Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Minden ami a csapattal kapcsolatos

Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming

Avatar
Baggio85
Hozzászólások: 2990
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Baggio85 »

Tojgli írta:
Baggio85 írta:Sajnos igaz, amit mondasz és leginkább ez az egész Perisic ügy az, ami totál amatörizmusra vall.
Előszőr is: HOGYAN LEHET AZ, HOGY A 2020IG SZERZŐDÉSBEN ÁLLÓ JÁTÉKOS MEGEGYEZETT EGY MÁSIK CSAPATTAL??? Kitalálták már korábban, nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Ebben az esetben a ELŐSZÖR a két csapatnak kell megegyeznie, ekkor eldől az ár és ha ez sikerült és rögzítve van, AKKOR a vevő tárgyalhat a játékossal. Most ez lehet, hogy csak Angliában működik így, de ha Perisicben sem táplálta volna valaki a reményt már tavaly idény végén, hogy elmehet, akkor nyilván ez a jelenlegi helyzet sem alakul ki. Jelenleg kb. ott tartunk, hogy legyünk hálásak a MU-nak ha ad 20 millió eurót egy játékosunkért, akiről már mindenki tudja, hogy sz*rik itt bele mindenbe.
Mondjuk, ezt már tavaly mondtam, ha Zhangéknak lenne vér pucájában :D, akkor megmondta volna hetekkel ezelőtt Perisicnek is, meg a MU-nak, hogy 50 millió vagy különben Perisic akár 3 évig ül a padon.PONT! Aztán majd nézze tv-ből a VB-t.

Sokkal jobb lenne, ha Perisic értéke nullára csökkenne a padon ülve, mint, hogy eladjuk 30-35M-ért...
Zhangék jobban értenek hozzá, mint Mi a fotelből, higgyétek el.

Értem én, hogy 7 éve vergődünk, de ez az első év, hogy normális vezetése van a klubnak, fel fogunk törni, de először rendbe lesz rakva az anyagi háttér és a klub. Nagy valószínűséggel Zhangék nem akarják újra eladósítani a csapatot, mint Moratti és Thohir tette.

Nem kellene 30 millióért eladni, ha rendesen lennének képviselve az INTER érdekei...
gianluca
Hozzászólások: 489
Csatlakozott: 2012.01.05. 13:52

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: gianluca »

Francesco írta:Na, pár dolgot tegyünk szerintem tisztába.
Nem tartom magamat a mindent tudás egyetemén dolgozó professzornak, de 7 évet töltöttem el a labdarúgásban. Több pozícióban, szépen végigjárva a szamárlétrát, viszonylag magas pozíciót is érintve. Erről ennyit, nem magam fényezése miatt írom, hanem azért, hogy egyértelmű legyen, hogy nem 16 évesen osztom az észt...
Azért két dolgot vegyünk észre. A kínai tulajok valószínűleg nem véletlenül vannak a világ leggazdagabb emberei között. Nem lottón nyerték a milliárdjaikat, szóval értenek ahhoz amit csinálnak. Mielőtt elmondjuk, hogy jó de a futball más...nem, higgyétek el, hogy a futball nem más, jóval egyszerűbb és nagyon sok csapat hibázik, mikor komoly vezető szerepkörbe volt -sokszor tanulatlan- játékosát helyezi. Jelenleg a gazdasághoz jobban kell értenünk, mint a futballhoz, mert éppen el kéne tüntetni egy nagy adósságot. Persze ezt zsebből kifizethetnék, de ők pont azért lettek ennyire gazdagok, mert nem így gondolkodnak. Arról nem is beszélve, hogy Sabatini nem egy óvodás, aki most jött le a falvédőről és mást sem tud csak hülyeségeket beszélni. Egyetlen dolog hiányzik jelenleg és az nem a szakértelem. A krízis kommunikáció, ami sajnos már 7 szezon óta jelen kéne legyen. Most egyébként már nem kellene, de mivel eddig nem volt, ezért egy jó pont lenne, ha kommunikálnának velünk szurkolókkal, valamilyen formában. Nyilván nem arról van szó, hogy nem tudunk akárkit leigazolni, mert nincs elég pénzünk. Sok minden van a háttérben és pont ezekről lenne jó tudni, mert akkor nem hülyéznénk az embereket. A felét nem tudjuk, hogy éppen mi történik egy-egy játékos leigazolásánál, szóba kerülésénél, a döntések hátterébe mi áll, vagy épp mi az, ami csak pletyka, vagy még az sem. A kommunikáció azért sem lenne hátrányos, mert nyilván van egy terv, egy koncepció ami alapján megyünk előre. De sajnos, mivel ez nincs kommunikálva, ezért nettó hülyének nézhetjük őket, hogy miért nem mi igazoltuk le az XY-t, amikor ott volt, de hát ott volt!!! Egyébként meg nem kell konspirációkat szőni, általában is, de futballban végképp örök igazság, hogy a legvalószínűbb magyarázat egyben a legegyszerűbb is, csak mi dimenzionáljuk túl. Amúgy meg...srácok. Élünk-halunk a holtszezonért és a pletykákért. Pláne az elmúlt 7 idényben imádjuk ezt, mert majd most hátha történik valami. Szóval lehet mondani, hogy unalmas, de a szezonjainknál sokkal-sokkal jobb buli... ;)

Wow. Gyakorlatilag minden szavaddal egyetértek.
Talán csak a kommunikáció kérdésében tudnék annyit hozzátenni, hogy azért az egy nagyon vékony jég (én sem felvágásból mondom, de 12 éve marketinggel és vállalati kommunikációval foglalkozom). Itt nagyon okosnak kell lenni, hogy egyérteémű üzenetet küldj arról, amit akarsz (jelen esetben, hogy krízis van/volt), ugyanakkor azzal ne szolgáltasd ki magad/ne fedd fel a stratégiád (azaz tudj erőpozícióból tárgyalni és ne tudja rólad senki, hogy neked minden fillér úgy kell, mint egy falat kenyér).
Ugyanakkor tavasszal végre elkezdtük a tiszta és világos kommunikációt (ld. Ausilio, Sabatini nyilatkozatok).
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

gianluca írta:

