Cupi írta:drrossgeller írta:Bonuccin kívül melyik igazolásukat tartottad volna ide is optimálisnak?
Szerintem Festa kolléga arra gondolt inkább amit én is írtam. Nincs mellébeszélés, ködösítés, jól kommunikálnak, dolgoznak és a munkának van eredménye is mert akit kinéznek rövid időn belül be is mutatják.

Biztos, hogy lesz olyan igazolásuk aki nem jön majd be. Van kockázat ott is, ahogy nálunk is.
Bonucci klasszis, de pl nem Chiellini fog mellette játszani és a középpálya sem ugyanaz lesz, szóval kiderül mire lesznek jók.
Értem, csak nem ugyanarról a piacról akartunk vásárolunk. Ők nem Sanchezért, Vidalért, Nainggolanért mentek. A Milán most azt csinálja, amit mi az elmúlt években, feltörekvőben lévő játékosokat vesznek, akiket még nem érdekel annyira a BL. Én továbbra sem tudom, hogy melyik kommunikáció mondatta azt velünk, hogy ide Sanchez és Vidal fog jönni? Inter is coming, mert ezen kívül én nem emlékszem, hogy lett volna olyan, amit hivatalosan kommunikáltak felénk. Persze javítsatok ki, ha tévedek. Francesco írta, hogy igen szegényes a kommunikáció, de Sabatini múltkori nyilatkozata szerintem teljesen korrekt volt. Megkérdeztük Sanchezt, hogy jönne? Igen, de nem akar Olaszországba jönni. Megkérdeztük Nainggolant? Igen, de maradni akar Rómában? Vidal? Igen megfogjuk kérdezni mi van vele... Számtalan nevet is megkérdezhettek még, de most nem biztos, hogy jobb lett volna az összes elutasításról tudni. Sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy mi is visszatérünk arra a piacra, ahonnan Milán is vásárol. Csalódás? Igen, de érthető szerintem. Viszont innen felesleges televásárolgatni magunkat, mert egyáltalán nem biztos, hogy az érkező jobb lenne, mint aki most itt van nálunk. Három éves periódusokat néz az FFP, ergo, ha most túl költjük magunkat kockázatos játékosokkal jövőre, még nehezebben fogunk kijönni, ahol pedig ideális és megcélzott esetben már BL is lesz, és több lehetőségünk van nagyobb nevekért harcba szállni. Nagyon sok mindent nem tudunk, és csak találgatunk pár nyilatkozatból, újságírói koholmányból mi lehet, de nem tudjuk. Sabatini szerintem nagyon sok kérdésre választ adott.
Én megértem a csalódottságot, sőt én sem örülök, hogy ma július 18.-án itt tartunk, de még van idő. Sabatini tud olcsón fiatalt hozni pár hiányposztra. A Milán egy évvel le van maradva, mert bár az eredmény nem mutatta, de azért jobb volt a keretünk, mint az övéké, csak az edzőkeringő ezt nem segítette elő. Én úgy gondolom, hogy még mindig próbálkoznak az elit piacról igazolni, és ezért nincs még meg jó pár igazolásunk, de biztos van egy pont előre meghatározva Spallettivel egyeztetve, amikor már feladjuk és a hiányposztokra igazolunk pár kockázatosnak mondható fiatalt. Igen látható, hogy koppantunk, azt hittük BL nélkül tudunk sztárokat hozni, és sajna a jelek szerint nem, így juventussal sem tudunk menni sajnos. Szomorú nagyon, de ha előrébb lépünk és Spallettivel és a Sabatini ifjoncokkal meg lesz a BL, akkor az igenis előrelépés. Tavaly volt egy győzelmi sorozatunk, egy lesajnált edzővel, ahol nem szerencsefaktorral, hanem tudással nyertünk. Nem kell sok, nem kell 10 igazolás, hogy az eddig az átigazolási szezonban csendben lévő Napoli, a most újraépítkező Róma, vagy a hirtelen feltámadó Milán szintjén legyünk. Ahogy írtam is, lehet, hogy pont a tegnapi nap volt, mikor megbeszélték, hogy sajna nem tudunk klasszist igazolni, jöhetnek a Sabatini-Spalletti ifjoncok. FFP miatt felesleges is egy rakat kockázatos nevet hozni szerintem ebbe a keretbe.
Ez a személyes meglátásom, kicsit hosszúra sikerült.