 40m-hoz. Tavaly a Chelsea 28m-ért vitte volna, arra is nemet mondtak még tavaly.
interfan írta:Jobboldal meg ugye a nagy kérdés, hogy megoldjuk úgy mond középhátvédekkel, vagy érkezik a Conti, Danilo, Vrsaljko sorból valaki.
KP: Itt én nagyon nagy eséllyel Krychowiakot érzem.
Ha 3 és 4 védős felállást is akarunk, akár meccs közbeni átállassal is, akkor kell egy olyan jobbhátvéd aki mindkét szerkezetben jó tud lenni. Contit el kellene hozni. Danilot sem bánnám, a brazil szélsőbekkek a legjobbak ebben, 3 és 4 védős rendszerre is alkalmasak. Dalbert meg jöhetne a másik oldalra.
Középre nekem Krychowiak megfelelne. Szerintem kell oda egy original vkp, mert Gag nem az, Kondog legkevésbé sem stabil a védekezésben, Medel meg max kiegészítő ember lehet. Tolisso jó, de ő sem vkp, és én szeretnék egy Cambiasso féle embert a védelem elé aki stabilizálja a védelmet. Krychowiak pont ezt hozná, és nem is drága.
Hát az biztos, hogy ilyen Borja vagy Luiz Gustavohoz képest Krychowiak is tökély lenne. 3 védőbe viszont 1 embert elfelejtesz, ő pedig Candreva. Szerintem egyértelmű, ha konkrét jobbhátvéd nem jön, és lesz 3 védő, akkor jobb Wing-Back Candreva lenne. Ettől függetlenül én is azt szeretném, ha jönne egy jobbhátvéd. Conti lenne nálam a favorit, utána meg Danilo.
interfan írta:Spalletti érkezése után egyből az eladásokat akarjuk rendezni. A fő célok Perisic, Jovetic, Brozovic, Ranocchia. De minél előbb szintén elakarjuk adni a Banega-Murillo párost is. Mint tudjuk azért létszükséglet a min a Perisic-Jovetic páros eladása, hogy a FFP korlátai alól mentesüljünk. Ha június 30-ig ez sikerül, akkor júli 1-től 150m-t áldoz a Suning a mercatora + ugye tudjuk eladások.
De akkor júni 30-ig csak eladni tudunk ? Nem tudunk senkit sem hozni, az egyenleg miatt Addigra kb mindenki el fog kelni, akit megvennénk.
Az eladások + 150 millió az remek, ez tényleg 200-230 millió között lesz majd, ebből tényleg lehet építkezni
interfan írta:Spalletti érkezése után egyből az eladásokat akarjuk rendezni. A fő célok Perisic, Jovetic, Brozovic, Ranocchia. De minél előbb szintén elakarjuk adni a Banega-Murillo párost is. Mint tudjuk azért létszükséglet a min a Perisic-Jovetic páros eladása, hogy a FFP korlátai alól mentesüljünk. Ha június 30-ig ez sikerül, akkor júli 1-től 150m-t áldoz a Suning a mercatora + ugye tudjuk eladások.
Rudiger kapcsán újra megerősítik, hogy mindben megállapodtunk vele. 5 éves szerződés, és évi 3m-s fizu. A Roma viszont ragaszkodik a min 35, de inkább 40m-hoz. Tavaly a Chelsea 28m-ért vitte volna, arra is nemet mondtak még tavaly.
Mondtam én, hogy Auselio benézett a Wolfsburghoz, már hagyomány, most utazik Liverpoolba.
Mike, amúgy egyetértve veled én is támogatnám Krychowiakot. Előre egyébként az lenne a kívánságom, hogy olyan szélső jöjjön, akit TKP-ként is megállja a helyét, hátha Caprari tényleg beválik, vagy Mario szélen jobb teljesítményt hozna, mint középen.
mike írta:Középre nekem Krychowiak megfelelne. Szerintem kell oda egy original vkp, mert Gag nem az, Kondog legkevésbé sem stabil a védekezésben, Medel meg max kiegészítő ember lehet. Tolisso jó, de ő sem vkp, és én szeretnék egy Cambiasso féle embert a védelem elé aki stabilizálja a védelmet. Krychowiak pont ezt hozná, és nem is drága.