Totálisan egyetértek veletek! Egyébként a legtöbb esetben a klubok igyekeznek ezek az igazolásokat összehangolni. Ha egy játékost posztra igazolnak egy másik helyébe érdemes a két időpontot egybe időzíteni. Jelen esetünkbe, ha először lenne hivatalos Keita és még utána egyezkednénk a MU-val, akkor még tovább veszítenénk az alkupozícióból, ha pedig fordítva Perisicen túladtunk és úgy megyünk Keitáért, akkor is nehezebb alkudozni, hiszen ebben az esetben is egyértelmű, hogy kell nekünk. Utóbbi eset annyival jobb, hogy jelen esetben nem lenne kötelező pont Keita. De higyjétek el, olyan nincs, hogy parkolópályára rakjuk a szenegálit, amíg a horvát el nem megy, maximum aláírja a szerződést és közöljük vele, hogy a hivatalos bejelentést pár nap múlva lesz. Én legalábbis így gondolom.
JJ5
Hozzászólások: 737
Csatlakozott: 2014.08.01. 14:13

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: JJ5 »

Továbbra is gyűlölöm az olyan típusú hozzászólásokat, hogy mi milyen balfaszok vagyunk.. minidig csak ez a fránya pesszimizmus, de persze mindenkinek szíve joga a hírek "értelmezése" de könyörgöm várjunk már szeptember 1.-ig a verdikttel! Szerintem, ahogy Sabatini érkezett fű alatt, ahogy ő aztán lezsírozta az FFP-t, ugyanúgy alakulni is fog a mercato. Pénteken elmondta, hogy jó a keret nem sietünk sehova lesz még érkező, chill! :arrow: :arrow: :arrow:
Avatar
mike
Hozzászólások: 8593
Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: mike »

JJ5 írta:Pénteken elmondta, hogy jó a keret

Dehogy jó :roll:
Tele vagyunk problémás, befuccsolt játékosokkal, BL szintű playa max 5-6 van a keretben.
Messze vagyunk mi a jó kerettől, Spalletti 4 új igazolást szeretne még, és még sztem eléggé visszafogta magát 8-)
Az viszont igaz hogy kapkodni sem lenne jó, lehet jobban jövünk ki egy lassabb mercatóból.

Keitának nagyon örülök, remélem hamarosan hivatalos lesz, 25M-ért nagyon jó igazolás.
Csak egy összehasonlítás, Bernardeschit szinte mindenki szerette volna, 45-50 Milla az ára, és 11G + 4A lett a statja.
Keitánál ez 16G + 3A, szóval bőven hozza amit az olasz, 1 évvel fiatalabb és csak kb fele annyiba kerül.
(nyilván Berna szervező is, de akkor is indokolatlan a nagy árkülönbség).

A védelembe Inigo Martinez, Diop, Diakhaby, Zouma féléket írják.
Megnéztem Inigo Martinezt, meg olvastam is róla a kinti fórumokon, és hát némileg változott a véleményem (de nem azért Tojgli mert lecsesztél :D )
Szóval a spanyol liga leg alulértékeltebb védőjének tartják, és az egyik legjobb "'irányító" bekknek. Remek ballába van, szabadrúgásokat is vállal, és nagyon jól indít hátulról.
Korábban volt szó róla hogy Spallettinek kell egy jól indító bekk, ez lett volna Rüdiger, és ezért kerülhetett szóba Martinez. Megfontolandó.....a feka franciáknál jobban szeretném.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Tegnap éjszaka megvolt az első előre nem tervezett, azonnali piaci ülés.
Ennek apropója Spalletti és az ugy mond "kifakadása" volt.
Spalletti több hírforrás szerint is megunta a jelenlegi helyzetet, és azonnali lépéseket és erősítéseket kért Zhangtol.
Garanciát kért ezekre, különben Spalletti az egész Inter projekt átgondolását tenné.
Zhang igy késő estére Kínából összehívta az értekezletet.
Spalletti, Sabatini, Ausilio.
Több órán át tartott, és a hírek szerint Spalletti megkapta az általa kért garanciákat.
Első ilyen garancia Vecino leigazolasa, akiért kifizetjük a 24m-s kivásárlási árát. Ezt 2 részletben, idén és jövőre fogjuk fizetni.
Szintén garanciát kapott Keita Balde és Dalbert mielőbbi érkezésére.
Valamint hogy megpróbáljuk Inigo Martinezt.
Ezt a 4 embert akarja Spalletti minél elobb, és a tegnap esti értekezleten erre meg is kapta a garanciát.

Nyilatkozatok is voltak, viszont ezek a szokásos semmit mondó semmik.
Kivéve talán Sabatinié:
- Sabatini:
Hamarosan jönnek az erősitesek? Azt még nem tudom megmondani.
Vecino egy nagyon jó játékos, dolgozunk az érkezésén.
Az Internek zárva a piac? Ki mondta ezt? Mi dolgozunk keményen a háttérben, ahogy ezt már elmondtam.
Perisic holnap Kínában utazik a csapattal egyutt.
Spalletti nagyon csendes és nyugodt, mivel tudja hogy egy top csapatnál dolgozhat. Nagyon jó a keret, és nagyon jó játékosok vannnak, ezért nem kell sok távozó, mivel ezekben a játékosokban nagy lehetőség van.
Nem kell kitalálni semmilyen hülyeséget, Spalletti nem aggódik és nyugodt.
- Spalletti:
Ez nem piaci probléma miatt volt ez az ülés.
Egyszerűen vannak olyan helyzetek, amik megkívánják az azonnali egyeztetést.
Azért mert mások vásárolnál, nekünk nem kell megvenni a legdrágább "ruhadarabokat a boltba".
Mi minőségi vásárlásokat akarunk.
Van egy klasszis keretunk, de szeretnénk pár helyem javítani a csapaton.
Sabatini pontosan tudja a piac működését, és tudja mi a legjobb időzítés.
Keita? Meg kell kerdezni Sabatinit, ő felel ezért.
Megkérdezték rola, nekem tetszik az otlet.
- Ausilio:
Semmi szó nem volt a mercatorol, csak egy sima hétköznapi ebéd volt a barátaimmal.
Jovetic és Perisic az Inter játékosai.
Perisic közel a MU-hoz? Nem, Perisic közel az Interhez.
Jovetic közel a Sevillahoz? Nem, ez nem lehetséges, Jovetic továbbra is az Inter játékosa.
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

interfan írta:Semmi szó nem volt a mercatorol, csak egy sima hétköznapi ebéd volt a barátaimmal.
Jovetic és Perisic az Inter játékosai.
Perisic közel a MU-hoz? Nem, Perisic közel az Interhez.
Jovetic közel a Sevillahoz? Nem, ez nem lehetséges, Jovetic továbbra is az Inter játékosa.

