Azért nem volt semmilyen változtatás, mert nincs más taktikai elemünk, csak az, hogy szélén elfut valaki, belövi középre, ott meg majd lesz valami.Cupi írta:Mondjuk azt nem értem miért nem váltottunk korábban. Meccs előtt is tudni lehetett mire készül a juve, már a kezdőből is látszott a széljátékunkat teljesen ki akarják kapcsolni. Ez sikerült is. Nem igazán értem mire várt Spal. Ezt látta ő is kb 10 perc után is. Jó edzőnek tartom és örülök, hogy itt van (munkáját minősíti a tabella jelenleg) de sajna abban igaza van egy roma fan ismerősömnek, hogy az egy nagy hátránya a kopasznak, hogy nem mer/tud belenyúlni taktikába meccs közben vagy ha igen akkor későn. Persze szűk a keret meg minden de azért a 70. percig próbálkoztunk a szélen Candreva-val úgy, hogy kb totál haszontalan volt....
Illetve a másik ok, hogy teljesen teli volt a nadrág, nem tudtunk lekezelni egy labdát sem. Mindenki rögtön szabadulni akart a játékszertől. Főleg a második félidőben nem volt egymás után öt pontos passzunk.
Ha bármilyen változtatási szándéka lett volna Spallettinek, akkor se tudta volna megvalósítani a csapat.
Ha a kopasz helyébe lettem volna Karamoh pályára lépett volna Brozovic helyett, ha más nem, lendületet vitt volna a játékba.