Jó játékos a lengyel,csak hát Nainggolan-hoz viszonyítunk... Mindenképp kell valaki Gagliardini mellé aki hasonlóan jó védekezésbe mert egyedül kevés az olasz. Kondog-ot hagyjuk Medel meg néha össze-vissza futkos.

Biztos vagyok benne, hogy nem igazán lenne olyan ember itt, aki ne Nainggolant választaná az ára ellenére is, de szerintem sem fog jönni, és a többi variáció drágább és szerintem is kockázatosabb is, mint a lengyel.
Jó játékos a lengyel,csak hát Nainggolan-hoz viszonyítunk... Mindenképp kell valaki Gagliardini mellé aki hasonlóan jó védekezésbe mert egyedül kevés az olasz. Kondog-ot hagyjuk Medel meg néha össze-vissza futkos.
Persze, nem egy kategória a kettő, de Nainggolan nem fog idejönni, és ő nem is vkp már.
Meg ugye a Ninja 60-70 milla, Krychowiak meg max 25, elérhetőbb.
Abban viszont Tojgli-nak igazat adok mikor védi a franciát h Gagliardini jobban játszott mellette,magabiztosabb volt,jobban el tudták osztani a területet,embereket
Legnagyobb gond az, hogy bármennyire is nagy összeg a 150millió+eladások, a mai elszabadult áraknál sajnos nem lehet belőle egy komplett minőségi kezdőt összerakni, valahol be kell érni kisebb hallal. Azért is kell átgondolni, hogy melyik pozícióban lehet egy kisebb névvel bekockáztatni, hogy lehet nem jön be. Santon, Murillo, D'Ambro, Kondog, Mario, Candreva közül kérdés kire lehet akár még számítani akár az első csapatban is...(Perisic már tuti távozó, ha nem a MU-ba akkor megy majd Párizsba...). Jelek szerint a vezetőség Santont és Murillot tartja első körben problémásnak. Rüdiger és Dalbert van a hírek szerint legközelebb hozzánk a jelen pillanatban.
Közben Conti állítólag inkább piros-fekete lenne, hát nem örülök neki.
drrossgeller írta:Legnagyobb gond az, hogy bármennyire is nagy összeg a 150millió+eladások, a mai elszabadult áraknál sajnos nem lehet belőle egy komplett minőségi kezdőt összerakni, valahol be kell érni kisebb hallal
Igen, épp ezért írtam Krychowiakot is, mert nem tudunk minden posztra 50 milliós embert venni. Súlyozni kell.
Én a két támadó posztra nem spórolnék, oda olyanok kellenek akik majd eldöntik a meccseket. Középre vkp-ba Krychowiak megfelelne, az ára is jó. A védelem közepe viszont írtó fontos, oda sem spórolnék, Manolas kellene, nagyon stabil, nagy darab, jó korban van. Szélső védőbe Dalbertért 15 millót kérnek, és sztem jobbra Danilo is max 20, esetleg Darmian, aki sztem még olcsóbb. Ezek a posztok olcsóbban megúszhatók.