Ausilio barátunk nagy kamugép :D Persze a mercato közepén együtt ebédelnek és még csak véletlen sem kerülnek szóba az esetleges igazolások, eladások :D :D
Perisic meg közel az Interhez.... :shock:
Avatar
mike
Hozzászólások: 8593
Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: mike »

Nem lehet hogy ez is egy újságírói koholmány ?

Elég szarban vagyunk ha az edzőnek már az elején lázongania kell, mert akkor hozzánk hasonlóan ő sem érti mi folyik itt, és őt is félreinformálták a valós helyzetről.

Martinez, Dalbert, Vecino, Keita
Hát hogy is fejezzem ki magam, normál esetben egy Internek ezek nem kéne hogy tételek legyenek.

Egyébként részemről mind oké, bár Vecino 24 millióért sztem drága.
100 millió lenne a 4 játékos, nem tűnnek rossznak, de igazi húzónév még mindig sehol.......
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

mike írta:Nem lehet hogy ez is egy újságírói koholmány ?

100 millió lenne a 4 játékos, és igazi húzónév még mindig sehol.......

Én már ott tartok, hogy csak a konkrét, bizonyítható dolgokban hiszek, például látták őket ebédelni, XY azt nyilatkozta, hogy...Nekem már a többi mese habbal. Nekem alapból mindig gyanús, hogy X csapat kinéz egy játékost, és hónapokig nem történik semmi. Alap esetben pár napon belül közel kerülnek az aláíráshoz pár különlegesebb esettől eltekintve (pl. Dalbert, mivel a Nice a hírek szerint a BL selejtező miatt húzza az időt, vagy ilyen Perisic ügye, ahol pedig erőfitogtatás folyik).
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

drrossgeller írta:

Akiről mint látjuk konkrétan beszéltek is, az Vecino, Keita, valamint korabban Dalbert.
Szóval ezek alapján ez a 3 játékos biztosan érkezik, + ugye egy KH.

Egy biztos, ez az értekezletet megtörtént.
Mivel látták őket bemenni, kijönni, és még nyilatkoztak is.
Az is biztos, hogy konkrétan nyilatkoztak Keita valamint Vecinorol.
Most hogy ez a találkozó milyen apropóból volt, azt valószínű sosem tudjuk meg.

Húzónévre itt már nem kell számítani, elmondta világosan mindenki.
Jó eséllyel jön Dalbert, Vecino, Keita.
+ a KH (Martinez, Diop, Zouma, Diakhaby)
Ez a fix.
És ha szerencsénk van, akkor beesik még valaki jobbra.
Ilyen Berardi vagy Lamela.
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

Ez a Vecino gyerek egy Inter szintű csapatnak akinek a minimum cél a BL 4. hely elérése tényleg komoly erősítés lesz? Nem ismerem. Nem lehúzni akarom. Kérdezem.
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

interfan írta:
drrossgeller írta:
mike írta:Nem lehet hogy ez is egy újságírói koholmány ?

Elég szarban vagyunk ha az edzőnek már az elején lázongania kell, mert akkor hozzánk hasonlóan ő sem érti mi folyik itt, és őt is félreinformálták a valós helyzetről.

Martinez, Dalbert, Vecino, Keita
Hát hogy is fejezzem ki magam, normál esetben egy Internek ezek nem kéne hogy tételek legyenek.

Egyébként részemről mind oké, bár Vecino 24 millióért sztem drága.
100 millió lenne a 4 játékos, és igazi húzónév még mindig sehol.......

Én már ott tartok, hogy csak a konkrét, bizonyítható dolgokban hiszek, például látták őket ebédelni, XY azt nyilatkozta, hogy...Nekem már a többi mese habbal. Nekem alapból mindig gyanús, hogy X csapat kinéz egy játékost, és hónapokig nem történik semmi. Alap esetben pár napon belül közel kerülnek az aláíráshoz pár különlegesebb esettől eltekintve (pl. Dalbert, mivel a Nice a hírek szerint a BL selejtező miatt húzza az időt, vagy ilyen Perisic ügye, ahol pedig erőfitogtatás folyik).

Akiről mint látjuk konkrétan beszéltek is, az Vecino, Keita, valamint korabban Dalbert.
Szóval ezek alapján ez a 3 játékos biztosan érkezik, + ugye egy KH.

Köszi Interfan továbbra is a híreket. Nem ezt a részét kezelem fenntartással, ez a Spelletti ideges lett és szólt Zhangéknak rész.. Vecinos rész, akkor lesz gyanús, ha két nap múlva még mindig a csak kellene kategóriában vagyunk. Martineznek én speciel örülnék, de ő is már hány hete van folyamatosan hírbe hozva velünk...

Irányító érkezéséről semmi hír? Mert jobbszélre végülis már elegen vannak Candreva, Barbosa is még nálunk és Mario is szerintem ott jobb lenne.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Cupi írta:Ez a Vecino gyerek egy Inter szintű csapatnak akinek a minimum cél a BL 4. hely elérése tényleg komoly erősítés lesz? Nem ismerem. Nem lehúzni akarom. Kérdezem.

Sajnos nagyon nem egy Nainggolan, Vidal, Naby Keita vonal.
Viszont nem is egy Brozovic vagy Kondogbia.
Box to box kp, és tud irányítóként is játszani.
A Fiorba az egyik legjobb statja az övé.
Most lesz 26 éves.
Igazából 24m rengeteg érte, de egy Brozovichoz képest csak előrelépés lehet.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Irányító nem fog jönni.
Mariot akarja ott játszatni Spalletti, meg Vecino is tud ott játszani.
Konkrét irányító nem fog jonni.
Ha érkezik még valaki az említett 4 játékoson kívül, az egy jobbszélső lesz.
Mariora nem ott számítunk, Barbosa pedig szinte fixen kölcsönlesz adva.
Avatar
mike
Hozzászólások: 8593
Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: mike »

Cupi írta:Ez a Vecino gyerek egy Inter szintű csapatnak akinek a minimum cél a BL 4. hely elérése tényleg komoly erősítés lesz? Nem ismerem. Nem lehúzni akarom. Kérdezem.

Megbízható középső kp, Gag-hoz hasonló a játéka, de semmi extra.
Inkább ő mint Duncan, aki sztem egy következő Mariga lenne itt.

Ha valóban ennyi lesz a mercatónk akkor sztem a negyedik helyért is küzdenünk kell majd, ha csak Spalletti valami csodát nem csinál.
A mindig tavalyi rómához mérem a csapatunkat, mert Spal azzal elég jól tudott kalózkodni.

