interfan írta:Felőlem ma nyugodtan nyerhet a Napoli, egy percre nem fog érdekelni.
Hülyeség, és egyben saját maguk becsapása a Juveval és a Napolival foglalkozni.
Egyszerűen nem a mi szintünk, nem a mi világunk, totálisan más világ.
Ezt mindkét meccsen láthattuk, mindenféle túlzás nélkül.
Nekünk 6-7 év kinszenvedés után, már szó szerint Scudettoval felérő eredmény lenne a BL hely.
Amit eddig Spalletti csinál, az elképesztő, tényleg szavak nem nagyon vannak rá.
Viszont látjuk, elképesztő erős idén a bajnokság.
Ahogy írtam, nekünk nem a Juve-Napoli az ellenfél, hanem a Roma, Lazio, Milan.
Ezt gyorsan felejtsd el
Értem én hogy nem akarunk csalódni, és magunkat is igyekszünk mérsékelni, de a bajnokság majdnem felénél veretlenek vagyunk, és vezetjük a tabellát.
Igenis lehet kicsit álmodozni.
Nekem egyébként sem cél a negyedik hely, de még a harmadik sem, csakis a Scudetto számít, a harmadikra senki sem emlékszik (nyilván a BL hely a minimális cél).
Itt lenne Zhangéknak felelősségük, látva hogy már idén is van esély komolyabb eredményre, erősíteni kellene a keretet, mert látszott 3-4 poszton deficitünk van.
Nálam is az irányító poszt hiányzott, Brozo egy jó kiegészítő ember, de nem több, és a szélső védőinket is megették reggelire.
Nagyot küzdöttünk, le a kalappal, nem kaptunk ki rómában, nápolyban és torinóban sem, szóval igenis van ok bizakodni.
Realevil nagyon szépen leírta a lényeget, amivel lépést tudunk tartani akár az első helyért is:
realevil írta: Nekunk nem a juvet meg a napolyt kell megverni hanem mindenki mast.
Erősíteni kell, mert a BL-ben szinte csak ilyen meccseink lesznek.
Jobbhátvéd, középső védő, támadó kp, szélső - ez a minimum
Ha ezeken erősödnénk, lehetne nagyobbat is álmodni