Így ez a 200-220 millió elég kell hogy legyen egy erős csapathoz. Amúgy ez akkora vásárlási budget lenne, amit az elmúlt 20 évben sem tapasztaltunk soha, még a Ronaldo, Vieri féle top játékosokat nagy pénzért vásárló Morattinál sem. Minden idők legnagyobb Inter költése lenne
Örülök,hogy ilyen aktív a fórum, csak kár, hogy nem a csapat előző szezonbeli szárnyalását tárgyaljuk ki
Pár gondolatot megosztanék én is:
- Jó lenne minél előbb bejelenteni a kopaszt,mert ez az időhúzás nem tetszik - Ahhoz képest,hogy tavasszal már szinte biztosan a mi játékosunk volt RR,Manolas és Berardi most úgy néz ki,hogy egyik se jön, szóval én óvatosan bánnék ezekkel a tuti hírekkel ( Pepe már a mi játékosunk vagy Emerson azért jön,mert Sabatini felfedezettje miközben a csávó épp keresztszalag szakadást szenvedett, stb.) - A MU leigazolja Griezmant,de mellé kell nekik James meg Lucas meg Perisic,nem lesz kicsit sok? A másik: Juve akarja Bernardeschit,Shicket, Costát és most Lamart is...akkor eladják a fél támadószekciót a nyáron vagy hol fog játszani ez a sok ember? Én még mindig azt mondom,hogy a hírek 90%-a találgatás,fikció, fantázia, onnan tudom komolyan venni őket,ha mondjuk a kiszemelt játékos megjelenik orvosin - Erre visszatérve bizony a kuzinok eléggé belehúztak és lehet őket fikázni,de nem rossz a RR,Kessie,Musacchio trió és ha jön melléjük Biglia és Morata szerintem komoly riválisok lesznek a BL-ért,ami jövőre az első 4 csapatnak jár fixen,mint tudjuk. Szóval az idei 7.helyhez képest 3 csapatot kéne megelőzni, remélhetőleg az Atalanta,Lazio kettőst sikerül,de ott lesz még a Milan és a pontrekordokat döntögető Roma,Napoli kettős,nem egyszerű a helyzet - Szerintem nem baj az,ha végre az eladásokra is koncentrálunk,pont ez hiányzott az elmúlt években. Az meg,hogy a FFP miatt csak júliustól veszünk valakit inkább technikai kérdés,főleg,hogy a mercato hivatalosan csak aznap nyit,úgyhogy meg kell egyezni a kiszemelt játékossal és klubbal és a szerződést/átutalásokat júliusra dátumozni
Sabatini mindent megakar tenni Diakhaby-ért, akiben a jövő nagy középhátvédjét látja. Ezért hajlandó kifizetni a 20m-s árát amit a Lyon kér. Ha a Lyon erre igent mond, akkor le is zárul a KH/johhátvéd kérdés. Mivel ezzel meg is lennék, Rudiger pedig menne szélre. Én ezt bármikor aláírnám: Rudiger-Miranda/Pepe-Diakhaby-Dalbert. 72-75m-ból kijönne az egész.
Elől egyetértek az előttem szólokkal, mindenkit nem vihetnek el. - MU: James, Lucas, Griezman, Perisic Ebből max 2 lesz konkrétan a MU játékosa. - Juve: Shick, Di Maria, Bernardeschi, Keita, Lemar. Itt megint kizárt, hogy 2-től több új ember lenne.
Szóval azért remélhetőleg megmaradnak a használható játékosok. Top-top nevet ha akar a Suning, akkor egyértelmű Di Maria. Ő lenne kb 50-55m. Másik posztra meg ott lenne akkor Keita (35m), Lucas (40m), Lemar (50m), Bernardeschi (50m). Ezzel max 100m-ból meg is lenne a két játékos a kezdőbe.
Járunk ezzel 170-180m-nál. Ha a 150m + 80m eladásokat számoljuk, akkor még marad 50-60m. Ennyiből pedig bőven lehet egy használható, és komoly KP-t hozni. Mivel Vice-Icardi posztra totál felesleges költeni, jöjjön ingyen Martinez, vagy maradjon Eder. És ha Nainggolant nem is tudjuk elhozni, azért 50-60m-ból bőven-bőven lehetne a Tolisso, Fabinho, R.Sanches sor közül bárki.
Baromi jó üzenet lenne a többi játékosnak, ha eladnánk Perisic-et ennyiért...akkor csak ki kell baszni a balhét mindenkinek és mehetnek áron alul Isten hírével bárhova.
Ennyiért nem lehetne őt minőségi emberrel pótolni, úgyhogy fizessen ennyit az MU Muriel-ért a Sampdoriának...az az ő szintjük.
Azért ez a Berardi gyerek tényleg "nagy" Inter drukker ,ha máshova igazolt!!! Akkor zsoldos! : Nem mint ha odalettem volna érte!Nem vagyok tőle elájulva még ha olasz is!
Ausilio Borja mellett akiért 7-8m-t adna, Luiz Gustavo az egyik legkomolyabb neve, skiért 15m-t ajánl. Kérdés most mint mond erre Sabatini, valamit a Suning vezetése.
interfan írta:Ausilio Borja mellett akiért 7-8m-t adna, Luiz Gustavo az egyik legkomolyabb neve, skiért 15m-t ajánl. Kérdés most mint mond erre Sabatini, valamit a Suning vezetése.