Sczesny - Peres, Manolas, Rüdiger, Emerson - De Rossi, Strootman, Nainggolan - Salah, Dzeko, Perotti

Handa - D'Ambrosio, Miranda, Martinez, Dalbert - Gagliardini, Valero, Mário - Berardi, Icardi, Keita

Nem biztos hogy a miénket választanám.....
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

interfan írta:Irányító nem fog jönni.

Köszi.Akkor már inkább Valero fog ott játszani a Fióba is Borja általában előrébb játszott. Berardiban bízhatunk még akkor. :)

Az is egy lehetőség, de ugy eleve kérdés a taktika.
Mert azért Spalletti alapjaiba egy 4-3-3-as edző.
És mivel vérbeli irányítónk nem lesz, ezért lehet célszerűbb is lenne a 4-3-3.

Handa
D'Ambro-Miranda-Martinez-Dalbert
Mario-Borja-Gagliardini
Berardi-Icardi-Keita

Padelli, Berni, Nagatomo, Ansaldi, Ranocchia/Murillo, Skriniar, Vecino, Kondogbia/Brozovic, Candreva, Eder, Biabiany.

Katasztrófa leírni ilyen Nagatomo, Ansaldi, Ranocchia, Brozovic, Biabiany sort, de valószínű a többség marad.
És sajnos ilyen Santon, Murillo, Medel sort veszni hagyunk.
Juan, Andreolli, és Caprari után...
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

köszi az infókat. Én azért bízom benne lesz még valami váratlan nagyobb igazolás is. ;)
Avatar
Stankov
Hozzászólások: 3506
Csatlakozott: 2010.04.13. 13:03

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Stankov »

Azért egy Rano,Brozo,Ansaldi sort akár be lehetne vonni az üzletekbe.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Stankov írta:Azért egy Rano,Brozo,Ansaldi sort akár be lehetne vonni az üzletekbe.

Meg is van egy ilyen hir.
20m + Ranocchia = Vecino.
Hátha Pioli ennyivel kisegít minket. :D :D

Cupi írta:köszi az infókat. Én azért bízom benne lesz még valami váratlan nagyobb igazolás is. ;)

Mai pletyka is megvan:
Vidalért 50m-t ajánlunk.
Avatar
Stankov
Hozzászólások: 3506
Csatlakozott: 2010.04.13. 13:03

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Stankov »

interfan írta:
Stankov írta:Azért egy Rano,Brozo,Ansaldi sort akár be lehetne vonni az üzletekbe.

Meg is van egy ilyen hir.
20m + Ranocchia = Vecino.
Hátha Pioli ennyivel kisegít minket. :D :D

Most látom :lol: Ebbe beletrafáltam
Akkor Brozo-I.Martinezért,Ansaldi meg a Keita B. transzferbe
Hátha megint bejön :)
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8349
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Festa »

interfan írta:
Cupi írta:köszi az infókat. Én azért bízom benne lesz még valami váratlan nagyobb igazolás is. ;)

Mai pletyka is megvan:
Vidalért 50m-t ajánlunk.

Egyszer már elhajtottak minket nem?
Nem lesz ide Top középpályás.
Egy Vecino a realitás meg az,hogy a Milán megint előz minket a tabellán.
Avatar
Stankov
Hozzászólások: 3506
Csatlakozott: 2010.04.13. 13:03

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Stankov »

Volt olyan hír h a Bayern hajlana rá de Vidal mondott nemet,de olyat is olvastam h a bajorok gondolkodás nélkül utasították vissza.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8349
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Festa »

interfan írta:
mike írta:Nem lehet hogy ez is egy újságírói koholmány ?

Elég szarban vagyunk ha az edzőnek már az elején lázongania kell, mert akkor hozzánk hasonlóan ő sem érti mi folyik itt, és őt is félreinformálták a valós helyzetről.

Martinez, Dalbert, Vecino, Keita
Hát hogy is fejezzem ki magam, normál esetben egy Internek ezek nem kéne hogy tételek legyenek.

Egyébként részemről mind oké, bár Vecino 24 millióért sztem drága.
100 millió lenne a 4 játékos, nem tűnnek rossznak, de igazi húzónév még mindig sehol.......

Egy biztos, ez az értekezletet megtörtént.
Mivel látták őket bemenni, kijönni, és még nyilatkoztak is.
Az is biztos, hogy konkrétan nyilatkoztak Keita valamint Vecinorol.
Most hogy ez a találkozó milyen apropóból volt, azt valószínű sosem tudjuk meg.

Húzónévre itt már nem kell számítani, elmondta világosan mindenki.
Jó eséllyel jön Dalbert, Vecino, Keita.
+ a KH (Martinez, Diop, Zouma, Diakhaby)
Ez a fix.
És ha szerencsénk van, akkor beesik még valaki jobbra.
Ilyen Berardi vagy Lamela.

Vicc csapat vagyunk.Top játékost ígértek.
Az elhangzottak alapján valami olyasmire számítottam mint amit a Milán csinál.
Vonzó projekt.Két nap alatt megvolt egy Bonucci. Pillanatok alatt elmozdultak arról a szintről ahol mi is vagyunk.
Én nem csodálkoznék ha Spaletti már kiborult volna.Biztos,hogy nem ezt igérték neki sem.A kényszeredett mosolyok minden elárulnak.
A non verbális kommunikáció őszintébb mint verbális.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

- Sabatini és Spalletti is Martial-rol álmodik.
Ezért hiába Mourinho elutasítása, új ajánlattal állunk elő.
10m + 5m bónusz + Perisic = Martial.
- Keita ügyben minden kész, 48 órán belül Inter jatekos lehet.
- Dalbert szintén biztos érkező.
- Vecino jöhet a KP-ra ahogy arra már kitértünk.
- KH posztra pedig továbbra is ugyanazok a jelöltek.
Martinez, Zouma, Diop, Diakhaby, Mammana.
Új név pedig a Las Palmas 21 éves KH-ja, Mauricio Lemos.
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

Festa írta:
Vicc csapat vagyunk.Top játékost ígértek.
Az elhangzottak alapján valami olyasmire számítottam mint amit a Milán csinál.
Vonzó projekt.Két nap alatt megvolt egy Bonucci. Pillanatok alatt elmozdultak arról a szintről ahol mi is vagyunk.