A Borja Valero nem rossz játékos, ismeri is már az olasz bajnokságot, a tavaly(idei) csapatba be is fért volna, kérdés, hogy jövőre mennyire lesz/lehet erős a keret. Luiz Gustavo viszont igazi pénzkidobás, és ebből a szempontból, a Borja-ra szánt 7-8 millióval kiegészítve 22-25 milliót jobban is el lehetne költeni. Csak nehogy az legyen, hogy megint veszünk 5 játékost 50 millióért... 16+2 játékos kell jövőre, de az minőség legyen.
interfan írta:Mendy 45m-ért lesz a City játékosa. Azért tényleg elképesztő durva árak vannak....
Én bízok Sabatiniben, és hogy elkezdjük a "halászást". Ilyen lenne tényleg Diakhaby 20m, Dalbert 12m, remélem ezeket az üzleteket Sabatini "kifogja".
Ezek szerint egy Mendy árából 3 Dalbert Flórián jön ki??? Akkor inkább több játékosunk legyen aki 15-20 körüli összegből jön,mint 3 aki elviszi az egész transzfer büdzsét.
drrossgeller írta:Egyre több helyen olvasni, hogy a Wolfsburgnál valószínűleg megunták Auselio félévenkénti látogatását és eladják nekünk Gustavot 15 millióért.
Én is olvastam.. szerintem ez azt jelenti, hogy több érkező nem lesz a középpályára, mert Nainggolan nem jön és szerintem helyette jön "vezér" szerepbe L. Gustavo. Még nincs 30 és ahogy fentebb is írták kell egy igazi védekező középpályás, BL győztes, brazil mi kell még?! 15-ért szerintem megéri és elsülhet jól is! Persze Nainngollannak 3-szor jobban örültem volna, de 3-szor annyiba is kerül!
Érdekes amúgy, hogy ez az ffp szabály is csak ránk vonatkozik és ránk van szállva az uefa A manchester City és a Psg kedvére szórhatja az euro százmilliókat kicsit vicces Pedig nekem senki ne mondja, hogy a psg több pénzt termel ki mint mi. Na meg ott már eleve a fizetések elviszik a bevételüket....érdekes dolog ez számomra.
drrossgeller írta:Egyre több helyen olvasni, hogy a Wolfsburgnál valószínűleg megunták Auselio félévenkénti látogatását és eladják nekünk Gustavot 15 millióért.
Én is olvastam.. szerintem ez azt jelenti, hogy több érkező nem lesz a középpályára, mert Nainggolan nem jön és szerintem helyette jön "vezér" szerepbe L. Gustavo. Még nincs 30 és ahogy fentebb is írták kell egy igazi védekező középpályás, BL győztes, brazil mi kell még?! 15-ért szerintem megéri és elsülhet jól is! Persze Nainngollannak 3-szor jobban örültem volna, de 3-szor annyiba is kerül!
Hasznos játékos a brazil, 15 milliót megér. Nainngollan-nak én is örültem volna mint szerintem itt mindenki, de azért lássuk be nem sok esély van rá hogy ideigazol. A középályára azért még szerintem igazolunk főleg hogy szeretnénk eladni a Brozo, Banega, Kondog triot vagy legalább 2-t belőlle.
A kopasz állítólag igényt tart Perkóra ezért megpróbáljuk megtartani, de így más játékosok eladásából kell fedezni az FFP-t
g.e.r.a írta:Érdekes amúgy, hogy ez az ffp szabály is csak ránk vonatkozik és ránk van szállva az uefa A manchester City és a Psg kedvére szórhatja az euro százmilliókat kicsit vicces Pedig nekem senki ne mondja, hogy a psg több pénzt termel ki mint mi. Na meg ott már eleve a fizetések elviszik a bevételüket....érdekes dolog ez számomra.
A Manchester City 5. a bevételeket tekintve a futballkulbok között, évi 524,9M € bevétellel, ami így tevődik össze: Matchday: 70,2M €(13%), Boradcast: 215,8M €(41%) és Commercial: 238,9M €(46%).