Vicces ott nem is beszélnek mellé és kommunikálnak a szurkolókkal. Mirabelli tegnap nyilatkozta le a következő célpont Morata és minden erővel ezen dolgoznak. Nincs az, hogy ha majd Bacca elmegy meg ha majd ez meg az lesz. Na és meg sem lepődnék ha kb 1 héten belül milan mezbe látnám pózolni.
Nekünk nem kell lecserélni az egész csapatot, nem is kell ennyi új játékos, erről szó sincs. Csak azért ott most tényleg szépen és eredményesen dolgoznak.
Nekem az a nagy bajom megy a ködösítés és nagyon nem korrektek. Ausilio is ezzel a csak egy ebéd volt, szóba sem került a mercato dumával...kit néznek hülyének? :shock: :?
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8349
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Festa »

interfan írta:- Sabatini és Spalletti is Martial-rol álmodik.
Ezért hiába Mourinho elutasítása, új ajánlattal állunk elő.
10m + 5m bónusz + Perisic = Martial.
- Keita ügyben minden kész, 48 órán belül Inter jatekos lehet.
- Dalbert szintén biztos érkező.
- Vecino jöhet a KP-ra ahogy arra már kitértünk.
- KH posztra pedig továbbra is ugyanazok a jelöltek.
Martinez, Zouma, Diop, Diakhaby, Mammana.
Új név pedig a Las Palmas 21 éves KH-ja, Mauricio Lemos.

Keita is lehetne már hivatalos.Az egyetlen elfogadható indok az lehet ha Perisic eladását akarjuk megvárni.
Egy Vecino olyan mintha Mazda is Audi helyett(Vidal,Naingolann) egy használt Fiat puntoval is beérnénk.
Tényleg nagy a paraszt izé szurkoló vakítás.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Festa írta:
interfan írta:- Sabatini és Spalletti is Martial-rol álmodik.
Ezért hiába Mourinho elutasítása, új ajánlattal állunk elő.
10m + 5m bónusz + Perisic = Martial.
- Keita ügyben minden kész, 48 órán belül Inter jatekos lehet.
- Dalbert szintén biztos érkező.
- Vecino jöhet a KP-ra ahogy arra már kitértünk.
- KH posztra pedig továbbra is ugyanazok a jelöltek.
Martinez, Zouma, Diop, Diakhaby, Mammana.
Új név pedig a Las Palmas 21 éves KH-ja, Mauricio Lemos.

Keita is lehetne már hivatalos.Az egyetlen elfogadható indok az lehet ha Perisic eladását akarjuk megvárni.
Egy Vecino olyan mintha Mazda is Audi helyett(Vidal,Naingolann) egy használt Fiat puntoval is beérnénk.
Tényleg nagy a paraszt izé szurkoló vakítás.

De majd Martialt ideadja a MU. :D :D
Szerintem még Herrerat is hozza csapják.
A Realbol meg jön Kroos.
Olyan jókat tudni irni. :D
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

Festa írta:
interfan írta:
mike írta:Nem lehet hogy ez is egy újságírói koholmány ?

Elég szarban vagyunk ha az edzőnek már az elején lázongania kell, mert akkor hozzánk hasonlóan ő sem érti mi folyik itt, és őt is félreinformálták a valós helyzetről.

Martinez, Dalbert, Vecino, Keita
Hát hogy is fejezzem ki magam, normál esetben egy Internek ezek nem kéne hogy tételek legyenek.

Egyébként részemről mind oké, bár Vecino 24 millióért sztem drága.
100 millió lenne a 4 játékos, nem tűnnek rossznak, de igazi húzónév még mindig sehol.......

Egy biztos, ez az értekezletet megtörtént.
Mivel látták őket bemenni, kijönni, és még nyilatkoztak is.
Az is biztos, hogy konkrétan nyilatkoztak Keita valamint Vecinorol.
Most hogy ez a találkozó milyen apropóból volt, azt valószínű sosem tudjuk meg.

Húzónévre itt már nem kell számítani, elmondta világosan mindenki.
Jó eséllyel jön Dalbert, Vecino, Keita.
+ a KH (Martinez, Diop, Zouma, Diakhaby)
Ez a fix.
És ha szerencsénk van, akkor beesik még valaki jobbra.
Ilyen Berardi vagy Lamela.

Vicc csapat vagyunk.Top játékost ígértek.
Az elhangzottak alapján valami olyasmire számítottam mint amit a Milán csinál.
Vonzó projekt.Két nap alatt megvolt egy Bonucci. Pillanatok alatt elmozdultak arról a szintről ahol mi is vagyunk.
Én nem csodálkoznék ha Spaletti már kiborult volna.Biztos,hogy nem ezt igérték neki sem.A kényszeredett mosolyok minden elárulnak.
A non verbális kommunikáció őszintébb mint verbális.

Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Perisic nem akar a csapattal utazni Kínába.
Ezért a mai delelott ugynokevel egyutt, hivatalos kérelmet nyújtottak be az Inter vezetesnek, hogy a kialakult helyzet miatt Perisicnek ne keljen utazni.
Ezt a hírt az angol SkySports is megerősítette.
Avatar
brecsinho
Hozzászólások: 1683
Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
Tartózkodási hely: KINGS CITY

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: brecsinho »

interfan írta:hogy a kialakult helyzet miatt Perisicnek ne keljen utazni.

Ennyire be van gyulladva a foga? Kínában helyrehozza majd valami jó kis természetgyógyász :lol: Mondjuk én sem látom sok értelmét, hogy elutaztatjuk két nap múlva meg megy orvosira. Ami még lehet a háttérben, hogy a MU már USA-ban túrázik, lehet nem tudják eldönteni hogyan és mikor csatlakozzon. Jó lenne már lezárni tényleg ezt az ügyet,egyre gázosabb.
Avatar
brecsinho
Hozzászólások: 1683
Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
Tartózkodási hely: KINGS CITY

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: brecsinho »

drrossgeller írta:
Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?

Bár nem tőlem kérdezted, de RR/Dalbert (ha tényleg a miénk lesz) és Borja/Biglia azok a posztok,ahol azt mondom,hogy hozhattuk volna őket, de majd a jövő eldönti melyikkel jártak/jártunk jobban.

Bonucci valóban topigazolás,de hát itt van nekünk Skriniar :lol:
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

brecsinho írta:

Köszi, én sem vagyok biztos, hogy itt feltétlen nagyobb előnyben volnának. Bonucci nagyon nagy igazolásuk ez tény, többiben viszont nagyon nagy a kockázat, ahogy nálunk is nagy lesz pl. Dalberttel. Rodriguez botrányosan rossz szezonon van túl, Borja pedig Spalletti külön kérése volt, még nem érzem, hogy nagy bajban volnánk, de tény igazolni kell, Milán is fog még. Én így gondolom.
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

drrossgeller írta:Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?