Inter 19. 179,2M €-val. Matchday: 25,7M €(14%), Broadcast: 98,6M €(55%), Commercial 54,9M €(31%). Ami látszik még(a teljes anyagban), hogy a bevételeink 2012-től, 2015-ig estek(201M €-ról lett 165M €), majd 2016-ban már emelkedtek(ugye 179,2M €). A 2012-es helyezésünk 11. volt, most a legjobb olasz csapat helyezése(Juventus) 10. A legnagyobb probléma, hogy nincs saját stadion, ez a 25M kb semmi, pedig 45538 az átlaglétszám.
Többi olasz csapat helyezése: 10. Juventus 15. Roma 16. Milan 19. Inter 30. Napoli
Forrás: Deloitte Football League Money 2017.
Szerk: Ezt csak úgy betenném, az idei PL szezonban a tv-s pénzek szétosztása. Őrület.
- Egy Gazzettas hír szerint, a MU ajánlata eléri az 52m eurót. Ez úgy tevődne össze, hogy kb 40m + bónuszok. Ezen Gazzetta hír szerint minden kész az ügyben, és már jövöhéten hivatalos lehet. Nem erősítette meg ezt a hírt, és az 52m-s ajánlatot egyik angol lap sem, sőt az olaszok sem, eddig csak a Gazzetta. - Viszont azt több lap is lehozta, hogy Rudiger ügyében minden kész. 35m-t fizetünk érte, amit a Roma el is fogad. Ő pedig 5 éves szerződést kap, évi 3m-s fizetéssel. - Rudiger ügy lezárása után, Sabatini Francia igazolásai lesznek terítéken. Ő mindenképpen akarja Diakhabyt, akiért 20m-t ajánlana, amit a Lyon kér. Már csak Zhang végső "ok" hiányzik az üzlethez. Valamint nagyon komoly téma Tolisso és Dalbert. Dalbert ára 12m, Tolisso pedig 40m.
interfan írta:- Egy Gazzettas hír szerint, a MU ajánlata eléri az 52m eurót. Ez úgy tevődne össze, hogy kb 40m + bónuszok. Ezen Gazzetta hír szerint minden kész az ügyben, és már jövöhéten hivatalos lehet. Nem erősítette meg ezt a hírt, és az 52m-s ajánlatot egyik angol lap sem, sőt az olaszok sem, eddig csak a Gazzetta. - Viszont azt több lap is lehozta, hogy Rudiger ügyében minden kész. 35m-t fizetünk érte, amit a Roma el is fogad. Ő pedig 5 éves szerződést kap, évi 3m-s fizetéssel. - Rudiger ügy lezárása után, Sabatini Francia igazolásai lesznek terítéken. Ő mindenképpen akarja Diakhabyt, akiért 20m-t ajánlana, amit a Lyon kér. Már csak Zhang végső "ok" hiányzik az üzlethez. Valamint nagyon komoly téma Tolisso és Dalbert. Dalbert ára 12m, Tolisso pedig 40m.

Köszi Interfan a híreket, Tolissonak elméletileg volt egy olyan nyilatkozata, hogy BL-ben szeretne jövőre már játszani.
Igen, Perisicért írja a Gazzetta a mindennel együtt 52m-s MU ajánlatot. Nagyon jó lenne ha igaz lenne. De még semmilyen más hírportál nem erősítette ezt meg, nem hogy angolok, még olaszok sem.
Tolisso azt mondta, hogy távozni szeretne, és előnyben részesíti azokat a csapatokat, akik a BL-be játszanak. Az Inter és a Milanon kívül meg is vannak azok a csapatok, akik érdeklődnek iránta, és a BL-be indulnak. Chelsea, Juve, Spurs.
interfan írta:- Egy Gazzettas hír szerint, a MU ajánlata eléri az 52m eurót. Ez úgy tevődne össze, hogy kb 40m + bónuszok. Ezen Gazzetta hír szerint minden kész az ügyben, és már jövöhéten hivatalos lehet. Nem erősítette meg ezt a hírt, és az 52m-s ajánlatot egyik angol lap sem, sőt az olaszok sem, eddig csak a Gazzetta. - Viszont azt több lap is lehozta, hogy Rudiger ügyében minden kész. 35m-t fizetünk érte, amit a Roma el is fogad. Ő pedig 5 éves szerződést kap, évi 3m-s fizetéssel. - Rudiger ügy lezárása után, Sabatini Francia igazolásai lesznek terítéken. Ő mindenképpen akarja Diakhabyt, akiért 20m-t ajánlana, amit a Lyon kér. Már csak Zhang végső "ok" hiányzik az üzlethez. Valamint nagyon komoly téma Tolisso és Dalbert. Dalbert ára 12m, Tolisso pedig 40m.
Ha Perisicsért tényleg megkapjuk az 52 milliót az bomba üzlet, sőt ÓRIÁSI. Úgy legyen.
Rüdigerért a 35M oké, ha ennyire kell a kopasznak, ez az összeg elfogadható egy kezdőcsapatba szánt védőnél. Dalbert ha tényleg jó akkor 12M nem pénz érte, fizessük ki, és ne szarakodjunk
Luiz Gustavo jó középpályás, 15 millió nem vészes érte, nem nagy kockázat, ha nagyobb nevet nem tudunk oda venni, felőlem jöhet ő vagy Krychowiak.
Conti és Bernardeschi akiket nagyon szeretnék még, kellenek az hazai olaszok is, akik megütik a szintet, Berardi is álom, meg a külföldi top támadó/szélső se maradjon el, James, Di Maria, vagy Lemar.
interfan írta:Igen, Perisicért írja a Gazzetta a mindennel együtt 52m-s MU ajánlatot. Nagyon jó lenne ha igaz lenne. De még semmilyen más hírportál nem erősítette ezt meg, nem hogy angolok, még olaszok sem.

52 baromira jó lenne tényleg, de én nem bánnám azt sem, ha maradna, akkor csak egy kezdőjátékos kéne előre. Valószínűleg azért is kaphatunk ennyit érte, mert látszik, hogy nem akarjuk minden áron eladni! Hanyadik legtöbb pénzt kaszírozó eladásunk lenne, van valakinek erről egy listája?
Tojgli írta: A legnagyobb probléma, hogy nincs saját stadion, ez a 25M kb semmi, pedig 45538 az átlaglétszám
Igen, óriási versenyhátrány hogy nincs stadionunk, nagyon nagy pénzektől esünk el emiatt. A vezetés már úgy néz ki rendben, a csapat is formálódok, el kell kezdeni stadiont építeni magunknak.
Ha nem tesszük meg folyamatosan le leszünk maradva a bevételekkel. Nagyon fontos lenne, sőt, üzleti szempontból a BL mellett a legfontosabb

Jó csapatunk lesz
Ha Diakhaby ennyire kell Sabatinek, Spallettinek meg Rudiger, akkor konkrétan jobbhátvéd biztosan nem fog jönni. Ott dőlhet el ez a kérdés, hogy Diakhaby jön, vagy egy jobbhátvéd. Kérdés melyik lenne a jobb... Nálam egyértelműen Conti, és akkor jöjjön egy tényleg jobbhátvéd.
interfan írta:Igen, Perisicért írja a Gazzetta a mindennel együtt 52m-s MU ajánlatot. Nagyon jó lenne ha igaz lenne. De még semmilyen más hírportál nem erősítette ezt meg, nem hogy angolok, még olaszok sem.
Tolisso azt mondta, hogy távozni szeretne, és előnyben részesíti azokat a csapatokat, akik a BL-be játszanak. Az Inter és a Milanon kívül meg is vannak azok a csapatok, akik érdeklődnek iránta, és a BL-be indulnak. Chelsea, Juve, Spurs.
52 baromira jó lenne tényleg, de én nem bánnám azt sem, ha maradna, akkor csak egy kezdőjátékos kéne előre. Valószínűleg azért is kaphatunk ennyit érte, mert látszik, hogy nem akarjuk minden áron eladni! Hanyadik legtöbb pénzt kaszírozó eladásunk lenne, van valakinek erről egy listája?