Szerintem Festa kolléga arra gondolt inkább amit én is írtam. Nincs mellébeszélés, ködösítés, jól kommunikálnak, dolgoznak és a munkának van eredménye is mert akit kinéznek rövid időn belül be is mutatják. :) Biztos, hogy lesz olyan igazolásuk aki nem jön majd be. Van kockázat ott is, ahogy nálunk is.
Bonucci klasszis, de pl nem Chiellini fog mellette játszani és a középpálya sem ugyanaz lesz, szóval kiderül mire lesznek jók.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Perisic taxival érkezett meg Appianoban, és szándéka szerint utoljára.
Ha az Inter elfogadja a kérelmét, akkor összepakolja az összes felszerelését, és ma delutan örökre búcsút int Appianonak.
Avatar
Baggio85
Hozzászólások: 2990
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Baggio85 »

interfan írta:
Cupi írta:köszi az infókat. Én azért bízom benne lesz még valami váratlan nagyobb igazolás is. ;)

Mai pletyka is megvan:
Vidalért 50m-t ajánlunk.

Múltkor még 60-t ajánlottunk, mit csinált Ausilio a maradék 10-el, ennyire nagy buli volt Brunicoban a záró napon? :D

Azért a tegnapi gazzettas cikkre ismét felhívnám a figyelmet, ami az FFP-ről szól! Ha azt vesszük tavaly nyár óta mi is elköltöttünk 100 millió felett! Az más kérdés, hogy mennyire hatékonyan....
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

Cupi írta:
drrossgeller írta:Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?

Szerintem Festa kolléga arra gondolt inkább amit én is írtam. Nincs mellébeszélés, ködösítés, jól kommunikálnak, dolgoznak és a munkának van eredménye is mert akit kinéznek rövid időn belül be is mutatják. :) Biztos, hogy lesz olyan igazolásuk aki nem jön majd be. Van kockázat ott is, ahogy nálunk is.
Bonucci klasszis, de pl nem Chiellini fog mellette játszani és a középpálya sem ugyanaz lesz, szóval kiderül mire lesznek jók.

Értem, csak nem ugyanarról a piacról akartunk vásárolunk. Ők nem Sanchezért, Vidalért, Nainggolanért mentek. A Milán most azt csinálja, amit mi az elmúlt években, feltörekvőben lévő játékosokat vesznek, akiket még nem érdekel annyira a BL. Én továbbra sem tudom, hogy melyik kommunikáció mondatta azt velünk, hogy ide Sanchez és Vidal fog jönni? Inter is coming, mert ezen kívül én nem emlékszem, hogy lett volna olyan, amit hivatalosan kommunikáltak felénk. Persze javítsatok ki, ha tévedek. Francesco írta, hogy igen szegényes a kommunikáció, de Sabatini múltkori nyilatkozata szerintem teljesen korrekt volt. Megkérdeztük Sanchezt, hogy jönne? Igen, de nem akar Olaszországba jönni. Megkérdeztük Nainggolant? Igen, de maradni akar Rómában? Vidal? Igen megfogjuk kérdezni mi van vele... Számtalan nevet is megkérdezhettek még, de most nem biztos, hogy jobb lett volna az összes elutasításról tudni. Sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy mi is visszatérünk arra a piacra, ahonnan Milán is vásárol. Csalódás? Igen, de érthető szerintem. Viszont innen felesleges televásárolgatni magunkat, mert egyáltalán nem biztos, hogy az érkező jobb lenne, mint aki most itt van nálunk. Három éves periódusokat néz az FFP, ergo, ha most túl költjük magunkat kockázatos játékosokkal jövőre, még nehezebben fogunk kijönni, ahol pedig ideális és megcélzott esetben már BL is lesz, és több lehetőségünk van nagyobb nevekért harcba szállni. Nagyon sok mindent nem tudunk, és csak találgatunk pár nyilatkozatból, újságírói koholmányból mi lehet, de nem tudjuk. Sabatini szerintem nagyon sok kérdésre választ adott.

Én megértem a csalódottságot, sőt én sem örülök, hogy ma július 18.-án itt tartunk, de még van idő. Sabatini tud olcsón fiatalt hozni pár hiányposztra. A Milán egy évvel le van maradva, mert bár az eredmény nem mutatta, de azért jobb volt a keretünk, mint az övéké, csak az edzőkeringő ezt nem segítette elő. Én úgy gondolom, hogy még mindig próbálkoznak az elit piacról igazolni, és ezért nincs még meg jó pár igazolásunk, de biztos van egy pont előre meghatározva Spallettivel egyeztetve, amikor már feladjuk és a hiányposztokra igazolunk pár kockázatosnak mondható fiatalt. Igen látható, hogy koppantunk, azt hittük BL nélkül tudunk sztárokat hozni, és sajna a jelek szerint nem, így juventussal sem tudunk menni sajnos. Szomorú nagyon, de ha előrébb lépünk és Spallettivel és a Sabatini ifjoncokkal meg lesz a BL, akkor az igenis előrelépés. Tavaly volt egy győzelmi sorozatunk, egy lesajnált edzővel, ahol nem szerencsefaktorral, hanem tudással nyertünk. Nem kell sok, nem kell 10 igazolás, hogy az eddig az átigazolási szezonban csendben lévő Napoli, a most újraépítkező Róma, vagy a hirtelen feltámadó Milán szintjén legyünk. Ahogy írtam is, lehet, hogy pont a tegnapi nap volt, mikor megbeszélték, hogy sajna nem tudunk klasszist igazolni, jöhetnek a Sabatini-Spalletti ifjoncok. FFP miatt felesleges is egy rakat kockázatos nevet hozni szerintem ebbe a keretbe.

Ez a személyes meglátásom, kicsit hosszúra sikerült.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8349
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Festa »

Cupi írta:
drrossgeller írta:Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?

Szerintem Festa kolléga arra gondolt inkább amit én is írtam. Nincs mellébeszélés, ködösítés, jól kommunikálnak, dolgoznak és a munkának van eredménye is mert akit kinéznek rövid időn belül be is mutatják. :) Biztos, hogy lesz olyan igazolásuk aki nem jön majd be. Van kockázat ott is, ahogy nálunk is.
Bonucci klasszis, de pl nem Chiellini fog mellette játszani és a középpálya sem ugyanaz lesz, szóval kiderül mire lesznek jók.