Álom lenne 52m, de azért várjunk még ezzel... Mert ahogy írtam, sehol semmi megerősítés nincs. Egy Gazzettas újságíró írta ezt ki a saját Twitter fiókjára. Szóval még azért kezeljük helyén...
interfan írta:Ha Diakhaby ennyire kell Sabatinek, Spallettinek meg Rudiger, akkor konkrétan jobbhátvéd biztosan nem fog jönni. Ott dőlhet el ez a kérdés, hogy Diakhaby jön, vagy egy jobbhátvéd. Kérdés melyik lenne a jobb... Nálam egyértelműen Conti, és akkor jöjjön egy tényleg jobbhátvéd.
Ez így nem lenne sok, főleg ha 3 védőzni is akarunk, a védelem nagyon fontos Rüdiger elég sérülékeny, Miranda és Pepe meg bőven 30-on túl, kell az 5 bevethető belső bekk. Ha ez a Diakhaby ilyen nagy tehetség, ne hagyjuk veszni, főleg hogy a Nainggolan, Tolisso féle méregdrága kp helyett olcsóbb megoldást keresünk Gustavo vagy Krycho személyében.

Mondjuk ha kiszámoljuk, tényleg lenne rá keret. - Conti 25m - Rudiger 35m - Diakhaby 20m - Dalbert 15m
Ez össz: 95m. Ha a KP-ra "low-cost" megoldás jön, akkor az Gustavo (15m), Krychowiak (25m), Borja (8m). Így járunk 103-120m-nál. Ahogy számoltuk az eladásokat + a 150m-t, az kb 220-230m. Tehát azt jelenti, hogy még maradna kb 110-120m a két kezdő támadó játékosra. Aminek azért bőven elégnek kell lennie.
Tegnap olvastam egy hírt, hogy Pepe mégsem jön, mert túl nagy fizetést szeretne, bár tuttosportos hír, amik sokszor baromságok. Valaki tud valami bővebbet erről?
Valamint úgy néz ki Luiz Gustavoért a Schalke is erősen érdeklődik, ami egyáltalàn nem lenne baj szerintem, ha inkább oda menne.
Biztos távozók: - Perisic: Mint tudjuk mi 50m-t szeretnénk, a megerősített ajánlat az 30m volt. Kérdés mi lesz belőle. - Brozovic: 20m-t szeretnénk érte, Mancini kinevezése a Zenithez jól jött, mivel állítólag ő vinné. Más csapat nem nagyon érdeklődik, legroszabb esetben 10m és Jiangsu lesz. - Banega: Komoly érdeklődés nincs eddig. Szeretnék ha Cannavaro csapata újra megkeresné, és letennék a 15m-t érte. Ennyit várunk belőle. - Murillo: Érte viszont sok csapat sorban áll. Valencia, Monaco, Dortmund. 15-20m-t akarunk belőle. - Jovetic-Rano: Joveticért egy 10m-t akarunk min, kérdés a Sevilla mit akar. Marseille érdeklődik még. Ranocchiat meg bárhova is, de 4-5m-ért adnánk. - Barbosa: Kérdés kölcsön, vagy végleg lesz eladva. Ha kölcsön, akkor Saevilla, Las Palmas lehet képben. Végleges eladás esetén 10m-t kérünk.
Kérdésesek: - Kondogbia: Ha esetleg menne, 20m-ra értékeljük. De több mint valószínű marad. - Santon: Elég nagy érdeklődés van érte, több angol csapat is vinné, 5m körül van az ára. De Sabatini és Spalletti érkezésével lehet marad. - Ansaldi: 2m-t adnának érte, a Galata. Mi 4m-t szeretnénk, de nincs komoly érdeklődés érte. - Nagatomo: Szintén kb semmi érdeklődés, a Sampról hallani, és egy 1m-s ajánlatról. Kb ennyit is kaphatunk érte. - Eder: Lehet hallani a Samp, West Ham érdeklődéséről, 5m-t várnánk érte.
Biztos maradók: - Handa - D'Ambro - Miranda - Andreolli - Medel - Gagliardini - Mario - Candreva - Icardi
Ehhez a sorhoz jön még a most érkező Padelli-Pepe páros. Valamint a jó eséllyel maradó Caprari.
ricsinter írta:Tegnap olvastam egy hírt, hogy Pepe mégsem jön, mert túl nagy fizetést szeretne, bár tuttosportos hír, amik sokszor baromságok. Valaki tud valami bővebbet erről?