Köszi Cupi????
Mondjuk én Bigliát is szívesen láttam volna nálunk,de ami tény gyenge szereplés után igazoltak maguknak egy fél ( lassan egész) kezdőcsapatot.
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

Festa írta:
interfan írta:
Cupi írta:köszi az infókat. Én azért bízom benne lesz még valami váratlan nagyobb igazolás is. ;)

Mai pletyka is megvan:
Vidalért 50m-t ajánlunk.

Egy Vecino a realitás meg az,hogy a Milán megint előz minket a tabellán.

Emiatt kérdeztem rá.
Avatar
brecsinho
Hozzászólások: 1683
Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
Tartózkodási hely: KINGS CITY

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: brecsinho »

Kicsit belegondoltam,hogy miért nem pörögnek annyira az események és arra jutottam,hogy bár sokan vagyunk még,de Kína előtt nem lesz már nagyon mozgás..

Középpályára elvileg a Borja-Gagliardini-Mario lenne most a kezdősorunk,de ajánlatot tettünk Vidalra, Duncanre és Vecchinora miközben itt van még Brozovic,Kondog és papiron Medel is. Itt kéne 3 eladás és 2 érkező.

Elől Candreva-Icardi mellé kell egy balszélső,aki elvileg Keita lenne. De akarjuk még Martialt/Berardit miközben itt van Jovetic,Eder,Barbosa,Pinamonti,Biabiany és papíron Perisic. Itt is kéne 3 eladás és 2 érkező.

Védelemben jelenleg D'Ambro-Murillo-Miranda és egy balhátvéd, aki valószínű Dalbert lesz, miközben itt van még Santon,Nagatomo,Ansaldi,Ranocchia és megvettük Skriniart. Szintén 3 eladás és 2 érkező a terv (Dalbert és még egy KH).

Mivel ma elutazunk egy hétre Kínába,ahol lesz 3 meccsünk nyilván el kell vinni minimum 22 embert plusz pár ifit,szóval ha mindenkit eladnánk ma, nem lenne elég ember a túrára. Ezért azt gondolom, hogy akkor fogunk beindulni az eladásokkal és remélhetőleg a vételekkel is,amikor visszatértünk.
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

brecsinho írta:Kicsit belegondoltam,hogy miért nem pörögnek annyira az események és arra jutottam,hogy bár sokan vagyunk még,de Kína előtt nem lesz már nagyon mozgás..

Középpályára elvileg a Borja-Gagliardini-Mario lenne most a kezdősorunk,de ajánlatot tettünk Vidalra, Duncanre és Vecchinora miközben itt van még Brozovic,Kondog és papiron Medel is. Itt kéne 3 eladás és 2 érkező.

Elől Candreva-Icardi mellé kell egy balszélső,aki elvileg Keita lenne. De akarjuk még Martialt/Berardit miközben itt van Jovetic,Eder,Pinamonti,Biabiany és papíron Perisic. Itt is kéne 3 eladás és 2 érkező.

Védelemben jelenleg D'Ambro-Murillo-Miranda és egy balhátvéd, aki valószínű Dalbert lesz, miközben itt van még Santon,Nagatomo,Ansaldi,Ranocchia és megvettük Skriniart. Szintén 3 eladás és 2 érkező a terv (Dalbert és még egy KH).

Mivel ma elutazunk egy hétre Kanába,ahol lesz 3 meccsünk nyilván el kell vinni minimum 22 embert plusz pár ifit,szóval ha mindenkit eladnánk ma, nem lenne elég ember a túrára. Ezért azt gondolom, hogy akkor fogunk beindulni az eladásokkal és remélhetőleg a vételekkel is,amikor visszatértünk.

Egyetértek veled, ez is lehet egy ok, amit hogy hangoztassanak nekünk? Előbb eladjuk a selejtet, és majd utána igazolunk? FFP miatt szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni belőle. A Milánnak alapból sietnie kellett, mivel komplett keretet rak össze. És emiatt nem foglalkoztak úgy az eladásokkal, ami valószínűleg le is fogja verni a játékosaik árait. 19-re lapot húznak, jövő júniusba kiderül, hogy mit találtak ki az FFP-re.
JJ5
Hozzászólások: 737
Csatlakozott: 2014.08.01. 14:13

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: JJ5 »

drrossgeller írta:
Cupi írta:
drrossgeller írta:Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?

Szerintem Festa kolléga arra gondolt inkább amit én is írtam. Nincs mellébeszélés, ködösítés, jól kommunikálnak, dolgoznak és a munkának van eredménye is mert akit kinéznek rövid időn belül be is mutatják. :) Biztos, hogy lesz olyan igazolásuk aki nem jön majd be. Van kockázat ott is, ahogy nálunk is.
Bonucci klasszis, de pl nem Chiellini fog mellette játszani és a középpálya sem ugyanaz lesz, szóval kiderül mire lesznek jók.

Értem, csak nem ugyanarról a piacról akartunk vásárolunk. Ők nem Sanchezért, Vidalért, Nainggolanért mentek. A Milán most azt csinálja, amit mi az elmúlt években, feltörekvőben lévő játékosokat vesznek, akiket még nem érdekel annyira a BL. Én továbbra sem tudom, hogy melyik kommunikáció mondatta azt velünk, hogy ide Sanchez és Vidal fog jönni? Inter is coming, mert ezen kívül én nem emlékszem, hogy lett volna olyan, amit hivatalosan kommunikáltak felénk. Persze javítsatok ki, ha tévedek. Francesco írta, hogy igen szegényes a kommunikáció, de Sabatini múltkori nyilatkozata szerintem teljesen korrekt volt. Megkérdeztük Sanchezt, hogy jönne? Igen, de nem akar Olaszországba jönni. Megkérdeztük Nainggolant? Igen, de maradni akar Rómában? Vidal? Igen megfogjuk kérdezni mi van vele... Számtalan nevet is megkérdezhettek még, de most nem biztos, hogy jobb lett volna az összes elutasításról tudni. Sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy mi is visszatérünk arra a piacra, ahonnan Milán is vásárol. Csalódás? Igen, de érthető szerintem. Viszont innen felesleges televásárolgatni magunkat, mert egyáltalán nem biztos, hogy az érkező jobb lenne, mint aki most itt van nálunk. Három éves periódusokat néz az FFP, ergo, ha most túl költjük magunkat kockázatos játékosokkal jövőre, még nehezebben fogunk kijönni, ahol pedig ideális és megcélzott esetben már BL is lesz, és több lehetőségünk van nagyobb nevekért harcba szállni. Nagyon sok mindent nem tudunk, és csak találgatunk pár nyilatkozatból, újságírói koholmányból mi lehet, de nem tudjuk. Sabatini szerintem nagyon sok kérdésre választ adott.