Valamint úgy néz ki Luiz Gustavoért a Schalke is erősen érdeklődik, ami egyáltalàn nem lenne baj szerintem, ha inkább oda menne.
Pár hónapja Gonzalo Rodriguez érkezése volt biztos, most Pepéé. Nem lepődnék meg, ha ez is kútba esne. Egyébként annyira egyikért sem bánkódnék, Pepe világklasszis védő, de ki tudja hány éve van vissza, Luiz Gustavo pedig 1-2 éve borzalmasan gyenge teljesítményt nyújt.
ricsinter írta:Tegnap olvastam egy hírt, hogy Pepe mégsem jön, mert túl nagy fizetést szeretne, bár tuttosportos hír, amik sokszor baromságok. Valaki tud valami bővebbet erről?
Valamint úgy néz ki Luiz Gustavoért a Schalke is erősen érdeklődik, ami egyáltalàn nem lenne baj szerintem, ha inkább oda menne.
Pepevel már megállapodtunk. 2 éves szerződést kap, opcióval a 3. évre. Évi 5m-s fizuval. A Real BL meccse miatt nincs még bejelentve. Voltak hírek szerint nem akarunk egy ilyen "idős" Miranda-Pepe kettősre építeni, de ezek a hírek is elhallgattak. Szóval Pepe jön.
Nálam egyébként sem Gustavo, sem Borja nem kéne. Elegem van már ezekből a "low-cost" megoldáskból. Nálam Krychowiak is olyan amilyen... Kéne már végre egy normális KP, dehát nem valószínű hogy lesz. Még Krychowiak az, akit úgy ahogy, nehezen eltudok fogadni. Nekem ilyen Gustavo, Borja egyáltalán nem kéne.
Mondjuk nekem kp-n az se tiszta igazán, hogy hova szeretnék az erősítést, mert elég különböző stílusú játekosok merülnek fel. Ez a Krychowiak, Gustavo vonal tipikus vkp, szóval szerintem ők Kondogbia upgradenek lennènek szánva, viszont Nainggolan, Tolisso box to box, idén meg már sokszor tkpt is jàtszottak mindketten, szerintem az ő érkezésüket Mario bánná.
interfan írta:Nálam egyébként sem Gustavo, sem Borja nem kéne. Elegem van már ezekből a "low-cost" megoldáskból. Nálam Krychowiak is olyan amilyen... Kéne már végre egy normális KP, dehát nem valószínű hogy lesz. Még Krychowiak az, akit úgy ahogy, nehezen eltudok fogadni. Nekem ilyen Gustavo, Borja egyáltalán nem kéne.
Gustavoval egyetértek, de Borja tökéletes kiegészítő ember lenne, nagyon alulértékelt játékos. Krychowiak meg érdekes. Ha tavaly jön egy jó szezon után, akkor azt mondjuk milyen nagy fogás, most meg már lefitymáljuk, úgy, hogy a PSG-ben volt egy gyenge szezonja. Egyébként nekem egyik sem kéne, nem olyan gyenge a kp, ha a nagyon kell választani, akkor a lengyel, mert fiatalabb.
Tojgli írta: A legnagyobb probléma, hogy nincs saját stadion, ez a 25M kb semmi, pedig 45538 az átlaglétszám
Igen, óriási versenyhátrány hogy nincs stadionunk, nagyon nagy pénzektől esünk el emiatt. A vezetés már úgy néz ki rendben, a csapat is formálódok, el kell kezdeni stadiont építeni magunknak.
Ha nem tesszük meg folyamatosan le leszünk maradva a bevételekkel. Nagyon fontos lenne, sőt, üzleti szempontból a BL mellett a legfontosabb
A Juve most adta el 6 évre a stadion névhasználati jogát az Allianznak. Igaz mivel a Sportfive adott pénzt a stadion építésébe így ők értékesítik a névhasználati jogot, tehát ebből a Juvénak nem sok pénze van, de 2023 után, ha jól tudom már ők rendelkeznek a jogokkal. Sajnos mi ezt sem tehetjük meg, mert nincs saját stadion.