Én megértem a csalódottságot, sőt én sem örülök, hogy ma július 18.-án itt tartunk, de még van idő. Sabatini tud olcsón fiatalt hozni pár hiányposztra. A Milán egy évvel le van maradva, mert bár az eredmény nem mutatta, de azért jobb volt a keretünk, mint az övéké, csak az edzőkeringő ezt nem segítette elő. Én úgy gondolom, hogy még mindig próbálkoznak az elit piacról igazolni, és ezért nincs még meg jó pár igazolásunk, de biztos van egy pont előre meghatározva Spallettivel egyeztetve, amikor már feladjuk és a hiányposztokra igazolunk pár kockázatosnak mondható fiatalt. Igen látható, hogy koppantunk, azt hittük BL nélkül tudunk sztárokat hozni, és sajna a jelek szerint nem, így juventussal sem tudunk menni sajnos. Szomorú nagyon, de ha előrébb lépünk és Spallettivel és a Sabatini ifjoncokkal meg lesz a BL, akkor az igenis előrelépés. Tavaly volt egy győzelmi sorozatunk, egy lesajnált edzővel, ahol nem szerencsefaktorral, hanem tudással nyertünk. Nem kell sok, nem kell 10 igazolás, hogy az eddig az átigazolási szezonban csendben lévő Napoli, a most újraépítkező Róma, vagy a hirtelen feltámadó Milán szintjén legyünk. Ahogy írtam is, lehet, hogy pont a tegnapi nap volt, mikor megbeszélték, hogy sajna nem tudunk klasszist igazolni, jöhetnek a Sabatini-Spalletti ifjoncok. FFP miatt felesleges is egy rakat kockázatos nevet hozni szerintem ebbe a keretbe.

Ez a személyes meglátásom, kicsit hosszúra sikerült.

Nagyon jó gondolatmenet és logikus is, szerintem is erről lehet szó!
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32659
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Olasz média biztos benne, hogy Martial érkezik a Perisic üzlet részeként.
Gazzetta, Corriere, PS, Repubblica mind Spalletti boldogságárol ir, és hogy megkapja a két álom nevét, Martialt és Keitat.
Már azt taglalják, hogy ki fog jobb, és ki fog baloldalt játszani.

Ellenben az angol média szerint kizart, hogy barmi aron elengedje a MU.

Sabatini KH posztra még mindig Kimpembet akarja, mivel sajnos D.Sanchezt nem adja az Ajax.
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

JJ5 írta:
Nagyon jó gondolatmenet és logikus is, szerintem is erről lehet szó!

Köszönöm szépen JJ5! ;)

interfan írta:Olasz média biztos benne, hogy Martial érkezik a Perisic üzlet részeként.
Gazzetta, Corriere, PS, Repubblica mind Spalletti boldogságárol ir, és hogy megkapja a két álom nevét, Martialt és Keitat.
Már azt taglalják, hogy ki fog jobb, és ki fog baloldalt játszani.

Ellenben az angol média szerint kizart, hogy barmi aron elengedje a MU.

:D

Egyébként:

Anthony Martial
Inter Milan 3/1
Arsenal 9/1
PSG 12/1
Real Madrid 20/1
Bayern Munich 20/1
Chelsea 25/1
Monaco 33/1
West Ham 33/1
To Stay at Manchester Utd (Does not include returning on loan following a permanent deal elsewhere) 1/4
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

drrossgeller írta:
Ez a személyes meglátásom, kicsit hosszúra sikerült.

Ebben is van igazság természetesen. Sok midnen lehet a háttérben, biztos vanank olyanok is amire nem is gondoltunk, nem is tudhatunk. Jó lenne persze tisztán látni. ;)
Avatar
tabi.csaba
Hozzászólások: 948
Csatlakozott: 2010.04.21. 18:45

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: tabi.csaba »

mike írta:
Cupi írta:Ez a Vecino gyerek egy Inter szintű csapatnak akinek a minimum cél a BL 4. hely elérése tényleg komoly erősítés lesz? Nem ismerem. Nem lehúzni akarom. Kérdezem.

Megbízható középső kp, Gag-hoz hasonló a játéka, de semmi extra.
Inkább ő mint Duncan, aki sztem egy következő Mariga lenne itt.

Ha valóban ennyi lesz a mercatónk akkor sztem a negyedik helyért is küzdenünk kell majd, ha csak Spalletti valami csodát nem csinál.
A mindig tavalyi rómához mérem a csapatunkat, mert Spal azzal elég jól tudott kalózkodni.

Sczesny - Peres, Manolas, Rüdiger, Emerson - De Rossi, Strootman, Nainggolan - Salah, Dzeko, Perotti

Handa - D'Ambrosio, Miranda, Martinez, Dalbert - Gagliardini, Valero, Mário - Berardi, Icardi, Keita

Nem biztos hogy a miénket választanám.....

Háát azért Duncan=Mariga erős túlzás! Ezek szerint még nem láttad Duncant
játszani?! Csupa izom a csávó,remek bal lába van. Gagliardini még nagyon kevés Ő hozzá képest! Szóval inkább Duncan mint Vecino!
Avatar
mike
Hozzászólások: 8593
Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: mike »

interfan írta:Olasz média biztos benne, hogy Martial érkezik a Perisic üzlet részeként.
Gazzetta, Corriere, PS, Repubblica mind Spalletti boldogságárol ir, és hogy megkapja a két álom nevét, Martialt és Keitat.

Persze, nagyon jó lenne Martial, de erre nem sok esély van.
Sabatiniék csak próbálkozzanak, hátha sikerül, de közben illene más alternatívát is nézni, nem szeretném ha Candreva lődözné be a labdákat zsákszámra a jobb oldalról.

Ha már igazi top név nem jöhet én Berardit kérem :oops:
Avatar
Cupi
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:47
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)

Hozzászólás Szerző: Cupi »

mike írta:Persze, nagyon jó lenne Martial, de erre nem sok esély van.
Sabatiniék csak próbálkozzanak, hátha sikerül, de közben illene más alternatívát is nézni, nem szeretném ha

Most olvastam utána, 80!! millióért vették a monaco-tól Martialt. Hihető lenne a Perisic csere :D
Perisic + 10 millió is kevés szerintem.
Válasz küldése